"7. § (1) A tankötelezettség - a szülő választása alapján - iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető.
(2) Ha az iskola igazgatója vagy a gyámhatóság, illetve a gyermekjóléti szolgálat megítélése szerint a tanulónak hátrányos, hogy tankötelezettségének magántanulóként tegyen eleget, vagy az így elkezdett tanulmányok befejezésére számítani nem lehet, köteles erről értesíteni a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjét….Hátrányos helyzetű tanuló esetén az iskola igazgatójának a döntéséhez be kell szereznie a gyermekjóléti szolgálat véleményét."
(A közoktatásról szóló, a 2007. évi LXXXVII. számú törvénnyel, módosított 2003. évi LXXIX. számú törvény)
A magántanulói státusznak azóta van jelentősége, amióta a nyilvános és kötelező iskolai oktatás intézményrendszere megteremtődött. (Addig ugyanis az, aki valamilyen formában tanult - elsősorban a vagyonos famíliákba született gyerekek-fiatalok -, többnyire a családon belül, e célra felfogadott nevelők irányításával tették ezt.) Nálunk, Magyarországon a kötelező iskoláztatás alapjait az 1868-ban elfogadott XXXVIII. számú népiskolai törvény rakta le, mely 6 és 12 év között minden gyermek számára előírta a mindennapos iskolába járás kötelezettségét, és ennek a megvalósítása érdekében - természetesen - elkezdte a szükséges iskolahálózat kialakítását is. Évtizedekre és kitartó munkára volt azonban szükség ahhoz, hogy a magyar társadalomban e törvény előírásai - megfelelő szinten - megvalósulhassanak. Az 1883. évi középiskolai törvény azonban már foglalkozott a magánoktatás - bizonyos feltételek melletti - elfogadásával is.
Egyebek között azért is merült fel erre az igény, mert továbbra is, még hosszú időn keresztül megoldatlan maradt a lányok középiskolai - főleg gimnáziumi - oktatásának problémája. Igaz, hogy 1896-ban létrejött az első, csak lányokat fogadó magyarországi gimnázium, de ebből az iskolatípusból - az Országos Nőképző Egyesület minden jó szándékú kezdeményezése ellenére - még 1912-ben is mindössze három működött az országban. Pedig egyre több lány igényelte volna már akkor a középiskolai tanulás lehetőségét! Nekik tehát - jobb híján - kitalálták a magántanulói státuszt; vagyis lehetővé tették számukra, hogy valamelyik fiúgimnáziumba beiratkozva magántanulóként sajátítsák el a tananyagot, és időszakonkénti vizsgákkal adjanak számot felkészültségükről.[1]
A lányokon kívül többnyire magántanulók voltak még - általános és középiskolás korukban is - a nagyon messze lakó, és a kollégiumi elhelyezést nem vállaló gyerekek, a nem megfelelő egészségi állapotban lévők, a valami miatt túlkorossá vált fiatalok, és - mint fentebb említettem - a nagyon magas státusú családok gyermekei. (Éppen emiatt keltett óriási feltűnést korában az a gyakorlat, hogy a bárói címet birtokló Eötvös család már a XIX. század közepe táján a fiát - a későbbi írót, minisztert - tanulmányai első éveiben a helyi iskolába járatta, a birtokon élő falusi gyerekek közé.) Évtizedek alatt sok helyen ki is alakult az a gyakorlat, mely szerint minél elegánsabb környezetben volt egy iskola, annál több magántanulója volt.
A magántanulóvá válás azonban kezdetektől fogva engedélyhez kötött gyakorlat volt. "Magántanuló: az, aki az iskolai tanulmányait nem valamely nyilvános intézetben, hanem otthon végzi… a magánúton elvégzendő tanuláshoz engedélyt kell kérni." - magyarázta például a két világháború között megjelent pedagógiai lexikon is.[2] Hivatalos jóváhagyás kell hozzá, persze, ma is, s nálunk még a gyermekjóléti szolgálatoknak is van szavuk ezekben az ügyekben; annak ellenére, hogy a magántanulás lehetőségét egy 1984-es európai parlamenti határozat a nevelés szabadságának egyik elemeként tekinti, illetve, hogy a magántanulói intézmény igénybevételének lehetőségét a gyermekek jogainak 1989-es ENSZ konvenciója is megerősíti. Az engedélyezés mellett azonban - főleg az utóbbi évtizedekben - a legtöbb ország pedagógiai gyakorlata valamilyen módon alkalmat talál az otthoni tanulás segítésére is; vagy úgy, mint pl. az Amerikai Egyesült Államokban, ahol külön erre szakosodott központok foglalkoznak a gyermekük otthoni tanítására vállalkozó szülők felkészítésével, segédanyagokkal való ellátásával, vagy pedig úgy, mint nálunk, ahol azokat az iskolákat, ahova magántanulók vannak beíratva, a velük való rendszeres egyéni foglalkoztatás megszervezésére kötelezik. Az ellenőrzés módja pedig - nálunk is, másutt is - a tanuló tudásának osztályozó vizsgák útján való értékeléséhez kapcsolódik.
*
Az utóbbi időben azonban mind gyakrabban tapasztalhatjuk azt, hogy az intézmények - ne szépítsünk! - kifejezetten visszaélnek a magántanulóvá nyilvánítás lehetőségeivel. Nem kizárólag azokat veszik tehát magántanulói státusba, akik életvitelük (pl. a válogatott sportolók) vagy egészségi állapotuk (a tartósan beteg gyermekek) miatt erre valóban jogosultak, hanem azokat a "problémás gyerekeket" is, akiktől mielőbb szabadulni szeretnének. S mivel ez a megoldás, azaz a magántanulóvá nyilvánítás csak a szülő vagy a gondviselő kérésére hozható meg, az intézményvezetők igen gyakran kifejezetten ösztönzik őket arra, hogy ezt az intézkedést az iskolánál - mintegy saját kezdeményezésként - szorgalmazzák.
Kutatók[3] arra is felfigyeltek, hogy újabban a magántanulók közé egyre nagyobb arányban kerülnek be a roma gyerekek; bizonyítva, hogy ez a lehetőség az ő iskolától való távoltartásuk funkcióját is betölt(het)i. Hasonlóképpen észrevehető ilyen tendencia a nevelőotthonokban élő, főként sok elmaradást maguk előtt görgető, túlkoros tanulók iskolai pályafutása során is; közülük is feltűnően sokat magántanulónak nyilvánítottak. Mindenesetre a statisztikák is szignifikáns adatként - rendszeresen évi 75 000 fő körül - rögzítik a 6 és 13 év közti magántanulók[4] számát; ezt a nagyságrendet látva pedig mindenki előtt nyilvánvaló lehet: ennyi tanuló valóban nem sorolható a magántanulók fentebb ismertetett feltételeinek megfelelő kategóriákba. Közöttük tehát nem annyira azokat a kimagasló tehetségű gyerekeket találjuk, akik sport, művészeti stb. elfoglaltságuk miatt nem tudnak nap nap után iskolába járni, hanem - minden bizonnyal - azokat, akiknek egyébként nem is itt lenne a helyük.
Megerősíti ezt a feltételezést az a sok kétségbeesett szülő is, aki jobb híján az Internet[5] segítségével kér az illetékes szakemberektől információt arról, kényszeríthetik-e őt arra, hogy kérelmezze: ilyen-olyan problémákkal küszködő (figyelemzavaros, depressziós, nehezen fegyelmezhető stb.), különböző életkorú gyermeke adott iskolában a tanulmányait magántanulóként folytassa. A szakértői válasz minden esetben azt hangsúlyozza, hogy mivel erre nem kerülhet(ne) sor a szülő beleegyezése nélkül, egyszerűen ne írjon alá semmiféle ilyen tárgyú okmányt; más forrásokból viszont arra is vannak adatok[6], hogy - mint már korábban jeleztem -, a szülői ellenállást az iskolavezetés valamilyen nyomással kiküszöbölheti. A legtöbb esetben - minden bizonnyal - azzal érvel az iskola igazgatója és a tanárok is, hogy így sokkal jobb lesz a gyereknek…
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
