Jelen tanulmányom A kiskorú veszélyeztetésének bűntettéről megjelent írás folytatása, mely az Országos Kriminológiai Intézetben 2020 nyarán végzett kutatásom eredményein, az azokból levonható főbb konzekvenciákon alapul. A vizsgálat alapját a Fővárosi Főügyészség illetékességi területén született összes, 2019. évi eljárást befejező döntése képezte.
Írásom első részében szó volt a jogerős bűnösséget megállapító ítéletek főbb tendenciáiról, kiemelt figyelmet szentelve az egyes büntetőjogi szankciók alakulásának. Emellett egy-egy konkrét ügy is ismertetésre került, rávilágítva ezzel a törvényi tényállás komplexitására az egyes jogerős ítéletek indokolást tartalmazó részein keresztül. A jogerős ítéletekben foglaltak szemléltetése alapvetően a Btk. 208. §-ban deklarált két bűncselekményi alaptényállás elkövetési magatartásainak, valamint a törvényi tényállás (1) bekezdésében deklarált veszélyeztetési eredménynek a könnyebb értelmezhetőségét szolgálta, továbbá azokból az egyes jogalkalmazásbeli problémákra is következtetni lehetett.
A következő áttekintés magját a kiskorú veszélyeztetése bűntettével kapcsolatba hozható halmazati és elhatárolási kérdések képezik, tekintettel arra, hogy a lefolytatott aktavizsgálat során az egyik legfőbb problémakör ennek kapcsán volt feltárható. A téma részletes kidolgozásának indokoltságát támasztja alá, hogy a vizsgált 108 jogerős ítélet közül 55 ügyben halmazati büntetés kiszabására került sor. Ez egy igen jelentős számadat, mely jól mutatja a kérdéskör gyakorlatban betöltött relevanciáját.
A tanulmány további gyakorlati kérdésekre is kitér, melyek alapjául aktakutatásom eredményei, az azokból levonató konzekvenciák, valamint a témával összefüggésben az egyes ügyészségek észrevételei szolgálnak.
A Btk. 208. § (1) bekezdése szerinti kiskorú veszélyeztetése büntető törvényi tényállást[2] illetően elmondható, hogyha az elkövető több kiskorú sérelmére követi el a bűncselekményt, akkor a deliktum rendbelisége a sértettek számához igazodik[3]. Hangsúlyozom, hogy adott kiskorú személy sérelmére huzamosan és többször ismétlődően kifejtett tevékenység természetes egységnek tekintendő, folytatólagosság megállapításának nem lehet helye.[4] Ebből adódóan ugyanazon gyermek sérelmére - különböző cselekményekkel - elkövetett kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárásokat egyesíteni szükséges, ennek elmaradása esetén, ha egyazon időszakban elkövetett cselekmény miatt már jogerősen elítélték az elkövetőt, a vele szemben folyamatban lévő másik eljárást ítélet dolog miatt meg kell szüntetni, ellenkező esetben pedig perújítás válik indokolttá.[5]
Ha az elkövető több cselekménye hoz létre több bűncselekményt, vagyis az elkövetett cselekmények részben a gyermek sérelmét, részben pedig annak veszélyeztetését eredményezik, figyelemmel arra, hogy ezen cselekmények tulajdonképpen időben elkülönülten jelentkeznek, heterogén anyagi bűnhalmazat jön létre.[6]
Ezzel szemben az alaki bűnhalmazat esetén, tehát akkor, ha az elkövető egy cselekményével több deliktumot valósít meg, elmondható, hogy az azonos sértett sérelmére megvalósított veszélyeztető és sértő eredményű bűncselekmények valóságos alaki halmazatának a megállapítása kizárt, hiszen ott, ahol a sértő szándék fennáll, a veszélyeztetési deliktum már nem állapítható meg.[7] Ebből eredendően helyesen járt el a bíróság, amikor a hathónapos kisbabát a földre - betonra - szándékosan levágó terheltet védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt mondta ki bűnösnek.[8]
Balogh Anna tanulmányában azonban az alaki bűnhalmazat kérdésköre kapcsán rávilágított arra, hogy abban az esetben, amikor a gyermek életkorából fakadóan már érzelmileg és erkölcsileg egyaránt veszélyeztethető, a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítása nem mellőzhető, a testi sértést okozó bűncselekmény mellett, még
- 298/299 -
akkor sem, ha az elkövető egyetlen egy büntetőjog-ellenes cselekményt fejt ki, vagyis ilyenkor a valóságos alaki bűnhalmazat megállapítása helytállónak bizonyul.[9]
A valóságos alaki bűnhalmazathoz - jelen esetben - mindenképp szükségeltetik tehát - a példánál maradva - egy, a kiskorú testi fejlődésének veszélyeztetésén túli, a nevesített deliktum normaszövege által meghatározott irányultságú további veszélyezetetésnek a létrejötte, melyet az elkövető jelen esetben egyetlenegy cselekményével fejt ki.
A kiskorú veszélyeztetése bűntettének első alapesete továbbá nem állapítható meg valóságos alaki halmazatban olyan bűncselekménnyel, amelynek a jogi tárgya azonos vagy hasonló, de a büntetési tétele súlyosabb. Ebből eredendően a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni deliktumok azon minősített esetei, amelyeket a hozzátartozója, gondozása, nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére követnek el, konszumálják a kiskorú veszélyeztetését. Ezen a ponton azonban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a valóságos anyagi bűnhalmazat megállapítása nem kizárt, vagyis a nemi bűncselekmények állhatnak halmazatban a kiskorú veszélyeztetésével, mégpedig akkor, ha az elkövető több cselekménye hoz létre több bűncselekményt úgy, hogy ezen cselekmények térben és időben elválnak, vagy, ha eleve egy teljesen más irányú veszélyeztető magatartás is megvalósul, értve ezalatt, pl. a minősített nemi bűncselekmény mellett, az iskoláztatás elhanyagolásával létrejött kiskorú veszélyeztetésének bűntettét.[10]
Kérdésként vetődhet fel továbbá, hogy a Btk. 208. § (1) bekezdése szerinti kiskorú veszélyeztetése, valamint a kiskorúval való kapcsolattartást akadályozó, a Btk. 210. §-ában deklarált magatartások képezhetnek-e egymással bűnhalmazatot? Ezzel összefüggésben kiemeljük, hogy a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozását büntető törvényi tényállás az új Btk. egyik hozadéka, mármint atekintetben, hogy korábbi Btk. még az effajta büntetőjog-ellenes magatartásokat nem kezelte önálló bűncselekményként, azok a kiskorú veszélyeztetése bűntettének keretén belül voltak értékelendők.
Balogh Anna e tekintetben hangsúlyozza, hogy a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége csak akkor állapítható meg, ha ezzel párhuzamosan súlyosabb deliktum nem jön létre. Ha a szülő a gyermeket, a másik szülőtől tartósan izolálja, s ezzel a kapcsolattartást teljesen ellehetetleníti, akkor azzal párhuzamosan a szülői kötelességét is súlyosan megszegi, veszélyeztetve ezzel a kiskorú érzelmi és erkölcsi fejlődését egyaránt. Ebből eredendően - Balogh meglátása szerint - ilyenkor a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét kell megállapítani.[11] Egy konkrét büntetőügyben, amely alapvetően kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétségével indult, felmerült a kiskorú veszélyeztetése végett történő büntetőjogi felelősségre vonás indokoltsága is. Az ügyészség mindkét deliktummal összefüggésben vádat emelt, ugyanakkor a későbbiekben a vádat módosította akként, hogy immáron kizárólag kiskorú veszélyeztetése tárgyában kívánták a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását, arra hivatkozva, hogy a két bűncselekmény egymáshoz képest speciális viszonyban áll. Ennek hátterében az állt, hogy a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége nem más, mint egy nevesített kötelességszegés, ebből adódóan a kapcsolattartás akadályozása megállapításának de lege lata nincs helye. Az elsőfokú bíróság - egyetértve az ügyészség álláspontjával - kiskorú veszélyeztetésében állapította meg a vádlott bűnösségét.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
