A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény (Szvt.) 57. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy "a szövetkezeti szolidaritás elvének megfelelően a szövetkezet alapszabályában meg kell határozni a természetes személy tagok, valamint hozzátartozóik számára biztosítandó juttatások és támogatások formáit, odaítélésének feltételeit, eljárási rendjét." A juttatások fedezésére "a szövetkezet az adózás utáni eredményének a közgyűlés által meghatározott mértékében közösségi alapot képez." (Szvt. 59. §)
A szövetkezeti elvekről szóló, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének 1995-ben Manchesterben elfogadott - a szövetkezeti identitásról kialakított - állásfoglalása a szolidaritás érvényesülését a szövetkezeti értékek között említi.
A szövetkezeti szolidaritás megjelentetése nem előzmény nélküli a magyar szövetkezeti jogalkotásában. A rendszerváltás után a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (Sztv.) szintén a szövetkezeti szolidaritás elvére hivatkozva írta elő, hogy "a mezőgazdasági és az ipari szövetkezet vagyona tíz százalékának megfelelő mértékben - fel nem osztható vagyonként - szolidaritási alapot köteles létrehozni."
A törvényhozó adós maradt annak a magyarázatával, hogy a szolidaritás miért korlátozódott erre a két szövetkezeti típusra. A szűkítést magyarázhatja, hogy az új szövetkezeti törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (Átm.) ezeknél a szövetkezeteknél írta elő a teljes vagyonnevesítést, így technikailag könnyen elkülöníthető lett volna az alap képzéséhez szükséges vagyonrész. Csakhogy az Átm. erről nem rendelkezett, így a törvény alapján a szövetkezeti vagyon teljes körűen felosztásra, "nevesítésre" került. A szolidaritási alapot nem a szövetkezet hozta létre a saját vagyonából, hanem a már - üzletrész formájában - elosztott vagyon tíz százalékát kellett visszatartani erre a célra. Nem volt a legszerencsésebb módja a "szolidaritás" megvalósításának!
A következő két év során az érintett szövetkezetek a gazdasági összeomlás, a politikai támadások és ezek jogszabályban megjelenő korlátozásainak a túlélésével voltak elfoglalva és nem a tagoknak való juttatásokkal, így a szolidaritási alap gyakorlatilag nem funkcionált. Az országgyűlési ciklus végét lezáró - egyébként főként a mezőgazdasági szövetkezetek teljes szétszedését megcélzó - 1994. évi XLIV. törvény az alapképzési kötelezettséget, minden formális indokolást mellőzve, hatályon kívül helyezte. Az alapban lévő vagyont az üzletrész-tulajdonosok üzletrésze névértékének növelésére kívánta fordítani, ami egyben magyarázatot is adhat a jogalkotói szándékra. A törvényt az újonnan választott Országgyűlés 1995-ben törölte ugyan, de az 1996-ban készített, az Sztv. helyébe szánt új szövetkezeti törvénytervezet - aminek a parlamenti tárgyalására sor sem került - nem próbálta feléleszteni a szolidaritási alapot.
Az "új szövetkezetekről" szóló 2000. évi CXLI. sz. törvény (Úszt.) kötelezővé tette fel nem osztható vagyon létesítését, de mértékének meghatározását az alapszabályra bízta. Az így képezett fel nem osztható vagyonnak egy e célra elkülönített részét a szövetkezet - szintén az alapszabályban meghatározott - kulturális, oktatási, szociális jellegű feladatainak megvalósítására fordíthatta.
Ennek a rendelkezésnek a hatásáról, illetve megvalósulásáról nincsenek tapasztalatok. A törvény alapján elsősorban beszerző-értékesítő szövetkezetek alakultak, amelyekben a tagi kötődés - és az egymás iránti szolidaritás - sokkal lazább, mint a korábban működő szövetkezetekben. Másrészt csak kis részük erősödött meg annyira, hogy sor kerülhetett volna a fel nem osztható vagyon elkülönítésére. Így joggal mondható, hogy ez a rendelkezés nem ment át a gyakorlatba.
Az Országgyűlés a 2003. évi CV. törvényben módosította az Úszt.-nek a működő szövetkezeteket törvényi megszüntetéssel fenyegető rendelkezéseit. Egyúttal úgy rendelkezett, hogy a törvény kihirdetését követő második év végéig törvényt kell alkotni az egységes szövetkezeti szabályozás érdekében, véget vetve annak az állapotnak, hogy párhuzamosan két törvény legyen a szövetkezetekről.
A Kormány 2004 őszén tette közzé az egységes szövetkezeti törvény koncepcióját. A koncepció a szövetkezeti juttatásokat illetően csak azok fedezetével kapcsolatban foglalkozott. Lényegében megismételte az Úszt. rendelkezéseit: "A szövetkezet tagjai nem gazdasági jellegű feladatai, céljai, törekvései megvalósításának anyagi alapját a lekötött tartalékba helyezett fel nem osztható vagyonelem képezi."
A 2005 nyarán (a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából) társadalmi vitára bocsátott törvénytervezet már a későbbi végleges szöveggel megegyezően tartalmazta a juttatásokról és támogatásokról, valamint ezek finanszírozásáról szóló rendelkezéseket.
Nem tartalmazta viszont még a későbbi hatályos szöveg 71. § technikai (számviteli) rendelkezéseit és az érdekképviseleteknek a közösségi alappal kapcsolatos feladatait, így ezekkel kapcsolatban az érdekképviseletek nem is tudtak véleményt formálni.
Ugyancsak nem tartalmazta még a tervezet a szövetkezeti üzletrészekkel kapcsolatos, az Sztv. X. fejezetében később megjelent rendelkezéseket sem.
A tervezet nyilvánosságra hozása és a törvény elfogadása között intenzív - az utolsó szakaszban az idő szorítása miatt erőltetett ütemű - egyeztetés folyt a jogszabályt előkészítő Miniszterelnöki Hivatal és a szövetkezeti érdekképviseleti szövetségek részvételével a korábbi törvény alapján kibocsátott szövetkezeti üzletrészek sorsának "rendezéséről". A Kormány célja a szövetkezeti üzletrész, mint intézmény megszüntetése volt, úgy azonban, hogy azok tulajdonosainak ne okozzon tulajdoni sérelmet.
Az elfogadott törvény 98-100. §-a erre háromféle lehetőséget tartalmazott: 1. az üzletrész átalakítását - meghatározott árfolyamon - befektetői részjeggyé vagy átalakított befektetői részjeggyé; 2. az üzletrész társasági részesedéssel való elcserélését, illetve; 3. a közösségi alap javára való felajánlását.
A közösségi alap javára való felajánlás esetén az üzletrész volt tulajdonosa nem szövetkezeti tagként is jogosult - külön megállapodásban rögzített időtartamig - a közösségi alapból finanszírozott szolgáltatások igénybevételére. Ez a megoldás - bár szabályozási szempontból érthető - elég messze áll a szövetkezeti szolidaritás megvalósulásától.
A tapasztalatok szerint a két utóbbi megoldásra gyakorlatilag nem, vagy csak elvétve került sor. Az érintett - túlnyomó részben mezőgazdasági - szövetkezetek általában az üzletrészek átalakítása mellett döntöttek.
Nem témája a jelen dolgozatnak ennek a "megoldásnak" az értékelése, de azt meg kell jegyezni, hogy ez egyaránt hátrányosan érinti a szövetkezeteket és a korábbi külső üzletrész tulajdonosokat is. Ez utóbbiak elvesztették a korábbi törvényben biztosított lehetőséget arra, hogy tanácskozási joggal részt vegyenek a közgyűléseken.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
