Új tudományos igazságok megismerése,
a kutatás a tanárnak épp annyira kötelessége,
mint a tanítás, már csak azért is, hogy tanítása haladó
legyen és ne csak elmúlt nagyságok kissé poros
bölcsességeit próbálja az ifjú fülekbe átültetni.
(Degré Alajos, 1951)
Degré Alajos 1909 május 16-án született Zalaegerszegen, és itt, szülővárosában hunyt el 1984 április 10-én. A budapesti piarista gimnáziumban maturált, majd édesapja, Degré Miklós - aki ekkor már a budapesti Királyi Ítélőtábla elnöke -, és példaképe, a nagyapja, a Tizek Társaságához tartozó, az 1848-49. évi forradalomról és a szabadságharcról annak cselekvő részeseként visszaemlékezéseiben rendkívül értékes beszámolóval megemlékező Degré Alajos nyomdokain a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg jogi tanulmányait. 1931 június 27-én avatták jogi doktorrá, és ezzel együtt a szegedi ítélőtábla elnöke gyakornokká nevezte ki a szegedi törvényszékre, ahonnan rövid tartózkodás után katonai szolgálatra hívták be. Szabadságolása után nem tért vissza Szegedre, a gyakornokoskodást, kérelmére, a Pest-vidéki törvényszéken folytatta.
Degré, miután a vallás- és közoktatásügyi minisztertől 2000 pengővel járó állami ösztöndíjban részesült, összehasonlító jogtörténeti tanulmányok folytatása végett Párizsban töltötte az 1934-35. tanévet.[1] Hazatérését követően nem sokkal, 1936 szeptemberében letette az egységes bírói ügyvédi vizsgát. 1937-ben az igazságügyi minisztériumba rendelték szolgálattételre, a magánjogi és közigazgatási jogi osztályra, és még ebben az évben törvényszéki jegyzővé, majd 1939 december 31-én a Pest-vidéki törvényszék bírójává nevezték ki. Közben a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara 1939 novemberében egyetemi magántanárrá minősítette "Magyar magán-, per- és büntetőjog története" tárgyakból.[2]
Hallgató korában Degré Alajos a kiváló jogtörténész, Illés József és a neves büntetőjogász, Angyal Pál szemináriumainak volt tagja, és már ekkor hozzákezdett a Quadripartitum, a Négyeskönyv anyagának kritikai feldolgozásához, aminek eredményeit 1935-ben az Illés Szeminárium Kiadványai 3. számában A Négyeskönyv perjogi anyaga, majd 1936-ban az Angyal Szeminárium Kiadványai 34. számában A Négyeskönyv büntetőjogi elvei címmel tette közzé. Amikor 1951-ben, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának június 6-i, illetve 1953-ban, a május 30-i ülésein a Jogtörténeti Tanszék működésének értékeléséhez, akkori szóhasználattal "kiértékeléséhez" előterjesztett beszámolóban Degré a szakképzést érintette, fontosnak tartotta megemlíteni jogtörténeti szemináriumi múltját és a jogtörténeti kutatóvá válás nehézségeit is, hozzáfűzve, hogy abból az 1930-as évek elejétől sikeres tudományos tevékenységet folytató tizenkét, majd négyük "tragikus körülmények közt" fiatalon bekövetkezett halálával megmaradt nyolc kollégából, akik jogtörténeti stúdiumokat folytattak, ekkorra már csak ketten tartottak ki a jogtudományok eme ágának művelése mellett.[3]
Habilitációjáig Degré az említettek mellett újabb közlésekkel jelentkezett. Az Adatok a magyar bírói függetlenség múltjához az édesapja 70. születésnapja tiszteletére kiadott kötetben (1937), a Kártérítés az Anjou-kori magánjogban (1938) a Szentpétery emlékkönyvben, A Planum tabulare keletkezésével kapcsolatos kérdések (1939) a Kolozsváry emlékkönyvben jelent meg, és ugyanekkor, 1939-ben látott napvilágot az első igazán nagy szakmai sikert arató Magyar halászati jog a középkorban című dolgozata, ami az Illés Szeminárium kiadványainak sorát gazdagította.
1940-ben Degré Alajos pályázatot nyújtott be a kolozsvári magyar egyetem jogtörténeti tanszékére, a katedrát azonban Eckhart Ferenc javaslatára Bónis György nyerte el. Csalódottságát az enyhítette, hogy még az év végén az igazságügyi minisztériumban miniszteri titkári kinevezést kapott. 1941 tavaszától a székelyszombatosok és ivadékaik igazolására vonatkozó tanúsítványokkal kapcsolatos ügyek miniszteri biztosi feladatát látta el. Ez irányú teendői miatt 1942 tavaszán kiszállt Bözödújfaluba a székelyszombatosok központjába is. Az igazolási ügyeket 1944 október elejéig, a pécsi hadtesthez történt bevonulásáig intézte. A tartalékos tüzér hadnagyi rangban szolgáló Degré 1945 tavaszán esett orosz fogságba, ahonnan 1947 végén tért haza.[4]
Degré Alajos röviddel azután, hogy szolgálatra jelentkezett az igazságügyi minisztériumban, meghívást kapott a Debreceni Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára Flachbarth Ernő javaslatára, aki helyettesítőként vitte a jogtörténeti tanszéket. Mivel a felettes hatóság már ez idő tájt a debreceni jogi oktatás szüneteltetését fontolgatta, a kinevezés elo-
- 5/6 -
dázódott. Ezek után Degré áthelyezése iránt folyamadott. Hajdú Gyula igazságügyi államtitkár javaslatára és Kocsis Mihály pécsi ítélőtáblai elnökkel történt konzultáció eredményeképpen a pécsi ítélőtáblára került. 1949 február 12-én állt munkába, és nagyobb gyakorlata lévén az anyakönyvi ügyekben, főként státuszpereket tárgyalt.[5] Az év nyarán mint megbízott előadó bemutatkozott a pécsi jogi karon is. Bírói pályafutása még az ítélőtáblák felszámolása előtt véget ért. Ebben polgári - a szocialista politika- és társadalomtudományok által kitermelt állandó jelzővel, az "úri"- középosztály értelmiségi elitjéhez tartozása mellett szerepe volt annak is, hogy két bírótársával eljárási okokra hivatkozva visszautalt egy ügyet a nagykanizsai törvényszékhez, amit Kocsis Mihály ítélőtáblai elnök politikailag olyannyira helytelenítette, hogy Degrét írásbeli megintésben részesítette. A Degré elbocsátását szorgalmazó Kocsis az igazságügyi miniszterhez írt levelében amellett, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy munkatársának apja a budapesti ítélőtáblának volt egykor az elnöke, minek okán "osztályszármazása miatt nem hihetünk neki", megjegyezte, hogy "szakmailag közepesnél jobb, de túlteng benne a jogszabályi vonal", és "politikai szemlélete hiányos".[6]
Az 1950-51. tanévet Degré tanszéki jogú előadóként kezdte meg a pécsi Jogi Karon, a tanrend szerint Magyar jogtörténetből heti 2 óra előadás, két csoportnak 1-1 óra gyakorlat, valamint heti 2 óra szakkör, továbbá 2 óra konzultáció megtartása volt a feladata, szám, illetve felosztás szerint teljesen egyezően az Általános jogtörténettel, amit Holub József professzor adott elő.[7] Sajátos módon az órarendben a "tanszéki jogú"-t utólag megbízott előadóra javították át, mint kiderül azért, mert a vallás- és közoktatási minisztérium külön kérte az előadók felterjesztését, és ennek megfelelően a megbízatások kiadását. Erre a kar 1950 szeptember 28-i rendes ülésén került sor. Degré mellett a "külső tagok" között tanszéki jogú előadói minőségben ekkor kapott megbízást Kauser Lipót dékántól Kocsis Mihály felsőbírósági elnök és Szamel Lajos belügyminisztériumi főelőadó is.[8] Miután eltávolították Degrét a pécsi ítélőtábláról az Állam- és jogelmélet előadójának, Vas Tibor egyetemi tanár közbenjárásával nevezték ki tanársegédnek, amiről a 215/1950-51. dékáni szám alatt Kauser Lipót tájékoztatta a Kart az 1951 február 7-i tanácsülésen.[9] Degré Alajos az 1951 június 6-án tartott kari tanács előtt számolt be először tevékenységéről, tanszéki működéséről, aminek három célját jelölte meg, úgymint általános képzés, szakképzés és kutatás: "Általános képzés alatt értem azoknak az alapvető, leglényegesebb jogtörténeti tényeknek és fejlődési törvényeknek a joghallgatók részére való megtanítást, amelyeket a jogelmélet általános elveinek megértése és a hatályos jognak dialektikus alkalmazása céljából minden jogásznak ismerni kell. Ennek eszközei az előadások, gyakorlatok, repetitóriumok és részben a konzultációk. Szakképzés alatt értem azoknak a joghallgatóknak az átlagosnál magasabb fokú jogtörténeti képzését, akiket a jogtörténet különösen érdekel, és akiknek e magasabb ismeretek elnyeréséhez elengedhetetlenül szükséges alapképzettségük megvan. Ennek eszköze részben a konzultáció, főleg azonban a szakkör. Végül a kutatás, rendszeres irodalmi és levéltári búvárkodás új igazságok, történeti törvényszerűségek megismerésére, ezzel jogtörténeti ismeretanyagunk és tanítási módszerünk tökéletesítésére."[10]
Az egyes célokat kifejtve Degré tudatta, hogy az előző év augusztusában a közoktatási minisztérium szakbizottsága által jóváhagyott tematikát követve halad előadásaival, az azonban nem igazán alkalmas ama elvárás megvalósítására, hogy a hallgatók kellőképpen megértsék a "termelési fejlődés és a jogi szabályozás egymásra való hatását". Ezért feltétlenül szükségesnek tartotta "a feudális társadalmi és állami berendezkedéstől oly jelentékeny mértékben különböző prefeudális kornak (nálunk kb. az Aranybulla kiadásáig) külön korszakként tárgyalását, minden korszakban a jog egészének, tehát magánjognak, perjognak stb. áttekintését, mert a különböző jogágak egymással és a gazdasági viszonyokkal való kapcsolata csak így érthető meg". Ez a megjegyzés azért érdemel figyelmet, mert Degré voltaképpen azt a sematizált marxista, de inkább sztálinista társadalom- és történelemfelfogást kérdőjelezte meg burkoltan, ami determináns termelési és osztályviszonyokat kijelölve kanonizálta a társadalomfejlődés egymást feltételező szakaszait, melyek közt, leegyszerűsítve, a "feudalizmus" egy előző formáció következménye és egy újabb kizsákmányoló rendszertípus előzménye szerepét töltötte be.
Degré az általános képzés kapcsán arra az okszerű nehézségre is felhívta a figyelmet, hogy alapok híján ki kell térnie a perjog és a büntetőjog alapjainak előadására is tárgya keretében, mert "e nélkül a jogtanuló sem a jog érvényesítésének, sem a jogsérelem esetén alkalmazandó szankciónak fejlődését nem értheti meg." Arra pedig, hogy a per- és a büntetőjogot emelte csak ki, nem említve a magánjogot, az szolgálhat magyarázatul, hogy a magánjog alapintézményeinek tisztázása nélkül eleve lehetetlen a régi magyar sajátosságok érdemi kifejtése. Hogy Degré nagy súlyt helyezett a magánjogi stúdiumokra, kiderül a gyakorlati órákon folyó tevékenységek
- 6/7 -
ismertetéséből. Hallgatóival olvastatta Murarik Henrik ősiség eredetéről szóló igazán fajsúlyos művét: Az ősiség alapintézményeinek eredeté-t, elővette a Kováts Gyula és Roszner Ervin házassági jog körüli vitáját, ami, bár nem nevesítette, ugyancsak két testes kötet tanulmányozást feltételezi, Kováts A házasságkötés Magyarországon egyházi és polgári jog szerint, illetve Roszner Régi magyar házassági jog című műveit. Hasonlóképpen témája volt a gyakorlati óráknak a 20-as évek végétől a leánynegyed eredete és sajátosságai okán kibontakozó polémia Eckhart Ferenc és Holub József között, amibe bekapcsolódott Kelemen László is. Jóllehet Degré csak Holubot hivatkozta, minden bizonnyal terítékre került Holub két dolgozata, A leánynegyedről és a Néhány kérdés a leánynegyedről mellett Eckhartnak a Vita a leánynegyedről című írása, sőt nem kizárt, mert megvan a tanszéken, Kelemennek A leánynegyed (Quartalitium) címmel kiadott szintén figyelemreméltó értekezése. Feladta hallgatóinak Hajnik Imre mind máig ható, A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és vegyes-házi királyok alatt című és Ember Győző hatalmas forrásanyagon nyugvó, a közigazgatás történeti kutatásokhoz nélkülözhetetlen művét, Az újkori magyar közigazgatás történeté-t is. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetett a forrásismeretek elmélyítésére: "minden gyakorlaton olvastunk valamely, a jogtörténet szempontjából döntő fontosságú forrásrészletet, így mindenki kényszerült legalább néhányszor kézbe venni a Corpus] uris"-t, olvastunk egy-két fejezetet Szent István, Szent László, Kálmán legtöbbet vitatott törvényéből, az Aranybullából, a Váradi Regestrumból, a Tripartitum-ból és Kithonich Directio Methodicá-jából. Olvastunk egy-két könnyű és rövid, de jellemző oklevelet is".[11] Ez utóbbiak azt sejtetik, hogy a Váradi Regestrum egyes feljegyzései, hasonlóképpen a Directio Methodica a latin eredeti alapján került feldolgozásra, mert Degrét ismerve szinte bizonyosra vehető, bár a tanszéki könyvtárban rendelkezésre állt, és ma is elérhető az 1898-ban kiadott Kandra Kabos kétnyelvű változat, hogy nem ezt az archaizáló és több esetben hibásan fordított, értelmezett anyagot használta, hanem a Karácsonyi János és Borovszky Sámuel által gondozott, 1903. évi kritikai kiadást, az időrendbe szedett, és csak az eredeti szöveget tartalmazó jegyzéket. Ami Kithonoch művét illeti vélhetőleg a magyar nyelvűek is előkerültek, ugyanis a néhány XVIII. század és XIX. század eleji Corpus Juris Hungarici mellett, amikbe felvették a Directio-t is, annak három önálló latin és két igen értékes kétnyelvű kiadása gazdagítja a Jogtörténeti Tanszék kézikönyvtárát, megjegyezve, hogy ez utóbbiak magyar szövegének megértése is komoly kihívás egy kezdőnek. Több mint ötven év távlatából eme gyakorlatokat tekintve, és a fokozás kedvéért azt is megemlítve, hogy olyan műveket is feladott, amiket kifejezetten rossznak tartott a végre, hogy viták alapján tisztázhatók legyenek a téves feltételezések, következtetések, igen szép teljesítménynek tűnik az, amit Degré hallgatóival meg tudott valósítani, amikor manapság egy rövidke okleveles emlék olvastatásának és értelmezésnek a minimális előfeltétele, hogy a szeminárium vezetője magyar fordításban, segédlettel ellátva, jól kipreparáltan tegye hozzáférhetővé hallgatói számára.
A beszámolónak a jogtörténész, a jogtörténettel behatóbban foglalkozni kívánó, ezzel együtt a jogtörténész tevékenységének értékelése szempontjából is leginkább megfontolandó megállapítása a szakképzés kapcsán fogalmazódott meg: "a jogtudomány talán egyetlen ágában sem szükséges az eredményes önálló kutatáshoz akkora speciális előképzettség, mint a jogtörténethez (diplomatika, latin nyelvismeret, igen gondos kritika, stb.), a másik, hogy a jogtörténeti szakképzettséget jogtörténeti kutatásokon kívül másra felhasználni nem lehet. Bármilyen jogi [...], büntetőjogi, polgári jogi, államigazgatási jogi, stb. szakképzettsége van valakinek, ezt mint ügyvéd, bíró, vállalati jogtanácsos vagy államigazgatási tisztviselő hasznosítani tudja, és ha nem is jegyzi el magát a szaktudományával, munkahelyének megbecsült tisztviselője lesz".[12]
Ezzel a további magyarázatot nem igénylő megjegyzéssel Degré az eleve csekély sikerrel kecsegtető szakképzés eredményességének reális megítéléséhez kívánt hátteret szolgáltatni, ami egyáltalán nem azt jelentette, hogy ne tett volna meg mindent a hajlandónak mutatkozók bevonására és megtartására szakkörében: "A küzdelemnek két eszközét alkalmaztam, lehetőleg érdekes témákkal fenntartani az érdeklődést, és a tudományhoz vezető utat nem túl meredekre szabni, hogy a részletmunkát ne unják el, még mielőtt érdekes kérdésekhez jutottak volna. Azért tűztem ki a szakkör összejöveteleire olyan szakvitáknak az ismertetését, amelyek gyújtópontjai könnyen megfoghatók, érdeklődést keltenek, és sikerült is mindannyiszor parázs vitákat kirobbantani." Próbálkozásai végeredményeképpen legalább egy "kiemelhető" szakköri dolgozatról tudott beszámolni, egy harmadéves hallgatónak a XVIII. századi Baranya megyei úriszékek működésével foglalkozó írásáról, aminek elkészítéséhez levéltári kutatásra is vállalkozott.[13]
Az 1951-52. tanév változásokat hozott, aminek egyik előjele már az előző tanév második félévében abban mutatkozott meg, hogy az április 12-i üléstől kezdve az egyetemi pártbizottság képviselője is rendszeres és hivatalos résztvevője lett a kari tanácsoknak. Azután az 1951 szeptember 4-én tartott ülésen az elnöklő Kocsis Mihály bejelentette, hogy egyete-
- 7/8 -
mi nyilvános rendes tanárrá és a kar dékánjává nevezték ki.[14]
Az egypárti, direkt irányításos rendszer kiteljesedett, az egyetemek és karok autonómiája felszámolódott, a kari tanácsok súlytalan, végrehajtó közegekké váltak. A működési célok a felsőoktatással szemben támasztott pártállami elvárások szerint fogalmazódtak meg, amiket a központi akaratot tolmácsolva Kocsis Mihály dékánságának második kari ülésén (1951 október 5.) következőképpen határozott meg: "Az egyetemi oktatásnak az a feladata, hogy a gyakorlati élet számára szakmailag kitűnő, de egyben politikailag jól tájékozott, a szocializmus építéséhez hűséges dolgozókat neveljen. Az egyetem akkor felel meg a feladatának, ha ezt a célt megközelíti, illetve eléri. Ennek a célnak a kimunkálása összefoglalóan kádermunkának nevezhető, mert hiszen a káder nem más, mint olyan dolgozó, aki a szocializmus építésének harci feladatában erőt, bázist, jelentőséget képvisel, illetőleg ad." Ami pedig a gyakorlati élet számára történő képzést illeti, azt Kocsis hosszas fejtegetésének újabb fejezetében részletezte: " [...] az egyetemi tanítást ne állítsuk be az elméleti ember képzésének vonalára, se a tudós ember mániájának vonalára, mert a dolgozó nép várakozása szerint elsősorban és döntően jó szakembereket, jó gyakorlati szakembereket remél tőlünk. A tudós, az elméleti ember kell, hasznos és elengedhetetlen, de a cél maximálása nem lehet más, mint az elméleti alátámasztással jól fundált gyakorlati ember", és a nyomaték kedvéért a kari jegyzőkönyvben a "gyakorlati ember" aláhúzva került megörökítésre.[15]
Megszaporodtak a beszámolók és jelentések a politikai, erkölcsi nevelés eredményeiről, a folyamatos tanulás ellenőrzéséről. A "lemorzsolódás" (a hallgatók, különösen a munkás-paraszt származásúak kibukásának) megakadályozása érdekében cselekvési programok készültek. A "kartársak" politikai fejlődését elősegítendő rendszeressé vált a párt központi vezetősége határozatainak referálása. Tervszerűen folyt a kari tanácsban a szovjet és magyar jogi szakirodalom, valamint a kisegítő, illetve háttérirodalom megismertetése, és az elhangzott referátumok alapján eme "előremutató" művek megvitatása. Csak egy alkalmat kiemelve, egyebek mellett Degré 1955-ben Eckhart Ferenc: Földesúri bíráskodás a XVI-XVII. században (1954) című munkáját ismertette. A közel négy sűrűn gépelt oldalnyi anyagban szakértő szemmel emelte ki Eckhart eredményeit, fűzött megállapításaihoz, részint magyarázatképpen, részint kiegészítésül, világos, lényegre törő megjegyzéseket.[16]
Nagyobb horderejű munkák megvitatására rendkívüli kari üléseken került sor, mint ahogy 1953 május 22. és 23-án Bólya Lajos, Kocsis Mihály és Móra Mihály "Büntető eljárási jog" egységes egyetemi jegyzete esetében, amihez a Jogtudományi Intézet és a pécsi jogi kar Losonczy István egyetemi tanárt, Tárkányi Ernőt, a pécsi megyei bíróság tanácsvezető bíróját, Szalmásy Lajos államügyészt, Vargha László tanársegédet, a történeti részhez pedig Degré Alajos adjunktust kérte fel bírálókul.
Ezek a műhelyviták kétség kívül - mégpedig a szó valódi értelmében - alkotóak voltak, és ahogy a jegyzőkönyvi bejegyzések, illetve a csatolt vélemények bizonyítják a bírálók, amellett, hogy természetesen nem mellőzhették az uralkodó eszmerendszer kötelezően beemelendő sallangjait, a dialektikus materializmus toposzait, részletekbe menő tudományos precizitással korrigálták a pontatlanságokat, vetettek fel jól használható megoldásokat, ismertettek különféle felfogásokat vagy ajánlottak felhasználható műveket. Mindezeket kiválóan reprezentálja Degrének az említett egységes jegyzethez írt anyaga is: "hogy a rabszolgatartó társadalom büntetőeljárására jellemző a leplezetlen osztályegyenlőtlenség, és a büntetőeljárási szabályok kettőssége, ez helyes megállapítás, de erre eljárási példát nem hoz [a szerző], hanem azzal folytatja, [hogy] a kezdetleges rabszolgatartó társadalom büntető eljárását is a vérbosszú, a tálió és a kompozició rendszer jellemzi. Egyik sem eljárási, hanem anyagi jogi szokás, és a táliónak és a vérbosszúnak semmi köze az osztálykülönbségekhez [...]". Azután a feudális korszakhoz kapcsolódóan: "Túlzásnak tartom a hűbérúr bíráskodási jogának a területi felségjogokkal (pénzverés, adószedés) való összekapcsolását. Ilyen felségjogok a legtöbb francia suzaraint nem illették meg, Magyarországon nem is igen kísérelték meg ennek gyakorlását, mégis a feudalizmus kibontakozásával (nálunk a XIII. század végétől) a bíráskodás minden földesurat megilletett. A fejlett feudális eljárásban helyesen mutatott rá [a szerző] a királyi bíróságok fölényére a feudális urak bíráskodása felett, [vagyis] arra, hogy a kialakuló központi monarchiák rákényszerítették ítélkezésüket a hűbérurakra, nem ártott volna e rákényszerítés eszközeit megemlíteni, Franciaországban a cas royaux rendszerét (E. Perrot: Les cas royaux, origine et developpement aux 13. et 14. siecles, Esmein: Cours elementaria d'histoire du droit francis. XV. e. 1925, 410. l.) nálunk a nota infidelitatis eseteinek vég nélküli szaporítását". Végül egy kifejezetten magyar vonatkozású megjegyzés: "A megyei törvényszék (sedria) fejlődésének vázolásából [a szerző] kihagyja azt, hogy a sedria az általános büntetőjogi hatáskört a nádori congregatiók megszüntetése után szerezte meg. A XIV. században, és a XV. század első felében a sedria csak 100 Ft értéket meg nem haladó polgári perekkel és kisebb (bírságos) büntetőügyekkel
- 8/9 -
foglalkozott. Tévedés azt állítani, hogy csak a Dózsa vezette parasztháború után vált el a sedria a megyei közgyűléstől, már jóval korábban is hozott ítéleteket, viszont még a XVII. században is előfordult, hogy a közgyűlés ítélkezett. Külön büntető sedria általában csak a XVII. században alakult. Ez Dózsával semmiképpen sem hozható kapcsolatba." Ehhez annyi magyarázatot érdemes hozzáfűzni, hogy a nádori köztörvényszékeket I. Mátyás 1486. évi dekrétuma törölte el, a szóban forgó "megyei közgyűlés", vagyis a megye nemességének a legfontosabb testületi szerve pedig, gyökereit tekintve a megyésispán által királyi parancsra, illetve a megyésispán által suo jure bíráskodás (elsősorban közönséges gonosztevők, valamint hatalmaskodással vádlottak ítélésére) összehívott congregatio generalis-okig nyúlik vissza. Az ex mandato regis tartott köztörvényszékek működéséről már a XIII. század 70-es éveitől vannak adataink, míg a megyésispán saját jogon tartott gyülekezeteiről a XIV. század elejéről.
De voltak mai szemmel már egészen különös referátumok is, ilyennek számítottak az oktatók ideológiai képzésének nyúlványaként az orosz-szovjet kultúra megismertetésének és a romboló, dekadens burzsoá kultúrával szembeni fölényének igazolása érdekében megrendelt felszólalások. Többek között az 1953 július 4-én tartott kari ülés is úgy vette kezdetét, hogy Óriás Nándor római jogászprofesszor, születésének 125. évfordulóján, Nyikolaj Gavrilivics Csernyisevszkij munkásságát méltatta, akiről elég annyit megjegyezni, hogy Lenin szerint "az egyetlen igazán nagy orosz író, aki az ötvenes évektől egészen 1888-ig teljesen a filozófiai materializmus színvonalán tudott maradni...de nem tudott felemelkedni... Marx és Engels dialektikus materializmusáig"[17], ugyanekkor Degré, születésének 60. évfordulóján, Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkijról emlékezett meg. A két előadó kiszemelése bizonnyal nem volt teljesen véletlen...
A magyar jogtörténet oktatása mellett Degré az 1952 január 29-i a kari ülésen a dékán javaslatára a nyári "termelési" (szakmai) gyakorlatok megszervezésének és vezénylésének felelőse lett, és ezzel együtt egyéb oktatási feladatot is kapott: "a Marxizmus-leninizmus tanszéki csoport megbízásából e tárgyból átlag heti 2 óra gyakorlatot tartok egy elsőéves joghallgató tanulócsoport és ugyanennyit egy elsőéves orvostanhallgató tanulócsoport részére. E célból részt veszek e tárgy előadásain, azokat lejegyzem, kijegyzetelem az irodalmat, részt veszek az előkészítő üléseken is. Meglehetős elfoglaltságot jelent tehát, de a Párttörténet megfelelő fejezeteit, és a XIX. kongresszus anyagát ennek alapján jól elsajátítottam".[18] Degré tagja volt a kar Módszertani Bizottságának, és 1952 augusztusától rábízták a szakszervezeti könyvtár gondozását is.[19] Holub József távozása után, 1953 őszétől átvette az egyetemes jogtörténet előadását, és ezzel együtt tartotta a két jogtörténeti tárgy gyakorlatait is. Oktatási terhei az 1955. tanév elejétől könnyebbedtek meg, amiről az 1953-54. és az 1954-55. tanévről készített beszámolójában így emlékezett meg: "a második félévben egyrészt más óráim gyarapodásra, másrészt Gál Gyula nemzetközi gyakorlati óráinak csökkenésére tekintettel egyetemes jogtörténetből mindhárom gyakorlati órát Gál Gyula tanársegéd tartotta, magyar jogtörténetből egyet magam, egyet kitűnő tanítványom Bárdi Zsuzsanna bírósági fogalmazó, akinek odaadó, eredményes, teljesen díjtalan munkájáért ezúttal is köszönetet mondok".[20] Az említett óraszám-növekedés annak volt a következménye, hogy 1954 őszétől elindult a karon a levelező képzés, és ezzel párhuzamosan az új tanterv két választható történeti tárgyat is tartalmazott, a magyar, illetve az egyetemes történelmet, amik előadásával Degrét bízták meg. Mindemellett "ingázott", Hosszúhetényből járt be tanítani Pécsre.
Degré Alajos tudományos tevékenységéről részletesebben 1953-ban számolt be először: " Állandóan vannak kutatási témáim, de tudományos kutatásom zömét az előadáson kívüli időre, tehát a vizsgák és a nyári szünet idejére összpontosítom. [...] 1951 utolsó hónapjaiban szakszempontból lektoráltam Venediktiv: Állami szocialista tulajdon c. könyv magyar fordításának történeti fejezeteit (240 l.) a Magyar Tudományos Akadémia Állandó Jogi Bizottságának megbízásából. A könyv fordításának kiadása azonban utóbb elmaradt. Múlt év májusában a Tudományos Bizottság által haladó jogi hagyományainkról rendezett előadássorozat keretében előadást tartottam Őz Pál szerepéről a magyar jakobinus mozgalomban. Előadásom önálló kutatáson alapult [...]. Nyár folyamán befejezem a magyar feudális gyámsági jogról ugyancsak eredeti kutatások sorozatán alapuló kb. 6 ív terjedelmű tanulmányomat. E tanulmányom jelenleg kiadói lektorálás alatt áll az Állam-és Jogtudományi Intézetben. Az egyik lektor, Eckhart Ferenc már véleményt adott róla. Némely kisebb kiigazítást tartott szükségesnek, egyébként azonban kedvező véleményt adott, a kiadást kívánatosnak tartja. Az úriszéki bíráskodásról a Dunántúl déli részén a XVIII -XIX. században, kutatásaim folyamatban vannak. A dolgozat téziseit az Állam-és Jogtudományi Intézet helyesnek fogadta el. A levéltári kutatás java része még hátra van, ezt azonban most félbe kellett szakítanom két okból. Az egyik egy kb. másfél íves cikk
- 9/10 -
megírására való megbízás, a magyar burzsoá jogtörténetírás kritikai méltatásáról, melyre az Állam és Jog szerkesztőségétől kaptam megbízást, és amelyet ez év június közepére kell befejezzek. [...] A másik ok Medve Zsigmond[21] közlése, mely szerint a kandidátus odaítélése szempontjából az eddigi mérlegelés során nem volt figyelembe vehető a magyar feudális gyámsági jog történetéről írt munkám, ellenben ennek alapján kérhetem a kandidátusi fokozat megadását, de azt terjedelmében ki kell egészítenem. Minthogy kutatásaim alapján van anyagom a dolgozat kiegészítésére, a nyári szünetet főleg e munkára kell fordítanom. A Magyar Tudományos Akadémia állandó jogi bizottságától Halász Pál és Szamel Lajos kartársaimmal együtt megbízást kaptam a reformkor és 1848 jogtudományának feldolgozására, elsősorban értékelő tézisek kidolgozására, ezenkívül néhány nevezetesebb jogtudós munkásságának monografikus feldolgozására. [...] Az anyagot egyelőre úgy osztottuk meg, hogy Szamel Lajos az államjogi, Halász Pál a jogelméleti, magam a magánjogi, perjogi és büntetőjogi részt vállaltam. A munkaközösség tagjaiul eddig megnyertük Hilscher Rezsőt az államigazgatási jogtudomány, Vaszkó Ákost a hiteljogi tudomány, Skora Györgyöt a büntetőjog-tudomány reformkorabeli fejlődésének feldolgozására. Révész László vállalta egy monográfia megírását Szalay Lászlóról, Bónis György az erdélyi civilistákról, én magam a reformkor magyar magánjogászairól szándékozom írni. A Rákóczi év alkalmából megalakult munkaközösség Beér János vezetése alatt II. Rákóczi Ferenc felkelésének államjogi és bírósági szervezeti kérdéseit kívánja feldolgozni. E munkából én Varga Endre orsz. levéltárossal együtt a magyar bírósági szervezet kidolgozását és a kiadandó szövegek összeválogatását vállaltam".[22] Az 1955 május 23-án kelt tanszéki működésről szóló beszámolóban Degré már azt tudatta, hogy benyújtotta kandidátusi disszertációját a feudális gyámsági jogról, és megjelent az Állam és Jogban az Őz Pál szerepe a magyar jakobinus mozgalomban című tanulmánya (1953), valamint a kar évkönyvében a Jobbágyárvák kifosztása a feudális Magyarországon című dolgozata (1954), az Úriszéki peres eljárás a Dél-Dunántúlon című dolgozatát pedig befejezte.[23] Ez utóbbi eredetileg a Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja évkönyvében kapott volna helyet, végül 1961-ben a Levéltári Közleményekben került közlésre.
Degré Alajos már az 1951-52. tanévet adjunktusként kezdhette meg, majd az 1953 május 9-i rendkívüli tanácsülés egyetlen napirendként docensi pályázatát tárgyalta. Flachbarth Ernő egyetemi tanár a kollégája mellett szóló érveit a jegyzőkönyv a következőképpen örökítette meg: "egész munkássága és magatartása bőven indokolja azt, hogy Degré Alajos docenssé legyen kinevezve. Előadja, hogy 1948-ban a debreceni egyetemen szükség lett volna a jogtörténet tanszékének betöltésére, ő, Flachbarth Ernő akkor a debreceni egyetemen volt tanár, így közvetlenül tudja azt, hogy a debreceni egyetem dr. Degré Alajost terjesztette fel a jogtörténeti tanszékre való egyetemi tanári kinevezésre. Úgy véli, hogy ha már akkor egyetemi tanári tulajdonságokkal rendelkezett, most, az éveken át elért eredményes fejlődés után docensi kinevezésre mindenképpen megfelel". Vinkler János egyetemi tanár ugyancsak támogatólag állt Degré mellé, ahogy Óriás Nándor professzor is, aki kiemelte, hogy "szívügye a tanítás eredményessége". A tanulmányi osztály előadója, Székely Sándor pedig azt hozta fel, hogy a hallgatók "Degré Alajosban gyámolítót és olyan tanítót kapnak, aki a munkaszeretetre, a tanulás szeretetére, a jogászhivatás szeretetére tanítja őket [...], a hallgatók bíznak benne, sokszor nehéz és bizalmat jelentő családi ügyekben fordulnak hozzá".[24] Mivel ekkor még nem készült el disszertációjával, Degré docensi kinevezése kútba esett, de az opus létrejötte után sem került erre sor...
1956 őszén az "alap" megmozdult, az oktrojált diktatórikus felépítmény pedig megrendült, majd megroskadt és már az összeomlás szélére jutott, amikor a szovjet megszálló csapatok elözönlötték az országot. A magyar forradalom és szabadságharc elbukott. Kádár János 1956 november 4-i szolnoki - legújabban már más helyszínre tett, feltehetően a "birodalom" területéről valahonnan Ukrajnából sugárzott - rádióbeszédében még azt ígérte, hogy nem lesz semmilyen megtorlás, de a következő hónapok és évek másról sem szóltak mint a dühödt bosszúról. A kivégzések, bebörtönzések mellett a megtorlás és a megfélemlítés eszközei voltak a tömeges elbocsátások és százezrek nyilvántartásba vétele is.
Degré Alajos tanszékvezető egyetemi adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanácsülésén utoljára 1957 március 21-én vett részt, ahol az ötéves jogi oktatás tantervi javaslata, valamint az új ösztöndíjrendszer tervezete is a napirendek között szerepelt, amiknek ő volt a kidolgozója.[25] Nem sokkal később, 1957 március 30-án a jogi kar dékánja fegyelmi eljárást rendelt el Degré
- 10/11 -
ellen, és azonnali hatállyal felfüggesztette állásából, hivatkozással arra, hogy "az ellenforradalom idején az egyetemi fegyveres zászlóalj tanácsadója és politikai biztosa volt".[26] 1957 április 25-én a jegyzőkönyv egy mondatban megemlítette, hogy a kari ülésen a napirendek tárgyalása előtt a dékán ismertette a karon folyó fegyelmi eljárásokat.[27]
A sors fura fintora, hogy az eljárást, nyilván nem önszántából, hanem a kiválasztásnak megfelelően elrendelő dékán az a Kauser Lipót volt, aki Degré alkalmazását annak idején bejelentette. Újabb dékánságának előzménye az volt, hogy Kocsis Mihály 1956 december 10-én a kari tanács előtt közölte, hogy lemond, és négy pontba szedve sorolta fel indokait. A tanács, Szamel Lajos egyetemi tanárnak a hozzászólásokra fegyelemmel tett javaslatára úgy határozott, hogy Kocsis azonnal mondjon le, és az új dékán megválasztásáig adja át a dékáni teendők vitelét Kausernek mint prodékánnak.[28] Kauser Lipót egyetemi tanár az 1957 január 7-i kari ülésen közölte, hogy a Művelődési Minisztérium megerősítette dékáni tisztében.[29] Az előző dékán lemondásával, lemondatásával kapcsolatban még egy figyelemreméltó adalék ide kívánkozik. Kocsis indokainak második, "b" pontjában forradalomról beszélt: "A forradalom első tíz napjának elmúltával a Munkástanács feloszlott a Karon [...]", aminek az elnöke egyébiránt, Kislégi Nagy Dénes volt. Ehhez még csak annyit, hogy korábban, az 1956 november 23-án tartott kari tanácsülésen Takács László a marxizmus-leninizmus tanszék vezetője az október végi, november eleji eseményeket szabadságharcnak mondta: "a marxizmus-leninista tanszék vezetői még az október 23-án kitört szabadságharc előtt országos értekezletet tartottak és ott elhatározták, hogy a marxizmus-leninizmus tanszéket megszüntetik [...]".[30]
Degrét egyetemi munkaviszonyának 1957 augusztus 31-i hatállyal történő megszüntetéséről, és áthelyezéséről a szolnoki Állami Levéltárba Kauser utóda, Bihari Ottó dékán 1957 augusztus 10-én értesítette.[31] A fegyelmi határozat szerint Degré Alajos soha többé nem taníthatott egyetemen.
Rövid szolnoki tartózkodás után Degré egy újabb áthelyezéssel 1957 május 19-i hatállyal a Zalaegerszegi Állami Levéltárban kezdte meg működését. Lakást nem kapott, de volt egy kanapé a levéltárban, ahol elalhatott. Ez az állapot azután négy éven át tartott.[32] Degré Alajos 1960-ig beosztott levéltáros, 1960-tól 1973-ig a Zala Megyei Levéltár igazgatója volt.
1980-tól, amikor Kállay István átvette az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Történelem Segédtudományi Tanszéke vezetését, Degré Alajost óraadónak hívta meg, majd 1982-ben címzetes egyetemi tanár lett a Bölcsészettudományi Karon Kállay István előterjesztése alapján. A levéltár szakon magán- és perjogtörténetet, valamint kormányzattörténetet adott elő. 1983-ban Révész Tamás meghívására az ELTE Jogi Karán magyar jogtörténetből előadást tartott, és speciális kollégiumot hirdetett a jogtörténet-tudomány módszertani kérdéseiről.[33]
Tacitusnak van egy bölcs, keserű élettapasztalatból fakadó megállapítása: "Proprium humani ingenii est odisse quem leseris" (emberi tulajdonság gyűlölni azt, akit megsértettünk).[34] Ha gyűlöletről talán túlzás beszélni, attól nem túl sokban különbözött annak a Karnak a "hivatalos" magatartása egészen az ún. rendszerváltásig, amelyik Degrét elbocsátotta: szó nem eshetett róla, pécsi oktatói és tudományos munkássága még halála után sem került méltatásra. A személyes kapcsolatok ennek ellenére teljesen nem számolódtak fel, voltak olyan egykori kollégái, akik felkeresték, akiket felkeresett. Későbbi tanszéki utódával, Csizmadia Andorral baráti viszonyt ápolt, és munkakapcsolatban is állt vele, de ez mégiscsak magánérintkezés volt.
A Janus Pannonius Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara az 1989 december 6-i tanácsülésének állásfoglalását követően az 1990 február 8-i ülésén Ádám Antal egyetemi tanár január 26-án kelt előterjesztése alapján "Az Állam- és Jogtudományi Karon az 1956-os események kapcsán politikai okokból hátrányt szenvedett személyek ügyeinek rendezése" tárgyában úgy határozott, hogy a rektor az egyetemi tanács véleményének figyelembevételével tegyen javaslatot arra a művelődési miniszternek, hogy "Dr. Degré Alajos tanszékvezető, akkor még egyetemi adjunktussal szemben 1957 tavaszán a kar akkori dékánja által kirótt alacsonyabb munkakörbe helyezés fegyelmi büntetést visszamenő hatállyal nyilvánítsa semmisnek és az utódoknak fejezze ki sajnálkozását".[35] Ennek megtörténte után a kar háromtagú küldöttsége a budapesti Kerepesi Temetőben 1990 március 14-én koszorút helyezett el Degré Alajos sírján, amelyen nagyapja, Degré Alajos 1848-as honvéd őrnagy síremléke áll.[36]
Degré Alajos munkásságának bemutatása óriási vállalkozás lenne, hiszen jogtörténeti tárgyú tanulmányai mellett, számos történeti, helytörténeti, történeti ismeretterjesztő írást hagyott hátra, nem beszélve tudományszervező tevékenységéről, mely utóbbinak a legfontosabb kézzelfogható emléke a Zalai Gyűjtemény kiadványsorozat létrehozása és szerkesztése volt.[37]
Az Illés József szemináriumához tartozó Degré Alajos az oknyomozó-kritikai jogtörténetírás egyik kiemelkedő képviselője. Ez az irányzat a XIX. század legvégétől kezdett kibontakozni, de valójában nem szerzők, hanem egyes szerzők egyik-másik művének köszönhetően. Hajnik Imrének a Mohács előtti magyar bírósági szervezet és perjog történetét bemuta-
- 11/12 -
tó korszakos nagymonográfiája ennek egyik reprezentánsa, amiben bőséges forrásbázisra támaszkodva mutatta be a szervezettörténet szempontjából fontos gócpontokat és bontotta ki a peres eljárások intézményeinek lényegi sajátosságait, egyebek mellett a bizonyítás alakulásának, változásainak hátterét. Ennek a kétségkívül úttörő munkának, annak ellenére, hogy az Árpádkori előzmények több esetben nagyon leegyszerűsítve kerülnek a felszínre, ezzel szemben az Anjouk hatásának túlontúl nagy szerepet tulajdonított Hajnik, mind a fórumrendszer kifejlődése, mind az egyes eljárási intézmények megjelenése és elterjedése terén, kétségkívül óriási szerepe volt a perjogtörténeti kutatások előtérbe helyeződésében. Illés József néhány magánjogi tárgyú értekezése is nagy hatással volt arra, hogy a kutatók bátrabban nyúljanak hozzá az okleveles emlékek feldolgozásához. A magyar szerződési jog az Árpádok korában (1901) talán az egyik legkiemelkedőbb Illés tudományos hagyatékából, amivel a korai magánjog történetének egy egészen elhanyagolt területére hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy számos erénye és tudományos eredménye mellett, Illés nem ismerte fel, hogy a donatio nem egyszerűsíthető le az ajándékozási szerződésre, minthogy a látszólag ajándékozásnak tűnő aktusok egy része magánadomány, vagyis egy úr és familiárisa közti szolgálati szerződésből fakadó, ellátás-tartási kötelezettség teljesítésének különös módja volt.
Az újabb szerzők közül ehhez az irányzathoz sorolandó többek közt az ősiség intézményének történetét vizsgáló Murarik Henrik, a földesúri bíráskodás korai történetét vizsgáló Szoika Kamill, az elfeledett, a személyi jog alapintézményeit kutató, és néhány kiváló megállapítással szolgáló Kelemen László, azután különösen a földesúri büntetőbíráskodásról írt munkájával Eckhart Ferenc, Bónis György, csak két nagy munkáját kiemelve, a középkori társadalom átalakulása, a különféle lekötelezési viszonyok kifejlődése és működése, valamint a szent korona tanának genézise szempontjából meghatározó fontosságú Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban (1948) című értekezése, illetve a régi magyar jog jellegzetességeit, ezzel együtt az arra ható idegen jogi hatásokat kimutató Középkori jogunk elemei (1972) című kötete révén. Ebbe a körbe tarozik Holub József is, aki a leánynegyedről közzétett dolgozatai mellett, ragyogó tanulmányt írt a cselekvőképesség megítéléséről a régi magyar praxisban: Az életkor szerepe középkori jogunkban és az időlátott levelek (1922) címmel, és akinek mind a mai napig megkerülhetetlen a bírósági szervezet történetének tanulmányozásához a Zala megye története a középkorban (1929) című nagymonográfiája.
Degré Alajos magánjogi tárgyú művei közül a legjelentősebb A magyar gyámsági jog kialakulása a dualizmus korának gyámsági kódexéig című, a Jogtörténeti Értekezések 8. számában, 1977-ben megjelent írása. Ennek első, a Mohács előtti korszakot tárgyaló fejezete a Hármaskönyv gyámsági jogának értékelése és értelmezése szempontjából rendkívül lényeges összefüggésekre hívja fel a figyelmet és ezzel együtt a Tripartitum keletkezésének, kritikai elemzése szempontjából is fontos támpontul szolgál.[38] Az 1715-ig folytatott áttekintés a kutatás nehézségeit hozza felszínre, a Feudális hatóságok beavatkozása címet viselő fejezet pedig, olyan forráselemzésen és korabeli irodalmi bázison nyugvó feltárás, ami a magyar gyámsági jog történetének legeredetibb és máig utolérhetetlen eredményeit produkálja. Degré másik, ifjú kora óta kedvelt témája a magyar perjogtörténet, aminek egyik maradandó és nagyhatású feldolgozása Az úriszéki peres eljárás a Dél-Dunántúlon a XVIII-XIX. században című, amelyik az úriszéki bíráskodás történetével foglalkozó munkák egyik kiemelkedő, jelentős levéltári kutatással megalapozott darabja. Ebben Degré nemcsak az úriszéki bíráskodás gyakorlatáról ad kritikai képet, hanem a megyei szervek és az úriszék viszonyainak alakulásáról is. Ahogy Kállay István megállapította a "hatásában legnagyobb szintetikus mű" Degré Alajos munkásságát illetően, a Bónis Györggyel és Varga Endrével közösen írt A magyar bírósági szervezet és perjog története. A munka elkészítésére először Varga kapott megbízást, aki bevonta annak elkészítésébe Bonist, Bónis pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Degré is részt kapjon abban.[39] A háromszerzős mű 1861 utáni része jutott Degrének, aki a közel száz év bírósági szervezeti alakulását és a perjogok áttekintését imponáló lényegkiemeléssel vázolta. Az segédletnek szánt összefoglaló munka jelenleg is a legjobb kézikönyv mindazok számára, akik a magyar bírósági szervezet és a perjogok fejlődéstörténetének leglényegesebb intézményeit kívánják áttekinteni, egyben pedig mellőzhetetlen alapmű azok számára, akik a témával mélyrehatóbban szeretnének foglalkozni.
Degré Alajos szerteágazó munkásságának egyik remeke, az ugyancsak alapműként számon tartott Megyei közgyűlések a XVI-XVII. századi török háborúk korában című dolgozat, amiben Degré a Corpus Statutorum-ban közölt megyei rendszabások feldolgozásával, illetve a fellelhető különféle megyékből származó jegyzőkönyvek anyagának felhasználásával a megyei közgyűlések és részgyűlések, valamint a közgyűléstől még teljesen el nem váló törvényszékek működését mutatta be részletekbe menően. Ennek egyfajta kiegészítéseként feltétlenül meg kell említeni A megyei közigazgatás átalakulása a XVII. században című írást is.
Ezek mind csak kiragadott elemei Degré munkásságának, nem titkolva, hogy az életműből ezek azok a művek az eddig említettek, valamint a magyar jog-
- 12/13 -
történetírással kapcsolatos írások mellett, amik eme cikk írójához a legközelebb állnak.
Degré Alajos jogtörténészi tevékenységének valamifajta rövid, és ebből adódóan nyilván csak felszínes értékelése helyett talán elegendő arra a tanácsra hivatkoznom, amit még kezdő levéltárosként kaptam: "Ha nekiállsz egy témának, olvass el mindenkit, de elsősorban a forrásoknak higgyél, és ha kritizálsz mindig a források alapján tedd, ehhez pedig meg kell tanulnod a forrásokat is kritizálni." ■
JEGYZETEK
[1] Máthé Gábor: In memoriam Degré Alajos 1909-1984. In: Degré Alajos emlékkönyv. Budapest 1995. 11.
[2] Németh László: Degré Alajos miniszteri biztosi tevékenysége a székely szombatosok ügyében 1941-1944. In: Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága. Zalaegerszeg 2006 = Németh, 40-41., Degré Alajos. Válogatott jogtörténeti tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta Mezey Barna, Budapest 2004 = Mezey 448-449.
[3] A Pécsi Tudományegyetem, illetve Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jegyzőkönyvei = ÁJK JKV. 1951 június 6., 29., 1953 május 30. III. sz. mell. 7.
[4] Németh, 42-50.
[5] Németh, 51.
[6] Németh, 52.
[7] ÁJK JKV. 1950 szeptember 13. 1. sz. melléklet
[8] ÁJK JKV. 1950 szeptember 28. 2.
[9] ÁJK JKV. 1951 február 7. 1. (Az irat nincs meg, száma a mellékletben szerepel a VKM-től érkezet leiratok sorában.)
[10] ÁJK JKV. 1951 június 6. 26.
[11] ÁJK JKV. 1951 június 6. 27.
[12] ÁJK JKV. 1951 június 6. 29.
[13] ÁJK JKV. 1951 június 6. 29-30.
[14] ÁJK JKV. 1951 szeptember 4. 1.
[15] ÁJK JKV. 1951 október 5. 1., 3.
[16] ÁJK JKV. 1955 április 7. V. sz. melléklet
[17] Világirodalmi lexikon II. Budapest 1972, 447.
[18] ÁJK JKV. 1953 május 30. III. sz. mell. 9.
[19] ÁJK JKV. 1953 május 30. III. sz. mell. 10.
[20] ÁJK JKV. 1955 június 3. IV. sz. mell. 1., 4.
[21] Medve Zsigmond a közoktatási minisztérium egyetemi ügyosztályának főelőadója volt.
[22] ÁJK JKV. 1953 május 30. III. sz. mell. 8-9.
[23] ÁJK JKV. 1955 június 3. IV. sz. mell. 9-10.
[24] ÁJK JKV. 1953 május 9. 1-2.
[25] ÁJK JKV. 1957 március 21. II. és III. sz. melléklet
[26] Kapiller Imre: Degré Alajos zalai levéltáros és levéltár-igazgató. In: Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága. Zalaegerszeg 2006 = Kapiller, 53.
[27] ÁJK JKV. 1957 április 25. 1.
[28] ÁJK JKV. 1956 december 10. 2-6.
[29] ÁJK JKV. 1957 január 7.
[30] ÁJK JKV. 1956 november 23. 1.
[31] Kapiller, 54.
[32] Kapiller, 54-56., Kiss Gábor: Degré Alajos tudományszervező tevékenysége Zala megyében. In: Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága. Zalaegerszeg 2006 = Kiss, 66.
[33] Kállay István: Degré Alajos a jogtörténész levéltáros. In: Degré Alajos emlékkönyv. Budapest 1995 = Kállay, 23., Mezey, 450.
[34] Cornelius Tacitus: Agricola, 42.
[35] ÁJK JKV. 1989 december 6. 2-3., 1990 február 8. 3-4.
[36] ÁJK JKV. 1990 március 20. 4. A jegyzőkönyvben hibásan Degré Alajos dédapjának lett megjelölve Degré Alajos honvéd őrnagy.
[37] Kiss, 71.
[38] A Hármaskönyv előtti korszak, és a Hármaskönyv anyagának gyámsági jogáról részletesebben: Béli Gábor: Degré Alajos és a régi gyámsági jog. In: Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága. Zalaegerszeg 2006
[39] Kapiller, 59.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
