Gyakorló jogászok, de egyre többször már a joghallgatók körében is elterjedt manapság az a nézet, hogy a jogtörténet, s ezen belül a büntetőjog története "elhanyagolható" fontosságú tudományág, a napi joggyakorlatban nem bír relevanciával. Ezzel az állásponttal sem a vizsgált mű szerzője - sem pedig az arról recenziót író doktorandusz hallgató - nem ért egyet, ezért kiindulópontként annak meghatározásával szeretném bevezetni a fenti, a német büntetőjog történetében hiánypótlónak tekinthető mű bemutatását, hogy segítségével választ keresünk arra a kérdésre: miért is fontos a jogtörténet, mint önálló tudományág, és miért elengedhetetlen a gyakorló jogászok számára annak alapos ismerete?
A szerző a következőképpen fogalmaz: "Az a felfogás, mely szerint a jogtörténet a jogászképzés felesleges tartozéka, és a joggyakorlat számára irreleváns, legalább annyira széles körben elterjedt, mint amennyire hibás nézet, még akkor is, ha az ember azt gondolja, hogy a "képzés" értékét a gyakorlati használhatósága adja: az érvényes jog történelmi feltételeinek nem ismerete nemcsak az érvényes jog számos technikai kérdésének megoldásakor tesz kiszolgáltatottá, hanem kiszolgáltatottá tesz a "hatalommal" szemben is. Az, hogy az állami hatalom által meghatározott büntetések a hatalom kifejeződései, az nyilvánvaló, kézenfekvő. Szükséges azonban, hogy a hatalom állandó kritikus kontroll alatt álljon, függetlenül attól, hogy az mennyire, és egyáltalán legitimálva van-e. Azok számára, akik a szerzővel együtt vallják, hogy a büntetőjog és a büntetőjog-tudomány a hatalom kritikájának eszköze kell, hogy legyen, és az állam által meghatározott büntetéseket kontrollálni kell, az ilyen ember számára a büntetőjog-történet és a büntetőjog-tudomány a képzés elengedhetetlen részét képezi, hiszen az éberség a hatalommal szemben mindenekelőtt az azzal való visszaélésről megszerzett történelmi ismeretekből fakad."[1]
Az újkori német büntetőjog történetét feldolgozó munka kiemelkedő helyet foglal el a jogtörténeti tárgyú kiadványok között. 2009. évi első megjelenését (kiadó: Springer Verlag, Berlin) követően gyakorlatilag minden évben újabb kiadást ért meg. 2010. évben az első kiadáshoz képest a szerző kibővítette azt, és egy egész fejezetet szentelt az 1990 utáni időszak, az egykori Német Demokratikus Köztársaság és Német Szövetségi Köztársaság újraegyesítése utáni büntetőjogi szabályozás alakulásának elemzésére. A könyv egyúttal határozott és erőteljes kritikát jelent a német egyetemeken - illetve azok jogi karain - megfigyelhető, a büntetőjog-történetet, mint tantárgyat háttérbe szorító tendenciákkal szemben.[2] Megjegyzendő, hogy a monográfia 2014. évben angol nyelven is megjelent.[3]
A monográfia kiindulópontként megadja azokat az időbeli kereteket, melyre a vizsgálat korlátozódik, és az időszak eseményeinek feldolgozása során alkalmazott módszert is. Ezt követően történelmi korszakokra lebontva mutatja be a modern kori német büntetőjog történetét, kezdve a 18. század, a felvilágosodás büntetőjogtanával, mely a modern büntetőjog kezdőpontjának tekinthető, eljutva egészen a 20. századig, melynek eseményeit több időszakra bontja, és megismertet az I. Világháború időszaka, a Weimari Köztársaság, a nemzetiszocialista időszak, a II. Világháború utáni megszállás időszakának, majd külön-külön a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság büntetőjogi szabályozásának alakulásával. Jelen dolgozat tárgyát tekintve a legfontosabb fejezetnek a volt NDK idején történt törvénysértések feldolgozásáról szóló alfejezet, valamint a 6. fejezet tekinthető, melyben a szerző a német újraegyesítést követő időszakot elemzi.
A könyvben a szerző annak nyelvezetében is a közérthetőségre törekszik, ezzel is erősítve azt a törekvését, hogy nemcsak a joghallgatóknak szánta a művet, hanem
- 245/246 -
olyan laikusok és már gyakorló jogászok számára is, akik felismerték, hogy a történelmi ismeretek megkönnyítik az érvényes jog megértését is.
A német újraegyesítés nem csak az új szövetségi államok integrálásának feladatát hozta magával, hanem azt is, hogy hogyan viszonyuljanak a korábbi Német Demokratikus Köztársaság jogrendszeréhez. A múltbeli események feldolgozásakor az újraegyesített Németországban a büntetőjogi megközelítés került előtérbe a rehabilitációk, restituciók, a jóvátétel és más "pozitív" töltetű intézkedések mellett.
A nemzetiszocialista időszak büntetőjogi kérdéseinek feldolgozásával szemben a korábbi keletnémet időszak eltéréseket mutat. Először is, a büntetőjogi következmények alkalmazása haladéktalanul, és habozás nélkül megindult. Ez egyrészt azon alapulhatott, hogy az igazságszolgáltatás nem akart ismét szembesülni azzal a negatív kritikával, amely amiatt érte, mert "nem boldogult a múlt feldolgozásával". Fontos szerepet játszott ebben az is, hogy ebben az esetben semmiféle érdekellentét nem merült fel, itt ugyanis a "mások" állami bűnözéséről volt szó, nem úgy, mint 1945 után, amikor a "saját embereink bűneinek" következményeit kellett feldolgozni. Másrészről az is igaz volt, hogy az 1945 utáni tapasztalatok alapján egy ilyen jellegű "feldolgozás" elméleti problémái már nem voltak újkeletűek, azok már "át voltak beszélve".
A szerző egy egész alfejezetet szentel azon tartalmi elemeknek, annak a "kórtannak" a meghatározására, melyek alapján ki lehet jelenteni, hogy mind a nemzetiszocialista, mind pedig a kommunista időszak német állama egyaránt a jogállamiság alapjait is nélkülöző, diktatórikus berendezkedésű államként jellemezhető. A rendszer ellenzőivel szembeni politikai eljárások, melynek végén a halálbüntetés elrendelésére is sor került, illetve az a tény, hogy az állam területének elhagyása is büntetést vont maga után, ugyancsak a diktatórikus rendszerek általános kórtanához sorolható, csakúgy, mint az állambiztonsági szolgálat leleményes megfigyelési rendszere.
Az ugyanakkor kérdéses, hogy lehet-e beszélni egy ún. "speciális kórtanról" az NDK esetében, különösen akkor, ha a korai évektől eltekintünk. E fogalom alatt a szerző azokat az eseményeket, folyamatokat érti, amelyeket a nemzetiszocialista rendszer elemzésének tapasztalataiból kiindulva "makroméretű bűnözésnek" nevezhetünk a maga különlegességében. E tekintetben az NDK államrendszerének működésében a korai években a nemzetiszocialista időszak eseményeihez képest több tényleges hasonlóság fedezhető fel, melyek azonban az idő előrehaladtával - és a rendszer megszilárdulásával - már nem voltak általánosan jellemzőek. Az azonosság alapjául leginkább a belső német határon történt erőszakos cselekmények, az elhurcolások (különösen a korai időben a szovjet-zónában), a kényszeradoptálások, és az ún. "Waldheimer Prozesse"[4] szolgáltak.
Ezeknek, az újraegyesítés után feldolgozott ügyeknek a nagy száma, a rendszer ellenzőinek kínzása, az állambiztonsági szolgálat általi kikémlelés, a levéltitok megsértése, a meghamisított parlamenti választások, a korrupció és kémkedés elérte azt a határt, amelyre figyelemmel a szerző szerint a keletnémet államberendezkedést a diktatúrák közé lehet sorolni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
