Jelen írás egy mindeddig kevéssé tárgyalt kérdéskörben, az Európai Unióban zajló magánjogi jogegységesítést érintő rendeleti jogalkotás tekintetében kíván összefüggéseket keresni és felmutatni.
A magánjogi jogegységesítés vizsgálata napjainkban igen divatos témának minősül, mely tény teljes mértékben igazolható, hiszen nem vonható kétségbe az egységes jog szükségessége és jótékony hatása a belső piac működésére és ezáltal az egész integrációs folyamat felgyorsítására és hatékonyságának növelésére.
Az európai jog tantárgy oktatása során a joghallgatókban leginkább megragadó tények egyike: a jogharmonizáció legfontosabb eszköze az irányelv. Miért? A Római Szerződés (a továbbiakban: RSZ) 249. cikk 3. bekezdése alapján az irányelv az elérendő célt tekintve valamennyi címzett tagállamot kötelezi, de egyúttal átengedi a nemzeti hatóságoknak a módszerek és az eszközök megválasztásának lehetőségét. Ebből következően tehát az irányelv rugalmas, megadja a harmonizáció kereteit, mégis hagy elegendő mozgásteret a tagállamok számára, hogy helyi sajátosságaikhoz igazíthassák az új jogszabály tartalmát. Azonban a kétlépcsős harmonizációs folyamat jellegéből fakadóan nem képes olyan egységes jogot létrehozni, amely minden tagállamban azonos tartalommal szabályoz konkrét jogintézményeket. Ezen sajátosság pozitív, illetőleg negatív voltáról véleményt mondani nem jelen tanulmány feladata. Annyi mindenesetre leszűrhető, az irányelv a legfontosabb, azonban nem az egyetlen eszköze a jogharmonizációnak.
A jogharmonizáció tekintetében tehát további eszközök is rendelkezésre állnak. Ezek közül egy, ebben az összefüggésben talán érdemtelenül elhanyagolt másodlagos jogforrás a rendelet, melynek a magánjog egységesítése során betöltött szerepét vizsgálom jelen tanulmányban.
Az RSZ 249. cikk 2. mondata alapján a rendelet általános hatályú, minden elemében kötelező és valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandó. A definícióból következően a rendelet alkalmasabbnak mutatkozik valóban egységes jog létrehozását illetően, azonban merevsége, az egyes tagállamok sajátosságaihoz való igazítás nehézkessége miatt vagy talán egyéb okból nem vált népszerűvé a jogközelítés tekintetében. A magánjogi jogegységesítés távlati céljai alapjául csak egy bizonyos fokig egységes közösségi jog szolgálhat. Ennek megteremtése tekintetében célszerűnek látom a rendelet frekventáltabb alkalmazását a jogharmonizációt illetően.1
Azt nem mondhatjuk, hogy a rendelet, mint eszköz teljességgel kívül került a jogalkotó látókörén,2 azonban jelentőségét tekintve a magánjogi integráció jóval tudatosabb és hatékonyabb jogalkotói tevékenységet igényel. A rendelet alkalmazása, mint az egységes jog megteremtésének eszköze tehát létezik, de hangsúlyosabbá tétele lényeges feladat!
Célszerű mindenekelőtt meghatározni, mely területeket érint ez a kérdés!
A magánjogi jellegű közösségi politikák sorában a mezőgazdaság, az igazságügyi együttműködés polgári ügyekben, a fuvarozás, a versenypolitika, a Belső Piac és a 308. cikk szerinti kiegészítő. szubszidiárius hatáskörök3 tekintetében beszélhetünk kezdetleges, jogegységesítést célzó rendeleti jogalkotásról. Tekintsük most át ezeket a területeket, mint olyan jellegű kezdeményezéseket, amelyek viszonylatában a magánjogi jogalkotás és jogegységesítés csírái megmutatkoztak.
A 37. cikk (2) és (3) bekezdése alapján a Tanács - a Bizottság javaslatára - az Európai Parlamenttel való konzultáció után minősített többséggel rendeleteket, irányelveket vagy határozatokat hoz, esetleges ajánlásait fenntartva. Ez a rendelkezés a hatásköri felhatalmazást illetően meglehetősen szűk, azonban széles mozgásteret biztosít a közösségi szervek számára, tekintve, hogy mindhárom kötelező másodlagos jogforrás rendelkezésükre áll. Jóllehet a rendeleti forma is alkalmazható lenne, a Bizottság nem kísérelte meg ilyen jellegű javaslat megtételét. Ennek ellenére vagy éppen ezért a Közösség több, magánjogot érintő jogforrást is kibocsátott a 37. cikk felhatalmazása alapján.4 Az itt említett rendelet érvényessége, illetve kibocsátásának jogi alapja vita tárgyát képezi, mely jól szemlélteti a magánjogi jogegységesítési kompetenciával5 kapcsolatos nehézségeket.
Egyrészről megalkotására kizárólag a 37. cikkre alapozva kerülhetett volna sor, amennyiben mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz, másodsorban az élelmiszerek tekintetében a 94. vagy 95. cikk szolgáltathatott volna alapot meghozatalára.6
A hivatkozott rendeletet több esetben is alkal-mazták7, amely ismét bizonyította a nemzeti jogok jelentős eltérőségét.
Az Amszterdami Szerződés a 61. cikkben kifejezte a Szabadság, Biztonság és Igazságosság térsége megalkotásának igényét, mint a Közösség egyik fő célját. Ezzel kapcsolatosan jelentős változások mentek végbe a Maastrichti Szerződés által létrehozott 3 pillér szerkezetében, hiszen fontos feladatok kerültek át a harmadik pillérből az elsőbe.8 A magánjogi természetű igazságügyi együttműködés is profitált ezen, főképp közjogi, illetőleg rendészeti szabályokat magában foglaló átalakításból, hiszen olyan politikák is átkerültek az első pillérbe, melyek tekintetében magánjogi együttműködés szükséges. Az Amszterdami Szerződés módosításait megelőzően nem volt lehetőség különösebb együttműködésre ezen a téren, mivel a harmadik pillérben nem rendelkezik a Közösség különösebb kompetenciákkal, szemben az első pillérrel, ahol ezen felhatalmazás kizárólagos.9
Ebben a kérdésben újabb jogszabályhellyel találkozhatunk, mely alapot adhat a magánjogi jogegységesítésre. Ez pedig nem más, mint a 61. cikk c) pontja.10
A magánjog mely területeire vonatkozik valójában ezen felhatalmazás? Elsődlegesen bírói együttműködés tekintetében dokumentumok határokon átnyúló szolgáltatása tárgyában, nagyon fontos tényező a polgári és kereskedelmi ügyekben született határozatok elismerése és kikényszeríthetősége, a nemzetközi magánjogot és joghatósági kérdéseket érintő tagállamok által alkalmazandó szabályok egységesítésének előmozdítása, továbbá a polgári eljárásjog megfelelő működésének útjában álló akadályok lebontása, ha szükséges, a polgári eljárásjogi szabályok egységes alkalmazásának elősegítése a tagállamokban.11 A fenti lista korántsem taxatív, ami azt jelenti, hogy a Közösség további területeket és témákat is bevonhat a magánjogi jellegű igazságügyi együttműködés keretei közé, amennyiben határokon átnyúló jelleget viselnek és a bővítés szükségesnek mutatkozik a Belső Piac zavartalan működése szempontjából.
A 71. szakasz (1) bek. alapján a közös fuvarozási politika keretén belül a Közösség jogosult megfelelő intézkedések12 meghozatalára. A Közösség hatásköre ebben az esetben minden eszköz, így a rendelet alkalmazására is kiterjed. Amint a 74. cikk rendelkezéseiből is kitűnik13, a Közösség hatásköre érinti a fuvarozási szerződések létrehozatalára irányuló szabályokat is, azonban a 80. cikk (1) bek. alapján csupán a szárazföl-di14 kereskedelem tekintetében. A megoldást a 80. cikk (2) bek. nyújtja, amely további széles diszkrecionális hatásköröket ruház a Közösségre a légi és vízi fuvarozással kapcsolatos szabályok meghozatalát illetően.15
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
