1. Azj EU fejlődése-elmélyítése a válság ellenére sem áll meg, sőt: úgy tűnik, hogy a válságok lendítik át a "holtpontokon".[1] A 2008 óta tartó pénzügyi, majd az abból kialakuló államadósság-válság ugyanis láthatóvá tette a EU gazdasági és monetáris uniójának (GMU) - látensen persze mindig is lappangó - sebezhetőségét.
A GMU a Maastrichti Szerződéssel és a Stabilitási és Növekedési Paktummal létrehozott közös valuta: az euró [EUMSz 119. cikk (2) bekezdése] két oszlopot ("gazdasági" és "monetáris") magában foglaló alapja lett, amely két oszlop azonban egymásnak potenciálisan ellent mond. A Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER), és ennek részeként az Európai Központi Banknak az 1998-ban történt létrehozatalával (EUMSz 127. cikk) aj monetáris politikával kapcsolatos hatásköröket a tagállamok túlnyomórészt átruházták az EU-ra. Ezért szól az EUMSz 119. cikk (2) bekezdése egységes monetáris politikáról.
A gazdaságpolitika azonban - a másik oszlop - tagállami hatáskörben maradt [EUMSz 119. cikk (1) bekezdése a gazdaságpolitikák szoros összehangolásáról szól].[2] Ebből adódik a GMU aszimmetrikus[3] volta. Miközben a monetáris politika szinte teljes mértékben szupranacionalizált, a gazdaságpolitika terén a Maastricht-i Szerződésben csupán egy általánosan megfogalmazott gazdaságpolitikai koordinációban és a tagállami adósságpolitika uniós felügyeletében tudtak megállapodni. A Lisszaboni Szerződés e tekintetben bizonyos változásokat hozott, az asszimetria érzékelhető enyhítését, lényeges korlátozását azonban nem.
2. Az EUMSz VIII. címe két fejezetben foglalkozik a kérdéskörrel: egy I. fejezet (119-126. cikk) szól a gazdaság-, a II. fejezet (127-133. cikk) a monetáris politikáról. Ehelyütt a gazdaságpolitikai fejezettel fogunk foglalkozni, mivel a közelmúlt változásai, amelyek a fiskális paktum megkötésében csúcsosodtak ki, a gazdaságpolitikai koordináció hatékonyabbá tételét szolgálják, ennek megfelelően erre a fejezetre vezethetők vissza, illetve kell, hogy visszavezethetők legyenek. A változásokat részben az un. hatos jogszabálycsomag, részben a fiskális egyezmény (Fiscal Treaty, Fiskalpakt) vezette be: előbbi másodlagos jogként kell megfeleljen az EUMSZ fent megjelölt rendelkezéseinek vagyis az abban foglalt felhatalmazás keretei között kell maradniuk. Az utóbbi ugyan nemzetközi szerződésként került elfogadásra, azonban értelmezése és alkalmazása nem állhat ellentétben az uniós joggal, különösen a tagállami hűség [EUMSz 4. cikk (3) bekezdése] elvével [fiskális paktum 2. cikk (1) bekezdése.], és nem sértheti az EU gazdasági unióval kapcsolatos hatásköreit [2. cikk (2) bekezdése - más hatáskör itt értelemszerűen nem jön szóba].
2.1. A gazdaságpolitikai fejezet (120-126. cikk) eredete az EK-Szerződésre megy vissza: már az is tartalmazott a gazdaságpolitikai koordinációról szóló rendelkezéseket (98. cikkely). A Lisszaboni Szerződés által bevezetett kisebb módosítások arra irányultak, hogy erősítsék a Bizottság hatáskörét mind a tagállam általános gazdaságpolitikája, mind pedig konkrétan a túlzott deficit tekintetében.
a) Az EUMSz 121. cikk (4) bekezdése feljogosítja a Bizottságot, hogy egyfajta megelőző intézkedésként (prevenciós szakasz) figyelmeztesse azt a tagállamot, amelynek a gazdaságpolitikája veszélyeztetheti a gazdasági és monetáris unió megfelelő működését. Ugyanez a prevenciós lehetősége fennáll a Bizottságnak akkor is, ha egy tagállamban túlzott hiány áll fenn vagy következhet be [126. cikk (5) bekezdés].
Ezen túlmenően azonban a Bizottság csak javaslatot fogalmazhat meg a Tanács számára: arról, hogy fennáll-e a túlzott hiány, a Tanács határoz [126. cikk (6) bekezdés]. Mindenesetre a Bizottság javaslatát felértékeli az a tény, hogy a Tanács álláspontjának megváltoztatásához: a Bizottságétól eltérő határozat hozatalához a Tanácsban egyhangúságra van szükség [EUMSz 294. cikk (1) bekezdés]. A költségvetési fegyelem erősítését szolgálja az is, hogy az érintett tagállam,
- 308/309 -
amelyről az adott esetben szó van, nem vehet részt szavazati joggal abban a döntésben, hogy a túlzott deficit fennáll-e vagy sem [126. cikk (13) bekezdés]. A nagyobb tagállamok azonban - így éppen Németország és Franciaország riasztó példája mutatta - képesek voltak a 2000-es években az ilyen eljárások lefolytatását megakasztani.
A gazdasági és a monetáris integráció azonban összefügg: ugyannak a dolognak két oldala. A KBER tagja ugyanis minden tagállam központi jegybankja, nem csak az euró-zóna tagállamainak bankjai. Így minden tagállam közreműködik az unió árstabilitást megcélzó pénzügypolitikájának megvalósításában [127. cikk (1) bekezdés], amely követelmény visszahat a gazdaságpolitikai koordináció mindenkori - változó - tartalmának meghatározására is. Az euró-zóna tekintetében nyilván erősebb a gazdaság- és költségvetési politika összehangolása iránti igény, mint az azon kívüliek irányában, azonban az eurót használó tagállamokkal szembeni igények is folyamatosan változnak. Az EUMSz 119. cikk részben általános kereteket fogalmazott meg [(1) bekezdés]: a tagállamok gazdaságpolitikájának szoros összehangolása szükségességét szögezi le], a (3) bekezdésben pedig konkrétan meghatározza a betartandó irányelveket: stabil árak, rendezett államháztartás és monetáris feltételek, fenntartható fizetési mérleg. Az EUMSz a 120. cikkben visszakapcsolja az EU erre vonatkozó cselekvéseit az Unió általános céljaihoz, utalva az EUSz 3. cikkében megfogalmazott célokra.
A gazdaságpolitikák összehangolásának fentiekből adódó igényét a 121. cikk szögezi le: ennek intézményi kereteként egyrészt a Bizottság ajánlásokat készít, amelyek alapján a Tanács is ajánlásokat fogadhat el: ezekben iránymutatást adhat a tagállamoknak. Másrészt a Tanács számára lehetőséget ad a 121. cikk egyfajta - konkrét jogosítványok nélküli - felügyelet gyakorlására is a tagállami gazdaságpolitikák szorosabb összehangolása érdekében [(3) bekezdés]. A valódi, látható következmény azonban csak a Bizottság említett "intője".
b) A prevenciós szakaszt követő korrekciós-represszív szakaszra: a túlzott deficit-eljárásra vonatkozó szabályokat azután a 126. cikk részletezi.
c) Az euró-zóna tagállamai tekintetében különös fontossága van annak, hogy a 121. és a 126. cikk szerinti eljárásokban az EU-nak milyen jogosítványai vannak. Ezeket az EUMSz 136. cikke (1) bekezdése általánosan fogalmazza meg: "intézkedések" elfogadására jogosítja fel a Tanácsot. Az intézkedések egyrészt a költségvetési fegyelem és a költségvetési felügyelet összehangolásának erősítésére irányulhatnak [(a) pont], másrészt gazdaságpolitikai iránymutatások megállapítására [b) pont].
A 136. cikk (1) bekezdése tehát az euro-zóna tagállamai tekintetében az a jogalap, amelyre minden, a gazdaságpolitikai koordináció EUMSz-ba foglalt fenti rendelkezéseit hatékonyabbá tevő, továbbszabályozó másodlagos jogba tartozó szabálynak alapulnia kell, vagyis ez az a felhatalmazás, amelynek kereteit a másodlagos jogban meghozott jogszabályok nem léphetik túl. Ez az az uniós jogi keret, amelyen belül a jogi szabályozásnak mozognia szabad - ha ezt túllépi, nemcsak
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
