Napjainkban egyre több amerikai bíróságok előtt indított, a náci vagy a szovjet éra alatt kisajátított műkincs visszaadása iránti perről olvasni a külföldi jogi szakfolyóiratokban.1 Ennek egyik nyilvánvaló oka, hogy a hasonló eljárások száma az utóbbi évtizedben látványosan emelkedik.
Példaképpen, a hazai sajtóban is nagy nyilvánosságot kapott az ún. Herzog ügy. Martha Nierenberg, Herzog Mór Lipót unokája (Herzog Erzsébet lánya) 1999 októberében indított eljárást a magyar állammal szemben a Herzog család hagyatékát képező, a Szépművészeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában kiállított 12 darab festmény kiadásáért, amelyeket a családtól vitatott körülmények között vettek el. Míg az elsőfokú bíróság ítéletével a művek (egy kivételével történő) visszaadását rendelte el, a Legfelsőbb Bíróság 2002 novemberében hozott döntésével az ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Végül, jogerős ítélet 2008 januárjában a Fővárosi Ítélőtábla előtt született, amellyel a felperes keresetét elutasították.2
Az Ítélőtábla döntésében, tekintve, hogy a felperes külföldi állampolgár, azaz nemzetközi elem merült fel egy polgári jogi jogvitában, - a Legfelsőbb Bíróság végzésében kifejtettek szerint - a magyar nemzetközi magánjog szabályai alapján rögzítette, hogy a kereset elbírálására a magyar bíróságoknak kizárólagos joghatósága van, és a tulajdoni igény elbírálására a magyar jogot kell alkalmazni.3 Döntésében a fórum egyesével vizsgálta meg a festményekre vonatkozó felperesi igényt, figyelemmel az igények rendezéséről szóló, 1973-ban kötött amerikai-magyar megállapodásra, a magyar Ptk. rendelkezéseire, valamint a Budapesti Büntetőszék 1950-ben hozott elsőfokú és a Legfelsőbb Bíróság által 1951-ben másodfokon hozott vagyonelkobzást kimondó határozataira.
Mindezek után került az ügy az amerikai fórum elé 2010 júliusában. A felperesek, Herzog Erzsébet unokája (amerikai állampolgár) és Herzog Erzsébet testvérének, Andrásnak két leánya (olasz állampolgárok) keresetlevelükben a Herzog örökséghez tartozó 44 darab műkincs visszaadását, vagy ellentételezésül 100 millió USA dollár kártérítés megfizetését kérték. Felperesek álláspontja szerint a bíróságnak az igény elbírálására személyi és tárgyi joghatósága van, így az alperes Magyar Köztársaság (valamint a perbe fogott magyar múzeumok és egy hazai egyetem) nem élvez immunitást az amerikai fórum eljárása alól.4
Jelen tanulmány kizárólag a kisajátított műkincsek visszaadásával kapcsolatos perekben az állami immunitás és a joghatóság viszonyát mutatja be, és elemzi, különös tekintettel a vonatkozó amerikai törvény jogszabályhelyeire és azoknak bírói gyakorlatára. A munka célja, hogy az amerikai bíróságok előtt ilyen ügyekben indított eljárások megsokszorozódásának indokait feltárja, ezen új forum shopping jelenség gyökereit megkeresse, valamint azokat nemzetközi magánjogi, nemzetközi eljárásjogi szempontból vizsgálja.
Az állami immunitás az amerikai bíróságok régóta alkalmazott doktrínája. Kezdetben a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság azt az álláspontot képviselte, hogy magánszemély nem perelhet be egy külföldi államot [The Schooner Exchange v. McFadden (1812)]. A bíróságok tehát rendszerint visszautasították a külföldi állam elleni igények elbírálását, még azon ügyek tekintetében is, amelyek az állam kereskedelmi tevékenységével voltak kapcsolatosak (abszolút immunitás tana). Ezen kívül a bíróságok a külföldi állam ellen indított keresetek esetében rendszerint az USA Külügyminisztériuma által az igazságügy-miniszternek megküldött "immunitási javaslatok"-ra (Suggestions of Immunity) támaszkodtak. 1952-ben a Külügyminisztérium - az immunitás tanának más országokban történő fejleményeire figyelemmel - kibocsátotta az ún. Tate Letter-t,5 amelyben a funkcionális (korlátozott) immunitás tanát (Restrictive Theory of Sovereign Immunity) fogadta el, tartotta követendőnek. Eszerint, amennyiben a külföldi állam a közhatalom hordozója (jure imperii), megilleti a mentesség, míg ha magánjogi jogalanyként (jure gestionis) jár el, akkor nem.6 Az új tétel összhangban állt más országok gyakorlatával, azonban nem gyakorolt nagy hatást az állami immunitás amerikai bíróságok általi megközelítési módjára.7 Egyrészt azért, mert a bíróságok továbbra is halogatták a mentesség kérdésében való döntés felelősségének vállalását, másrészt azért, mert a Külügyminisztérium nem tett alapvető különbséget köz és magán aktusok között. Végül, az igazságügy-minisz-
-489/490-
ter javaslatai esetenként politikai nyomás alatt születtek. Összességében a relatív immunitás tételének alkalmazásával összefüggő jelentős különbségek és a homályos mércék vezettek a Kongresszus közbelépéshez.8
Az ún. Foreign Sovereign Immunities Act (1976, továbbiakban: FSIA) elfogadásával tehát a funkcionális immunitás tana immár jogszabályban kodifikálásra került. A FSIA megalkotásának célja az volt, hogy a Kongresszus megalkossa azt a törvényt, amelynek alapján egy állam kereskedelmi tevékenységét tekintve nem élvez mentességet külföldi bíróságok joghatósága alól, és amelynek alapján az állam kereskedelmi tulajdona lefoglalható a kereskedelmi tevékenységével kapcsolatban hozott marasztaló ítélet végrehajtására.9 A jogszabály megalkotását követően már nem a végrehajtó hatalomnak, hanem az amerikai bíróságoknak kell dönteniük a külföldi államok immunitásának kérdésében.10 Összegezve, a törvény három fontos kérdésben hozott változást. Az első és legfontosabb, hogy a Kongresszus elhatározta a relatív immunitás tanának kodifikálását. Másodikként, a Kongresszus az állami immunitás amerikai bíróságok általi következetes és egységes alkalmazásának rezsimjét kívánta a kodifikációval megteremteni. Végül, a jogszabály biztosítja a perbe fogás formális eljárását, in personam joghatóságot adva az amerikai bíróságoknak egy külföldi állam vagy annak ügynöksége, szervezete fölött.
Lényeges, hogy a FSIA elsősorban joghatósági szabályokat tartalmaz. Amennyiben egy külföldi alperes - a törvény szerint - "külföldi államnak" minősül,11 akkor az USA (szövetségi vagy tagállami) bíróságainak eljárása alól mentességet élvez,12 hacsak nem esik a törvényi kivételek alá.13 A kivételek zárt körét kizárólag a FSIA 1605-1607. §-ai vagy az alkalmazandó nemzetközi egyezmény határozzák meg.14 Ahogyan azt a Legfelsőbb Bíróság is kifejtette: a FSIA adja "az egyedüli alapját egy külföldi állam feletti joghatóság gyakorlásának" [Argentine Republic v. Amerada Hess Shipping Corp. (1989)]. A külföldi állam mentességét vélelmezik, kivéve, ha valamely adott törvényi kivétel alkalmazandó.15 Az immunitás alóli kivétel alkalmazhatósága ún. tárgyi joghatóság (subject-matter jurisdiction) kérdése, azaz amennyiben nincs az immunitás alól kivétel, a bíróság nem tárgyalhatja az ügyet, és el kell utasítsa a keresetet. A kivétel alá eső ügyben viszont a kerületi bíróságoknak tárgyi joghatósága keletkezik,16 amely - a FSIA alapján - a kézbesítéssel együtt hozza létre a személyi joghatóságot (personal jurisdiction).17 A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján a FSIA rendelkezéseinek visszaható hatálya van, azaz annak rendelkezéseit a jogszabály megalkotása (1976) előtt történt cselekmények tekintetében is alkalmazni kell [Republic of Austria v. Altmann (2004)].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
