Megrendelés

A jog forrásánál - a főszerkesztő köszöntője (Fontes, 2015/2., 3. o.)

Köszöntöm az Olvasót abból az alkalomból, hogy másodszor veszi kézbe a Fontes Iuris című folyóiratot. A főszerkesztőnek kedves tisztje, hogy szerkesztőségi cikkel vagy más módon bevezesse lapjának aktuális számát. Amikor felkérést kaptam arra, hogy vállaljam el az igazságügyi tárca vezetését a kormány tagjaként, akkor két kívánság fogalmazódott meg bennem. Szerettem volna tiszta profilú igazságügyi minisztériumot, mert úgy éreztem, ez felel meg a magyar közjogi hagyományoknak. A másik óhajom az volt, hogy a kormánynak legyen igazságügyi politikája - ahogyan van például külpolitikája. Úgy véltem ugyanis, hogy szükséges és lehetséges ezen a területen olyan célokat megfogalmazni, amelyek koherens szakpolitikává állnak össze. Határozott meggyőződésem volt és maradt, hogy az Alaptörvény ehhez megfelelő hátteret, ha úgy tetszik: biztos hátországot kínál. Maga az igazságügyi politikáról elfogadott kormány-előterjesztés így fogalmaz: "A jogszabályoknak meg kell felelniük az Alaptörvénynek és a kormány igazságügyi politikája értékrendjének". A Fontes Iuris számait úgy igyekszünk összeállítani, hogy a bele író minisztériumi szakemberek és más szerzők tudományos igényű cikkei valamiképpen reflektáljanak az igazságügyi politika azon területeire, amelyeknek az illető művelője. Interjút olvashatnak Patyi Andrással, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával, aki a Nemzeti Választási Bizottság és az Államreform Bizottság elnöke is egyben. Számomra most ő mégis elsősorban az a szaktekintély, aki annak a Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottságnak az élén áll, amely a közigazgatási perrendtartás koncepciójának az előkészítésében működött közre, és most már az Igazságügyi Minisztérium által előkészített normaszöveg-tervezeteket véleményezi. Ha önálló közigazgatási bíráskodást és perjogot hozunk létre, az feltételezi, hogy reformáljuk azt az eljárást is, amely megelőzi a bírói eljárást. Hajas Barnabás Concha Győzőtől vett idézetet választott cikke mottójául: "Minden állam alkotmánya csak annyit ér, amennyit abból a közigazgatás megvalósítani bír". Írása tájékoztatást ad az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény kodifikációjának állásáról, a koncepció főbb céljairól. Rozsnyai Krisztina cikke ezek után sorra veszi a közigazgatási perjog és a közigazgatási eljárásjog további kapcsolódási pontjait. Nem csak szakszerű, de képszerű cikke azt az állítását támasztja alá, hogy a két eljárás "csak együtt tudja a jogvédelmi hálót hatékonyan biztosítani". Újravizsgálja az állami immunitás kérdését, európai összehasonlításban: kötelezheti, s milyen körben a bíróság (az egyik hatalmi ág) az államot valamilyen jogcselekményre? Győriványi Réka a sarkalatossági záradék szerepéről ír az alkotmánybírósági gyakorlat tükrében és összehasonlítja azzal, ahogyan az előző, átmeneti alkotmány szerint kezelte ugyanez a testület a "kétharmadosságot", azaz hogyan ítélte meg, ha a jogalkotó nem az alkotmánynak megfelelően vont vagy éppen nem vont be egyes törvényeket vagy bizonyos rendelkezéseit ebbe a körbe. Megyeri Gábor "A támogatott döntéshozatal hatása a magyar büntetőeljárásra" c. cikkében már azt vizsgálja, hogyan jelenik meg a támogatott döntéshozatal 2013-as bevezetése és a támogató mint eljárási szereplő, ill. jogállás a büntetőeljárás-jogban. Arra a következtetésre jut, hogy ez a megjelenés a hatályos büntetőeljárási kódexben részben következetlen, és ezt az új büntetőeljárási törvény előkészítése során érdemes lesz orvosolni úgy, hogy "az eljárás egyéb szereplőihez hasonlóan a támogató státuszára is egységes tartalmi szempontok szerinti, az egyéb jogágakkal is koherens szabályozás jöhessen létre". Somogyi Dávid cikke az elektronikus bizonyítékok felhasználhatóságáról a polgári eljárásjogban aligha kiált reklám után. Elég annyi, hogy a folyamatban lévő nagy eljárásjogi kodifikációinknak tükrözniük kell az elmúlt évtizedekben végbement elektronikus és távközlési paradigmaváltást - ennek megvalósulásához a szerző nagy lépéssel visz közelebb bennünket. Mindez az érdemi hatékonyságnövelést jelenti majd, ami fontos célja igazságügyi politikánknak. Wagner Zsófia tanulmánya a tárgyalás alatt álló EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás egy különös vonatkozását tárgyalja. A címben feltett kérdésre keresi a választ: "Szükséges-e a beruházó és az állam közötti vitarendezés szabályozása az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásban?" A szerző eltanácsol attól, hogy a hagyományos, a politikában és a szakirodalomban egyaránt hevesen vitatott beruházás-védelmi megoldás, a választott bíróság felállítása kerüljön a megállapodás szövegébe, rámutatva azokra a pénzügyi és egyéb szakpolitikai kockázatokra, amelyekkel ez hazánkra és más EU-tagállamokra nézve járna, és amelyeket máshol nem lehet ellentételezni. Beszámolunk a Párbeszéd és identitás címmel az Igazságügyi Minisztérium társrendezésében lezajlott áprilisi nemzetközi konferenciáról. A különböző jelzőkkel illetett - nemzeti, vallási, kulturális, alkotmányos - identitás kérdései a szellemi és politikai érdeklődés homlokterébe kerültek az utóbbi időben. Ehhez a vitához szerettünk volna mi is hozzájárulni ezzel az üzenettel: erős identitás nélkül nincs értelme a párbeszédnek, a párbeszédre nem hajlandó vagy nem képes identitás viszont izolációba süllyed. Közöljük Orbán Viktor miniszterelnök, valamint az általam e tanácskozáson elhangzott előadások anyagát is. Végezetül összefoglalót olvashatnak "Áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés - különös tekintettel az iskolai erőszakra - Somogy megyében" szakmai tanácskozásról, amelyen megerősödött a meggyőződésünk, hogy szükséges a sértetti jogok továbbfejlesztése, és mindez lehetséges a terheltet megillető alkotmányos eljárási garanciák sérelme nélkül. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére