https://doi.org/10.59851/mj.72.12.4
A tanulmány a fenntartható fogyasztás magánjogi vetületeit elemzi a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések szabályain keresztül. Két új uniós jogforrás, a 2019/771 és a 2024/825 irányelv közötti viszony vizsgálata során a szerző rámutat, hogy a szerződésszerűség követelményei önmagukban nem biztosítanak hatékony jogvédelmet a tervezett avulással szemben. Emellett a 2024/1799 irányelv ("javításhoz való jog") megoldási kísérleteit értékeli, különös tekintettel a javíthatóság magánjogi relevanciájára. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a fenntartható fogyasztás eszméje egyelőre csak korlátozottan épült be a B2C szerződések rendszerébe.
Kulcsszavak: fenntartható fogyasztás; tervezett avulás; szerződésszerűség; javításhoz való jog
The study explores the private law aspects of sustainable consumption through the lens of business-to-consumer (B2C) contracts. It examines the interaction between Directives 2019/771 and 2024/825, arguing that the conformity criteria alone are insufficient to counteract planned obsolescence. The analysis also covers the 2024/1799 Directive on the right to repair, focusing on the legal relevance of repairability. The author concludes that the idea of sustainable consumption has only marginally been integrated into the framework of EU consumer contract law.
Keywords: sustainable consumption; planned obsolescence; conformity; right to repair
A fenntarthatósági kihívások következményei egyre kézzelfoghatóbban jelennek meg az Európai Unió belső piacán. Példának okáért a növekvő hulladékmennyiség az Európai Unióban már elérte a 2,2 milliárd tonnát,[1] illetve az összes összegyűjtött elektromos és elektronikus berendezés a 2012-es 3,0 millió tonnáról pedig 2021-re 4,9 millió tonnára nőtt.[2]
Az extrém mértékű túlfogyasztás kezelése érdekében kezdte el az európai uniós jogalkotó beépíteni az egyes jogszabályokba a körforgásos gazdálkodás ideáját - egyelőre változó sikerrel. A körforgásos gazdaság egy olyan elképzelés, amely azon a koncepción alapul, hogy az anyagokban és termékekben rejlő értéket fenn kell tartani és vissza kell nyerni, illetve lassítani kell az anyagok és a termékek elavulásának folyamatát.[3]
A körforgásos gazdálkodási célok fontosságának a realizálása után a Green Deal által beindított aktív jogalkotási folyamat segítségével olyan megoldásokat igyekeztek kidolgozni, amelyek gyakorlatias eszközökkel kísérlik meg a fogyasztói szerepvállalás növelését.
Így a jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy hogyan tudnak integrálódni a legújabb zöld tartalmú fogyasztóvédelmi szabályok a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések (B2C) szabályaiba. A tanulmányom első részében a hibás teljesítés szabályozását érintő új impulzusokat vizsgálom meg, míg a második részben a javításhoz való jog szemszögéből részben a B2C szerződések egyik különös válfaját, a javító és a karbantartó szolgáltatásokat.
A körforgásos gazdálkodás megvalósításának az egyik legfontosabb lépése, hogy a fogyasztók által vásárolt áruk minél tovább körforgásban maradjanak, illetve hogy az árukat a fogyasztók minél tovább használhassák.
A tervezett avulás egy olyan kereskedelmi gyakorlat, amely során a termékeket korlátozott élettartamra és/vagy hasznosságra tervezték, és a vállalkozásoknak ezzel a célja, hogy a termék idő előtt működésképtelenné váljon. A tervezett avulásnak több fajtája van,[4] mint például a korlátozott élettartamra történő tervezés, a korlátozott javíthatóság kialakítása vagy a szoftveres elavultatás. Az áruk korlátozott élettartamra történő tervezése viszont azt a kihívást hordozza magában, hogy bizonyos esetben a jelei a tervezett avulásnak a termékre vonatkozó törvényben és/vagy szerződésben meghatározott felelősségi idő után jelentkeznek,[5] így a fogyasztók már nem tudják használni a hibás teljesítés jogkövetkezményeit.
- 750/751 -
A 2019/771 irányelv[6] 32. és 48. preambulumbekezdéseiben megjelenik, hogy a 2019/771 irányelv elősegítheti a körforgásos gazdálkodás és a fenntartható fogyasztás megvalósítását, elsősorban az áruk adásvételére vonatkozó szabályok harmonizálásával. Ezen szabályok közül ki kell emelni a szerződésszerűség azon kritériumait, amelyek előírják, hogy a terméknek bizonyos fokú tartóssággal, funkcionalitással, kompatibilitással, javíthatósággal[7] és interoperabilitással kell rendelkeznie, valamint idesorolható a hibás teljesítési vélelem megnövelt ideje is.[8] Ezek a szerződésszerűségi követelmények kiemelt figyelmet kaptak az akadémiai diskurzusban.[9] A követelmények ugyanis látszólag megfelelő jogérvényesítési alapot nyújtanak a tervezett avulás ellen, és az európai uniós jogalkotónak csupán finomhangolnia kell ezeket más fogyasztóvédelmi eszközökkel. De ez valóban így van?
A tervezett avulás elleni küzdelmet a 2024/825 irányelv[10] vállalta magára. A 2024/825 irányelv jelen formájában a kereskedőkre rója azt a kötelezettséget, hogy a fogyasztókat tájékoztatni kell arról, ha a terméket korlátozott élettartamra/funkcionalitásra tervezték.[11] Tehát önmagában a tervezett avulás (a bizottsági javaslat ellenére) nem tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, hanem csak a korlátozott tartósságot feltüntetni elmulasztó kereskedelmi kommunikáció számít annak. Hogyan viszonyul vajon így a 2024/825 irányelv a 2019/771 irányelvhez? A tartóssággal (mint szerződésszerűségi követelménnyel) kapcsolatos összefüggést a 2024/825 irányelv is felismerte, és egy éles distinkcióval megkülönböztette a tartósság korlátozását (mint tervezett avulási gyakorlatot) és a hibás teljesítés indokaként szolgáló tartósság nem megfelelő mivoltát: "Az áruk tartósságát korlátozó tulajdonságok alkalmazását meg kell különböztetni azoktól a gyártási gyakorlatoktól, amelyek általánosságban rossz minőségű anyagokat vagy eljárásokat alkalmaznak, ami az áruk korlátozott tartósságához vezet. Arra az esetre, ha az áru a rossz minőségű anyagok vagy eljárások alkalmazása miatt nem megfelelő, továbbra is az (EU) 2019/771 irányelvben az áruk szerződésszerűségére vonatkozóan meghatározott szabályok az irányadók."[12]
További differencia a tartósság korlátozásánál és a hozzá hasonló szerződésszerűségi követelmény között, hogy a korlátozott tartósságra vonatkozó kereskedelmi gyakorlat nincs határidőhöz kötve. Ez azt jelenti, hogy amíg a terméknek a jótállás és/vagy a szavatosság idejéig kell "tartósnak" lennie, addig a tervezett avulás szempontjából a korlátozott tartósság ellen bármikor fel lehet lépni, ha az a terméken nem megfelelően volt feltüntetve.
A funkcionalitásra is hasonló módon érvényesek a tartósságra vonatkozó megállapítások, azzal a különbséggel, hogy a 2024/825 irányelv nem tesz különbséget a tervezett avuláshoz fűződő funkcionalitás és a szerződésszerűséghez kapcsolódó funkcionalitás fogalma között, ezzel fölösleges különbséget téve a tartósság és a funkcionalitás alkalmazhatósága között.
Ezek alapján megállapítható, hogy bár a 2024/825 irányelv fogalmi készlete hasonlóságot mutat a 2019/771 irányelvben meghatározott szerződésszerűségi követelményekkel, azonban önmagukban e követelmények nem válnak a tervezett avuláshoz kapcsolódó magánjogi jogérvényesítés eszközeivé. Ugyanis, amíg a vállalkozások kötelezettségei addig terjednek, hogy látható módon jelezzék a fogyasztóknak, hogy az adott termék élettartama/javíthatósága korlátozott, illetve hogy egy szoftverfrissítésnek milyen hatásai lennének, addig csupán a fogyasztóknak annyi eszközük marad, hogy a vállalkozások nyilvános kijelentéseit monitorozzák. Pedig az Európai Uniónak számos eszköze rendelkezésére állna a tervezett avulás jelenségének megfelelő kezelésére: ilyen lenne például egy olyan termékspecifikus kellékszavatossági idő meghatározása, amely valóban tükrözi az elvárható tartósságot; a bizottsági javaslat azon pontjának fenntartása, amely a tervezett avulást már önmagában tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősíti; valamint egy olyan polgári jogi jogalap kialakítása, amely a szerződéses felelősségi időn túlmutató tervezett elavulási gyakorlatokkal szemben is alkalmazható.
A fenntartható fogyasztás megvalósulásának másik oszlopos része az ún. "javításhoz való jog" (right-to-repair,
- 751/752 -
R2R), amely egy sajátos jogalkotói szemléletet elevenít meg; arra irányul, hogy minél egyszerűbb legyen kijavítani a termékeket kiváltképpen a fogyasztók számára.
A 2024/1799 az áruk javításának előmozdításáról szóló irányelv formájában alapozta meg az európai uniós jogalkotó az ún. R2R mozgalmat. A R2R irányelv egyik legfőbb központi eleme, hogy egyszerűbbé tegye a fogyasztók számára a szerződéses felelősségen belüli és azon kívüli javítás igénybevételét. Ennek a célkitűzésnek a komplexitását jól árnyalja, hogy az irányelv magában foglal fogyasztóvédelmi témájú magánjogi, versenyjogi és szellemi tulajdonjogi eszközöket.
A R2R irányelv 40. preambulumbekezdése a (EU) 2019/771 irányelv 13. cikkét akként módosítja, hogy a fogyasztó választhat a javítás és a csere között. Az eladónak ugyanakkor egy eddigieknél súlyosabb kötelezettséget teremt azáltal, hogy mindenképpen tájékoztatnia kell a fogyasztót arról, hogy joga van javítást kérni, egyben ismertetnie kell a javítás előnyeit.
Az (EU) 2019/771 10. cikkét úgy módosítja a R2R irányelv, hogy ha a fogyasztó javítást választana, akkor egy alkalommal meghosszabbodik 12 hónapra az eladó szavatossági felelőssége. Mindemellett a tagállamok arról szabadon rendelkezhetnek, hogy abban az esetben, hogy a fogyasztó újra igénybe veszi a javítás lehetőségét, akkor esetlegesen meghosszabbodjon másodjára is a jótállási/kellékszavatossági felelősség.
A R2R irányelv módosításai alapján a terméknek rendelkeznie kell egy bizonyos szintű javíthatósággal. E követelmény elméleti jelentősége abban ragadható meg, hogy megfelelő fellépést biztosít azokkal a tervezett elavulási gyakorlatokkal szemben, amelyek a termék javíthatóságának ellehetetlenítését célozzák a kötelező törvényi felelősségi idő leteltét követően, ezáltal ösztönzik a fogyasztót a termék mielőbbi cseréjére. Mindazonáltal a javíthatóság mint szerződésszerűségi feltétel nincs definiálva a R2R irányelvben, és arra sem található utalás, hogy miként határozható meg a javíthatóság tartalma? Ki által, mikor, hogyan kell javíthatónak lennie a terméknek? Így gyakorlati síkon a javíthatósági követelmény semmilyen relevanciával nem bír.
A R2R irányelv másik főbb célja a fogyasztóvédelmi magánjogot illetően, hogy a szerződésszegés esetein kívüli javítást könnyítse meg a fogyasztók részére. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amikor a fogyasztó által vásárolt termékre vonatkozó kötelező vagy kereskedelmi jótállás, szavatosság vagy termékszavatosság eltelt, akkor a fogyasztó döntése alapján vagy a gyártót, vagy bármelyik megfelelő szervizt felkeresheti a termék javítása érdekében.
A fogyasztó először fordulhat a R2R 5. cikke alapján a gyártóhoz, hogy az irányelv II. mellékletében meghatározott[13] termékét javítsa meg. A gyártó köteles a javítást díjmentesen vagy észszerű ár felszámításával, észszerű időn belül elvégezni (attól az időponttól kezdődően, amikor az áru a gyártó tényleges birtokában van, a gyártó megkapta az árut, vagy hozzáférést kapott az áruhoz a fogyasztótól). A R2R irányelv 5. cikk (2) bekezdése alapján a gyártó a javítás időtartamára díjmentesen vagy észszerű díj ellenében csereárut kölcsönözhet a fogyasztónak. Ha a javítás lehetetlen, a gyártó más, felújított árut is felajánlhat a fogyasztónak.
A R2R irányelv 5. cikk (5) bekezdése a gyártó (adott esetben meghatalmazott képviselők, importőrök vagy forgalmazók számára, ha a gyártó nem rendelkezik meghatalmazott képviselővel az Unióban) számára még azt a kötelezettséget is előírja, hogy a fogyasztók egy szabadon hozzáférhető honlapon keresztül információkhoz juthassanak a II. mellékletben felsorolt uniós jogi aktusok hatálya alá tartozó áruk tipikus javításáért felszámított indikatív árakra vonatkozóan.
A gyártó által elvégzett javításhoz kapcsolódik továbbá, hogy a R2R irányelv 24. preambulumbekezdése alapján csak akkor tagadhatja meg a javítást, ha lehetetlen. Pusztán gazdasági okokból a gyártó nem tagadhatja meg a javítást (például a tartalék alkatrészek költsége miatt), de azon az alapon sem, hogy egy korábbi javítást a fogyasztó vagy más javítók végeztek el.
Ezenfelül a fogyasztók amellett is dönthetnek, hogy a terméküket nem a gyártóval javíttatják, hanem egy független javítószervizzel. A R2R irányelv megteremtette a hatékonyabb fogyasztói tájékozódás és szerződéskötés érdekében az európai javítási adatlapot. A R2R irányelv 10. preambulumbekezdése és 4. cikke alapján a javítószervizeknek a javítás megkezdése előtt a fogyasztók kérésére kell bocsátaniuk az európai javítási adatlapot.
Az európai javítási adatlapon olyan információkat kell feltüntetni, mint a javító kiléte, milyen hibát azonosítottak a terméken, előreláthatóan meddig tart a kijavítás, milyen költséges lesz, stb. Az európai javítási adatlapban foglalt feltételek a kiállításától számított 30 napig vagy a fogyasztó által történő elfogadásig érvényesek. A felek megállapodhatnak hosszabb érvényességi időben is. Ha az európai javítási adatlap elfogadásra került, akkor a
- 752/753 -
vállalkozásnak kötelező az abban foglaltak alapján elvégezni a javítást.
A vállalkozás az európai javítási adatlapot ingyen vagy a diagnosztikai szolgáltatások összege alapján köteles kiállítani a fogyasztó kérésére.
A fenntartható fogyasztás ideájának a megjelenése a fogyasztók és vállalkozások közötti szerződésekben még igen kezdetleges. Ugyanis az európai uniós jogalkotó nem teremtett olyan fogyasztóvédelmi magánjogi eszközöket, amelyek képesek lennének a körforgásos gazdálkodást érintő kihívásokra adekvát válaszokat adni.
A tervezett elavulási gyakorlatok ellen a fogyasztónak csupán annyi jogérvényesítési lehetősége van, hogy változatlanul élhet a hibás teljesítés következményeivel, ha a termék az avulás jeleit a szerződéses felelősségi időn belül mutatja. Azonban a fogyasztók teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek olyan tervezett elavulási gyakorlatokkal szemben, amelyeknek a következményei a kellékszavatossági/jótállási idő után jelentkeznek.
Összességében úgy tűnik, hogy a javításhoz való jog jelenlegi formájában nem tölti be maradéktalanul azt a funkciót, amelyet a jogalkotó a fenntarthatósági célok előmozdításában szánt neki: a meghosszabbított kellékszavatossági időtartam és az új tájékozódási felületek kevésnek bizonyulnak ehhez. ■
JEGYZETEK
[1] Európai Parlament: Hulladékkezelés az EU-ban: trendek és statisztikák (infografika) (2018), https://www.europarl.europa.eu/topics/hu/article/20180328STO00751/hulladekkezeles-az-eu-ban-trendek-es-statisztikak-infografika
[2] Európai Parlament: Elektronikai hulladék az EU-ban: tények és adatok (infografika) (2020), https://www.europarl.europa.eu/topics/hu/article/20201208STO93325/elektronikai-hulladek-az-eu-ban-tenyek-es-adatok-infografika
[3] Sahra Svensson-Hoglund - Jessika Luth Richter - Eleonore Maitre-Ekern - Jennifer D. Russell - Taina Pihlajarinne - Carl Dalhammar: Barriers, enablers and market governance: A review of the policy landscape for repair of consumer electronics in the EU and the U.S. Journal of Cleaner Production, 2021. (288), 1. DOI: https://doi.org/10.1016/j.jclepro.2020.125488
[4] Walter Cardoso Satyro - Jose Benedito Sacomano - Jose Celso Contador - Renato Telles: Planned obsolescence or planned resource depletion? A sustainable approach. Journal of Cleaner Production, 2018. (195), 746. DOI: https://doi.org/10.1016/j.jclepro.2018.05.222
[5] Larry A. DiMatteo - Stefan Wrbka: Planned obsolescence and consumer protection: The unregulated extended warranty and service contract industry. Cornell Journal of Law and Public Policy, 2018. (28), 483.
[6] Az áruk adásvételére irányuló szerződések egyes vonatkozásairól, az (EU) 2017/2394 rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról, valamint az 1999/44/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről.
[7] Ezt a követelményt az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1799 irányelve (2024. június 13.) az áruk javítását előmozdító közös szabályok meghatározásáról, továbbá az (EU) 2017/2394 rendelet, valamint az (EU) 2019/771 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról, továbbiakban a R2R irányelv hozta létre, 2026. július 31-től kell alkalmaznia a tagállamoknak.
[8] Hajnal Zsolt: A fogyasztási cikkek adásvételének szabályozási kísérlete és legújabb módosításai az Európai Unióban és a magyar jogban. Gazdaság és Jog, 2020. (7-8), 6-11.
[9] Elias Van Gool - Anaïs Michel: The New Consumer Sales Directive 2019/771 and Sustainable Consumption: A Critical Analysis. Journal of European Consumer and Market Law, 2021. (10), 136. DOI: https://doi.org/10.2139/ssrn.3732976; Alberto De Franceschi: Planned Obsolescence Challenging the Effectiveness of Consumer Law and the Achievement of a Sustainable Economy. Journal of European Consumer and Market Law, 2018. (6), 217-221.
[10] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/825 irányelve (2024. február 28.) a 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelv módosításáról, a fogyasztók zöld átállásban való szerepvállalásának a tisztességtelen gyakorlatokkal szembeni hatékonyabb védelem és a hatékonyabb tájékoztatás révén történő növelése tekintetében.
[11] Érdemes megjegyezni, hogy az irányelv javaslata sokkal ambiciózusabb célt tűzött ki maga elé, hogy önmagában a tervezett avulás lett volna egy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat.
[12] 2024/825 irányelv 19. preambulumbekezdés.
[13] 1. Háztartási mosógépek és háztartási mosó-szárítógépek: a Bizottság (EU) 2019/2023 rendelete; 2. Háztartási mosogatógépek: a Bizottság (EU) 2019/2022 rendelete; 3. Hűtőkészülékek: a Bizottság (EU) 2019/2019 rendelete; 4. Elektronikus kijelzők: a Bizottság (EU) 2019/2021 rendelete; 5. Hegesztőberendezések: a Bizottság (EU) 2019/1784 rendelete; 6. Porszívók: a Bizottság (EU) 666/2013 rendelete; 7. Szerverek és adattárolók: a Bizottság (EU) 2019/424 rendelete; 8. Mobiltelefonok, vezeték nélküli telefonok és táblagépek: a Bizottság (EU) 2023/1670 rendelete; 9. Háztartási szárítógépek: a Bizottság (EU) 2023/2533 rendelete; 10. Könnyű szállító eszközökben használt akkumulátorokat tartalmazó áruk: az Európai Parlament és a Tanács; (EU) 2023/1542 rendelete.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományok Doktori Iskola.
Visszaugrás
