Megrendelés

CNUE - Európai Uniós Közjegyzőségek Konferenciája (KK, 2003/3., 19. o.)

München, 2002. november 8.

Az Európai Uniós Közjegyzőségek Konferenciája,

tekintettel az Európai Uniónak a szolgáltatások belső piacára vonatkozó, a Lisszaboni Európai Tanácsülésen elfogadott program keretében két szakaszban megvalósítandó stratégiájára, valamint az európai intézmények által azóta kiadott vonatkozó szövegekre;

figyelembe véve a szolgáltatási ágazatnak, mint a gazdasági növekedés motorjának a megkérdőjelezhetetlen fontosságát;

számot vetve a Tanács 2002. március 1-jei, a "Belső piac" kérdésével foglalkozó értekezletének konklúzióival, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy meg kell erősíteni a vállalatok és a fogyasztók piacba, árukba és szolgáltatásokba vetett bizalmát;

tudomásul veszi

azt a tényt, miszerint az Európai Bizottság által a belső piacra vonatkozó stratégia első szakasza keretében 2002. július 30. [COM(2002)441 final] számon előterjesztett jelentés akadálynak minősít számos olyan szabályozást, amely a szabad hivatásokra vonatkozó szakmai jog lényeges elemét alkotja;

emlékeztet arra,

hogy a közjegyző hatáskörei és feladatai a közhatalomnak vannak alárendelve és a nemzeti szuverenitást juttatják kifejezésre, továbbá hogy a közjegyzői hivatás szabályozásával kapcsolatos hatáskör így kizárólagosan a tagállamokat illeti;

hogy a szabályozás tárgyát képező olyan területek, mint a reklám és a díjtételek, a közjegyzői közfunkció szabályozott gyakorlatának alapvető elemeit alkotják;

hogy a hivatás gyakorlóinak azon törvényi kötelezettsége, hogy szakmai szervezetbe tömörüljenek, fontos szerepet játszik a szakma felügyelete és jó működése szempontjából, valamint nagymértékben hozzájárul a szakma hatékony képviseletéhez;

hogy e szabályozások haszonélvezői a tisztességtelen gyakorlat minden formájával szemben védett fogyasztók és a gazdaság;

hogy a jelentés általa határokon átívelő szolgáltatás-nyújtás akadályának minősített számos szabályozást valójában olyan közérdekű célok indokolják, mint a jogbiztonság, a fogyasztók védelme és a konfliktusok megelőzése;

követeli,

hogy a közjegyző által ellátott közfunkció szabályozásának fontosságát ismerjék el a belső piac jó működése érdekében, a fogyasztók és a gazdasági szereplők határokon átívelő kapcsolatokba vetett bizalmának megerősítése céljából;

hogy az európai intézmények ettől fogva körültekintően járjanak el, amikor a szolgáltatások belső piacára vonatkozó stratégia alapján álló intézkedéseket hoznak az egyes szakmák sajátosságainak figyelembevételével végzett elemzés keretében;

vállalja,

hogy európai tevékenysége körében és saját eszközeinek figyelembevételével fokozottan hozzájárul a határokon átívelő kapcsolatok megkönnyítéséhez a fogyasztók és a vállalatok javára. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére