Az alábbiakban egy olyan bírósági ítéletet mutatunk be, amely egy, a klasszikus eljárásjogban oly régóta jelen lévő és kifinomultan szabályozott jogi kérdés versenyjogi vonzatait taglalja, mint a tényállás tisztázása során gyakran felmerülő önvád vagy önfeljelentés.
Az EK Elsőfokú Bírósága1 által idén februárban hozta meg az alább bemutatandó ítéletet2. Az ügy bírói szaka a Mannesmannröhren-Werke AG által az Európai Bizottság, mint versenyhatóság egy 1998-as3 döntése ellen benyújtott keresettel indult. A Bizottság 1997 elején vizsgálatot indított acélcsöveket gyártó vállalkozások - köztük a felperes - ellen. Ennek kapcsán a felperes telephelyén is vizsgálatokat végeztek.4 1997 augusztusában a Bizottság további tájékoztatást5 kért, melyben kérdéseket tett fel a felperes vélelmezett jogellenes magatartásával kapcsolatban. A kérdések magvát négy, kartelljogi6 szempontból mindig jelentős, a felperes és versenytársai között vélelmezetten lezajlott találkozóval kapcsolatos kérdés alkotta. A négy feltett kérdés közül az első három tisztán tényállási elemek megállapítására irányult (pl. ki vett részt az ominózus megbeszéléseken, hol és mikor tartották a találkozókat stb.), míg a negyedik kérdésében a Bizottság a találkozókon megvitatott témákról tudakozódott valamint a találkozók céljának, napirendjének és eredményének megadására szólította fel a felperest. A Bizottság tehát az első három kérdés esetében passzív adatszolgáltatásra, a negyediknél viszont aktív, értékelő együttműködésre próbálta szorítani a gyártókat.
A felperes jogászai a kérdések egy részére válaszoltak, de a negyedik pontra nem. A Bizottság válaszában elutasította a felperes álláspontját és 10 napos határidőt tűzött ki a válaszadásra,7 valamint időszakos pénzbüntetés8 megállapítását helyezte kilátásba. A felperes válaszában ismételten megtagadta az információ szolgáltatást. Ezután több, mint fél évi szünettel a Bizottság végül is döntést hozott e pénzbüntetés kiszabásáról. A pénzbüntetés napi tételét a maximális 1000 euró-ban határozták meg. A felperes e döntést támadta meg az Elsőfokú Bíróság előtt, az alábbi kifogásokra hivatkozva.
Első argumentumát a felperes az Európai Bíróság híres Orkem9 ítéletére alapozta. Az ítélet alapján a felperes arra hivatkozott, hogy egy vizsgált vállalkozásnak már az előzetes vizsgálati szakaszban sem kell olyan kérdésekre válaszolnia, amely jogszabályellenes magatartását támasztaná alá. A felperes tehát - az Orkem ítéletre hivatkozva - megpróbált a válaszadás alól teljes mértékben kitérni. A Bizottság ellenben arra hivatkozott, hogy minden általa feltett kérdés teljes mértékben jogszerű, hiszen azok tényeken alapuló információk közlésére vonatkoztak és nem követeltek meg aktív beismerő magatartást.
A felperes második kifogását az "Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény10 6. cikkének 1. bekezdésére alapította. Véleménye szerint az Egyezmény a vitatott döntéssel kapcsolatban az alábbi érvek alapján alkalmazható:
- "Bűncselekménnyel gyanúsított"-nak kell tekinteni a versenyjogi eljárás során vizsgált vállalkozásokat is11;
- "Bűncselekménnyel gyanúsított személy"-nek kell tekinteni a természetes és jogi személyeket egyaránt12;
- Az Európai Bíróság korábban már kifejezetten elismerte azt a tény, hogy a Bizottság versenyjogi ügyeknél az Egyezmény szempontjából bíróságnak minősülhet;
- A Bizottság vizsgálati eljárása, amely büntetés kiszabásával is végződhet, az Egyezmény értelmében "bűncselekménnyel vádolás"-nak tekintendő13.
A felperes tehát arra hivatkozott, hogy az Egyezmény túlmegy az Orkem ügyben hozott bírósági ítélet megfontolásain, és lehetővé teszi az eljárás alá vont válaszadási és dokumentum szolgáltatási kötelezettségének megtagadását, amennyiben ez kimerítené az önvád kategóriáját14.
A felperes szerint az Egyezmény 6. cikkének 2. bekezdése értelmében az eljárás alá vont joga, mely szerint nem kell, hogy önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson, az ártatlanság vélelmének általános alkotmányos jogából vezethető le.
A felperes első három kifogásával kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság rámutatott arra, hogy az Egyezmény nem része a közösségi jognak15, hiszen a Közösség nem tagja az Egyezménynek (csak az egyes tagállamok)16. (Korábban az Európai Bíróság kifejtette, hogy a Közösség jelenlegi alkotmányos rendszerének módosítása nélkül az Egyezményhez nem csatlakozhat17.) Ennek ellenére a Bíróság hangsúlyozta, hogy az alapvető jogok integráns részét képezik a közösségi jog alapelveinek. Ennek következtében az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság az uniós tagállamok közreműködésével született és általuk aláírt nemzetközi szerződések szellemében és az államok közös alkotmányos tradíciói által vezérelve ítélkezik.
A Bíróság egyúttal kifejtette azt is, hogy a fent említett jogok teljes térhódítása a versenyfelügyeleti eljárásban a Bizottság vizsgálati jogait és ezzel a hatékony verseny védelmének eszköztárát nagymértékben korlátoznák18. A vizsgált vállalkozások önvádra, önfeljelentésre való hivatkozása szinte súlytalanná tenné a Bizottság 17/62. rendelet által biztosított eljárási jogosultságait.19
A fentiek tükrében a két véglet között egyensúlyozva a Bíróság kimondta, hogy noha a 17/62. rendelet kifejezetten nem rendelkezik a vállalkozások hallgatáshoz való jogáról, a Bizottság vizsgálati jogosultságait a védelem jogának biztosítása érdekében korlátozni lehet és kell is. Ennek megfelelően az eljárás alá vont hallgatáshoz való jogával élhet, de csupán oly mértékben, amennyiben a Bizottság jogszabály sértés beismerésére akarja kötelezni. A jogsértés bizonyítása ugyanis a Bizottságot terheli, aki a bizonyítási eljárást nem egyszerűsítheti le beismerő "vallomások" kierőszakolásával és pénzbírság kilátásba helyezésével.20
A Bíróság ennek következtében a vitatott bizottsági kérdések azon részeit, amelyek megválaszolása közvetetten jogsértés beismerésére szorította volna a felperest (így különösen a találkozók céljára és az azokon elhangzottak értékelésére vonatkozó részeket), megsemmisítette.
A felperes, alátámasztandó, hogy önvádra nem kötelezhető, segítségül hívta a német jog szabályait, amelyek értelmében egy cselekedet elkövetésével vádolt személy az eljárás során a jog keretei között maradva kifejezetten passzív magatartást is tanúsíthat. A felperes azzal érvelt, hogy a Bizottság által indított eljárás és az esetleg kiszabott pénzbüntetés nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy hazai versenyhatósága is új vagy kiegészítő eljárást indítson vele szemben. Ha viszont a közösségi jogon alapuló eljárásban nem gyakorolhatja ugyanúgy a védelemhez való jogait, mint adott esetben a német versenyhatóság előtt, és a német versenyhatóság az EK Bizottság által felderített tényállást megismerheti, ezzel a felperes védelemhez való jogai a hazai versenyhatóság előtt gyakorlatilag elenyésznek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
