Egyetemünk, az 1872-ben másodikként alapított királyi magyar tudományegyetem, amely 1881-től a kor szokása szerint fölvette az uralkodó, I. Ferenc József nevét, s annak jogi kara éppen 100 évvel ezelőtt kezdte meg működését városunkban, Szegeden. Száz esztendő nagyon sok idő, kivált a 20-21. században, gyorsuló korunkban. Ekkora időszakról módszeresen képet adni egy rövidke tanulmányban képtelenség, de gondosan kidolgozott pillanatképek segítségével érzékeltethető a történések sodró áradata.
"1918. december 24-én, karácsony szombatján, délelőtt 11 órakor Neculcea és Gherescu román tábornokok csapatai minden ellenállás nélkül vonultak be Kolozsvárra, de elállottak attól a szándékuktól, hogy katonáikat a karácsonyi szünet miatt elnéptelenedett egyetembe szállásolják be. Mi vár az egyetemre, tudni lehetett, mikor december 29-én a román parlament elfogadván a Románia s Erdély uniójáról szóló törvényt, a Consiliu Dirigent még aznap átvette Erdély egyházi, iskolai és közművelődési ügyeinek vezetését is azzal a kijelentéssel, hogy az igazgatást a legdemokratikusabb, legszabadelvűbb módon a vallásosság és a haza javára folytatja."[1] Tanulságos epizód volt, amikor 1919. január 24-én a Kolozsváron átutazó Pathé francia tábornok newyork-szállóbeli lakása elé az egyetemi ifjúság egy tíztagú delegációja járult, s előadta panaszait. A tábornok meghallgatta őket,
- 5/6 -
majd azzal biztatta a fiatalokat, hogy "helyzetök csak ideiglenes és a nagyhatalmak igazságosak lesznek a magyarokkal szemben."[2] A történet úgy folytatódott, hogy május 10-én a rektor megkapta Branisce erdélyi román közoktatási miniszternek a rendeletét, amely szerint az egyetem összes tanárait - jóval a trianoni békeszerződés előtt - fölszólították az új impérium iránti hűségeskü letételére. Május 12-én kellett volna az egyetem aulájában az egyetem professzori karának felsorakoznia e célból.
A karok mindenesetre megválasztották ezekben a napokban az új dékánokat (nálunk Menyhárth Gáspárt), valamint a rektort (a TTK lemondott a számára esedékes jelölésről) Kolosvári Bálint: nomen est omen. Az eskü letételét a professzorok megtagadták, aminek tényét a rektor a román prefektushoz intézett átiratban közölte. A dokumentumban hivatkoztak a hágai konvencióra, annak is különösen 45. cikkelyére, amely kifejezetten tiltja, hogy a megszállott területek lakóit bármily nyilatkozat vagy eskü letételére kötelezzék; az 51. cikkely pedig kifejezetten a tanítás és tudomány művelését szolgáló intézményekben folyó munka háborítatlan folytatását garantálta.
Még a délelőtt folyamán román katonai egységek vették körül az egyetemet, s a rektornál megjelenő parancsnok közölte, hogy a magyar egyetemet átveszi. Déli 12 órakor a tanároknak abba kellett hagyniuk a munkát, csak az aznapra kitűzött doktoravatást tarthatták meg: képzelhetjük, milyen hangulatban. A rektornak az avatottakhoz intézett beszédéből idézek: "Nem a sok tudás, hanem egyedül a tudományban is érvényesülő, az értékelő ész természetével homogén eszme, az igazság a mi felszabadítónk, a mi feltámadásunk megbízható záloga. Az e tudatból kisugárzó szellemerőket vigyék magukkal a gyakorlati élet küzdőterére!"[3] A tanárok, kik állásukat vesztették, a hallgatók, kik tanulmányaikat voltak kénytelenek félbehagyni, csöndesen oszlottak szét. A kincses város egy időre, jó időre, elvesztette magyar egyetemét.
Még Kolozsvárott, a tanári kar eltávolítása előtt pótszemesztert tartottak a katonaviselt, s a tanulmányaikat e kényszerű okból félbeszakított hallgatók számára. Az e célból tartott előadások pár nap híján be is fejeződtek, így a május 12-iki, karhatalommal kikényszerített évzáró csaknem hiánytalan tanulmányi befejezést tett számukra lehetővé. A tanárok a leckekönyvekben igazolhatták az előadások látogatását, de a szemeszter lezárását igazoló hitelesítést már csak román nyelven, román pecséttel, a rektor és a dékánok helyettesítésére teljesen illetéktelen megbízottak végezték volna, ezért az elmaradt.
Budapesten intenzív tárgyalások indultak meg a Kolozsvárról elűzött egyetem tartós elhelyezése végett. A végleges döntés megszületéséig is megkezdték az oktatást a fővárosban: a budai oldalon, hogy a pesti egyetem érdekeit semmilyen módon ne sértsék. 1920 februárjában a pozsonyi fakultással karöltve Budán a I. kerületi főgimnáziumban[4] kaptak
- 6/7 -
helyiségeket és elindulhatott a tanítás. A magyar minisztertanács 1920. február 25-én kelt 11952. sz. rendelete értelmében a jogi, bölcsészeti és természettudományi karokon az oktatást haladéktalanul meg kellett kezdeni. Sajnos, az ott folyó munkáról alig van adatunk: az előadások rendje mindenesetre ismert. Nyolc főkollégiumi tárgyat hirdetnek meg először: magyar alkotmány- és jogtörténet (Ereky István, 5 óra), római jog (Kiss Albert, 8 óra) jogbölcselet (Moór Gyula, 5 óra előadás és 1 óra szeminárium), közgazdaságtan (Kuncz Ödön, 5 óra), pénzügytan (Kuncz Ödön, 4 óra) szövetkezeti jog (Kuncz Ödön, 1 óra), magyar magánjog (Kiss Albert, 5 óra) és magyar közjog (Szandtner Pál, 5 óra). A meghirdetett órák azután tovább bővültek, lényegében minden jogterületen meghirdetésre kerültek órák.
A pozsonyi és a kolozsvári egyetem ideiglenes működése tartamára a két egyetemi tanács úgy határozott, hogy minden egyetem külön ad ki indexet, a hallgatók maguk dönthetik el, melyik egyetemre kívánnak beiratkozni, ugyanakkor a másik egyetem tanárainak előadásait is látogathatják (e tény leckekönyvi bejegyzése mellett), a vizsgákat azonban azon az egyetemen kellett letenniük, ahová beiratkoztak. A kultuszminisztérium rendeletben állapította meg, kiknek van joguk az együttműködő két egyetemnek az egész 1919/1920. tanévet pótló tanfolyamaira beiratkozni. Itt kell említeni, hogy a proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartást egy öttagú bizottság előtt kellett igazolniuk. A budai egyesített egyetem célja a jogfolytonosságnak nemcsak a látszat szerinti megőrzése, hanem a tanulmányok valódi folytatása.
A folyó tanév szabályosan folyt le, de annak a drámai eseménynek az árnyékában, hogy június 4-én aláíratott a trianoni békediktátum. Az egyetemi tanács ekkor, június 8-án egyhangúlag kimondotta, hogy mihamarabb le kell költözni Szegedre. Eredetileg már az 1920/21. tanévet Szegeden akarták kezdeni, de erre csak egy évvel később került sor, mert a tárgyi feltételek még nem voltak eléggé előkészítettek, s személyi tekintetben is voltak nehézségek, elsősorban a Kolozsvárott maradott tanárok státusának bizonytalansága. Ugyanis Kolozsvárott maradtak még tanárok, akiknek nevében Kolosváry Bálint rektor (ki addig példa nélküli módon, két éven át volt a rektori tisztség betöltője: 1919/20, 1920/21) 1919. december 8-án Haller István kultuszminiszterhez írt levelében kifejtette, hogy illő volna az egyetem új székhelyének végleges eldöntése előtt a Kolozsvárott maradott tanárok álláspontját is kikérni. Utóbbiak egy április 17-én kelt határozatukban elismerték a Budán megalakult egyetemi hatóságok ottani hatáskörét, de az egyetem egészének sorsát illetően a békeszerződés határozmányának bevárását kérték. A 'békeszerződés' időközben megszületett. Az egyetem az 1920/21. tanévet még valóban Budapesten (Budán) töltötte.
Intermezzo: A debreceni egyetem részéről ezidőtájt érkezett egy nagyívű ajánlat. "A trianoni határok között megmaradó debreceni m. kir. tudományegyetem tanácsa 1920. nov. 26-án tartott ülésén úgy határozott, hogy meghívja mindkét egyetemet falai közé: "Ha ugyanis a számkivetett egyetemek - Isten segedelmével - székhelyeikre rövid időn belül visszatérhetnek, úgy a külön működésükre fordított befektetések jórészt kárbavesznének, míg együttműködés esetén a debreczeni egyetemet fejlesztenék; ha pedig a sors
- 7/8 -
úgy akarná, hogy a testvéregyetemek számkivetése hosszabb időn át tartana, úgy kétségtelen, hogy a csonka Magyarország anyagi és most rendelkezésre álló culturalis erői nem lennének elegendők ahhoz, hogy négy egyetem sikeres működését biztosítsák, és így mind a négy egyetem lassú elsorvadása következnék be."[5] A kolozsvári egyetemi tanácsban kialakított álláspontot Schneller Károly prorektor a kultuszminiszterhez is fölterjesztett iratban ismertette, minek az volt a lényege, hogy a debreceni meghívás, mint a kollegialitás jele mélyen megható, de az eddig kialakult álláspont megváltoztatására nem elegendő ok. Részint, mert Debrecen városa részéről nem érkezett semminemű felajánlás, részint pedig a Szegeden való tanévnyitásról már kormányzati döntés született. A jogi kari tanács is tárgyalta az ügyet 1920. december 10-iki ülésén. Kuncz Ödön volt a napirend előadója. Ő maga egy, az áttelepedést támogató memorandumot fogalmazott meg, amelyet heten aláírtak. Szandner Pál és még többen azonban nem értettek egyet a debreceni áthelyezéssel; határozott kiállása nyomán Ereky István és Boér Elek is változtatott álláspontján. A végeredmény: nem történt határozathozatal a kérdésben, hanem egy bizottságot állítottak fel, azzal a céllal, hogy induljon Debrecenbe egyeztetés végett, tagjai: Tóth Károly, Szandtner Pál és Kérészy Zoltán.
A könyvtár ügye. Ez volt az eltávolított tanárok tudományos és oktatói munkájának színvonalas folytatásához szükséges legfontosabb infrastruktúra, amit azonban teljes mértékben Kolozsvárott kellett hagyniuk. Egy új könyvtárat kellett felépíteni, a semmiből. Sok-sok felajánlás és adomány mellett az egyetem, benne a kar, magánkönyvtárakat is megvásárolt, így pl. a Thirring Lajos könyvtárat (1128 kötet) 1920. november 9-én, 10.290.- K és 40 fillérért.
Az egyetemi tanács Szandtner Pál egyetemi tanárt ajánlotta a Szegeden való elhelyezés és berendezkedés előkészítésére kormánybiztosnak. Az egyetemi meghatalmazott kinevezése 1921. április 23-án történt meg, aki energikusan fogott hozzá a szervezőmunkához. Aigner Károly főispán, Somogyi Szilveszter polgármester, Gaál Endre kultúrtanácsos, Bárdos Béla tiszti főjegyző, Berzenczey Domokos főmérnök, Czigler Arnold mérnök egy emberként támogatták. A város 40 millió koronát ajánlott fel, s egy sor épületet engedett át az egyetemnek.
A Kolozsvárról lényegében elűzött egyetemet Szeged nagy lelkesedéssel fogadta be. A városnak évszázados álma-vágya látszott beteljesedni: egyetemet, tudományegyetemet kapott. Az 1921. évi XXV. tc. értelmében a "kolozsvári magyar királyi Ferencz József Tudományegyetem ideiglenesen Szegedre nyert elhelyezést." Az ünnepélyes megnyitóünnepséget, pontosabban az istentiszteletet (Veni Sancte) a rókusi templomban tartották (a dóm még csak épülőfélben volt, 1930-ra készült el) 1921. október 10-én, melyet Várhelyi József belvárosi esperes-plébános, pápai prelátus celebrált. Jelen volt Horthy Mikós kormányzó, Vass József kultuszminiszter, gr. Teleki Pál, akkor Szeged ogy. képviselője, Tóth Lajos államtitkár, Somogyi Szilveszter polgármester, Zadravecz István tábori püspök
- 8/9 -
(a temesvári püspök is csak néhány évvel később költözött Szegedre), hogy csak a notabilitásokat említsem. A templomi ünnepség után az ünneplő előkelőségek a Dugonics téri központi épülethez hajtottak. Az egyetem fölszentelését, megáldását Zadravecz István katolikus és Raffay Sándor/Ravasz László dunamelléki református püspökök végezték.
Az aulában a rektor elmondta a magyar hiszekegyet, a kormányzó pedig a m. kir. Ferencz József Tudományegyetemet új székhelyén rendeltetésének átadta. Schneller Károly prorektor megtartotta a két utolsó, zűrzavaros esztendőről a beszámolóját, a távollévő Kolosváry Bálint rektor nevében Menyhárth Gáspárnak pedig átnyújtotta az új rektori láncot. Szívére kötötte a régi kolozsvári egyetem hagyományát.
Egyetemünk első szegedi rektora, Menyhárth Gáspár, köszöntő megnyitó beszédében kijelentette: "Köszönet és hála jár különösen Szeged városának, amely most tulajdonképpen az egykor kincses Kolozsvárt és egész Erdélyt ölelte keblére [...] A magyar egyetemek sajátos nemzeti feladatát pedig abban látom, hogy a társadalmi életben magára veszi a nemzetnevelés szerepét. Meg kell építenünk az erkölcs országútjait [...] Az 1921-1922. évi tanévet Isten nevében megnyitom."[6] A rektor mellett még sokan mások is köszöntőt mondtak, egyebek mellett Szádeczky Lajos a Nemzetgyűlés, Somogyi Szilveszter a város, Márki Sándor az MTA, Kiss János a Szent István Akadémia, továbbá a társegyetemek küldöttei. A beszédeket követően a kormányzó és kísérete eltávozott, a kultuszminiszter (Vass János) és az egyetemi notabilitások azonban még jelen voltak az első 12 doktorjelölt felavatásán.
Délután a város díszközgyűlést tartott az egyetem üdvözlésére, abból a célból is, hogy a város képviselői és az egyetemi tanárok megismerjék és megszeressék egymást (a polgármester szavai). A polgármester különösen Tóth Lajos államtitkár érdemeit méltatta, a rektor válaszában pedig azt a szeretetet köszönte meg, amivel a város fogadta a hontalanná vált kolozsvári egyetemet. Gaál Endre tanácsos összefoglalta, mi mindent tett Szeged csak 1907 óta, hogy egyetemet kapjon. Főképpen Tóth Lajos és gr. Teleky Pál érdemeit húzta alá. Jancsó Benedek bejelentette, hogy a Népies Irodalmi Társaság kétmillió koronáért internátust vásárolt az egyetem menekült székely diákjai számára. A város 40 tanár számára megfelelő polgári lakást, élelmezést és fűtőanyagot ígért, továbbá több száz hallgató számára internátust, élelmezéssel. Mindezeken felül 2, utóbb még 6 millió koronát, és felajánlotta a közművelődési palota gyűjteményeinek használatát, a királyi tábla (ez lett a mai napig használatos rektori széképület, benne a 2. emeleten a jogi karral), az állami főgimnázium, a vasúti leszámítoló hivatal (ezt kapta a bölcsészkar), a felső kereskedelmi iskola épületeit, etc.
Az egyetemi előadások szabály szerint október 11-én, hétfőn megindultak, de mivel a felújítási munkálatok még javában folytak, inkább csak a következő napokban vették kezdetüket.[7]
Az egyetemnek Szegeden való elhelyezését illetően főleg a klinikai negyed megépítése jelentette azt az állomást, ami a megkapaszkodásnak biztos bázisa, a jövő szilárd alapja volt. A kultuszminiszteri tárcát 1922-ben átvevő Klebelsberg Kunó elévülhetetlen
- 9/10 -
érdemeket szerzett a honi kultúra, benne a szegedi egyetem fejlesztése terén: ennek az építkezésnek volt indító állomása a gyermekgyógyászati klinika alapkőletételének ünnepsége (1926. június 6.).
A város, Szeged életébe az egyetemisták új színt hoztak - megjegyzem, a város arculatának képébe ma is dominánsan beletartozik a sokezernyi fiatal arc -, s nem csupán a fiatal férfiakra kell gondolnunk. Az első világháború utáni kulturális-politikai haladás fejleményeként a női hallgatók is számosan jelentkeztek (legtöbben az orvosi és a bölcsészeti fakultásra). A város egyik napilapja, a Szeged, egyik cikkében megjegyezte, hogy az egyetem még egy hónapja sincs Szegeden, s máris észrevehető, hogy a város pulzusa élénkebben lüktet: "És ne feledjük el, hogy nők is vannak a világon, kedves, bájos és ifjú nők, akik most lázas vágyaklozással gondolnak a bálra, a szerelemre, amelynek hőse egy fiatal egyetemista lesz, lehetőleg jogász."[8]
A város egészét megmozgatta az újonnan érkezett intézmény, s adakozásra indította a lakosságot a sok szegény sorsú hallgató látványa. Az egyházi iratok, benne a Belvárosi Plébánia Historia Domus-a eltűnt az AVH rekvirálása nyomán, a kevés fennmaradt irat egyikéből idézek. A szegedi Kisdedóvó és Jótékony Nőegylet belvárosi óvodájában a szegedi szegénysorsú egyetemi hallgatók főiskolai internátusának felszerelése és a nincstelen hallgatók támogatása céljából a helybéli jótékony egyesületek képviselőiből bizottság alakult (1921. október 27.). Elnökölt a belvárosi esperes plébános, pápai prelátus Várhelyi József, aki bejelentette: "[...] az egyetemi hallgatók internátusába, a szegedi körletparancsnok úr előzékeny megértése folytán 100 drb. teljesen felszerelt ágyat ad a katonaság. Ezt a rektor magnifikus már tudomásul is vette, s az ágyak pár nap múlva használatba is lesznek vehetők... Ugyancsak örömmel jelenti be, hogy egy jólelkű szegedi család egy vég ruhaszövetet juttatott el hozzá szegény egyetemi hallgatók részére."
Az egyetemi tanács Szegeden szeptember 7-én tartotta első ülését, melyben Márki Sándor (az egyetemtörténeti monográfia írója maga), a bölcsészkar prodékánja (még a régi egyetem idején megválasztott, legöregebb egyetemi tanácstag) maga is köszöntőbeszédet tartott, amelyben emléket állít azoknak az egyetemi tanároknak, akik különösen sokat tettek az addig eltelt néhány, hányatott esztendő során azért, hogy az élet ne álljon meg, s az egyetem új otthonra találjon: "Eléggé hálásak nem lehetnek azért [ti. az egyetemi tanács], amit Kolosváry Bálint tett a magyarságért, Schneller, Menyhárth, Szandtner a bujdosásában és az újra-szervezésben."[9] Én teszem hozzá: mindahányan (Schneller István kivételével) a jogi kar tanárai voltak.
A két vh. között tehát az egyetem, benne a jogi kar Szegeden működött. Rengeteg levéltári anyag őrzi a kari élet mindennapjait. Az 1931/32. tanévtől megvannak a hallgatók vallását félévenként rögzítő kimutatások. Az első félévben így néztek ki a számok: r.k.: 650, g.k.: 6, ref.: 204, ágostai hitv. ev.: 73, unit.: 7, gör.k.: 0, izraelita: 159, lutheránus és pogány: 0. A számok évről évre változtak, 1937-ig találtam iratokat: akkorra az izraelita hallgatók létszáma, amely folyamatosan csökkent, 61 főt számlált (az összlétszám ekkor: 680 fő, 1931-ben: 1099 fő volt). A jogi kari hallgatói összlétszám 1932-től folyamatosan csökkent, de a 800-900 fő körüli mondható állandónak.
- 10/11 -
A kar tanszéki struktúrája az 1931/32. tanévben volt a legszélesebb: ekkor 16 tanszék működött (persze, hiánytalanul sohasem voltak betöltve), a világgazdasági válság nyomán bekövetkezett 'karcsúsítás' következtében 11 tanszéket szüntettek meg.
Maradtak fenn kimutatások a kiadott doktori oklevelekről is. Háromféle doktori diplomát bocsátott ki a kar: kánonjogi, jogtudományi és államtudományi tudományterületeken. Az 1927/28. tanévben pl. ezek voltak a számok: 6/147/105 fő. Ezek a számok évről évre változtak, de az arányok nagyjából megegyeztek: majdnem mindig több jogtudományi, mint államtudományi diplomát adtunk ki.
Tanulságos lista őrzi annak az emlékét, hogy hányan abszolválták kitüntetéssel a vizsgáikat (még azt is mutatják a kimutatások, hogy kit minősítettek a professzorok egyhangúlag, vagy csak szavazattöbbséggel kitűnőnek): az 1927/28. tanévben pl. az I. alapvizsgán kizárólag egy hallgató, Szabó József ment át 'egyhangúlag kitűnő' minősítéssel. Akkoriban 7 komoly vizsgát kellett összesen tenniük a joghallgatóknak: 3 alapvizsgát, 2 államtudományi és 2 jogtudományi szigorlatot. A jogtudományi szigorlatok nélkül már kiadható volt az államtudományi diploma. Sokan megelégedtek ezzel is (mint édesapám, Pécsett). Az 1929/30. tanévben végzett kitüntetéssel karunkon Bibó István és Szabó József, akik mindketten hamarosan a bécsi Collegium Hungaricum állami ösztöndíjas növendékeiként folytathatták tanulmányaikat. Az egyetem tanácsa 1934. május 19-én ifj. Bibó István államtudományi doktorjelöltet a kormányzó ugyanazon esztendő május 1-én kelt engedélyével sub auspiciis Gubernatoris doktorrá avatta.
Az 1930/31. tanévből való adat: Szabó József jogszigorló 'Az állami szuverenitás nemzetközi jogi fogalma' c. pályamunkájáért 100 pengő szorgalmi díjban részesült. Létezett ún. köztisztviselői ösztöndíj is: ebben az esztendőben 800 pengő ösztöníjat kapott Bibó István II. éves és Szabó József IV. éves joghallgató. Az 1932/33. tanévben a jogbölcseleti pályatételek díját Vas Tibor és ifj. Bibó István nyerte el.
Vannak adataink 1931-től arra nézve is, hogy a kar hallgatói között hány női - rendes vagy rk. státusú - egyetemista található: a legtöbb, 1932-ben járt karunkra: 2 fő! Számuk jellemzően nulla és 1 között változott.
A jogi kar dékáni hivatalában (Dugonics tér) 1936/37-ben szolgált: dr. Vinczi Károly egyetemi titkár, Gál Etelka és Kardos Zoltán napidíjasok, Czompa Miklós szakaltiszt, Jernei Mihály és Bajos Kálmán I. osztályú altisztek, Gránicz Balázs napibéres szolga, vitéz Nagy Kálmán és Dani Lajos szegődményesek.
Az 1940. október 18-án kihirdetett 1940:XXVIII. tc. a Ferencz József Tudományegyetemet visszahelyezte Kolozsvárra (az 1. § 2. bekezdése ötödik, közgazdasági kar felállítását is elrendelte), Szegeden pedig jogilag új egyetemet alapított Horthy Miklós neve alatt. Ténylegesen a szegedi egyetem zömében az addigra kialakult tanszemélyzettel és nagyjából a régi elhelyezéssel dolgozott tovább. A jogi kar működése azonban Szegeden az említett törvény intézkedése folytán átmenetileg szünetelt, így az egyetem három karral működött: orvosi, bölcsészeti és természettudományi fakultással. azok a joghallgatók, akik végbizonyítványt még nem szereztek, tanulmányaikat bármely hazai jog- és államtudományi karon folytathatták.
- 11/12 -
Kolozsvárott tehát újraindult a magyar jogászképzés, de nemcsak a Szegedről visszatért tanárok álltak munkába, hanem újonnan kinevezett professzorok is megkezdték működésüket. Közöttük említendő id. Martonyi János és az a Bónis György, aki a maga 26 évével az ország legfiatalabb professzora volt. Ezt olvassuk emlékirataiban: "Jogtörténész akkor sem volt sok. A választásnak vagy Degré Lojzi barátomra, vagy rám kellett esnie [...] Megtörtént tehát a nagy csoda: még nem voltam 27 éves, amikor a kolozsvári egyetemre nyilv. rk. tanárrá kineveztek. Én voltam az ország legfiatalabb professzora. Humoros volt, hogy a dékáni hivatalba nem akartak beengedni, amikor a professzorok bementek."[10] A hányatott sorsú, de a magyar jogtörténet medievisztikai tudományának legkimagaslóbb 20. századi tudósának életútja beszédesen példázza a szegedi jogi kar 1940-nel kezdődő/folytatódó történetének 1956-ig tartó szakaszát.
A 2. vh. után Kolozsvárról nagyon gyorsan visszatértek a jogászprofesszorok, bár most is akadt valaki, aki bevárta a párizsi békét: Buza László. Egymaga szinte a teljes képzési anyagot gondozva tartotta kurzusait egészen 1947-ig, amikor ő is visszajött Szegedre. 1945 őszétől indult meg az 1940 óta szünetelt jogi kari tanítás. A jogi kar újbóli megnyitása körül jelentős érdemeket szerzett Schneller Károly dékán. Karunk az 1951-ben megszüntetett ítélőtábla Sztálin (= 1956 után Lenin, majd 1990 óta újra eredeti nevén: Tisza Lajos) körúti épületébe költözött. Erre az épületre az 1963/64. tanév folyamán új emeletet húztak, ekkor elbontásra került az épület díszes sarokkupolája.
1950-53-ban átfogó egyetemi reform került végrehajtásra, s még valamivel korábban, 1951-ben a felsőoktatás akkori átszervezése folytán az orvostudományi kar kivált az egyetemből, s önálló életre kelt. Ekkortájt állították fel az ún. marxista tanszékcsoportokat, amelyek karközi intézményként működtek. Egyetemünket 1963 szeptemberében nevezték el József Attiláról, aki az 1924/25. tanévben a bölcsészkar magyar-francia szakos hallgatója volt. Az én generációm diplomáit még a József Attila Tudományegyetem rektora és dékánjai állították ki.
Az intézménytörténeti fejezet után szabadjon személyekről, személyesen is szólnom. A közelmúltban jelent meg, a most tárgyalt korszak tanárainak első körét viszonylag részletesen bemutató, kartörténeti kötetünk[11]. A másodikban folytatjuk a professzori életművek bemutatását.
- 12/13 -
Már az előzőekben is el-elhangzott egy-egy név, hiszen az egyetemi intézmények mégis csak emberekből, hallgatókból és tanárokból állnak. Az egyetemre is igaz az a bölcsesség, amit Gárdonyi Géza Dobó István szájába ad, miszerint a vár ereje nem a falakban, hanem a védők lelkében vagyon. Igen, az egyetemet professzorai teszik. A tanárok régente, a 2. világháború előtti időszakban, még csak a professzorok voltak a jogi karon, asszisztencia nem létezett (szemben pl. az orvosi fakultással), nálunk pl. Bónis első tanársegédje Kolozsvárott Gyallay-Papp Domokos, Szegeden az ötvenes években Szegvári Katalin volt, az ELTE Egyetemes Jogtörténeti Tanszékének későbbi professzor asszonya. A régi rend az volt, hogy egy tanszék - egy professzor. A tanszék nem szervezeti formáció volt, hanem professzori stallum.
A tanárok egymásutániságában egy-egy tanszék vonatkozásában a szegedi korszak nyitott új fejezetet. A második világháború utáni korszak teljesen új periódust jelentett, s ezt akkoriban is látni lehetett. Bár 1956-ig a tanári karunk inkább csak bővült, megjelent az asszisztencia, s kijelenthető, hogy politikai okokból nem távolítottak el senkit a tantestületből. Nem úgy 1956-ban: a tiszavirágéletű (hogy egy szegedi nyelvi fordulattal éljek) forradalmi napok kari eseménytörténetét most nem idézve (Kovácsot és Antalffyt távolították el a Karról), az utána következő események már egészen más képet rajzolnak ki. Perbíró Józsefre börtön várt, Bónisnak pedig még megengedték, hogy levizsgáztassa az évfolyamot, majd 1957 tavaszán fegyelmivel elbocsátották a Karról. Ruszoly József elévülhetetlen érdeme, hogy sikerült keresztülvinnie a rehabilitációját, és a JATE tanácsa 1990-ben post mortem professor emeritus címmel tüntette ki.
A mi karunkon nemcsak élő hagyomány, hanem tudatosan ápolt gyakorlat a mestertanítvány kapcsolat. Ez a középkori céhek, illetve egyetemi gyakorlat aktuális megélését és továbbvitelét jelenti. A tanítványok, tanszéki utódok ki- és felnevelése elsőrangú feladata a professzoroknak. Nálunk az nem úgy van, hogy majd valahonnan érkezik egy rátermett pályázó, és ő a maga feje után próbálja alakítani a stúdiumok, diszciplínák szakmai tartalmát (persze, erre is volt példa). Nálunk iskolateremtő professzorok vetették meg az alapját a jogági szakmák művelésének, a tudományos kutatás módszertanának és a hallgatókkal való kapcsolattartásnak is. Itt főleg szakmai, tartalmi kérdésekre gondolok, de a stílusról is szó van. Mi, akik Both Ödön, Pólay Elemér, Kovács István, Tokaji Géza, Kemenes Béla, Nagy Károly előadásain pallérozódtunk, nemcsak a dogmatikailag csiszolt és igényes gondolkodást tanultuk el, hanem stílust is. Professzor előadáson csak öltönyben, nyakkendőben állhat hallgatói elé.
Szintén építő kari hagyomány nálunk a professzorok iránti megkülönböztetett tisztelet, ami történelmi jogon jár ki a mesternek. Annak a mesternek, aki viszont fiatal, reménybeli kollégaként, szeretettel tekint tanítványaira. Nekünk ilyen mestereink voltak. Azt adták tovább, amit ők is tanultak az ő mestereiktől. Mi is ezen az úton járunk.
- 13/14 -
Unsere Universität, die 1872 als zweite gegründete Königlich Ungarische Universität der Wissenschaften, die 1881 dem damaligen Brauch entsprechend den Namen des ungarischen Königs Franz Joseph I. annahm, und ihre juristische Fakultät nahmen ihren Betrieb in unserer Stadt Szeged erst vor 100 Jahren auf. Hundert Jahre sind eine lange Zeit, vor allem im 20. und 21. Jahrhundert, in unserer schnelllebigen Zeit. Sorgfältig ausgearbeitete Momentaufnahmen können dazu beitragen, den Strom der Ereignisse zu vermitteln.
Zu Weihnachten 1918 besetzte die rumänische Armee Klausenburg und die Universität. Im Mai 1919 wurden die Professoren aufgefordert, einen Treueeid auf das neue Imperium abzulegen - lange vor der Unterzeichnung des Pariser Friedensvertrags (4. Juni 1920) -, was sie verweigerten. Die Folge: Ausweisung - die ungarische Universität wurde geschlossen.
In Budapest wurden intensive Verhandlungen aufgenommen, um einen dauerhaften Sitz für die aus Klausenburg vertriebene Universität zu finden. Noch vor der endgültigen Entscheidung wurde der Lehrbetrieb in der Hauptstadt aufgenommen: auf der Budaer Seite, um die Interessen der Universität Pest nicht zu beeinträchtigen.
Die Universität wurde von Szeged mit großer Begeisterung aufgenommen. Der jahrhundertealte Traum der Stadt schien in Erfüllung zu gehen: Sie hatte eine Universität, eine Universität der Wissenschaften. Die feierliche Eröffnungszeremonie, genauer gesagt der Gottesdienst (Veni Sancte), fand am 10. Oktober 1921 in der Kirche von Rokus statt (der Dom befand sich noch im Bau und wurde erst 1930 fertiggestellt), zelebriert von József Várhelyi, dem Diakonpriester der Innenstadt und päpstlichen Prälaten. Unter den Anwesenden befand sich auch Gouverneur Miklós Horthy. Die Vorlesungen an der Universität begannen wie üblich am Montag, dem 11. Oktober, und dauerten bis zum Ende des akademischen Jahres 1939/40.
Mit dem am 18. Oktober 1940 verkündeten Gesetz 1940:XXVIII. wurde die Ferencz-József-Universität in Klausenburg wiederhergestellt und eine neue Universität in Szeged unter dem Namen Miklós Horthy gegründet. Nur die Professoren der juristischen Fakultät kehrten nach Klausenburg zurück. So wurde die ungarische Juristenausbildung in Klausenburg wieder aufgenommen, aber nicht nur die aus Szeged zurückgekehrten Lehrer, sondern auch neu ernannte Professoren nahmen ihre Arbeit auf.
Nach dem Zweiten Weltkrieg kehrten die Juraprofessoren aus Klausenburg sehr schnell zurück, obwohl einer den Frieden in Paris abwartete: László Buza (Professor für Völkerrecht). Er selbst unterrichtete seine Kurse, wobei er fast das gesamte Lehrmaterial
- 14/15 -
beibehielt, bis 1947, als er nach Szeged zurückkehrte. Im Herbst 1945 wurde der Lehrbetrieb an der Juristischen Fakultät, der seit 1940 unterbrochen war, wieder aufgenommen. Károly Schneller, Dekan der Juristischen Fakultät, trug wesentlich zur Wiedereröffnung der Juristischen Fakultät bei. Unsere Fakultät zog in das Gebäude am Stalinboulevard (= nach 1956 Lenin, seit 1990 wieder unter seinem ursprünglichen Namen: Tisza Lajos) des Justizgerichts um, das 1951 geschlossen worden war. ■
JEGYZETEK
* A kutatást a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) Humán és Társadalomtudományi Klasztere támogatta. A szerző "A jelenkori társadalmi kihívások történeti jogi előzményei és megoldási modelljei" nevű kutatócsoport tagja.
[1] Márki Sándor: A m. kir. Ferencz József Tud. Egyetem története. Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt. Szeged, 1922. 113. p.
[2] Márki 1922, 114. p.
[3] Márki 1922, 121. p.
[4] A konkrét helyszínre nézve némileg különböző adatok találhatók: Szegényház u. 36, majd a I. ker. Jurányi u. községi iskolaépület I-II. emelet. A legbiztosabbnak tűnő forrás, a kari tanácsi iratok azonban az I. kerületi Állami Főgimnázium III. emeletét mint az Attila u. 1-3. szám alatti intézményt említi, ahol még Mirkva János menekült lőcsei főgimnáziumi tanárt is elhelyezték családjával együtt. Dékánunk folyamodott is a kilakoltatásuk iránt.
[5] Márki 1922, 143. p.
[6] A szegedi egyetem ünnepélyes megnyitása. In: Délmagyarország, 1921. október 11. 2. p.
[7] Az 1921. október 10-től számítja a szegedi egyetemi oktatás megindulását az egyetemi történetírás jogászprofesszora is. Martonyi János: A szegedi tudományegyetem története. In: A József Attila Tudományegyetem beszámolója. 1948-1967. Magánkiadás. Szeged, 1968.
[8] Hogy élnek Szegeden az egyetemi polgárok. In: Szeged, 1921. október 23. 4. p.
[9] Márki 1922, 153. p.
[10] Bónis György: Pályám emlékezete. 1983. Közreadja: Ruszoly József, különnyomat: Szegedi Műhely (46)2006/3-4. 111. p.
[11] FORVM Acta Jur. et Pol. Szeged. X. évf. 1. szám. A Szegedi Tudományegyetem jogász professzorai I. Szeged, 2020.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, Európai Jogtörténeti Tanszék.
Visszaugrás
