A klímavédelem körébe tartozó környezetvédelmi szabályok nem teljesen új keletűek. Még ha eredetileg nem is szánták kifejezetten klímavédelemnek, ide tartozik, pl. egyes légszennyező anyagok kibocsátásának a korlátozása vagy az erdők védelme, amelyek már viszonylag hosszú múltra tekintenek vissza. A klímaváltozás felerősödése a 21. század elején azonban új impulzusokat jelent a jogi szabályozás számára, részben egyre több, kifejezetten klímavédelmi előírás meghatározására, részben pedig azok rendszerbe foglalására, s a jogrendszer egészét átható beintegrálására. A jogalkotás számára nem kisebb feladatról van szó, mint a jogi értékrend egészének az átformálásáról. Mindez szükségszerűen érinti már magát az alkotmányt is (kimondva vagy kimondatlanul), illetve a fontosabb, ide kapcsolódó törvényhozási tárgykörök közül kiemelhetjük példaként az építési, földhasználati, energetikai, közlekedési, vízgazdálkodási, erdőgazdálkodási, stb. szabályozást. A jog ennek a tanulási folyamatnak még messze nem ért, igaz, nem is érhetett a végére. Bízzunk abban, hogy mire kiteljesedik, a klímaváltozás jelentette fenyegetettség még kezelhető lesz.
A klímavédelem napjaink azon problémaköreinek az egyike, amelyek a Föld országait együttműködésre indítják. Szívesen írnánk, hogy kényszerítik, mert sajnos nem minden ország jutott el a felismerésig, az önkéntes kötelezettségvállalásokig. Azokban az országokban azonban, ahol elfogadták az üvegház-gázok kibocsátásának a csökkentésére vonatkozó célkitűzéseket, máris átfogó klímavédelmi programok születtek, különböző intézkedéseket, illetve annak megfelelő jogi szabályozást irányozva elő.
Ausztria (akárcsak hazánk) megtette az első lépéseket, amennyiben részesévé vált az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (1992), majd, már mint az Európai Unió tagja, a Kiotói Jegyzőkönyvnek (1997) is. Intézkedések és jogszabályok születtek, illetve továbbiakat is tervbe vettek. Közvetlen szomszédságunk okán, nekünk magyaroknak is bíznunk kell ezen törekvések eredményességében. Ha pedig az osztrákoknak sikerül olyan jogi megoldásokat találniuk, amelyek a kibocsátások csökkentéséhez vezetnek, de egyidejűleg a gazdaság versenyképességét nem csökkentik, akkor azokat érdemes megismernünk, és esetleg alkalmaznunk.
Ausztriában a klímavédelem jogi szabályozása terén tett, eddigi legnagyobb lépésnek az EK 87/2003 sz. irányelvét implementáló jogszabályok elfogadását tekintik. Ez az irányelv vezette be - mintegy kísérleti jelleggel - az üvegházgázokra (illetve azok közül egyelőre csak a szén-dioxidra) megállapított kibocsátási kvóták rendszerét (a kibocsátás-kereskedelmi rendszert). Ennek megfelelően jelen tanulmányban elsősorban a hatályos kibocsátási kvótaszabályozás osztrák sajátosságainak a bemutatására vállalkozom. A hangsúlyt ezen belül is a kibocsátási kvóták "kereskedelmének" a folyamatára helyezem, vagyis arra, hogy Ausztria a rendszer működési elveit hogyan igyekszik a vállalatai számára legkedvezőbbnek tűnő módon alakítani. Ez a megközelítés egyben azt jelenti, hogy számos, kifejezetten belső jogi kérdéssel, illetve a rendszer egyes elemeivel nem foglalkozom.1 Terjedelmi okokból ugyancsak eltekintek a kvótaszabályozás elvi megközelítésétől, vagy a nemzetközi és az európai közösségi jogi rendelkezések elemzésétől.2
A kvótaszabályozáson túl, röviden kitérek viszont a nemzeti klímavédelmi stratégiára és a klímavédelemmel kapcsolatos, alkotmányjogi rendelkezésekre is, amelyek a kvótaszabályozás tágabb kereteit jelentik. Ezek mellett már csak aktualitásuk miatt sem mehetünk el, hiszen a klímastratégiát 2007-ben vizsgálták felül, új célokat rögzítve a 2008-2012-es időszakot illetően, a szövetségi alkotmányt pedig 2009-ben tervezik módosítani.
Ausztria, mint említettem, az EK tagjaként vált a Kiotói Jegyzőkönyv részesévé. Ennek a körülménynek az ún. Burden Sharing megállapodás alapján az a jelentősége, hogy "kifelé," a nemzetközi jog alapján, az EK vállalt kötelezettségeket, s egyben az EK köteles azok teljesítéséről számot adni. Az EK, mint "regionális gazdasági szervezet" szerepel a részes felek között, összességében 8%-os kibocsátás-csökkentési célkitűzéssel. Az EK-n belül azonban a tagállamokat ez a kötelezettség nem egyformán terheli, azok között ugyanis elosztották a terheket. Ennek alapján egyes országok csökkenteni kényszerülnek, mások szinten tarthatják a kibocsátásaikat, míg vannak olyan országok is, amelyek növelhetik azokat.
Az így létrejött nemzetközi és EK-szabályok alapján Ausztriának 2008 és 2012 között 13%-os csökkentést kellene teljesítenie, az 1990-es szinthez képest.3 Ez átfogó, valamennyi szektort érintő intézkedéseket igényel. Az ország nemzeti klímavédelmi politikája ugyanis eddig nem vezetett eredményre. A 2002-2007 közötti időszakra elfogadott klímavédelmi stratégia 2007-es értékelése szerint, a tervezett intézkedéseknek mindössze 34%-át valósították meg, a többi részben vagy egészében elmaradt. A megtett intézkedések közül említést érdemel:
• az EK 87/2003 sz. irányelvének az implementálása,
• egy szövetségi klíma- és energiaalap létrehozása, amelyből támogatásokat nyújtanak az energiaszektor átalakítását célzó beruházásokra,
• amivel egyidejűleg (2004-ben) megemelték a fosszilis energiahordozókat terhelő adókat,
• a megújuló energia előállítását jogi eszközökkel is elősegítendő, megalkották a zöld villamos energiáról szóló törvényt (Ökostromgesetz 2002),
• a szövetség és az osztrák tartományok közös energetikai követelményekben állapodtak meg az épületekre vonatkozóan,
• elindult az osztrák együttes végrehajtási (JI) és tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) program (e tanulmány szempontjából is érdekes, hogy ezekből a beruházásokból, "rugalmassági mechanizmusokból," kibocsátási kvóták nyerhetők - akár osztrák-magyar együttműködés révén is).4
Az üvegházgázok 2006-os kibocsátási adatai (91,1 m tonna) azt mutatják, hogy az ország, ezen intézkedések ellenére, jelentős mértékben eltávolodott a Kiotói céloktól. Az eltérés mértéke több mint 30%, s ezzel Ausztria a teljesítés terén az utolsó előtti helyen áll az EU tagállamai közt, vagyis nem csak átfogó, de egyben sürgős beavatkozásra van szükség.5 A helyzet egyébként paradox, amennyiben Ausztria a környezetvédelem terén az egyik éllovasa az EU-nak, s pl. a megújuló energiák magas arányát tekintve is kiemelkedik a többi tagállam közül.
A nemzeti klímastratégia felülvizsgálatakor ennek megfelelően további intézkedések szükségességéről döntöttek, amelyeknek az alábbi pilléreken kell nyugodniuk:6
• A hazai kibocsátás-csökkentési potenciál minél jobb kihasználása (az energiahatékonyságnak és a megújuló energiák arányának a növelése, új technológiák alkalmazása révén),
• Új technológiák támogatása,
• A rugalmassági mechanizmusok (kvótarendszer, együttes végrehajtás és tiszta fejlesztési mechanizmus) a minél jobb, költséghatékony kihasználása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
