A tartási kötelezettség elmulasztása vétségével igen keveset foglalkoznak a jogi szakirodalomban. Ennek oka talán az, hogy nem tartozik a súlyosabb, vagy legalábbis a média érdeklődését felkeltő bűncselekmények közé. Számszerűleg országosan sem beszélhetünk jelentős számú ilyen deliktumról[2] s a "tartásos ügyek" nem emelik meg egy vidéki, megyeszékhelyen működő helyi ügyészség ügyérkezését sem: a Pécsi Járási Ügyészségen évente kb. száz esetben indul büntetőeljárás e bűncselekmény miatt.[3]
Téves lenne azonban azt gondolni, hogy könnyű megítélésű esetekről van szó, és hogy ezért sem érdemes foglalkozni a témával. A jogalkalmazásban ugyanis nem csak egyes megyék gyakorlata, de olykor ugyanazon ügyészségen dolgozó ügyészek jogi álláspontja is eltér egymástól. Az sem véletlen, hogy - "bagatell" bűncselekmény volta ellenére - korábban több BK állásfoglalás, jelenleg pedig BK vélemény - 15. , 28. és 101. számú - is foglalkozik vele.
A hatályba lépett új Btk. az alapesetben releváns tartási kötelezettséget ugyan a gyerektartásra szorította, de a tényállás dogmatikai konstrukciója lényegében változatlan maradt, így a gyakorlatban jelenleg felmerülő problémák sem oldódtak meg. Márpedig a tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége számos anyagi és eljárásjogi problémát vet fel, amelyet e cikkben legfeljebb vázlatosan lehet illusztrálni.[4] A teljesség igénye nélkül: a gyakorlatban a kötelezett-gyanúsítottak védekezése sokszor ellenőrizhetetlen (alkalmi munkából tartják fenn magukat, és bemondásra közlik a jövedelmüket). A jelenlegi társadalmi helyzetben számítani kell arra is, hogy a kötelezettek jelentős része külföldön dolgozik, a bűncselekmény jellegére tekintettel azonban a hatóságok nem szívesen élnek jogsegéllyel, főleg, hogy a tartási kötelezettség elmulasztása nem is feltétlenül bűncselekmény a megkeresendő államban. (Tipikus az is, hogy a külföldön dolgozó kötelezett rendszeresen fizeti a minimális tartásdíjat, de ha emellett százalékos arányban is meghatározták a kötelezettségét, e különbözet miatt tesz feljelentést a jogosult.)
A gyakorlat abban is eltérő, hogy az egyes ügyészek vád tárgyává teszik-e az eredménytelenül zárult vádemelés elhalasztása során keletkezett hátralékot? Ilyenkor ugyanis erre az újabb egy évre legfeljebb a pártfogó tájékoztatása, az ügyész által megidézett jogosult és a gyanúsított vallomása áll rendelkezésre. Ráadásul előfordulhat, hogy a pártfogó rosszul számítja ki a hátralékot, és tévesen ad például olyan a tájékoztatást, hogy a vádemelés elhalasztásának egy éve eredményes volt. Az ügyésznek azonban ilyenkor is meg kell győződnie ennek valóságáról.
Van, ahol a puszta gyanúsítotti ígéret alapján alkalmazzák a vádemelés elhalasztását, és van, ahol az ügyész figyelembe veszi, hogy fennáll-e a gyanúsított reális lehetősége a hátralék kifizetésére. Vita tárgya lehet az elévülés (e cikkben majd ezzel foglalkozom), vagy például az is, miért nem a gyermekek száma szerint alakul a rendbeliség.
Látható tehát, hogy e "bagatell" bűncselekmény mind anyagi jogilag, mind eljárásjogilag alaposan körbejárható.
A gyakorlatban felmerült problémák közül csupán egy (de talán az egyik legsarkalatosabb) volt a törvényes vád hiánya: az ügyész vád tárgyává tett egy adott időszakot (tipikusan a vádemelés napjáig terjedően), majd a bírósági szakban a vádemelés óta eltelt időt a bíró tette hozzá az ítéletben anélkül, hogy egyébként vádkiterjesztésre került volna sor.
"Ennek a gyakorlatnak az teremtette meg a dogmatikai alapját, hogy a büntetőtörvény büntethetőséget megszüntető okot állapít meg annak az elkövetőnek a javára, aki kötelezettségének az első fokú ítélet meghozataláig eleget tesz [Btk. 196. § (4) bekezdésének I. fordulata]." - olvasható a 101. BKv.-ben. "Mivel a bűncselekményegységet az elsőfokú bíróság ítélete zárja le, az ítélkezési gyakorlat a vádirat benyújtása utáni mulasztásokat is a vád tárgyához tartozónak tekinti (BJD 4510.) függetlenül az ügyészi vád (esetleges) hiányától, vállalva, hogy ez az eljárás a vádelv lerontását eredményezi. Az eljárási feladatok megoszlásának alapelvére [1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 1. §] figyelemmel és a törvényes vádra vonatkozó - 2006. július 1-jén hatályba lépett - szabályozás folytán ez a gyakorlat nem tartható fenn."
Meglepő, hogy hat évnek kellett eltelnie, hogy a Kúria állást foglaljon, a gyakorlaton változtasson, holott a
- 446/447 -
kérdésre a jogi szakirodalom már jóval hamarabb (húsz éve) felhívta a figyelmet.[5]
A Kúria azonban - mivel a kérdést kizárólag eljárásjogi oldalról közelítette meg - nem tért ki arra, hogy ennek az álláspontnak milyen jelentősége lehet bizonyítási, illetőleg anyagi jogi szempontból a bűncselekmény elévülésére nézve. Ehelyett rögzítette azt, amit szinte minden eseti döntésben olvashatunk: továbbra is - eljárásjogi oldalon a vádkiterjesztéstől függetlenül - természetes egységnek ("bűncselekményegységnek") tekinti a bűncselekményt.
Ennek a gyakorlatnak a Btk. 212. § (3) [korábban a 196. § (4)] bekezdésében szabályozott büntethetőséget megszüntető ok az alapja. A vád tárgyává tehető időszak kezdete a tartási kötelezettséget megállapító határozat kelte. A legegyszerűbb esetet alapul véve - immár a 101. BKv.-re is figyelemmel -, ha az elkövető a megállapított tartási kötelezettségét önhibájából adódóan ettől a naptól fogva nem teljesíti, az ügyész vádat emel, a bíróságon kiterjeszti azt, majd a bíróság határozata lezárja az egységet. Az egységbe foglalás indoka az, hogy az elkövető egészen eddig a pillanatig - az első fokú ítéletig - eleget tehetett volna tartási kötelezettségének (a hátralék egyösszegű kifizetésével), és büntethetősége megszűnt volna.
A Btk. elévülésre vonatkozó szabályai szerint [Btk. 27. § c) pont] az elévülés határidejének kezdő napja "olyan bűncselekmény esetén, amely kizárólag kötelesség teljesítésének elmulasztásával valósul meg, az a nap, amikor az elkövető még az e törvényben megállapított következmény nélkül eleget tehetne kötelességének." A tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége alapesete tiszta mulasztásos bűncselekmény, melynek elkövetője - a kialakult bírói gyakorlat szerint - egészen az első fokú ítélet napjáig teljesíthette volna kötelezettségét.
A 101. BKv nem tekint másként az első fokú ítélet jelentőségére. Azaz: a tartási kötelesség elmulasztásának vétsége az első fokú ítéletig[6] - a gyakorlatban elterjedt nézet szerint[7] - természetes egység, és a vádemelés óta az ítéletig számított időszakot immár csak akkor vizsgálja a bíróság, ha az ügyész az új BKv.-nek megfelelően élt a vádkiterjesztéssel: "A vád tárgyát a tartás elmulasztásának bűncselekménye miatt indított eljárásban kizárólag az ügyész által a vád tárgyává tett cselekmény képezi." Ha pedig az ügyész kiterjeszti a vádat, éppen ugyanaz lesz a helyzet, mint korábban, tehát az elsőfokú ítélet lezár egy addig tartó időszakot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
