Lassan két évtizede lesz, hogy a költségkedvezményekkel - a Pp. újraszabályozása tárgyában az Igazságügyi Minisztérium keretében megindult kodifikációs tevékenység végzése során - foglalkozni kezdtünk. Vizsgálódásaink eredménye egy összefoglaló jellegű tanulmányban1 realizálódott. Akkor is az volt a véleményem, hogy a költségkedvezmények szabályozása eltúl-zottan bonyolult, a költségkedvezmények túlszabályozottak, ezért e tárgykörben a Magyar Jogász Szövetség 1986-ban meghirdetett szakmai pályázatára írt pályadíjnyertes tanulmányomban2 részletesen kifejtettem az erre vonatkozó kétségeimet, gondolataimat, s javaslatot tettem egy általam korszerűbbnek és egyszerűbbnek vélt szabályozásra. Erre mondanák ma a fiatalabb korosztályból: "Hát, ... ez nem jött be." Mint sok egyéb abban az időben a különböző tanulmányokban előterjesztett javaslat, ez is az egyik raktári polc rakterére került, vagyis az "illetékesek" átadták "az egerek rágcsáló birodalmának."
Az idő azonban nem áll meg. A rendszerváltozás után a magyar törvényhozás hatalmas ívű munkával kezdte el megteremteni az új rendszer jogszabályi alapzatát, s e munka végzése során jutott el az igazságszolgáltatási rendszer reformjának szabályozásához, amely önmaga is nehéz és felelősségteljes feladat: A bírósági szervezet átalakítása (az ítélőtáblák létrehozása, a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tevékenységének szabályozása stb.) mellett az anyagi és eljárási jogok újraszabályozása e téren mind megannyi - még ezután megoldandó - feladatként tornyosulnak az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítő tevékenységi feladatai között.
A Polgári perrendtartásról rendelkező 1952. évi III. tv.-t ezideig sokszor módosították ugyan, azonban az (több elismert szakember és jogtudós szerint is) ma már nem felel meg a kor gazdasági és társadalmi igényeinek, ezért ezt (is) újraszabályozni lesz szükséges. Megítélésem szerint ezzel egyidőben kell megoldani a most még hatályban lévő költségkedvezményi rendszer korszerűsítését és egyszerűsítését is. E probléma akkor került mostani érdeklődésem látókörébe, amikor a Magyar Közlöny 2002. október 10-i számában megjelent a Magyar Köztársaság Kormányának 1172/2002. (X. 10.) számú határozata "A nép ügyvédje" jogintézményének bevezetéséről, s az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzéséről. A kormányzatnak ezzel a jogintézménnyel az az általa egyáltalán nem titkolt célja, hogy a szerényebb életkörülmények között élők részére is lehetővé tegye jogaiknak a bíróság (s esetleg más hatóságok) előtt történő érvényesítését. S mindezt ingyenesen. Ezzel - feltehetően és nagy valószínűséggel - a törvény előtti egyenlőség elvének hazánkbani érvényesülését kívánja előmozdítani.
Részletesebb tájékoztatást e jogintézményről még nem volt lehetőségem kapni, ezek hiányában úgy vélem, hogy "A nép ügyvédje" tulajdonképpen a személyes költségmentességben részesítendő "ügyfél" (a nép, vagyis "a szerényebb életvitelű ember") pártfogó ügyvédjeként járna el az ügyben, akit az állam vagy "átalánybérben", vagy esetenkénti (előre megszabott összegű) díjazásban részesítene.
Innen jött az elgondolás: A költségkedvezmények mai formáját, rendszerét csaknem teljesen el kellene hagyni, csak a személyes költségmentességet és a költségfeljegyzési jogot kellene szabályozni. A személyes költségmentességben részesített fél (egy kissé szélesebb körben) az lehetne, aki kereseti, vagyoni, családi és egyéb viszonyaira figyelemmel a jelenlegi megoldás szerint mentesülne mindenfajta (illeték, költség stb.) fizetése alól, a tehetősebb ügyfél maga bízna meg képviseletével ügyvédet, az eddig szabályozott egyéb költségkedvezmény (illetékmentesség, illeték-feljegyzési jog, csökkentett összegű illeték stb.) jogosultja oldalán felmerülő költségek a költségjegyzékbe feljegyzendők lennének, s azoknak viseléséről a pernyertesség, illetőleg pervesztesség arányában a bíróság döntene.
Csak ha mindkét fél személyes költségmentességben részesülne, akkor állna elő az a helyzet, hogy a le nem rótt illeték és az állam által előlegezett költségek az állam terhén maradnának; ellenkező esetben a bírói ítélet alapján azok az államnak megtérülnének.
Az 1945-ös nemzeti sorsforduló előtti évtizedek (csaknem egy évszázad) e tekintetbeni jogalkotási és jogalkalmazási gyakorlatára az ún. "szegényjog" nyomta rá a bélyegét. Ez természetes velejárója volt a kialakulóban lévő polgári jogrend által felállított követelmény-rendszernek. A 19. sz. második felében az 1867-es kiegyezés után létrejött magyar polgári demokrácia nemcsak gazdasági téren, hanem a jogélet területén is nagyívű fejlődésnek indult. Kialakult a nyugati jogállami struktúrák mintájára a jogállami berendezkedés. "A bírói hatalom gyakorlásáról" rendelkező 1869. évi 4. tcz. 1. §-ában kimondta, hogy: "Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik. Sem a közigazgatási, sem a bírói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak." Saját anyagi és processzuá-lis szabályai szerint egymástól elválasztva működött a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom. Az a fejlődés, amelyet Magyarország e téren az I. világháború kezdetéig felmutatott, nyugodtan és jó szívvel mondhatom, a világban akkor, s azóta is nagyon ritka jelenség volt. Ezen idő alatt lényegében kialakult az egységes magyar köz- és magánjogi jogrendszer.
A polgári társadalom alapvető követelménye volt a törvény előtti egyenlőség érvényesülésének biztosítása. Ehhez pedig biztosítani kellett azt, hogy az ún. "szegény néposztályhoz tartozó" állampolgárok számára is biztosítva lehessen a különböző állami hivatalokban és a bíróságokon is a jogérvényesítés lehetősége. Ezt a célt szolgálta az ún. "szegényjog" jogintézménye. Ez először a Polgári Törvénykezési Rendtartásról rendelkező 1868. évi 54. tcz. 90. §-ában jelent meg, amikor akként rendelkezett, hogy a vagyontalan perlekedők részére a bíróság rendel képviselőt. A vagyontalanságot hatósági bizonyítvánnyal kellett igazolni.
Az 1874. évi 24. tcz. 27. §-a az ügyvédi kamara hatáskörébe utalta a pártfogó ügyvéd rendelésére való jogosultságot. A pártfogó ügyvédet a bíróság felhívására az ügyvédi kamara jelölte ki.
Az előbbi kedvezmény tartalmát az 1891. augusztus 19-én kelt és 1891. október 15-én hatályba lépett 4291. számú IM rendelet tartalmazza, amely a polgári ügyekben alkalmazandó bírói ügyviteli szabályokat foglalja magában. Ennek a 118. §-a a vagyontalan perlekedő részére bélyegmentességet, a 261. §-a pedig költségmentességet is biztosított. Afizetési meghagyásos eljárásról rendelkező 1893. évi 19. tcz. e kedvezményeket biztosítani rendelte, a sommás eljárásról rendelkező 1893. évi 18. tcz. pedig e szabályokat nem változtatta meg.
A hosszú, több évtizeden át tartó törvényelőkészítő munka eredményeként megalkotott és csak 1915. január 1-jén hatályba lépett 1911. évi 1. tcz. e (a továbbiakban: RPp.) e jogintézményt részletesen szabályozta a 112-123. §-okban és jogi indokolásában alkalmazásának mikéntjét is kifejtette. Ez utóbbi szerint e jogintézmény alkalmazásának egyik feltétele: a fél olyan szegény legyen, hogy a perköltségeket a saját és az ellátására jogosított hozzátartozóinak szükséges tartása veszélyeztetése nélkül ne tudja fedezni, a másik - negatív - feltétel: a perlekedés előre teljesen eredménytelenségének mutatkozása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
