Tisztelt Gyászolók!
Mély megrendüléssel és nagy szomorúsággal állunk itt szeretett bírótársunk és barátunk, dr. Kazay László ravatalánál. Tudtuk, hogy gyógyíthatatlan beteg, mégis fájdalmasan nehéz tudomásul venni az elmúlás visszafordíthatatlan tényét. Az emberi élet végessége ésszel felfogható ugyan, szívünk azonban mindig reménykedik és igazán soha sem tud beletörődni szeretteink, ismerőseink elvesztésébe.
Arany János szerint: "A legnagyobb cél itt e földi létben embernek lenni mindig, minden körülményben."
Ha csak egyvalamit akarunk elmondani dr. Kazay Lászlóról, akkor ez az, hogy emberként, nagyon jó emberként élt, és azt hiszem ennél többet nem is lehet elmondani valakiről.
Cicero szerint: "A jól eltöltött élet tudata és a sok szép tettre való visszaemlékezés a legnagyobb öröm forrása." Arisztotelész szerint pedig: "A boldog élet annyi, mint zavartalanul működni abban, amiben kiváló az ember."
Ha ezeknek az ókori bölcseknek igazuk van, akkor Kazay László nagyon boldog ember lehetett, hiszen egész életében azt csinálhatta, amit szeretett és amiben kiváló volt. Idézzük most fel tartalmas és példaértékű életpályáját, amely szorosan összeforrt a bírósággal.
Róla ugyanis elmondható, hogy született bíró volt, amennyiben bíróságra született, hiszen a rétsági járásbíróságon látta meg a napvilágot 1941-ben és egész gyermekkorát is bíróságokon töltötte, mivel édesapja ekkor járásbírósági elnök volt. Ez a körülmény később, egyetemi felvétele idején már hátránynak bizonyult, végül azonban mégis sikerült bekerülnie az ELTE jogi karára és elvégeznie azt. A családi hagyomány így folytatódhatott: nem sokkal azután hogy édesapja bíróként nyugállományba vonult, a fiából is bíró lett. Dr. Kazay László 1965. augusztus 2-án lépett be a bírói szervezetbe: a Monori Járásbíróságon volt joggyakornok majd fogalmazó, 1969-től pedig bíró. Később a Ceglédi Járásbíróságra került, ahol 1972-től elnökhelyettes, 1978-1982 között pedig elnök volt. Ezt követően a Pest Megyei Bíróságra került, ahol tanácselnökként, később pedig általános elnökhelyettesként dolgozott. 1988. november 1. napjától bíráskodott a Legfelsőbb Bíróságon a Polgári Kollégium tagjaként.
Mivel Kazay László a Legfelsőbb Bíróságon szerencsémre abba a kötelmi jogi tanácsba került, amelyben néhány hónapja már én is dolgoztam, módom volt közelről megtapasztalni, hogy milyen bíró is volt Ő. Tizenhárom éven át ülhettem vele együtt a Legfelsőbb Bíróság 5. számú tárgyalójának bírói pulpitusán, hallgathattam bölcs megnyilvánulásait a tanácsüléseken, olvashattam szavazó bíróként számtalan remekbe szabott ítéletét. Személyesen rengeteget tanultam tőle, amiért mindig hálával és tisztelettel fogok rá gondolni. Ezekben az években közelről tapasztalhattam, hogy milyen mélyen átérezte az ügyek mögött meghúzódó emberi sorsokat, milyen lelkiismeretesen és - hatalmas jogi tudása révén - milyen magas szakmai színvonalon ítélte meg az eléje került ügyeket. Őszinte hivatásszeretete, elmélyült dogmatikai tudása és emberségből, nagy élettapasztalatból táplálkozó kiváló judiciuma révén sokunk szemében Ő volt az ideális kúriai tanácselnök megtestesítője.
A már nagyon régen megérdemelt tanácselnöki tisztséget végül 2001-ben nyerte el, és univerzális jogi tudását mi sem mutatja jobban, mint az hogy 13 évi kötelmi jogi munka után tulajdonjogi és öröklési jogi referádában nevezték ki tanácselnöknek, amely posztot nyugdíjazásáig betöltött. A dologi jog, azon belül elsősorban az ingatlan-nyilvántartás területén a mai napig országos szaktekintélynek számít. A dologi jog és a kötelmi jog területén számos tanulmány szerzője, kommentárok és szakkönyvek társszerzője. Sokrétű tudását mutatja, hogy aktív pályája során nemcsak az anyagi jogot művelte magas színvonalon, hanem egyik szerzője volt a Polgári eljárásjogi kommentárnak és részt vett olyan nagyszabású munkákban, mint 2005-ben a Legfelsőbb Bíróság civilisztikai iránymutatásainak aktualizálása. Megalkotója volt olyan kollégiumi véleményeknek, mint az érvénytelenségi és ingatlan-nyilvántartási perek összefüggéséről szóló, valamint a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos vélemények, amelyek évtizedekre meghatározták a bírói gyakorlatot, illetve nagyobbrészt beépültek az új Polgári Törvénykönyv szövegébe. Bírói munkája és jogirodalmi tevékenysége mellett rendszeresen tartott jogi előadásokat, és hosszú évtizedeken keresztül tagja volt a Jogi Szakvizsga Bizottságnak is.
- 341/342 -
Kazay László a bírói karnak az a kivételes tagja volt, akinél a professzori szintű elméleti tudás kiváló gyakorlati érzékkel párosult. Fiatal bírák generációit nevelte, adta át számukra a bírói pálya szeretetét és a hivatástudatot. Szakmai felkészültsége, elmélyült tudása, humánuma, bölcsessége okán máig sokan tekintjük példaképünknek.
Szerencsés volt abban, hogy ugyanolyan méltósággal búcsúzhatott el az aktív bírói pályától, mint amilyen méltósággal a bírói tisztséget egész életében betöltötte. 2011-ben Ő volt az utolsó bíró a Polgári Kollégiumban, aki még a 70 éves felső korhatárt betöltve, tisztességgel vonulhatott nyugdíjba. Kiemelkedő jogászi és bírói pályafutását 2008-ban Juhász Andor-díj arany fokozatával, 2014-ben pedig Deák Ferenc-díjjal ismerték el. És az utolsó elismerés: a Kúria saját halottjának tekinti Kazay Lászlót, akinek emléke előtt a Kúria Teljes Ülése január 18-án néma főhajtással tisztelgett.
Kazay László nemcsak kiemelkedő tudású és képességű bíró és jogász volt, hanem remek kolléga, nagyon jó barát is. Biztosan neki is voltak hibái, emberi gyengeségei, de ezek rejtve maradtak az Őt ismerők előtt. Közismertek voltak viszont a jó tulajdonságai. Egyenes jellem, minden körülmények közötti tisztesség, önzetlenség, segítőkészség, udvariasság, rendkívüli műveltség és intelligencia jellemezte. És még hosszan sorolhatnám a pozitív jelzőket, de nem teszem, mert ha hallaná, leintene, hiszen végtelenül szerény ember volt. Kevés emberről lehet elmondani, de róla igen, hogy mindenki szerette.
Kosztolányi Dezső írta: "Küzdöttél, de már nem lehet/csend ölel át és szeretet/csak az hal meg kit felednek/örökké él kit igazán szeretnek."
Kedves Laci! Végső utadon el nem múló szeretetünk kísérjen. Öröm és megtiszteltetés volt Téged ismerni, veled együtt dolgozni. Emlékedet, kedves személyiségedet szívünkben őrizzük.
Ady Endre két szép sorával búcsúzunk Tőled: "Amikor a testem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten."
Isten áldjon és fogadjon magához! Nyugodjál békében!
(Elmondta 2016. január 20-án a Monori temetőben dr. Wellmann György) ■
- 342 -
Visszaugrás
