Az újmagyart egyszerűen (szimplán) úgy interpretálhatnánk: magyarhoz közeli nyelv. Az újmagyar hangzásában és nyelvtanában emlékeztet a régi magyarra, szókészlete azonban más. Leginkább indoeurópai gyökerű: latin, német, angol, de elvétve vannak benne más elemek is.
Egyes nézetek szerint ma már önálló nyelvvé vált. Az újmagyar - hozzáértők szerint - a 19. században a hivatalokból indult ki. Egyik első nyelvemléke (dokumentuma) pl. ez volt:
"Tisztelt Polgártársak!
Individualis politicám essenciája specialiter abban culminál, hogy mindazon differenciák, conflagrációk és conflictusok megszűnjenek, melyek az európai configurációban cooperáló kabinettek collectív associációjának resultátumaképpen a garantirozott pacificatiot nullificálják.
Hiszen mi a tulajdonképpeni situatió? Nem egyéb, mint hogy az agitatiók már annyira demoralizálták az amúgyis abnormális aspiratiokat, hogy a preapandanssá vált fictuák machinatioi illuzorikussá tettek mindent a consolidatiora, reorganisatiora és regeneratiora célzó conservativ tendetiákat.
A mi diplomatáinknak hiányzik a morális solidaritása, hogy a categoricus intervenciójukkal, destrukcióinak progressiv processusának influmentiáját neutralisálhassák.
Tisztán látjuk ebből azt, hogy a catastrophák demarcationalis liniájához elértünk, hol a maleotens apposotiok invasiója pacificatorok petitióját teendi, ha combinatiok helyett conkret constallatiok nem constallalják a stagnatiót.
Éljen a haza!"
S persze a fenti idézetben is megfigyelhető (már) azért némi szövegromlás. Részben azért, mert még vannak benne magyar szavak, másrészben, pedig azért, mert az újmagyar friss szókészletének helyesírása még nem állapodott meg.
S persze, az új sznobszótár több területen is sikeresen használható (konzumálható). A kommunikáció során eddig mindenki precizitásra törekedett. De nem célravezetőbb-e, ha üzenetünk homályos és többértelmű? Így később nem kérhetik számon rajtunk korábbi mondanivalónkat, és kibújhatunk a felelősségre vonás alól is.
Az Első magyar sznobszótár segítségével mindenki könnyedén helyettesítheti a régi és közismert magyar szavakat fellengzős idegen kifejezésekkel.
No, és hogyan használjuk a sznobszótárt? Ha találkozunk egy közönséges, mindennapi magyar szóval, mint például a hivatalok világában oly gyakran használt igazol igével, akkor felütjük az Első magyar sznobszótárt az i betűnél, és megnézzük, hogy milyen fontoskodó sznob szóval helyettesíthetjük ezt a szót. Gazdag a kínálat, hat szó közül is válogathatunk. IGAZOL: verifikál, jusztifikál, attesztál, legitimál, rehabilitál, exkuzál.
Hát ez az, amiről beszélünk, s ez az, ahogyan írunk, hát ez az, amiként fogalmazunk. Vajh, ki érti ezt?
Talán - évtizedekkel ezelőtt - a Kulcsár Kálmán, akadémikus fémjelezte időszakban végeztek átfogó felmérést arról, hogy milyen a lakossági jogismeret szintje. A korai szociológiai felmérés során kapott eredmények már akkor is azt mutatták, hogy az államjogra vonatkozó igen alacsony mutatók mellett, talán csak a mindennapjainkat leginkább átszövő államigazgatási jog tenni- és tudnivalóinak ismereti szintje sokkal siralmasabb. Mindezeket ma sajnos csak tetézi és fokozza Balázs Gézának, a mai magyar nyelv professzorának mértékadó véleménye, aki szerint a mindennapi közigazgatás hangneme, érthetetlensége immár a versenyképességet akadályozó tényezővé vált, amely súlyos milliárdokban és közvetlenül is mérhető. (Megjegyzendő, hogy a probléma kritikus tömegét, illetve tarthatatlanságát érzékelve Nagy-Britanniában igen eredményes programot hajtottak végre, amelynek lényege és hatásossága abban foglalható össze: beültek az ügyfél székébe.)
Miért van ez így? S mit lehet tenni annak érdekében, hogy mindez megváltozzon? Vegyük is sorra. Mint minden szakmának, így a közigazgatásnak is megvan a maga belső világa. Ezt a világot sajátos jelkép és rítusrendszer uralja, amely miatt a kívülállók számára ez a közeg egy kiismerhetetlen világ. Nem véletlen, hogy úgy tekintenek reá, mint valami rejtélyes fekete dobozra. Erre a megítélésre - valljuk be őszintén - a közigazgatás gyakran rá is játszik, gyakran okot is szolgáltat. Mintha a rendszerben lévőknek is tetszene ez a rejtelmes misztikum, mintha saját maguknak is imponálna, hogy el tudnak rejtőzni, és nem érti őket senki más, a külvilág.
Mindez néha lehet előny, de nagyon sokszor leginkább hátrány. Talán éppen ebből is fakad az, hogy a közigazgatással, a hivatalokkal szemben általában és mindenütt igen hevesek az ellenérzések. Innen már csak egy ugrás és általánossá válik azon ügyféli megítélés: "...ezek csak kávézgatnak és folyton egymással trécselnek, ahelyett, hogy a mi ügyeinket intéznék el rendesen".
Indokoltan merül fel, tehát a kérdés: Hogyan változtatható meg ez a kép, miként tehető e nem éppen hízelgő megítélés előnyösebbé?
Hát, az az igazság, hogy nagyon sokat kell pedálozni, mivel iszonyúan nagy az a helyzeti hátrány, amely hosszú évek alatt itten felgyülemlett.
A diagnózis eléggé komor, hiszen nagyon mélyről kell felkapaszkodni, s szinte
- 37/38 -
Münchausenként kell a saját magunk erejéből felküzdeni magunkat e negatív tartományból valahova. De vajon, miért is ennyire rossz a közigazgatás és a köztisztviselők e körbe tartozó megítélése? Elsősorban az alábbiak miatt:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
