Jelen könyvismertetés tárgya Menyhárd Attila egyetemi docens habilitációs munkája, amely Dologi Jogcímmel jelent meg 2007 novemberében.1 Kisfaludi András a kötethez írott előszavában a jogi oktatáson belül elsősorban a doktori képzésben résztvevők számára ajánlja ezt a tankönyvet. Valószínűleg igaza van Kisfalu-di Andrásnak abban is, hogy ez a munka fontos lépés a magyar jogtudomány nagykorúvá válásához vezető úton. A kötet emellett számos olyan kérdésfelvetést és ahhoz kapcsolódó megállapítást tartalmaz, problémakört elemez, amely a gyakorló jogászok számára is hasznossá teheti Menyhárd Attila munkájának az ismeretét.
A kötet értékét növeli, hogy a magyar polgári jog dologi jogi részéről tankönyv - Lenkovics Barnabás mára már klasszikussá vált művén kívül - a rendszerváltozás óta nem jelent meg. Menyhárd Attila habilitációs munkája nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, hiszen feldolgozza az alapvető angol, német és osztrák tankönyvirodalmat. Rendszerező áttekintése, újszerű kérdésfelvetései és az azokra adott válaszok, a magánjogon belüli összefüggésrendszer egységben történő bemutatása érdemessé tenné ezt a munkát arra, hogy idegen nyelvre is lefordítsák.
Jelen recenzió a terjedelmi korlátok miatt csupán három olyan kérdéskör bemutatására szorítkozhat, amelyeknek elemzése az elmúlt évtizedekben háttérbe szorult, eltűnt a magyar jogirodalomból. Ez a három terület azonban újabban növekvő gyakorlati jelentőséggel bír, és az új Ptk. elfogadása után megkerülhetetlenné válik a velük való elmélyültebb foglalkozás.
A hatósági határozattal és hatósági árveréssel való tulajdonszerzés mind ingók, mind pedig ingatlanok eredeti szerzésmódja, bár ennek kapcsán a Ptk. 120. § (1) bekezdésének második mondata félreérthető. Ezen rendelkezés helyes értelmezése - mutat rá a Szerző - nem az, hogy ingatlanok esetében a hatósági árveréssel való tulajdonszerzés ne lenne eredeti szerzésmód. Csupán arról van szó, hogy az ingatlanok tulajdonjogát hatósági árverés útján megszerző jóhiszemű személyeket a Ptk. tulajdonszerzési szabályai nem védik abban az esetben, ha nem az volt a tulajdonos, akinek tulajdonaként az ingatlant hatósági árverés útján értékesítették. Ettől függetlenül azonban a Ptk. 120. § (1) bekezdése alapján történő tulajdonszerzés ingatlanok esetében is eredeti szerzésmódnak minősül. A Ptk. 120. § (1) bekezdés második mondatának eredeti célja az, hogy ingatlanok esetében a tulajdonszerzés kizárt, ha az ingatlan árverésének megsemmisítésére van törvényes ok.
Kérdés, hogy ilyen esetben érvényesíthető-e az ingatlanra tulajdoni igény - a hatósági árveréssel szembeni jogorvoslat nélkül -, vagy az árverés mint hatósági aktus jogszerűségének előzetes felülvizsgálata a tulajdoni igény érvényesítésének szükségszerű előfeltétele? A Szerző ez utóbbi álláspont mellett foglal állást. Ennek megfelelően, ha a hatósági árverés során nem az volt az ingatlan tulajdonosa, akinek tulajdonaként az ingatlant értékesítették, az ingatlan eredeti tulajdonosa csak akkor érvényesíthet tulajdoni igényt, ha a hatósági árveréssel szemben sikeresen élt jogorvoslattal. Ellenkező esetben erre irányuló bírósági (hatósági) eljáráson kívül kerülne sor - a jogerős és végrehajtható határozattal szemben - tulajdoni igény érvényesítése keretében a határozatok felülvizsgálatára, azok jogerejének érintése nélkül.2
Ingók esetében a jóhiszemű szerzés védelme arra az esetre is kiterjed, ha a hatósági árverést megalapozó, illetve azt elrendelő döntést vagy magát az árverést utólag megsemmisítik. A megsemmisítés a jóhiszemű árverési vevő által megszerzett tulajdonjogot nem érinti. A tulajdonát vesztett tulajdonos adott esetben kártérítési igényt érvényesíthet, ha ennek feltételei egyébként fennállnak.3 A visszterhességet a Ptk. külön feltételként nem határozza meg.4 A Ptk. nem ad általános szabályt arra nézve, hogy a hatósági határozattal vagy hatósági árveréssel történő tulajdonszerzés esetén mi a tulajdonátszállás időpontja, ehhez szükséges-e további aktus, vagy vannak-e további feltételei.
Ennek a tulajdonszerzési módnak különösen nagy a jelentősége a társasági törvény, a bírósági végrehajtásról, valamint a fizetésképtelenségi eljárásról szóló jogszabályok alkalmazási körében. Ennek megfelelően korántsem közömbös a Szerző által áttekintő jelleggel bemutatott problémakör, vagyis ennek a szerzésmódnak az eredeti jellege, illetve az ingatlanok megszerzése során az ingókhoz képest fennálló eltérések.
A gyakorlatban legfontosabb származékos tulajdonszerzési mód az átruházás. Ebből a szempontból megkülönböztetjük egymástól a konszenzuális és a tradíciós jogrendszereket. A konszenzuális rendszerben (pl. a francia jog) ingó átruházása esetében a jogcím és a tulajdonszerzés nem válik szét egymástól, a jogcímet keletkeztető szerződés egyúttal a tulajdonszerzés joghatását is kiváltja. A tradíciós tulajdonátruházási rendszerekben (pl. a német jog) az ingó dolgok tulajdonjogának átruházásához a dolog átadása is szükséges. Emellett megkülönböztethető az ún. nyitott tulajdonátruházási rendszer is, amely nem rögzíti sem a tulajdon átszállásához szükséges aktust, sem annak hiányát, hanem diszpozitív szabályt adva a felekre bízza ennek rendezését (pl. angol jog).5
A tradíciós és konszenzuális rendszer közötti választás, amely az új Ptk. kodifikációja során is felvetődött, korántsem egyszerű kérdés. A konszenzuális rendszerben dogmatikailag nehezen megoldható problémát jelent a jövőben keletkező dolgokon való tulajdonátszállás, mert ehhez hiányzik a megfelelő aktus. A tradíciós rendszer melletti érv lehet a forgalombiztonság, továbbá a kárveszély és a tulajdon összekapcsolódása.6 A kétféle rendszer közötti határok az idők folyamán elmosódtak, amelyből a Szerző arra a megállapításra jut, hogy egy olyan nyitott tulajdonátruházási rendszer is megfelelő alternatívát jelenthet, amely a tulajdon átszállásához a tradíció szükségességét a felek eltérő megállapodásának hiányában várja el.7
Az átadás kapcsán vizsgálni kell annak egyes különös módozatait, illetve jogi természetét. A jelképes átadást a Szerző nem tartja elismerhetőnek, szerinte ugyanis az átadás rugalmas értelmezése miatt nemcsak szükségtelen az átadás eseteinek a jelképes átadással történő bővítése, de azt dogmatikai következetességgel megtenni sem lehet.8
Az átadás jogi természetét illetően kérdés, hogy azt önálló dologi jogi rendelkező ügyletnek vagy puszta reálaktusnak kell-e tekinteni? Az átadás jogi természete a régi magyar magánjogban ügyleti természetű volt, vagyis szétvált a tulajdonátruházás jogcímét keletkezető kötelmi szerződés és a tulajdon átszállását eredményező dologi ügylet, az átadás. A tulajdonátruházásnak a kötelmi és a dologi ügylet megkülönböztetésén alapuló modellje 1945 után háttérbe szorult. Az ügyleti kettősség elvét Eörsi Gyula már 1947-ben megkérdőjelezte és ez kimaradt a Ptk. szabályaiból is. A mai jogirodalom és bírói gyakorlat azonban erőteljesen az átadás ügyleti természetének elfogadása irányába mutat.9 Az átadás jogügyleti természetének elfogadása azonban olyan következetességgel, mint amit a német jog követ, nem alkalmazható. Ehhez ugyanis szükség volna olyan általános jogügyleti szabályokra, amelyek a kötelmi és a dologi ügyletekre egyaránt vonatkoznak, vagy pedig az önálló dologi ügylet fogalmát és szabályait kellene külön meghatározni. Ilyen jogügyleti szabályozást azonban Ptk. nem tartalmaz és a Szerző álláspontja szerint erre nincs is szükség.10 Az átadás dologi jogi jogügyletként történő elismerése a magyar jogban úgy lenne megoldható, ha a Ptk. a szerződéses szabályok megfelelő alkalmazását írná elő.11
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
