Számos hatóság rendelkezhet szabályozási jogkörökkel, de vannak olyan hatóságok, amelyek hatósági tevékenysége során a szabályozói jogalkalmazás a domináns elem. Ezeket nevezzük szabályozó hatóságoknak, függetlenül attól, hogy milyen a közigazgatási szervezetrendszerben elfoglalt helyük.[1]
A szabályozói jogalkalmazást jellemzik az alábbiak:
1. absztrakt jogi normák alkalmazása,
2. ex ante jogalkalmazás,
3. egymásra tekintettel és egy időben hozott egyedi aktusok: quasi normaalkotás,
4. folyamatos magatartásszabályozás,
5. a szabályozó hatóság által hozott határozat érvényesítésének módja nem a végrehajtási eljárás, hanem érdemi eljárások útján történő további jogérvényesítés,
6. a nyilvánosság és transzparencia kiemelt szerepe az eljárásokban,
7. hatóságok közti horizontális együttműködési viszonyok szabályozottsága a szektort érintő más hatóságokkal,
8. uniós szervezetek kontrollmechanizmusainak érvényesülése a fontosabb eljárásokban,
9. Magyarországon a szabályozott szektorok joga uniós irányelveken alapul, ezek indukálják a szabályrendszert, e nélkül a szabályozás nem is létezne, vagy csökevényesen létezik,
10. piacfelügyeleti jogkör, adatszolgáltatási eljárás, ágazati vizsgálat, mint sajátos eljárások léte
11. a bejelentések, panaszok jogorvoslati jogot is biztosító speciális eljárási rendben történő kezelése,
12. polgári jogviszonyokba való széleskörű beavatkozási jogosítványok,
13. jellemző szabályozáshoz kapcsolódó hatáskörök léte: fogyasztóvédelmi jogkörök, jogvitás eljárások, szűkös erőforrások elosztására irányuló eljárások (pályáztatás),
14. egyetemes szolgáltatással összefüggésben hatóság által felügyelt piaci szereplők közti jövedelemátcsoportosítási mechanizmusok,
15. hatósági szerződések, ön- és társszabályozás kiemelt szerepe,
16. normatív szabályozási jogkörök léte.
A fenti szabályozói jogalkalmazást jellemző tulajdonságok (1-9.) és kapcsolódó hatáskörök (10-16.) közül az alábbiakban a hatósági szerződésekkel és az ön- és társszabályozás kiemelt szerepével (15.) kapcsolatban fogalmazzunk meg néhány gondolatot. Elöljáróban szükséges leszögezni, hogy az ön- és társszabályozás a normatív szabályozási jogkörök (16.) egy speciális, ezért külön kiemelt esetének is tekinthetőek, mivel az ön- és társszabályozás gyakran normatív jellegű etikai és magatartási kódexeken alapul, melyek nem jogszabályok, viszont kétségkívül normatív tartalmú dokumentumok.
A hatósági szerződések jogi szabályozásban megjelenése (elektronikus hírközlés, villamosenergia-szabályozás, médiaszabályozás) és újabban az ön- és társszabályozás, magatartási kódexek és hasonló normatív jellegű szabályok előtérbe kerülése (médiaszabályozás, pénzügyi szervezetek szabályozása) ugyan nyugat-európai példákon alapul, de nem uniós jogi irányelvek implementációja, hanem kifejezetten a nemzeti hatóságok - és egyes esetekben a piac domináns szereplői - által preferált megoldás, aminek az alkalmazását közösségi jogi előírások adott esetben ösztönöznek.
Ezek előtérbe kerülése mögött az informatív-konzultatív mechanizmusok jogiasítása iránti igény és az absztrakt normákból eredő széles mérlegelési jogkör hatékonyabb kihasználásának célja áll. E szándék köti össze a hatósági szerződéseket, illetve az ön- és társszabályozási megoldásokat, amelyek közül az utóbbiak a hatósági szerződések továbbfejlesztéseként is értékelhetők.
Az önszabályozás ugyanakkor jogi, illetve közigazgatási szempontból legfeljebb az állami szabályozás hiányaként és az állami szabályozás által a piaci szereplők részére biztosított önálló szabályalkotási és szabályérvényesítési térként értelmezhető. Hatósági jogviszonyban az önszabályozás keretében megalkotott normák nem jelennek meg, azok végrehajtása kizárólag az önszabályozó szervezet hatásköre. Ez azt is jelenti, hogy az önszabályozás keretében született egyedi aktusok, amelyek alapja az önszabályozás keretében született, a résztvevők önkéntes csatlakozásával legitimált normatív szakmai-etikai-iparági kódex, jogi kötelező erővel nem rendelkeznek. A normasértések következményei jellegüket tekintve nem különböznek a jogi szankcióktól - bár a legsúlyosabb szankció általában az adott szervezetből való kizárás -, végrehajtásukra azonban egyedi megoldásokat kell kidolgozni, és a végrehajtás eredményessége végső soron az önszabályozó szervezet legitimitásának igazolása és egyúttal feltétele. Az önszabályozás a jobb jogalkotásról szóló, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között létrejött intézményközi megállapodás[2] meghatározása szerint az a lehetőség, hogy a gazdasági szereplők, a szociális partnerek, a nem kormányzati szervek, illetve az iparági szövetségek egymás között, saját maguk részére közös iránymutatásokat - például magatartási kódexeket vagy szektorális megállapodásokat - fogadjanak el.
Ehhez képest a társszabályozás kizárólag a jogi és közigazgatási kereteken belül, azok részeként értelmezhető. Az Európai Bizottság 2001 nyarán hozta nyilvánosságra az "európai kormányzásról" szóló zöld könyvet,[3] amelyben a hagyományos szabályozási eszközökkel kapcsolatos problémákat elemezte, és a szabályozás hatékonyságát növelő javaslatokat fogalmazott meg. Az egyik javaslat a társszabályozási megoldások alkalmazása, amelyek a Bizottság szerint biztosítják, hogy a szabályalkotási és -érvényesítési folyamatokba bevont szereplők a szabályozási célokkal jobban azonosuljanak, és ezzel növelik a végrehajtás hatékonyságát. A Bizottság meghatározott néhány, a társszabályozás alkalmazhatóságával kapcsolatos feltételt:
- A társszabályozás alkalmazási körével kapcsolatban a Bizottság megállapította, hogy társszabályozási eszközök alkalmazásának nincs helye az alapjogokat érintő kérdésekben, "nagypolitikai" döntésekre vonatkozóan, valamint a polgárok biztonságát és egyenlőségét érintő kérdésekben. Nincs helye társszabályozásnak azokban az esetekben sem, amelyekben jelentős érdek fűződik az európai közösségi előírások egységes nemzetei alkalmazásához. Pozitív feltételként határozta meg a Bizottság azt, hogy a társszabályozásnak más megoldásokhoz képest egyértelmű előnyöket kell felmutatnia, és a közérdeket kell szolgálnia.
- A társszabályozás olyan törvényi kereteket feltételez, meghatározza a szabályozási célokat, az érintettek alapvető jogosultságait, a végrehajtási és ellenőrzési kereteket, valamint az érintettek felügyeletének lehetőségeit. A társszabályozás nem jelenti a szabályozási felelősség megosztását, a közhatalmi tényezők elsőbbsége érintetlen marad.
- A társszabályozásban résztvevő szervezeteknek reprezentatívnak, elszámoltathatónak és megbízhatónak kell lenniük, valamint képesnek kell lenniük arra, hogy valóban az elfogadott szabályok alapján működnek. A társszabályozási rendszerrel szembeni további követelmény az átláthatóság, ami az elfogadott szabályok alkalmazhatóságának alapfeltétele.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
