1. Az 1811-ben kibocsátott osztrák Általános Polgári Törvénykönyv (Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch für die deutschen Erbländer[1] der österreichischen Monarchie [ABGB] - a továbbiakban a bevett hazai rövidítéssel élve: az Optk. - és a római jog, ill. a római jogi tradíció viszonya már a kódex megalkotása során is reflektált kérdésként merült fel,[2] és a szakirodalom e kérdésre időről-időre visszatér.[3] A probléma érdekességét többek között az adja meg, hogy az Optk.-t a természetjogi kódexek között szokás számon tartani, és e minősítés mögött az az ésszerű előfeltevés húzódik meg, miszerint az
- 203/204 -
Optk. szerkesztőinek célja nem a római jogi tradíció, hanem a természetjogi tanok kodifikálása volt. Ennek kapcsán kérdésként merül fel a római jog és a természetjog viszonya általában véve, az Optk. kodifikálását motiváló jogalkotói-jogpolitikai megfontolások viszonyulása a római joghoz, de akár az Optk. szerkesztőinek mint alapvetően természetjogászoknak a római jogi tradícióhoz fűződő "személyes", szubjektív viszonya is.
A fenti kérdések megválaszolását megnehezíti, hogy a római jog, ill. a római jogi tradíció fogalma általában véve is, de e vizsgálódások szempontjából konkrétabb formában is definiálásra szorulna. Ha a római jog hatásának nyomait keressük az Optk.-ban, akkor nyilván nem a klasszikus római jog, hanem alapvetően a iustinianusi jog, vagyis a Corpus iuris civilis hatására kell gondolnunk.[4] Nem kétséges, hogy a iustinianusi törvénykönyvek, különösen az Institutiók anyaga közvetlenül is hatást gyakorolt az Optk. létrehozására, már csak azért is, mert Zeiller, ill. sokak által a kódex igazi atyjának tekintett Martini[5] a római jognak is professzorai voltak.[6] Mégis az ókori római jog közvetlen hatásánál minden bizonnyal relevánsabb az Optk. genézise szempontjából a római jognak az az indirekt hatása, amelyet a ius commune, ill. a német gemeines Recht közvetítésével fejtett ki. Ez utóbbi, meglehetősen sokrétű fogalmak elemzése szintén tisztázásra szoruló előkérdésként merül fel. A szakirodalomban elsősorban Calasso és Coing mutattak rá a mai napig is releváns for-
- 204/205 -
mában arra, hogy a ius commune általános jellegű definiálása nem lehetséges, mert e fogalom jelentését korszakonként és országonként kell vizsgálni.[7]
Ez utóbbi premissza előzetes, elméleti szintű tisztázásáról lemondva csupán annak a munkahipotézisnek a leszögezésére szorítkozom, hogy római jogi tradíciót reprezentáló jogintézményeknek, normáknak, tantételeknek (összefoglalóan: dogmatikai jelenségek) tekintem mindazokat, amelyeknek akár az elnevezése, akár a formai kialakítása, akár a tartalmi megoldása hatástörténetileg közvetlenül vagy közvetve visszavezethető az ókori római jog forrásaira, különösen a Corpus iuris civilisre. Az egyes dogmatikai jelenségeknek az ókori római jogtól való eltérése természetesen elérhet egy olyan mértéket, amikor a kimutatható deriváció ellenére a római jogi jelleget alapvetően már negálni kell. E kérdés elméleti elemzése helyett - a substantia rerum praecipue ex historia earum cognosci potest tételből kiindulva - a továbbiakban a téma szempontjából releváns történeti tények áttekintésére térek át.[8]
2. Köztudomású tény, hogy a római jogi tradíció Ausztriában (pontosabban az ún. örökös tartományokban) mint a Szent Római Birodalomhoz tartozó területen a kora újkorban a gemeines Recht meghatározó komponenseként a hatályos jog szerves részét képezte. Szintén csak jelzésszerűen utalok arra az ismert tényre, hogy a római jogi tradíció más országokhoz hasonlóan Ausztriában is fokozott mértékben determinálta a polgári jog, vagyis az általános magánjog anyagát.[9]
Ezen íratlan normaanyag kodifikációjának előmunkálatai már 1709-ben megkezdődtek, amikor I. József császár kiküldte azt a szerkesztőbizottságot, amelynek - részben Leibniz korábbi, 1671-es javaslata alapján - egy egységes, latin nyelvű osztrák kódexet kellett volna előkészítenie.[10]
- 205/206 -
Nem érdektelen megjegyezni, hogy a latin nyelv még a XVIII. század derekán is oly mértékben ismert volt, hogy amikor Mária Terézia 1753-ban kiküldött egy kodifikációs bizottságot egy új törvénykönyv, a Codex Theresianus [iuris civilis] összeállítása céljából, akkor egy nemcsak a címét, hanem a szövegét tekintve is latin nyelvű kódex kibocsátását tervezték. Ennek megfelelően a Codex Theresianus szerkesztői az első szövegváltozatokat még latin nyelven fogalmazták meg. A semleges jellegű latin nyelv használata mellett szólhatott a soknemzetiségű Habsburg Birodalom multilingvalizmusa.[11] Minthogy azonban a csehországi jogászok eleve nagyon jól tudtak németül (ha nem éppen német anyanyelvűek voltak), az olasz jogászok befolyása pedig csekélyebb volt, hamarosan felülkerekedett az az álláspont, amely szerint a latin helyett célszerűbb a kodifikáció számára a német nyelv használata, így a Codex Theresianus első részét 1758-ban már német nyelven tették közzé.[12]
A ténylegesen Joseph von Azzoni (1712-1760) prágai professzor,[13] majd az ő halála után Johann Bernhard von Zencker (1725-1785) szintén prágai jogász által vezetett bizottság közel másfél évtizedes munkával, 1766-ra készítette el a Codex Theresianus néven ismert tervezetet, amelyben igen erőteljesen érvényesült a római jogi tradíció.[14] A Codex Theresianus szövege rendkívül terjengős,
- 206/207 -
tankönyvszerű, egyszersmind kazuisztikus volt.[15] A 8367 paragrafusból álló,[16] institúciórendszerű (személyi, dologi és kötelmi jogra tagolódó[17]) tervezetben sok tekintetben kompromisszumot tükröz a római jogi és a helyi, tartományi jogi elemek között,[18] de az anyagot a római jog kategóriái szerint tárgyalja. Emiatt a tartományi érdekek konzervatív képviselői csakúgy, mint a reformisták élesen kritizálták a tervezetet, amelyben túlzottnak ítélték a római jogi elemek súlyát.[19] Az utóbbiakkal értett egyet Kaunitz kancellár, akinek javaslatára az államtanács ezt a tervezetet elvetette.[20]
3. 1772-ben került sor egy újabb bizottság felállítására, amikor is az uralkodónő a Codex Theresianus lerövidítésével és átdolgozásával egy magas rangú hivatalnokot, a Martini-tanítvány[21] Bernhard Hortent (1735-1786) bízta meg, külön utasítva őt arra, hogy a római jogi elemek rovására növelje meg a természetjogi elemek súlyát.
- 207/208 -
A Horten által kidolgozott 300 §-ból álló[22] első (személyi jogi) részt II. József császár bizonyos módosításokkal[23] 1786-ban kihirdette, és 1787. január 1-jével hatályba léptette az örökös tartományokban (Josephinisches Gesetzbuch, másként Teil-ABGB).[24] A római jogi tradíció ausztriai pozíciója a Teil-ABGB hatályba lépése mellett tovább gyengült azáltal, hogy II. József szintén 1786-ban külön rendeletként kibocsátotta az öröklési jogi pátenst (Erbfolgepatent), amely a korábbi (VI. Károly által kiadott), messzemenően a iustinianusi (novelláris) törvényes öröklési jogot követő rendelethez képest a természetjogi iskola által propagált parenteláris öröklést tette általánossá. A Teil-ABGB heves kritikát váltott ki, ami a kodifikációs folyamat lendületét ismét megtörte.[25]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
