A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésből eredő jogviták szempontjából jelentős kérdés, hogy mire terjed ki a külföldi székhelyű gépjármű-felelősségbiztosító kárképviselőjének és kárrendezési megbízottjának jogköre. Az Európai Unió Bírósága a C-25/19. számú ügyben hozott ítéletében úgy foglalt állást, hogy a biztosítónak az a képviselője, aki a fogadó tagállamban képviseli a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosítót, a képviselőként történt kijelölés folytán meghatalmazással rendelkezik arra, hogy átvegye a közlekedési baleset miatti kártérítési eljárást megindító iratot. Ezt megelőzően a Bíróság a C-306/12. számú ügyben hozott ítéletében a kárrendezési megbízott jogállásához kapcsolódóan foglalkozott hasonló jogértelmezési kérdéssel.
A tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelv (első gépjármű-biztosítási irányelv) elfogadása óta eltelt időszakban az uniós jogalkotó számos irányelvet fogadott el a gépjármű-felelősségbiztosítás belső piacának megerősítése és egységesítése, ezáltal a személyek és járművek szabad mozgásának biztosítása érdekében (84/5/EGK tanácsi irányelv [második gépjármű-biztosítási irányelv]; 90/232/EGK tanácsi irányelv [harmadik gépjármű-biztosítási irányelv]; 2000/26/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelv [negyedik gépjármű-biztosítási irányelv]; 2005/14/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelv [ötödik gépjármű-biztosítási irányelv]). Az 1972 óta elfogadott gépjármű-felelősségbiztosítási irányelvek rendelkezéseit a 2009. október 27-én hatályba lépett, a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: konszolidált irányelv) foglalta egységes szerkezetbe. Ez utóbbi irányelv lényegét tekintve nem tartalmaz új rendelkezést, ennek megfelelően az irányelv végén annak végrehajtására, tagállami átültetésére vonatkozó szabályozás sincs.[1] Valamennyi, e szabályozási körben alkotott gépjármű-biztosítási irányelvnek kettős célja van: egyrészt szabad mozgást biztosítani az Európai Unió (Unió) területén szokásosan üzemben tartott gépjárműveknek és utasaiknak, másrészt hasonló elbánásban részesíteni az ilyen gépjárművek által okozott balesetek károsultjait, függetlenül attól, hogy az Unión belül hol történt a baleset.
A nemzetközi vonatkozású közlekedési balesetek károsultjainak védelme szempontjából a negyedik gépjármű-biztosítási irányelvnek kiemelt a jelentősége. Egyrészt ez az irányelv biztosította a nemzetközi vonatkozású ügyekre a felelősségbiztosítóval szembeni közvetlen keresetindítási jogot [negyedik gépjármű-biztosítási irányelv 3. cikk]. Másrészt a negyedik gépjármű-biztosítási irányelv vezette be a kárrendezési megbízott intézményét [negyedik gépjármű-biztosítási irányelv 4. cikk]. A szabályozás célja annak biztosítása volt, hogy ha az Európai Unió (vagy az Európai Gazdasági Térség) valamely tagállamában lakóhellyel rendelkező károsult egy másik tagállamban szenved közlekedési balesetet, akkor a károkozó felelősségbiztosítójának kárrendezési megbízottján keresztül a saját lakóhelye szerinti tagállamban, a saját anyanyelvén tudja intézni peren kívül a kártérítési ügyet. Ennek megfelelően a kárrendezési megbízott elsősorban közvetítő szerepet tölt be a külföldi biztosító és a károsult között. Ennek során a biztosító elvégzi a károk értékelését a saját nemzeti joga szerint, a károsult részére pedig a károsult saját nyelvén a kárrendezési megbízott mutatja be a külföldi jogi helyzetet.[2] Fontos kiemelni, hogy a kárrendezési megbízott kinevezése nem érinti az alkalmazandó jogra és a joghatóságra vonatozó szabályokat [negyedik gépjármű-biztosítási irányelv (13) preambulumbekezdés].
- 24/25 -
A negyedik gépjármű-biztosítási irányelvben foglaltakkal egyezően a konszolidált irányelv 21. cikke előírja, hogy valamennyi tagállam tegye meg a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a szárazföldi gépjárművek használatából származó felelősségbiztosítással foglalkozó biztosítók kárrendezési megbízottat jelöljenek ki minden olyan tagállamban, amely különbözik attól, ahol a hivatalos működési engedélyüket megkapták. A kárrendezési megbízott felelős azokból a balesetekből származó kárigényeknek a kezeléséért és rendezéséért, amelyek a károsult lakóhelyétől eltérő tagállamban következtek be, és amelynek során a balesetet olyan gépjármű okozta, amely valamely tagállamban biztosított és a szokásos üzembentartási helye is valamely tagállamban található. A konszolidált irányelv 20. cikk (2) bekezdése alapján a kárrendezési megbízottra vonatkozó 21. cikk csak azokra a balesetekre vonatkozik, ahol mind a balesetet okozó gépjármű biztosítója, mind a gépjármű szokásos üzemben tartási helye a károsult lakóhelyétől eltérő tagállamban található. A kárrendezési megbízott a kinevezése helye szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező, illetve letelepedett személy, kiválasztása a biztosító mérlegelési jogkörébe tartozik. A kárrendezési megbízott egy vagy több biztosítónak is dolgozhat. Feladata, hogy a kárigényre vonatkozó minden olyan információt összegyűjtsön, amely a károk rendezésével kapcsolatban szükséges, és minden szükséges intézkedést megtegyen a károk rendezésének megtárgyalására. A kárrendezési megbízottaknak elegendő jogkörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy képviseljék a biztosítót a károsultakkal szemben, és hogy kárigényeiket teljes mértékben rendezzék. A kárrendezési megbízottaknak képesnek kell lenniük arra, hogy az ügyeket a károsult lakóhelye szerinti tagállam hivatalos nyelvén (nyelvein) vizsgálják. A kárrendezési megbízott az adott kár rendezése során az őt megbízó külföldi biztosító utasítását köteles követni.[3] Fontos szabály, hogy a kárrendezési megbízott kijelölése önmagában nem jelenti a 92/49/EGK irányelv 1. cikkének b) pontjában meghatározott új fióktelep megnyitását, és a kárrendezési megbízott nem tekinthető a 88/357/EGK irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti telephelynek, vagy a 44/2001/EK rendelet szerinti telephelynek.
A biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: Szolvencia II irányelv) 2016. január 1-jén lépett hatályba, tárgyi hatálya a nem-életbiztosítási, az életbiztosítási és a viszontbiztosítási tevékenységet végző vállalkozásokra terjed ki. Megalkotásának egyik célja az volt, hogy a biztosítási és viszontbiztosítási tevékenység megkezdésének és gyakorlásának könnyítése érdekében megszüntesse az egyes tagállamoknak a biztosítókra vagy viszontbiztosítókra alkalmazandó jogszabályai közötti jelentős eltéréseket, és ezzel megkönnyítse az Európai Unión belül központi irodával rendelkező biztosítók vagy viszontbiztosítók számára az ott felmerülő kockázatok és kötelezettségek vállalását. Ezen túlmenően a belső piac megfelelő működése érdekében összehangolt szabályokat ír elő a biztosítótársaságok pénzügyi erőforrásaira, irányítására és a felügyeletére vonatkozóan.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
