Hatályos társasági jogunk - különösen cégjogunk - vizsgálatának kiindulópontjaként két, manapság gyakorta használt, ám annál ritkábban tisztázott fogalomról kívánunk röviden szólni: az egyik az információs társadalom, a másik az internet. Alapvetően ez a két tényező foglalja keretbe azt a komplex környezetet, amelyben a gazdasági élet zajlik, és amelyben a társasági anyagi és eljárási jogi normák léteznek, szerencsésebb esetben funkcionálnak is. Az információs társadalom fő vonását az ipari társadalommal szemben úgy határozták meg, hogy az anyagi javak bőséges előállítása és fogyasztása helyett az ember kreativitására épül, amelynek motorja a számítógép, a számítógépesítés a társadalmi élet minden területén. 1 Az internet pedig röviden: ...egyetemes kommunikációs lehetőségekkel rendelkező globális felhasználói alap.2
A két definíció kulcsszavait összevetve: számítógépek, a társadalmi élet minden területén, méghozzá globálisan! Röviden tehát: technikai fejlődés, amely a nemzetközi és európai jogfejlődést is generálja. A hazai társasági jog fejlődését is ez a három tényező befolyásolta; ezért társasági jogunk hátterét vizsgálva ki kívánunk térni a társasági jogok Európában megfigyelhető szabályozási "versenyére" és annak előtörténetére, az "információs" technikai fejlődésre, valamint röviden a 2006. évi társasági jogi kodifikációra és annak előzményeire. Ezt követően fel kívánjuk hívni a jogalkotók és a jogalkalmazók figyelmét, a társasági jog 2007. évi módosításának néhány a gyakorlatban felmerült következetlenségére.
A társasági jog Európaszerte megfigyelhető fejlődésének okai:
ad 1. a jogharmonizáció stagnálása az EU-ban, amelynek következtében a nemzeti jogalkotó megőrizhette szabályozási kompetenciáját;
ad 2. az Európai Bíróság esetjoga;
ad 3. nemzetközi botrányok, mint pl. a Parmalat-ügy; a nemzetközi kihívások, mint pl. az amerikai törvények által támasztott követel-mények3;
ad 4. a társasági verseny öngerjesztő hatása: az egyik tagállam jogalkotója ugyanis nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a másik 24 tagállam milyen (kedvező) jogi környezetet biztosít a gazdasági életbe bekapcsolódni szándékozó társas vállalkozási formák számára. Az európai társasági jog kettős kihívás előtt állt a Parmalat, az Enron- és a Cirio-ügyek után: az egyik a törvényesség tiszteletben tartása és betartatása, a másik a társaságok versenyképességének, hatékonyságának megerősítése. Két megoldás állt rendelkezésre: a nemzeti szabályok harmonizálása, vagy a társaságok letelepedéséhez szükséges legkedvezőbb jogi környezet kialakításával a tagállamok közötti verseny ösztönzése. A dilemmát az Európai Bíróság "döntötte el" az elé került ügyekben kifejtett jogfejlesztő tevékenységével.
Az európai (uniós) társasági jog fejlődése egyrészt a Bizottság 2003. május 21-i Akciótervéhez; másrészt az Európai Bíróság esetjogához: az ún. Viererketté-hez ("négyesfogathoz")4, tehát a Daily Mail, a Centros, az Überseering és az lnspire Art ügyekhez kapcsolódik, legfrissebb döntése e tárgyban a SEVIC System AG ügyben született.5
A közösségi jogalkotás területén az 1960-as évek végétől az 1990-es évek elejéig tartó időszakban (az első generációs társasági jogi irányelvekben) az Európai Közösség részletes, bizonyos kérdésekben a nemzeti jog helyébe lépő szabályok megalkotására törekedett.6 Az 1990-es évek második felében azonban már keret jellegű irányelv-tervezetek készültek, nagymértékű szabályozási autonómiát biztosítva a tagállamok számára.
A közösségi társasági jogalkotás legnagyobb kudarca 2001-ben következett be, amikor az Európai Parlament elutasította a vállalatfelvásárlásról szóló 13. számú társasági jogi irányelv tervezetét. A Bizottság ekkor felkérte Jaap Winter professzort, hogy elemezze a közösségi társasági jog jövőbeli lehetőségeit, illetve a megreformálásának általános irányát. A Winter vezette szakértői csoport két elemzése szolgált a Bizottság 2003. május 21-én közzétett Akciótervének alapjául. A "cselekvési terv" célul tűzte ki a megrendült befektetői bizalom helyreállítását (ti. két év telt el az Enron botrány kipattanása óta), a tőke és a vállalkozások belső piaci szabad mozgását a meglévő akadályok elhárításával; aktívabb tulajdonosi kontrollt kívánt biztosítani, és deregulációs programot hirdetett.7
Az Európai Bíróság (EB), mint magánjogi bíróság volt az a fórum, amely az ítéleteivel előmozdította a társasági jogi modellek "vándorlását és versenyét" az európai integráción belül. Az elsődleges és másodlagos letelepedés szabadságának9 értelmezésével megnyílt a jogválasztás lehetősége a társasági jog területén; a kölcsönös elismerés elve alapján egyazon országon belül más-más jog szerint létrejött, azaz eltérő szervezeti felépítésű, különböző statútumú társaságok létezhetnek. Az EB "négyesfogathoz" kapcsolódó ítéletei következtében a belföldön letelepedett, de külföldi jog szerint létrehozott jogi személyek esetében a jog- és perképesség meghatározásánál az alapítás-elmélet vált a meghatározóvá; az EB kialakította az ún. uniós vagy európai jogi bejegyzési elvet.10
Az előbbiekben leszögezett jogi tételek kialakításához hosszú út vezetett, amelyet röviden az alábbiak szerint lehet summázni. A probléma gyökere abban áll, hogy a tagállamok jogrendszerei eltérnek egymástól: a tagállamok a jogi személyek honosságának megállapítására két különböző elvet alkalmaznak. A Sitztheorie, székhely-elmélet szerint: a gazdasági társaság statútuma azon állam joga, amelynek területén a társaság ügyvezetési, igazgatási központja fekszik; ez azonban a tényleges tevékenység központját, és nem a létesítő okirat szerinti székhelyet jelenti. A Gründungstheorie (alapítási-elv), vagy másként Inkorporatoinstheorie (bejegyzési elv) ellenben a társaság statútumaként az alapítás államának jogát jelöli meg; nem szükséges, hogy a társaság és a bejegyzés szerinti ország között további kapcsolat legyen.
Az EB leszögezte, hogy a letelepedés szabadsága alapján a tagállamok kötelesek a területükön letelepedni kívánó külföldi társaságok jogi személyiségét fenntartás - "ha és de"11 - nélkül elismerni belföldön12; valamely tagállam természetes személy állampolgáraival egy tekintet alá esnek azok a társaságok, amelyeket valamely tagállam joga szerint alapítottak és székhelyük a Közösség területén van. Ebből következik, hogy jogukban áll tevékenységüket képviseletek, fióktelepek, leányvállalatok útján más tagállamban is kifejteni; létesítő okiratuk szerinti székhelyük arra szolgál, hogy egy tagállam jogrendjéhez való kötődésüket meghatározzák.13
Kizárólag az elköltözéssel érintett államnak van lehetősége arra, hogy feltételeket szabjon az ügyvezetési központ más államba történő áthelyezésével kapcsolatban. Ennek két indoka van: az egyik jogi, a másik gazdasági jellegű. A társaságok ugyanis létezésüket annak a jogrendnek köszönhetik, amely őket létrehozta és jogokkal ruházta fel, a "mindenkori jogrenden túl létüknek nincs realitása sem."14 Ahogyan Jellinek fogalmaz a 19. században: a jogi személy és általában a jogalany tiszta jogfogalom, a jogalanyiság a jogtól adományozott képesség, jogi reláció. Az igazgatás helyének megváltoztatása szintén nagyobb hatással van az alapító állam gazdaságára: érintettek az adott állam munkaadói, a gazdasági partnerek, a részvényesek, a hitelezők és emellett a közigazgatás (stb.) érdekei.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
