Magyarország és Franciaország két "civil jogi" ország. A jogrendszer e jogterületen szükségképpen törvényen alapul; ezen törvény törvénykönyvekben ésszerűsödik és szerveződik. Közülük is a legfontosabb Magyarországon a Polgári Törvénykönyv, Franciaországban a Code civil.
A francia és a magyar dologi jogi biztosítékok rendszere hasonló alapelvekre épül, ami közös történelmi hagyományokban gyökerezik. A két jogrendszerben a biztosíték olyan ingó vagy ingatlan dolog, illetve követelést terhelő jog, amely jogosultjának kielégítési elsőbbséget biztosít az adós többi hitelezőjével szemben. Általában járulékos jellegű, kapcsolódik a biztosított követeléshez, osztja annak jogi sorsát, ha a követelés megszűnik, vagy átruházásra kerül..
A francia és a magyar biztosítéki jog kapcsolódási pontjai ellenére mégsem egyszerű összehasonlítani a két jogrendszert, amelynek kétségkívüli oka a nyelvi korlát. A magyar jogrendszerre vonatkozó ismereteim nagy részét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény francia nyelvű fordítása biztosítja[2], amit Sajben Tamástól kapott számos újabb és pontos információ egészített ki.
Franciaországban 2006-ban, Magyarországon 2013-ban került sor a biztosítéki jog szabályainak átdolgozására, modernizálására. Az új francia jogszabályi rendelkezéseket azonnal kellett alkalmazni, a biztosítéki jog egyik napról a másikra módosult. A magyar reform sokkal nagyobb mértékű, mivel a teljes Polgári Törvénykönyvre vonatkozik, melynek szabályai 2014. március 15-én lépnek hatályba..
Mielőtt részletekbe menően elemeznénk a nemzeti jogalkotók döntéseit, már most feltehetjük a kérdést: mi is az a modern biztosítéki jog?
Általánosságban megállapítható, hogy a nyugati államok biztosítéki joguk modernizációját három pont köré csoportosítják:
- 4/5 -
1. Meg kell erősíteni a biztosíték hatékonyságát kedvezményezettjei részére, ami magába foglalja azt az igényt is, hogy e garanciának a gyakorlatban könnyen használhatónak kell lennie.
2. Optimalizálni kell a biztosítékkal terhelt dolog gazdasági forgalomban történő használatát. Mindez megköveteli a zálogtárgy elvonása nélküli biztosítékok kidolgozását, fejlesztését, melyeknek köszönhetően az adós megőrizheti uralmát a zálogtárgy felett..
3. Biztosítani kell a dologi kölcsön átláthatóságát, ami a biztosíték tárgyára vonatkozó nyilvánossági szabályok kidolgozásán keresztül valósul meg, arról így harmadik személyek is tudomást szerezhetnek.
Amikor a biztosítékok fejlődését hosszú távon vizsgáljuk, észrevehetjük, hogy e fejlődés mindig egy adott korszak társadalmi adottságaihoz és technikai fejlettségéhez kötődött. Az emberiség jelen korszaka az "információs társadalom" világa, ami a biztosítékok jogát illetően két dolgot jelent: egyrészt a dolgok fizikai megjelenése lassan-lassan elveszti jelentőségét (az ingóságok, az ingatlanok, az immateriális javak, a követelések, stb. kiaknázására törekszünk), másrészt a dolgokra vonatkozó információáramlás az, ami a biztosítékok jogát egyre inkább meghatározza. Az informatika és az információs technológia fejlődése így hozzájárul a biztosítékok jogának változásához a harmadik évezred elején.
Franciaországban a biztosítékok jogának modernizációja három területen valósult meg: a biztosítékok státusza (I) ésszerűsítési igényén; a biztosítékok nyilvánosságán (II) - mely ismételten előtérbe került - és a biztosítékból történő kielégítésen (III), ami rugalmasabb lett. Vegyük sorra ezeket a pontokat, hogy a francia jogot a magyar joggal össze tudjuk hasonlítani.
Amit a biztosítékok "státusza" alatt értünk, az egyrészről azon általános szemléletmód, mely alapján a jogalkotó a biztosíték jogi helyzetét meghatározza. Például az a tény, hogy a biztosíték a Polgári Törvénykönyvben került szabályozásra jelzi, hogy az a magánjog része, még akkor is, ha gyakrabban használt az üzleti, különösen a banki szférában. Annak ismerete, hogy hogyan szabályozza a törvény a biztosítékokat, lehetővé teszi, hogy egyes jogi szövegeket értelmezzünk, vagy nehézségeket oldjunk meg. Másrészt ismernünk kell az adott jogrendszer által elismert biztosítéktípusokat. E területen a modern jelleg viszonylag nagy szabadságot biztosít a feleknek. Elemzésünk során először bemutatjuk a biztosítékok helyét a Polgári Törvénykönyvben és a Code civil-ben (A), majd rátérünk az egyes biztosítékok osztályozására (B).
A - A biztosítékok helye a törvénykönyvben
A két jogrendszer elméleti okokon alapuló eltérései miatt a biztosítékok joga is eltérő helyen található a törvénykönyvekben. Franciaországban a 2006. évi reformot megelőzően a biztosítékok
- 5/6 -
joga, mint önálló egész nem létezett a Code civilben, szabályait a jelzett időpontig a törvény nem gyűjtötte össze egy meghatározott helyen. A reform során a biztosítékok jogához tartozó jogintézményeket összegyűjtötték, és koherens rendszerbe foglalták. Ettől fogva a biztosítékok joga egy új könyvét képezi a francia Polgári Törvénykönyvnek. A Code civilt a következő részek alkotják: személyek (I. könyv), dolgok (II. könyv), kötelmek (III. könyv) és a biztosítékok (IV.).
A magyar Polgári Törvénykönyv reformját megelőzően a biztosítékok joga a "szerződést biztosító mellékkötelezettségek" cím alatt, a foglaló és kötbér mellett került szabályozásra. A biztosítékok ezen elhelyezése sokkal jobban igazolható, mint a korábbi szétaprózott francia szabályok, hiszen a biztosíték lényege, hogy a követelést megerősítse.
2013-ban a magyar szabályozás szakított ezzel a megoldással, ahelyett hogy - mint azt a francia jogalkotó tette - saját alfejezetet szentelt volna a biztosítékok jogának, azt a dologi joghoz kapcsolta. A magyar törvénykönyv a biztosítékokat a dologi jog keretében, az V. könyvben, "korlátolt dologi jogokként" megjelölve szabályozza (VII. cím). Közvetlenül követik azokat a haszonélvezet szabályai (VIII. cím), aminek egyszerű az indoka: a dologi jogi biztosíték olyan dologi jog, amely a haszonélvezethez és a szolgalomhoz hasonlítható, azzal az eltéréssel, hogy a dologi biztosíték a dolog értékéhez és nem a használatához kapcsolódik.
A fentiekkel kapcsolatban két megállapítás tehető. Egyrészt talán nem szükségtelen megjegyezni, hogy ezen elhelyezés visszatérést jelent az 1928. évi Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, ami a biztosítékokat a birtok és a szolgalom után szabályozta[3], másrészt személyes véleményem, hogy a 2006. évi francia megoldás előnyösebb. Összegyűjti ugyanis egy könyvbe a dologi és személyes biztosítékokat, ami különbözik a dolgokról és a szerződésekről szóló könyvtől, kifejezve, hogy a biztosítékok közös logikán alapulnak. Mindennek gyakorlati jelentősége van és utal tárgya eredetiségére is. Ráadásul a szabályok így könnyebben olvashatók, legalábbis nekem, külföldi jogásznak, még akkor is, ha nem biztos, hogy én vagyok a legmegfelelőbb arra, hogy mindezt megítéljem. E ponton a francia jog modernebbnek tűnik a magyarnál..
B - A biztosítékok rendszere
E cím alatt arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy melyek azok a biztosítékok, amelyeket a jogrendszer elismer. Annyi biztos, hogy a magyar szabályok 1959-ben sokkal modernebbek voltak, mint a korszak francia szabályai. Így például a zálogtárgy elvonása nélküli biztosíték a magyar jogban megkülönböztetés nélkül vonatkozhatott az ingó és az ingatlan vagyontárgyakra is, míg a francia jogban 2006-ig kellett várni arra, hogy ezen jogintézmény egyáltalán helyet kapjon a Polgári Törvénykönyvben.
A magyar jog ismert különösen eredeti és a francia jog szemszögéből merésznek tűnő intézményeket is, mint például a keretbiztosítéki jelzálogjog, ami egy meghatározott kereten belül
- 6/7 -
jövőbeni követelések biztosítékául szolgál; a vagyont egészben vagy részben terhelő zálogjog, ami olyan ingatlant, ingót vagy követelést is terhel, ami a zálogjog alapításakor még nem beazonosított; vagy az önálló zálogjogot, ami a követeléstől független biztosíték.[4]
Franciaországban 2006-ban került bevezetésre a jogrendszerbe a hypothèque rechargeable[5], ami a magyar keretbiztosítéki zálogjoghoz hasonlít, és ugyancsak jövőbeni követelések biztosítékául szolgál. E modern francia jogintézmény a magyar testvéréhez képest sokkal rugalmasabb, mert a követelések jogcímét nem kell meghatározni, nagyobb a szabadság, így megállapítható, hogy ez egy nagyon modern jogintézmény. Félő ugyanakkor, hogy ezen újítás eltűnik, aminek jeleit a francia parlament előtt lévő fogyasztói törvény tárgyalása során láthatjuk.
Ami a vagyon egy részén fennálló biztosítékot illeti, ilyen jogintézmény a francia jogban soha sem létezett. Hasonló eredmény elérése céljából a francia jogban vagy egy elkülönült jogi személyt[6] vagy egy lekötött vagyont[7] kell létrehozni. Az eredmény nagyon hasonlít a magyar joghoz, de a megvalósítás elég bonyolult. Ezen a területen a magyar jogszabályok sokkal egyszerűbbek és olvashatóbbak..
A magyar önálló zálogjog francia megfelelője volt a cédule hypothécaire, amit még a forradalom idején létesítettek[8], de négy év után végleg megszűnt. A gyakorlatban ez egyfajta jegy volt, amely az ingatlan értékét testesítette meg, de mindenféle személyi kötelezettségtől függetlenül létezhetett. Az önálló zálogjog egyik formája volt: ahol a zálogjog a követelés nélkül létezett. Ma már erre nincs szükség a gyakorlatban, mert elegendő annak a lehetősége, hogy a jövőben előálló követelések biztosítva legyenek.
Látható, hogy egy az eredeti jogintézményeket kedvelő francia számára a magyar jog nagyon gazdag és vonzó. Sajnálatos tény ezek után, hogy a 2013. évi reform megszűnteti az önálló zálogjogot, és jobban megköveteli a vagyont terhelő zálogjog esetében a zálogtárgyak beazonosítását. Vajon mi lehetett a jogalkotó döntésének igazi oka, talán az, hogy ezen intézmények gyakorlati haszna elenyésző??
Mindezek ellenére, meg kell jegyezni, hogy a francia jog sokkal gazdagabb fantáziájú az ingatlan biztosítékok területén. A klasszikus jelzálogjogi jogintézmény mellett ismeri a hagyományosan antichrèse-nek nevezett eredeti konstrukciót, amit a 2009. évi május 12-i törvény átkeresztelt ingatlan zálogjogra. A biztosíték itt a zálogtárgy elvonásával valósul meg, ami lehetővé teszi a hitelezőnek, hogy a dolog gyümölcseit is beszedje (bérbe adhatja az ingatlant egy harmadik személynek, és szedheti a bérleti díjat). A zálogjogosultat megilleti különösen a
4 Meg kell még említeni, hogy a magyar 1959. évi Polgári Törvénykönyv alapján az ingatlan tulajdonosának lehetősége van, hogy előzetesen, a hitelezővel kötendő megállapodás előtt jelzálogot jegyeztessen be ingatlanára.
- 7/8 -
visszatartás joga, ami adott esetben nagyon hasznos lehet, ahogyan azt már az ingó zálogjog esetében megfigyelhettük. A magyar szabályozásban ez a zálogjogi forma nem megengedett, mert az ingatlan zálogjog elsődleges formája a jelzálogjog, ami nem teszi lehetővé a zálogtárgy elvonását az adóstól, és nem teszi lehetővé a hitelezőnek, hogy a zálogtárgyat használja vagy bérbe adja.
Úgy tűnhet ezek után, hogy a francia jog által fenntartott ingatlanzálogjog intézménye szembe megy azzal az elvvel, hogy a biztosíték a zálogtárgy elvonása nélkül sokkal modernebb és hasznosabb. E választás ugyanakkor két okból is igazolható. Egyrészt a jogszabály így elég nagy szabadságot biztosít a feleknek: zavaró lehet számukra a zálogtárgy elvonása, de érdekeiknek megfelelően ők maguk választhatják meg az igényeiknek legjobban megfelelő biztosítékot. Másrészt a feleknek az ügylet során kiigazítási lehetőségük van. Megegyezhetnek például arról, hogy a záloghitelező - aki jogszerűen tartja birtokában az ingatlant - a zálogtárgyat az adósnak adja bérbe, aki tehát bérleti díjat fizet az után az ingatlan után, aminek ő a tulajdonosa, és így továbbra is birtokban maradhat. A francia ingatlan zálogjog megtévesztő lehet egy külföldi számára, de a gyakorlatban ezen lehetőségek felettébb hasznosak.
A francia jogban tradicionálisan a testi tárgyakra vonatkozó zálogjog a zálogtárgy elvonásával megvalósuló biztosíték, mert a szabályok ezen a területen előírják a dolog fizikai átadását. Ezzel szemben az ingatlanok Franciaországban és Magyarországon is sokkal egyszerűbben illeszkednek a jelzálogjogi rendszerébe. A jelzálogjog közzététele az ingatlan-nyilvántartásban történik. A technika fejlődésével a biztosítékok joga egyre kevésbé épül a dolgok fizikai létére, és egyre jobban a rájuk vonatkozó információn alapul. A modernizáció mélyreható változást idézett elő a biztosítékok jogában, általánosítva és megkönnyítve a közzétételt. Ennek köszönhetően ma már mind az ingó, mind az ingatlan vagyontárgyakon fennállhat zálogjog a zálogtárgy elvonása nélkül.
A közzététellel szemben megkívánt, egyrészről hogy a lehető leghatékonyabb legyen, másrészt, hogy minden biztosítékra vonatkozzon, szisztematikus, rendszeres, módszeres legyen.
A hatékony közzététel társadalmunk technikai modernizációján alapul. Franciaországban a zálogjog bejegyzése elektronikusan történik: A hatályos szabályozás szerint, létrejön egy országos elektronikus nyilvántartási rendszer, amelybe a zálogtárgy elvonása nélküli zálogjog bejegyzésre kerül, és ami ingyenesen elérhető az interneten.[9] Ugyanez a helyzet Magyarországon,
- 8/9 -
ahol a biztosítékok nyilvántartása elektronikus formában valósul meg. A zálogjog bejegyzése vonatkozásában a két jogrendszer nagyon hasonlít: modernizálni kellett a biztosítékok jogát a számítógépes technika segítségével. A fejlődés emlékeztet a közjegyzők által megvalósított elektronikus közokirati rendszer megalkotására, ami a hagyományos intézmények megerősítését jelentette a modern technika által. Mindezek ellenére a két biztosítéki rendszer közötti jogi különbségek jól megfigyelhetők.
A két ország ingatlan zálogjogi rendszerei nagyon hasonlítanak, mert alapvetően a közjegyzői okiratokon alapulnak, ami garantálja a közzététel közhitelességét. Az ingó zálogjog területén azonban a francia és a magyar rendszer néhány eltérést mutat. Magyarországon az ingó zálogjog közzététele a közjegyzők által vezetett nyilvántartáson alapul. Franciaországban azonban nem ez a helyzet, mert ott a zálogtárgy elvonása nélküli ingó zálogjogot greffiers des tribunaux de commerce[10] jegyzi be. Az ingó zálogjog közzététele szervezettebbnek tűnik a magyar jogban, ami megkülönbözteti az egyedileg beazonosítható dolgokat és az egyedileg nem beazonosítható dolgokat. A francia jog a dolgok megkülönböztetésére a helyettesíthető és az egyedi tárgyakat állítja szembe egymással.
A magyar jogrendszer ezen a területen sokkal modernebbnek tűnik, a zálogjogi nyilvántartásban történő közzététel ugyanis a zálogtárgytól függ. Ha a dolog egyedileg azonosítható, a rendszer egy dologra vonatkozó bejegyzést és közzétételt végez, ahol a rendszerben történő keresés alapja a zálogtárgy, míg ha a dolog egyedileg nem azonosítható, a rendszer egy személyre vonatkozó bejegyzést és közzétételt végez, ahol a rendszerben történő keresés alapja a zálogkötelezett..
E megkülönböztetésnek egy harmadik személy vonatkozásában van jelentősége, mert mi történik akkor, ha e személy megvásárol egy már zálogjoggal terhelt dolgot? Mind a magyar, mind a francia jogban a válasz attól függ, hogy e harmadik személy jó- vagy rosszhiszeműen járt-e el az ügylet során, hiszen a jóhiszeműen eljáró félnek - az, akinek nincsenek ismeretei arról, hogy a dolgot zálogjog terheli - nem róható fel, hogy nincs tudomása arról, hogy a vétel tárgya egy másik ügylet biztosítéka is egyben. A jóhiszeműség kérdése ugyanakkor felértékelődik abban az esetben, ha a zálogjog a nyilvántartásban közzétételre kerül. Ha tehát a dolog egyedileg azonosítható, akkor mindenkinek lehetősége van arra, hogy a nyilvántartásban meggyőződjön arról, hogy az adott dolgot terheli-e zálogjog. Így a vevő rosszhiszeműsége mindig vélelmezett.
Ha azonban egy dolog egyedileg nem azonosítható, akkor csak a zálogkötelem alanyai jogosultak a nyilvántartásba betekinteni, és mivel a zálogjogi bejegyzés a személyre vonatkozik, így a rendszerben a zálogtárgy nem kereshető. Így elképzelhető, hogy valaki jóhiszeműen szerezze meg a dolgot attól, aki a zálogkötelemnek nem is alanya. Ez történhet például akkor, ha egy dolgot egymás után kétszer is elidegenítenek, mert a második vevő csak az első vevővel köt szerződést és nem a zálogkötelem alanyával. Ugyanez az eredmény alakulhat ki, ha egy harmadik személy attól szerzi meg a dolgot, aki végső soron csak birtokos és nem tulajdonos volt.
- 9/10 -
A magyar jogban a hitelező tökéletesen biztosított, ha a zálogtárgy egyedileg beazonosítható és kevésbé biztosított, ha a zálogtárgy egyedileg nem beazonosítható. A francia jogban a hitelező pozíciója gyengén védett, bár e jogrendszer is ismeri a gépjárművekre vonatkozó zálogjogi nyilvántartást.[11] E területen a francia jog közelít a magyar jogszabályokhoz, hiszen a gépjárművek nyilvántartásba vételükkel egyedileg azonosíthatók. Ugyanakkor mindez még nem elegendő, mert marad számos olyan dolog, ami egyedileg tökéletesen azonosítható (szerzői művek, állatok, stb.) és még sincs zálogjogi nyilvántartásuk. Megállapítható, hogy a francia jog kevésbé tökéletes, míg a magyar jog sokkal modernebb..
Ráadásul úgy tűnik, hogy a magyar jog elég távolra jutott az egységes nyilvántartási rendszer megvalósítása tekintetében. Egyetlen biztosítéki nyilvántartás - amely még viták tárgyát képezi - tartalmazná a zálogjogra, a tulajdonjog fenntartásra, a lízingre és a faktoringra vonatkozó információkat is. Meg kell jegyezni, hogy e nyilvántartásba történő bejegyzés nem igényel közjegyzői közreműködést és így annak közhitelessége sem biztosított. Franciaországban különböző nyilvántartásokban vezetik a polgári jogi zálogjogot, az árukészletre vonatkozó zálogjogot[12], a lízinget és a gépjármű zálogjogot.
Megállapítható, hogy a zálogjogi nyilvántartások ésszerűsítése és egyszerűsítése területén a magyar jog sokkal előrébb halad, mint a francia.[13]
A francia joggal ellentétben a magyar jog lehetővé teszi két biztosíték: a tulajdonjog fenntartása és a követelésen fennálló zálogjog[14] nyilvántartásban történő megjelenítését. E választás korszerűbbnek tűnik, és jobban védelmezi a harmadik személyeket. Ennek ellenére ezen két jogintézmény tekintetében a francia út is magyarázható.
A 2006. évi francia jogreform óta a dologi jogi biztosítékok közzétételének szabályait több kritika is érte. Többek között azért, mert nem mindegyik biztosíték jelenik meg a nyilvántartásban, vagyis a közzététel nem teljes. A tulajdonjog fenntartása például ilyen. Ha az adós értékesít egy dolgot, akkor a vevő tisztában lehet azzal, hogy az ügylet tárgya zálogjoggal terhelt-e (mivel ezen zálogjog
- 10/11 -
nyilvántartásban szerepel), de nem lehet tudomása a dologra vonatkozó tulajdonjog fenntartásáról, aminek még komoly joghatása lehet.
A francia jog választása az egyszerűsítéssel magyarázható, a tulajdonjog fenntartása ugyanis nem külön szerződés, hanem csak egy kikötés. Márpedig néha az adásvételi szerződés nyilvántartásba vételének előírása is nehézségekbe ütközhet. Ráadásul - és ez tűnik ezen választás legfőbb okának - a tulajdonjog fenntartása nem pontosan ugyanazokat a joghatásokat fejti ki, mint a zálogjog. A zálogtárgy elvonása nélkül megvalósuló zálogjognál a zálogjog terheltjének kötelessége a zálogtárgy megőrzése, azzal nem rendelkezhet a jogosult kárára. A tulajdonjog fenntartása esetén a vevőnek jogában áll a vétel tárgyait ismételten értékesíteni, hiszen lehet, hogy azokat pont értékesítés céljából vásárolta. Az eladónak, aki a dolgot tulajdonjoga fenntartásával értékesítette nincs szüksége külön jogvédelemre, mert az ügylet megengedett. Mindezzel ellentétben a zálogjog mindig megjelenik a nyilvántartásban és a tárgyával nem lehet rendelkezni. Mivel e tilalom a tulajdonjog fenntartásával terhelt dologra nem vonatkozik, így ennek nyilvántartásba vétele sem tűnik szükségesnek. Mindamellett a hitelezők szemszögéből a magyar jog választása sokkal előnyösebb: az adós helyzete sokkal átláthatóbb.
A magyar jogalkotó "ízlésvilága" megnyilvánul a követelésen fennálló zálogjog szabályozásánál is, ami a jelzálogjoghoz és a tulajdonjog fenntartásához hasonlóan bejegyzésre kerül a nyilvántartásba. A francia jog ezzel szemben más utat választott, a Code civil rendelkezése szerint a követelésen fennálló zálogjog az okirat keltétől kezdve hatályos harmadik személyekkel szemben, függetlenül mindennemű formalitástól és bejegyzéstől. A követelésen fennálló zálogjog tehát egy titkos zálogjogi forma. A döntés meglepőnek tűnhet és ellentmond a modernizációs törekvéseknek, ami szerint a biztosítékokat közzé kell tenni a nyilvántartásban.
A magyar jogalkotó nincs egyedül a választásával, mert az afrikai kereskedelmi jog - amit a 2010. évben az OHADA [15] megreformált - ugyancsak előírja a követelésen fennálló zálogjog nyilvántartási bejegyzésének kötelezettségét. Bár az OHADA-ra nagyon nagy a francia jog befolyása, ezen ponton eltér tőle.
Ettől még a francia jogalkotó döntése is magyarázható, mindenekelőtt a rugalmasság elvével, ami a jelenlegi modern biztosítéki jog rendszerét a régihez képest sokkal jobban jellemzi (korábban a követelésen fennálló zálogjog alapítása a követelésről szóló okirat átadását feltételezte, és az adós felé végrehajtó útján történt az ügyletről szóló értesítés). E könnyítést az üzleti élet - ahol e követelésgaranciát gyakran használják - is nagyra értékelte. Ugyanakkor egy kicsit illuzórikusnak is tűnik, hogy az ingó zálogjogot be kelljen jegyeztetni a nyilvántartásba, ahol
- 11/12 -
rengeteg másfajta követeléssel kapcsolatos ügylet sincs feltüntetve. Példának okáért vegyük csak a bankszektorban gyakran használt követelés engedményezést[16]; az értékpapírosítási ügyleteket [17]; a követelésportfolió ügyleteket; a bizalmi vagyonkezelést, vagy a faktoringot, amik ugyancsak nincsenek nyilvántartásban feltüntetve.
A sorhoz hozzáadhatjuk még a faktoringot is. E pénzügyi műveleteket nem kell nyilvántartásba venni: azok teljesen titokban maradnak. Márpedig hogyan igazolható, hogy egy zálogjogosult a zálogtárgyon fennálló jogát köteles nyilvántartásba vetetni, míg faktoring esetén az engedményes hivatkozhat e jogára anélkül, hogy bejegyzési kötelezettsége lenne? Egy harmadik személy képes lehet tehát leellenőrizni, hogy az adott követelést terheli-e zálogjog, azonban azt már nem, hogy a követelés engedményezésre került-e. A jogbiztonság ezért nem lenne teljes.
Még tovább is mehetünk akár, mert a követeléseknek is megvan a maguk sajátossága, amikor összehasonlítjuk azokat a testi tárgyakkal, hiszen a rájuk vonatkozó zálogjog léte és jogcíme is egészen absztrakt. Amikor egy jogügylet egy követelésre vonatkozik, lehetetlen megállapítani, hogy történt-e már vonatkozásában kifizetés vagy nem áll-e fenn annak kockázata, hogy a követelés már megszűnt..
A követeléseket sokkal nehezebb biztonságosan nyomon követni, mint más ingóságokat vagy ingatlanokat. A rájuk vonatkozó ügyletekben nem biztosítható olyan bizonyosság és tartósság, mint az ingatlanügyletekben vagy az egyedileg beazonosítható dolgokra vonatkozó jogügyletekben. Így a francia jogalkotó választása is megmagyarázható: az ingó zálogjog nyilvántartásban történő rögzítésének előírása elnehezítené az ügyletet, anélkül hogy a jogbiztonságot kellőképpen megerősítené. Döntéséről így lehet vitatkozni, de az nem nevezhető abszurdnak. Megállapítható, hogy mind a magyar, mind a francia szabályozásnak ezen a területen megvannak az előnyei és a hátrányai is.
Az első pont, amit meg kell említeni - és ami közös mindkét jogrendszerben - a biztosítékok érvényesítésével kapcsolatban, az a közjegyzői okirat - amelynek szerepe nagyon fontos -, mert végrehajtási jogcímet ad az ügyletnek. A végrehajtásához nincs szükség külön bírósági döntésre. A közjegyzői okirat garancia, és meggyorsítja a biztosítékok érvényesítésének folyamatát. Lehet, hogy egy közokirat drágább, mint egy magánokirat, de megtakarítható vele a bírósági eljárás költsége.
A közjegyzői okiratról ezért általános következtetésként megállapítható, hogy biztonságosabb, és néha gazdaságosabb hitelek folyósításához és biztosítékok alapításához..
A francia jogban a 2006. évi módosítás előtt a biztosítékok érvényesítését a jogszabályok alaposan körbehatárolták. A törvényhozás gyanakvó volt a hitelezőkkel szemben, különösen
- 12/13 -
az ingóságok vonatkozásában (az ingatlanoknál már a közjegyzők közreműködése egyfajta biztosítékot jelentett a feleknek, és hozzájárult az adósi érdekeket súlyosan sértő megállapodások elkerüléséhez). A jogalkotói szabályozás tipikus megnyilvánulása a Polgári Törvénykönyv 2078. §-a: "A hitelező fizetés hiányában sem rendelkezhet a zálogtárggyal ... Minden olyan szerződési záradék, amely lehetővé teszi a hitelezőnek, hogy az egyéb eljárási szabályok betartása nélkül megszerezze a zálogtárgyat vagy rendelkezzen azzal, semmis.".[18] E szabály előírja a zálogtárgy bírósági végrehajtó által történő értékesítését.
Tiltott a voie parée záradék, melynek értelmében a hitelező a záloggal terhelt vagyontárgyat saját maga is értékesítheti. A jogszabály ugyancsak tiltja a pacte commissoire szerződési záradékot, ami szerint a zálogtárgy a hitelező tulajdonába megy át, ha az adós a kölcsönt kellő időben nem fizeti vissza.
A jelzálogjogi szabályozást 2006. előtt ugyancsak a már fent leírt, zárt szabályozás jellemezte. E biztosíték csak a francia Polgári eljárásjogi törvénykönyvben leírt ingatlanfoglalás útján érvényesülhetett. A szabályok itt is szigorúan tiltották a voie parée és a pacte commissoire záradékokat.
A magyar jog a francia jogszabályok kontrasztját mutatja. Igaz ugyan, hogy a régi Polgári Törvénykönyv 255. § (2) bek. szerint: "Semmis a kielégítési jog megnyílta előtt létrejött az a megállapodás, amely szerint a jogosult a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát.". Azt gondolhatnánk, hogy ezen a helyen a francia Polgári Törvénykönyv 2078. §-ában foglaltakat olvashatjuk vissza, de figyeljünk arra, hogy mindez nemsokára megváltozik. Az új magyar Polgári Törvénykönyv lehetővé teszi jogosult által a zálogtárgy megszerzését, valamint a végrehajtási eljáráson kívüli értékesítést, ami a biztosítékok érvényesítésének szabadabb formája felé mutat.
A francia jogban a biztosítékok érvényesítésének modernizációja azt jelenti, hogy a szabályok rugalmasabbá váltak. Három fajta szabályozás létezik a zálogjog területén. Az első szabály: "Teljesítés hiányában a hitelező kérheti a zálogtárgy bírósági úton történő értékesítését. A zálogtárgy értékesítése a bírósági végrehajtás szabályainak megfelelően történik, amit a zálogszerződés sem írhat felül." (2346. §)[19]. A zálogjog érvényesítésének ez a módja a klasszikus értelemben vett foglalás, a polgári eljárásjog szabályainak megfelelően. A második szabály: "A hitelező bírósági útón kérheti, hogy a zálogtárgy a követelés kielégítéseként őt illethesse. Ha a zálogtárgy értéke meghaladja a követelés értékét, a különbözetet meg kell fizetni az adósnak,
- 13/14 -
vagy egyéb biztosított követelések esetén a többi hitelezőnek kell utalni." (2347. §)[20]. E rendelkezés megengedi a zálogjogosult kielégítését a zálogtárgy bírói úton történő tulajdonba adásával. A hitelező ebben az esetben a zálogtárgy tulajdonosa lesz, de ehhez bírósági döntésre van szükség. A harmadik szabály: "A felek megállapodhatnak arról - a zálogjog alapításakor vagy később -, hogy a kötelezettség nemteljesítése esetén a hitelező megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát. A zálogtárgy értékét egy szakértő által azon a napon kell meghatározni, amikor annak tulajdonjoga a hitelezőre száll, ha a zálogtárgynak nincs a Pénzügyi Törvénykönyv által meghatározott hivatalos piaci ára. Minden ezzel ellentétes kikötés semmis." (2348. §)[21] Mindez tehát a pacte commissoire jogszabályi engedélyezése, amit egy speciális szerződési záradék alapít, lehetővé téve a hitelezőnek, hogy a kölcsön fejében a zálogtárgy tulajdonosa legyen. Mivel az eljárás már nem bírósági utat vesz igénybe, így a zálogtárgy értékét meghatározó szakértő igénybevétele kötelező. E nélkül az adós azt kockáztatja, hogy a zálogtárgy esetleg sokkal értékesebb, mint a követelés.
Ahogyan láttuk a zálogjognak három érvényesítési módja lehet: a foglalás melletti értékesítés, a zálogtárgy bírói úton történő zálogba adása és a pacte commissoire. Vonatkozik mindez a jelzálogjogra is, egyetlen fenntartással, hogy a zálogjog érvényesítésének ezen eszközei nem vehetőek igénybe, ha a zálogtárgy ingatlan az adós lakóhelye. De ezen kívül más megkötés nincs, a felek szabadon dönthetnek. A biztosítékok érvényesítésének szabályai nagyfokú koherenciát mutatnak, mert nem tesznek különbséget ingó és ingatlan között, a szabályok ugyanazok.
Ha összehasonlítjuk a biztosítékok érvényesítésének megengedett módjait, akkor megállapíthatjuk, hogy van eltérés a magyar és a francia modell között. A magyar jogban az igény érvényesítésének leggyakoribb módja a zálogtárgy értékesítése, akár bírósági úton (árverés) vagy a házastársak közösen, ha a felek megegyeznek, akár bírósági úton kívül, ha a dolog értéke hivatalos árjegyzék szerint meghatározható vagy a hitelező a kölcsön nyújtásával hivatásszerűen foglalkozó személy. A francia jog nem bízik a zálogtárgy értékesítésében, ami ezért csak bírósági úton történhet. Ugyanakkor előnyben részesíti az igény érvényesítésének azon módját, amikor a hitelező megszerzi a zálogjog tulajdonjogát, ahol az ügylet során a szakértő biztosítja az adós érdekeinek védelmét. Ugyanez a helyzet követelésen fennálló zálogjog esetében, ahol a követelés kifizethető (Code Civil art. 2363), de a hitelezőnek itt is lehetősége van a követelés közvetlen megszerzésére (Code Civil art. 2365).
Nem tudom, hogy melyik út a modernebb, a francia vagy a magyar, de a két rendszer összehasonlításából az a következtetés vonható le, hogy a biztosítékok érvényesítésének módját rugalmassá kell tenni, aminek a módja nem szükségszerűen a bírósági út választása. Ugyan eltérő eszközökkel, de mind a francia, mind a magyar jog ebbe a közös irányba fejlődik.
- 14/15 -
Végleges következtetésként megállapítható, hogy a biztosítékok rendszerének magyar szabályai sokkal modernebbek, mint a francia jogé. Modernebb, mert a szabályok szisztematikusabbak és homogénebbek (különösen a nyilvántartás tekintetében). A francia jog sokkal inkább barokk, együtt él benne egymással a zálogtárgy elvonásával és elvonása nélküli zálogjog; ismeri a nyilvántartásban megjelenő és a titkos biztosítékokat is; illetve nincs egységes nyilvántartási rendszere a biztosítékoknak. Megfér egymás mellett a tulajdonon alapuló biztosíték és a klasszikus, járulékos jellegű biztosíték. Paradox, hogy olyan, technikailag eltérő biztosítékok versenyeznek egymással, amelyek gazdaságilag ugyanahhoz az eredményhez vezetnek. Mindez szükségtelenül bonyolult. A biztosíték tulajdonjoga az elsődleges garancia, ami még a régi római jogból származik. Egyesek azt gondolják, hogy ennek újrafelfedezése a francia jog modernizációjának eszköze, míg mások azt mondják, hogy mindez visszafejlődés. Látható, hogy nem egyszerű meghatározni, hogy mit is jelent a modern biztosítéki jog. Egy dolog azonban biztos, a modern jog mindenekelőtt hatékony, ami a gyakorlat igényeire ad választ.
A hatékonyságot és a biztonságot szolgálja a közjegyzői okirat, amely végrehajtási jogcímet és bizonyító erőt ad az ügyletnek, tökéletesíti a biztosítékot. Biztosítja annak érvényes létrejöttét és megkönnyíti érvényesítését. E vonatkozásban a közjegyzői okirat jogrendszereink modernitásának is tényezője.
Végezetül, nem tudok választ adni arra a kérdésre, hogy melyik biztosítéki jog a legmodernebb, de azt tudom, hogy ennek megvalósulásában közjegyzőségeink jelentős szerepet vállalnak.■
JEGYZETEK
[1] Az eredeti előadás elhangzott 2013. november 8. napján a 25. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon Gyulán, francia nyelven. A cikk az előadás magyar nyelvű, szerkesztett és lábjegyzetekkel kiegészített változata.
[2] Kiadva Budapesten 1960-ban
[3] T. Leh La codification du droit coutumier hongrois, RIDC 1960., 559. o., 560. o.
[5] újratölthető zálogjog
[6] Entreprise Unipersonnelle à Responsabilité Limitée, megállapította az 1985. évi julius 11-i törvény.
[7] Entreprise Individuelle à Responsabilité Limitée, megállapította a 2010. évi május 15-i törvény.
[8] décret du 9 messidor an III
[9] Le décret du 23 décembre 2006, portant application de l’ordonnance du 23 mars 2006, prévoit ainsi que "Il est créé un fichier électronique national sur lequel est mentionnée l’existence des inscriptions prises en application de l’article 2338 du code civil (c’est-à-dire des gages sans dépossession). [...] [Ce fichier] est consultable gratuitement sur un site d’information accessible par le réseau internet."
[10] kereskedelmi bíróság irodatisztje
[11] Code Civil art. 2351.
[12] L. 527-1 et s. C. com.
[13] Megjegyzendő, hogy a francia jog a hitelezők helyzetét két oldalról is egyszerűsíteni igyekszik. Egyrészt az esetek többségében kizárja a választás lehetőségét a polgári jogi zálogjog és az egyedi zálogjogok között, megakadályozva így, hogy ugyanazon zálogjogot egyidejűleg két nyilvántartásba is bejegyezzék. (Egy gépjármű csak a 2351 § szerint lehet biztosíték és nem a 2333 § szerint; egy árukészleten fennálló zálogjogra a Kereskedelmi Törvénykönyv szabályai vonatkoznak és nem a Polgári Törvénykönyvé, Com. 19 févr. 2003, no 11-21763) Másrészt a nyilvántartások a greffiers des tribunaux de commerce (kereskedelmi bíróságok törvényszéki írnokai) kezeiben összpontosulnak: így bár több nyilvántartás létezik, egy személy a felelős értük.
[14] nantissement de créance
[15] Organisation pour l’harmonisation du droit des affaires en Afrique (az afrikai kereskedelmi jog harmonizációjával foglalkozó szervezet)
[16] Cession Dailly
[17] opérations de titrisation
[18] "Le créancier ne peut, à défaut de paiement, disposer du gage : [...] Toute clause qui autoriserait le créancier à s’approprier le gage ou à en disposer sans les formalités ci-dessus est nulle."
[19] "A défaut de paiement de la dette garantie, le créancier peut faire ordonner en justice la vente du bien gagé. Cette vente a lieu selon les modalités prévues par les procédures civiles d’exécution sans que la convention de gage puisse y déroger.
[20] Le créancier peut aussi faire ordonner en justice que le bien lui demeurera en paiement. Lorsque la valeur du bien excède le montant de la dette garantie, la somme égale à la différence est versée au débiteur ou, s’il existe d’autres créanciers gagistes, est consignée.
[21] Il peut être convenu, lors de la constitution du gage ou postérieurement, qu’à défaut d’exécution de l’obligation garantie le créancier deviendra propriétaire du bien gagé. La valeur du bien est déterminée au jour du transfert par un expert désigné à l’amiable ou judiciairement, à défaut de cotation officielle du bien sur un marché organisé au sens du code monétaire et financier. Toute clause contraire est réputée non écrite (art. 2348).
Visszaugrás
