A Családi Jog júniusi számának Külföldi Szemle rovatában bemutattuk, hogy néhány kelet- és közép-kelet-európai ország miként értelmezi a "szülői felelősség" koncepcióját, illetve milyen jogokat és kötelezettségeket tekint a szülői felügyelet körébe tartozóknak, különös tekintettel a gyermek vallásos neveltetésére, egészségügyi kezeltetésére, illetve a testi fenyítés megengedett vagy tiltott voltára. Az ismertetés alapját az Európai Családjogi Bizottság által összeállított, a szülői felelősséggel kapcsolatos témakörben készített nemzeti jelentések képezték. A huszonkét európai országból érkezett jelentéseket az a 2005-ben az Intersentia Kiadó gondozásában megjelent kötet tartalmazza, amely jelenlegi ismertetésünknek is az alapját képezi.
Ebben a számunkban a múltkoritól eltérően nem a közép-kelet-európai országok jogrendszereire építjük az ismertetést, hanem Európa egyéb országait vesszük figyelembe: szomszédunk, Ausztria jogát, Belgiumét, Írországét, Dél-Európából Olaszországét és Észak-Európából Svédországét. A jelentések alapját szolgáló kérdőívek kiterjedtek a kapcsolattartás kérdéseire is, így ezt a témakört tekintjük át: a kapcsolattartás fogalmát, koncepcióját; azt, hogy a szülővel való kapcsolattartás szülői jognak vagy kötelezettségnek tekintendő-e; hogy miként alakul a kapcsolattartás a szülővel és harmadik személyekkel, tipikusan a nagyszülővel; illetve azt, hogy a kapcsolattartás rendezhető-e megállapodással.
Két megjegyzést szükséges előrebocsátani, részint azt, hogy a kérdőív és így zömmel a jelentések is a "szülői felelősség" fogalmát használják, ám az alábbi ismertetésben szinonim értelemben használjuk a "szülői felügyelet" és "szülői felelősség" kifejezéseket. Másik megjegyzésünk a kérdésekre adott válaszokkal kapcsolatos: a szerzők lényegében szabad kezet kaptak abban, hogy az egyes kérdéseket miként értelmezik, milyen tartalommal válaszolják meg. Ennek következményeként nem teljesen egységes az, hogy - akár a kapcsolattartás körében is - az egyes kérdésekre adott jelentések milyen terjedelműek és milyen pontokat tekintettek lényegeseknek. Mindazonáltal az ismertetés érinti a kapcsolattartásra vonatkozó legfontosabb kérdéseket, s a jelentésekből kitűnik, hogy mely körben azonosak az álláspontok és mely körben vannak hangsúlybeli vagy annál is komolyabb mértékű eltérések.
Az osztrák jelentést Marianne Roth (Salzburg-i Egyetem), a belga jelentést Walter Pintens és Dominique Pignolet (Leuven-i Katolikus Egyetem), az ír jelentést Geoffrey Shannon (az ír Law Society részéről), az olasz összeállítást Salvatore Patti (La Sapienza Egyetem, Róma), Elena Bellisario és Liliana Rossi Carleo (Roma Tre Egyetem, Róma), a svéd jelentést pedig Maarit Jänterä-Jareborg (Uppsala-i Egyetem) készítette.
1. Ausztriában a kapcsolattartás a szülő-gyermek kapcsolathoz, jogviszonyhoz fűződő egyik alapvető jog; az osztrák Polgári Törvénykönyv biztosítja azt, hogy a gyermek személyes kapcsolatot tarthasson szüleivel és olyan harmadik személyekkel, akik nem élnek ugyan a gyermekkel közös háztartásban, de közel állnak hozzá. A gyermek és a szülő, illetve a nagyszülő közötti kapcsolattartás rendezhető megállapodással, de ennek hiányában bármelyik érintett bírósághoz fordulhat ennek rendezése érdekében, s ennek során elsősorban a gyermek szükségleteire és igényeire tekintettel döntenek. Roth kiemeli, hogy a gyermek és (szülőtől, nagyszülőtől különböző) harmadik személy kapcsolatát a bíróság csak abban az esetben rendezi, ha e kapcsolattartás elmaradása a gyermek érdekének sérelméhez vezetne.
A kapcsolattartás mértékét jogszabály nem rendezi, az egyes eset körülményeinek megfelelően a bíróság dönt, ugyanakkor bizonyos irányvonalak kialakultak az ítélkezési gyakorlatban: rendszerint havonta két alkalomra állapítják meg a kapcsolattartást, ennek jellege és időtartama a gyermek életkorának megfelelően változik, illetve növekszik. Míg a gyermek három éves korától tipikusan egy-egy napot tölthet a másik szülőnél, anélkül, hogy ott éjszakázna, addig a hat éven felüli gyermek teljes hétvégét tölthet a másik szülőnél. Természetesen a kapcsolattartás nemcsak a személyes találkozásokat jelenti, hanem a telefonkapcsolatot, a levelezést is.
2. Belgiumban a kapcsolattartás fogalmi körébe tartozik, hogy bizonyos nagykorú személyek a gyermekkel rendszeresen kapcsolatot tarthatnak fenn, amely alatt értendő a gyermek meglátogatása, meghatározott időtartamra történő elvitele, telefonkapcsolat, illetve levelezés.
3. Az ír jog szerint a kapcsolattartás, illetve a láthatás jogot és kötelezettséget jelent arra, hogy az érintett személy rendszeresen látogathassa a gyermeket és kommunikáljon vele. Amennyiben a bíróságnak kell döntenie, a gyermek mindenek feletti érdekét szem előtt tartva határoz. Shannon hangsúlyozza: az utóbbi ír jogszabály-módosítások tovább erősítették a bíróságok azon kötelezettségét, hogy a kapcsolattartásról való döntés során valamennyi körülményt a gyermek érdekére tekintettel értékeljenek. A gyermekek gyámságáról szóló 1964. évi törvényt a gyermekekről szóló 1997. évi törvény is ennek megfelelően módosította; a kapcsolattartás engedélyezése során arra kell tekintettel lenni, hogy a gyermek érdekében áll-e az, hogy szüleivel rendszeresen személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. Az ugyanakkor szinte nem fordul elő, hogy a kapcsolattartás iránti kérelmet elutasítanák. Shannon egy 1984-es ügyet (A.MacB. v A.G.MacB.) is idéz annak illusztrálására, hogy az ítélkezési gyakorlatban milyen erős mértékben érvényesülő tendencia a kapcsolattartás lehetőség szerinti engedélyezése: az apának annak ellenére engedélyezték a gyermekeivel való kapcsolattartást, hogy a gyermekek határozottan féltek tőle; az eljáró bírák szerint alapvető jelentőségű az, hogy az apa a gyermekek életében megjelenjen és apai szerepét betöltse.
4. Olaszországban a jogrendszer elismeri a gyermek jogát ahhoz, hogy tartós, szilárd és kiegyensúlyozott kapcsolatban maradjon mindkét szülővel, még akkor is, ha a szülők házassága vagy élettársi kapcsolata felbomlik. A gyermekkel nem együttélő szülővel való kapcsolattartás joga a gyermek alapvető jogaként jelenik meg, s a kapcsolattartás nemcsak a gyermeknek a szokásos tartózkodási helyén való meglátogatását jelenti, hanem a gyermek meghatározott időtartamra történő elvitelét is. A Polgári Törvénykönyv és a bontójogi jogszabály értelmében a kapcsolattartás a különélő szülő joga és kötelezettsége egyúttal, tekintve, hogy szülői feladatait a kapcsolattartás útján teljesítheti; a gyakori és rendszeres kapcsolat teszi lehetővé, hogy a gyermek növekedését állandóan figyelemmel kísérje, segítséget nyújtson tanulmányai folytatása során és erkölcsi támogatást biztosítson számára.
A gyermek érdeke megköveteli a rendszeres és zavartalan kapcsolattartást mindkét szülővel, így a kapcsolattartás joga és kötelezettsége külön erre irányuló bírósági döntés nélkül is fennáll. Amennyiben bíróság dönt a kapcsolattartás kérdésében, a különélő szülő jogainak megfelelő gyakorlása és gyakorolhatósága, illetve annak elkerülése érdekében, hogy a szülők közötti helyzet elmérgesedjen, az eljáró bíróság a lehető legpontosabban meghatározza a kapcsolattartás körülményeit, a jog gyakorlásának mikéntjét. A zavartalan kapcsolattartás biztosítása a különélő szülő kötelezettsége a gyermek érdekeinek megfelelően. Ami a személyes kapcsolatot illeti, ez az olasz jog és gyakorlat szerint a gyermekkel való rendszeres találkozásokat jelenti általában hetente egyszer, illetve minden második hétvégén; továbbá a gyermek meghatározott időtartamra történő elvitelét, így különösen az iskolai szünetek idején.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
