Megrendelés

Ágostonné dr. Kürthy Márta: CNUE reggeli (KK, 2007/6., 40-41. o.)[1]

A CNUE (Európai Unió Közjegyzői Tanácsa) 2007. március 28-án Brüsszelben tartotta reggeli gyűlését, ahol számos Európai Parlamenti tag, Európai Bizottsági képviselő, az Unió tagállamainak gazdasági szövetségeinek tagja, valamint több tagállami és közjegyzői képviselő vett részt. A Magyar Országos Közjegyzői Kamarát a kamara elnökhelyettese, Dr. Tóth Ádám és a kamara állandó brüsszeli megbízottja, Dr. Mészáros Anikó képviselte.

Ennek előzményét képezte az állam- és kormányfők 2007. március 8. és 9-ei találkozója, ahol a "jobb szabályozás" ("Better Regulation") jelentőségét hangoztatták. Hogy az európai vállalatok jobb pozíciót szerezzenek a gazdasági életben, a kis- és középvállalatok részére igazgatási egyszerűsítéseket kell végrehajtani, hiszen ezek a vállalatok képezik az európai gazdaság gerincét.

A CNUE reggeli gyűlésén egy belga és egy német projektet mutattak be, melyek a vállalatalapítás meggyorsítását és az igazgatásban végrehajtandó egyszerűsítéseket segítik elő. Mindkét projektnél a közjegyzőséggel való megerősített együttműködés révén tudtak hatékonyságnövelést elérni. Belgiumban a vállalatalapítás eddig átlagosan 56 napot vett igénybe. Az e-Depot programmal, mely a belga közjegyzőség és a kormány között folyik, sikerült ezt az értéket három napra csökkenteni, amelynek eredményeként Belgium túlszárnyalta az Európai Unió célkitűzéseit. Ezzel a módszerrel a vállalatalapítás európaszerte 5 napon belül lehetségessé válna. Németországban a közjegyzősséggel való szoros együttműködéssel a cégnyilvántartást sikerült elektronikussá átalakítani, mely a vállalatok idő- és komfortnyereségét idézte elő. Az EU ennek kapcsán a bürokrácia leépítésére egy nagyszabású programot indított el.

Az Európai Parlament EVP-ED (Európai Néppárt, Európai Demokraták) frakciójának alelnöke, Othmar Karas beszédében kiemelte, hogy ez a fontos folyamat nem vezethet a biztonság színvonalának csökkenéséhez. Ezért nem szabad, hogy az igazgatás egyszerűsítésében kizárólag a költségtényező legyen meghatározó, hanem a norma célját és értelmét is figyelembe kell venni; egy tisztán gazdasági szemlélet nem lenne célravezető.

A CNUE elnöke, Klaus Woschnak összefoglalta az elhangzottakat és utalt arra, hogy a közjegyzőséget számos tagállamban bevonták a vállalatalapítási eljárás hatékonyságának növelésére vonatkozó koncepciók kidolgozásába, amelynek révén a közjegyzőség a gazdaság megbízható partnereként jelenik meg. ■

Lábjegyzetek:

[1] Ágostonné dr. Kürthy Márta közjegyzőjelölt

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére