A Friedrich Ebert Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete (MTA-JI) november 5-én nemzetközi tudományos konferenciát rendezett a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében. A magyar nyelvű szekció keretében Tóth Mihály tudományos főmunkatárs (MTA-JI), majd a német nyelvű referátumok során Bárd Károly egyetemi tanár (CEU) elnökölt. A konferenciát Lamm Vanda igazgatónő (MTA-JI) nyitotta meg, emlékezve 1825. november 3-ára, mikor Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára ajánlotta fel, lehetővé téve a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását.
Tóth Mihály tartotta a konferencia nyitó előadását "A büntetőjog újabb fejlődésének hamis dilemmái" címmel. A referátum során betekintést nyerhettünk, hogy a különböző, nagy múltra visszatekintő büntetőjogi iskolák bűn- és büntetésképe napjaink büntetőpolitikai elképzeléseiben hogyan válik a feltétlen választást erőltető hamis és kényszerű dilemmává. Napjainkban egyre erősödik az a tendencia, miszerint a büntetőjog "ultima ratio" jellegét figyelmen kívül hagyva, a bűnüldözés feltétlen szigorától, a bűn kíméletlen megtorlásától, a deviáns magatartást tanúsítók izolálásától várják társadalmi problémáink megoldását. Éppen ezen okból kifolyólag tanácsos lenne olykor felidézni Király Tibor professzor csaknem negyed százada megfogalmazott gondolatait: "Amikor egy társadalom feszültségekkel van teli, könnyen támadnak benne olyan képzelgések, hogy a büntetőhatalom általános gyógyírként felhasználható; pedig ez csak segédeszköz. Sehol a világon a társadalmat ez a hatalom meg nem gyógyította, mert egyes bűnöket megtorolhat, embereket félreállíthat, de ahhoz gyenge, hogy megjavítsa a közmorált és közömbösítsen társadalmi törvényeket."[1] Az előadó rámutatott, hogy a cél nem a büntetőjogi ideológiák összeegyeztetése vagy kibékítése. A jogalkotóknak kellene világosan látniuk, hogy egyes egymástól markáns különbségekkel elválasztható, jól körülvonalazható elkövetői csoportok, illetve jelenségek más és más büntetőjogi eszközrendszer révén kezelhetők. A kizárólag büntetőjogi szigorítás, illetőleg csak az általános társadalmi hatásmechanizmusok erősítésének elve helyett differenciált, többlépcsős intézményhálózat kiépítésére van szükség, amibe kifejezetten büntetőjogi, de azon kívüli eszközöknek is helyet kell kapniuk. S bíznunk kell abban, hogy a nyomozók, ügyészek, bírák ki tudják választani ezek közül az adott esetre leginkább megfelelőt.
Fehér Lenke tudományos tanácsadó (MTA-JI) "Megtorló vagy helyreállító igazságszolgáltatás? A restoratív igazságszolgáltatás eszméjének hatása a magyar büntetőjogban" címmel tartott előadása során kifejtette, hogy a hagyományos igazságszolgáltatási rendszer megújulása a resztoratív szemlélet fényében óriási változást jelent és rendkívüli jelentőséggel bír. Globalizálódó világunkban a jogilag, ezen belül büntetőjogilag szabályozott cselekmények tartománya egyre növekszik. A politika esetenként akkor is a büntetőjoghoz utal egyes problémákat, ha azok tényleges megoldása ezzel valójában nem történik meg. Számos törekvés jelenik meg új bűncselekmények kodifikálására, olyan területeken is, ahol a tényleges megoldásnak társadalmi szinten lenne valódi szerepe. Európában új utakat keresve, az 1970-es években megjelenő új kriminálpolitikai irányvonalat a helyreállító, resztoratív igazságszolgáltatás felé fordulás jellemezte. A bűncselekményekre adott társadalmi reakciók fő szerepe, funkciója nem a büntetés, hanem azon feltételekben való közreműködés, amelyek elősegítik az elkövetés okozta sérelem helyreállítását, orvoslását. A resztoratív, helyreállító igazságszolgáltatás fogalma azonban nem mondható egységesnek. Az egyes definíciók, eltérő szemléleti hátterük következtében más-más elemeket emelnek ki és hangsúlyoznak. Utalt rá, hogy a büntetés és a reparáció nem állnak olyan szöges ellentétben egymással, mint ahogyan azt olykor hangoztatják. Másrészt a resztoratív igazságszolgáltatás nem lehet egyenrangú a tradicionális igazságszolgáltatással, mivel nem alkalmazható minden bűncselekmény esetén. Ennek jegyében anyagi jogi szempontból inkább alternatív büntetésnek, processzuális értelemben eltérésnek tekinthetők a resztoratív eszközök, amelyek beilleszthetők a tradicionális rendszerbe.
Hollán Miklós tudományos munkatárs (MTA-JI) "A jogpolitika hatása a korrupció büntetőjogi szabá-
- 137/138 -
lyozásának módosulásaira" címmel tartott előadást. Ismertette a hivatali vesztegetés, az ún. nem-hivatali vesztegetés, valamint a külföldi hivatalos személy által (és annak vonatkozásában) elkövetett vesztegetés tényállását és reformjait, kiemelt figyelmet fordítva a büntetési tételeket érintő problémákra. Felvázolásra került a módosítások büntetőpolitikai háttere, különös tekintettel arra, hogy annak gyökerei hazai kezdeményezésben és/vagy nemzetközi kötelezettség implementációjában találhatók. Külön kitért - a konferencia során többször felmerült - közfeladatot ellátó személyek körének bővülésével kapcsolatos aggályokra. Rávilágított, hogy hathatós lobbytevékenység eredményeként a bővítések néhány kedvezményezettje - indokolatlanul - elsősorban a fokozott büntetőjogi védelemből kért és kapott, azonban a fokozott felelősség szabályozása elmaradt, amint ez a vesztegetésnél is megfigyelhető. De lege ferenda javaslata a fokozott védelemmel párosuló fokozott felelősség megvalósítása. Szintén problémás a 2001-es, illetve 2009-es szigorítás következtében a kódexen belül létrejövő aránytalanság a büntetési tételek tekintetében. A 2009. évi módosítással kapcsolatban rámutatott, hogy továbbra sincs elfogadott korrupció elleni stratégia, a szakmai előkészítő anyagok álláspontjával ellentétben mégis a legegyszerűbb utat választották, és a büntetési tétel emelése mellett döntöttek. A miniszteri indoklás csupán megállapítja a szigorítás tényét, de semmilyen információt nem ad annak indokairól.
Frech Agnes (Fővárosi Bíróság, Büntető Kollégium) "A büntetőjog változásai bírói szemmel" címmel tartott előadásában hangsúlyozta az elmúlt egy-másfél év szigorítási törekvéseivel, és ezek alkotmányos követelményeknek való megfelelésével kapcsolatos aggályait. Rámutatott az erőszakos többszörös visszaesők kategóriájával, és középmértékes büntetéssel kapcsolatos problémákra, illetve arra is, hogy az erőszakos bűncselekmények száma Magyarországon évek óta mérséklődik, illetve stagnál. Az erőszakos többszörös visszaesők esetében kötelezően kiszabandó életfogytig tartó szabadságvesztést többen megengedhetetlennek és a magyar büntetőjog történetében példátlannak titulálták. Szintén a szigor nevében született törvényi fogalom a "középmértékes" büntetés, amely sokakat leginkább egy általános iskolai példára emlékeztetett a jelenlévők között. Hiszen a középmértéket akként kell megállapítani, hogy a büntetési tétel alsó határához a felső és az alsó határ közötti különbözet felét kell hozzáadni. Kérdés, mindez a relatív büntetési rendszer határozottá válása irányába mutat, vagy - ami valószínűbb -inkább csak alaposabb indokolási kötelezettség igényét jelenti. Az előadó kitért egy napjainkban szintén sok vitát kiváltott kérdésre, a fiatalkorúkkal szemben tulajdon elleni szabálysértés esetén alkalmazandó elzárásra, amely jelentősen megnöveli a helyi bíróságok ügyforgalmát. Emellett a szabályozás nem egyezik a büntetőtörvénykönyv fiatalkorúakra vonatkozó büntetéskiszabási elveivel, miszerint bűncselekmény elkövetése esetén csak a legvégsőbb esetben kerülhet sor személyi szabadságot korlátozó szankció alkalmazására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
