Bár hazánk EU-csatlakozása óta az Európai Unióban domicíliummal rendelkező alperesekkel kapcsolatos polgári és kereskedelmi ügyekben sok tekintetben a közösségi joghatósági szabályokat kell alkalmazni, az Európai Unión kívüli alperesek elleni eljárásokra továbbra is vonatkoznak a tagállami szabályok. Ez utóbbiak jelentősége attól függetlenül fennáll, hogy hazánk külkereskedelmének túlnyomó részét az Unió tagállamaival folytatja. Ugyanakkor a közösségi szabályozási rezsim még a nem EU-s alperesek esetében is befolyással bír: a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (továbbiakban: Nmj. tvr.) 2000. évi novellája bevallottan az európai polgári eljárásjogi szabályozási rezsim recipiálására törekedett.
A nemzetközi kereskedelemben a joghatósági megállapodások kiemelt szerepet töltenek be. Az EU-n kívüli államok vonatkozásában a joghatósági megállapodások gyakorlati jelentősége hatványozottan érvényesül, mivel nemcsak a vitarendezés szakaszát érintik: ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Magyarország elismerjen és végrehajtson egy olyan nem EU-s államból származó ítéletet, amely vonatkozásában nem áll fenn viszonosság (vagy az elismerést és végrehajtást nemzetközi egyezmény nem írja elő). Mivel pedig ez a feltétel számos ország vonatkozásában nem teljesül, a pernyertes felperes számára a joghatósági megállapodás jelenti a rést a magyarországi végrehajthatóság pajzsán.
A fentiekben meghatározott mandátum alapján a tanulmány a következő szerkezeti elemekből épül fel. Első lépésben a joghatósági megállapodások elismeréssel és végrehajtással kapcsolatos jelentőségét vizsgálom. Ezt követően elemzem az Nmj. tvr.-nek a joghatósági megállapodásokkal kapcsolatos rendelkezését, annak elfogadását, jogpolitikai indokait és jogtörténeti kontextusát, igazolva azt a tételt, hogy az európai polgári eljárásjogi rezsimek (Lugánói Egyezmény, Brüsszeli Egyezmény, BI rendelet[1]) egyértelműen iránymutatásul szolgálnak a magyar szabályok értelmezése során. Harmadik lépésben vizsgálom a joghatósági megállapodások európai gyakorlatát és elméletét, különös tekintettel a formai követelményekkel kapcsolatos megfontolásokra. A tanulmányt a vizsgálat következtetéseinek összefoglalása zárja.
A kizárólagos és a kizárt joghatóság körébe tartozó esetek kivételével a külföldi határozat elismerésének négy feltételét állapítja meg az Nmj. tvr. 72. §-a:[2]
- a külföldi fórum joghatósága megalapozott volt az Nmj. tvr. alapján,
- a határozat jogerőre emelkedett a határozatot hozó fórum joga alapján,
- viszonosság van a külföldi állam és Magyarország között, valamint
- nem áll fenn megtagadási ok.[3]
- 505/506 -
A fenti elismerési feltételek közül a legnagyobb gyakorlati jelentőséggel a viszonosság követelménye bír. Márcsak azért is, mert kívül áll a felek ellenőrzési körén: a felek törekedhetnek arra, hogy nemzetközi értelemben joghatósággal rendelkező fórum előtt indítsanak eljárást; megvárhatják a határozat jogerőre emelkedését; erőfeszítéseket tehetnek annak érdekében, hogy az alperes részére az idézést és a keresetlevelet vagy az eljárás megindításának alapjául szolgáló egyéb iratot szabályszerűen és megfelelő időközzel kézbesítsék, vagy az ilyen kézbesítés megtörténtéig a fórum ne hozzon határozatot; figyelembe vehetik, esetleg megelőzhetik a másik fél által preventív jelleggel indítható megállapítási kereseteket. Ha azonban nem áll fenn viszonosság Magyarország és az eljárás helyéül kiszemelt állam között, a határozat nem ismerhető el hazánkban. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Magyarország nagyon sok állammal nem rendelkezik viszonossági viszonnyal, akkor teljessé válik a kép. Bár hazánk több állammal kötött a polgári és kereskedelmi határozatok elismeréséről és végrehajtásáról is rendelkező nemzetközi egyezményt, se viszonosság, se nemzetközi egyezmény nem áll fenn az alábbi országok vonatkozásában: Argentína, Ausztrália, Brazília, India, Japán, Kanada. Törökország és USA.[4] A példálózó felsorolásból látható, hogy bár az EU-n belüli rezsim elfogadása európai szinten nagyrészt rendezte a kérdést, Magyarország a nemzetközi kereskedelem több kulcsszereplőjével nem ápol viszonossági gyakorlatot.
Hatványozott tehát a jelentősége az Nmj. tvr. 73. §-a (2) bekezdésének, amely két eset vonatkozásában feloldja a viszonosság fennállásának feltételét: (a) személyi állapotot érintő külföldi határozatok, (b) külföldi vagyonjogi határozat esetében, ha az ügyben eljárt külföldi bíróság joghatósága a felek kikötésén alapult, és ez a kikötés megfelel az Nmj. tvr. 62/F-62/G. §-a rendelkezéseinek. Nézzük tehát, hogy miképp szólnak a nemzetközi magánjogi Kódex ezen szakaszai.
Az Nmj. tvr. 62/F. §-ának (1) bekezdése meghatározza a joghatósági megállapodás alaki és egyes tartalmi feltételeit: "vagyonjogi ügyek tekintetében a felek a felmerült jogvitájukra vagy a meghatározott jogviszonyból eredő jövőbeli jogvitájuk esetére kiköthetik valamely állam bíróságainak vagy egy meghatározott bíróságának joghatóságát. Ilyen kikötéssel a felek élhetnek a) írásban; b) szóban, írásbeli megerősítéssel; c) olyan formában, amely megfelel a felek között kialakult üzleti szokásoknak; vagy d) nemzetközi kereskedelemben olyan formában, amely megfelel az olyan kereskedelmi szokásoknak, amelyeket a felek ismertek vagy ismerniük kellett, és amelyeket az ilyen típusú szerződést kötő felek a szóban forgó üzletágban általánosan ismernek és rendszeresen figyelembe vesznek." A 62/F. § (2) bekezdése értelmében, "a felek kifejezett eltérő megállapodása hiányában a kikötött bíróság vagy bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeznek. Ha azonban a felek külföldi bíróság joghatóságát kötötték ki, és e bíróság joghatóságának hiányát állapítja meg, magyar bíróság az általános szabályok szerint megállapíthatja joghatóságát." A 62/G. § korlátozásokat állapít meg a joghatósági megállapodásokkal szemben, amennyiben azok kizárólagos vagy kizárt joghatóság körébe tartoznak, vagy fogyasztói szerződésből, illetőleg munkaszerződésből eredő jogvitára vonatkoznak.
Nagyon fontos azonban kiemelni, hogy a viszonosság követelményének feloldása nem vonatkozik a perbebo-csátkozásos joghatóság esetére. Bár ez utóbbi fogalmilag a megállapodáson alapuló joghatóság általános kategóriájába vonható,[5] az Nmj. tvr. egyértelműen fogalmaz ebben a vonatkozásban: a kivételes elbánás csak a 62/F-62/G. § szerinti joghatósági megállapodások esetén alkalmazható, a perbebocsátkozásos joghatóságot pedig a 62/H. § rendezi. Így bár "a magyar bíróság joghatóságát megalapozza az is, ha az alperes anélkül, hogy kifogásolná a joghatóság hiányát, az ügy érdemére vonatkozó nyilatkozatot tesz (perbebocsátkozás), kivéve, ha magyar bíróság joghatósága e törvény rendelkezései alapján kizárt", az alperes aktív jelenléte a külföldi fórum előtti eljárásban nem pótolja a viszonosság hiányát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
