1. A joghistória évszázadai során az uralkodókhoz, a kormányszékekhez, különböző szintű bíróságokhoz, vármegyékhez és szabad királyi városokhoz, továbbá földesurakhoz intézett folyamodványok, instanciák, panaszok, kérelmek nagy tömege maradt fenn az archívumokban, tanúságot téve azokról a társadalmi és jogállapotokról, amelyek között a kérelmezők útjára indították ezeket az iratokat. A kérelmek sokrétűek, a kezesség mellett szabadlábra helyezéstől kezdve, a hivataloktól elszenvedett sérelmek felpanaszolásán át az állásfolyamodásokig, az adómérséklés kérelmezéséig terjednek, vagyis témájuk szinte kimeríthetetlen. Címzésük, stílusuk sokszor archaikus és bonyolult, alázatot sugall. A kérvénykultúra évszázadai számos joghistóriai következtetésre adnak alapot.[1]
2. A kérvény fogalma az elmúlt századokban meglehetősen jól körülhatárolható. Sonnenfels szerint[2] az az írásmű, bármilyen alakban is jelenik meg, amelyben egy alacsonyabb osztályhoz tartozó egy felette állótól valamit kér, tulajdonképpen kérvény (1785). Kassics úgy találja[3], hogy a folyamodások, kérő, könyörgő, esendő levelek rokon értelmű szavak (1841). Maga a "kérvény" kifejezés a nyelvújítás idején keletkezett, valószínűleg Kisfaludy Sándor alkotta meg.[4]
A modern korszakban, 1983-ban a beadványt[5] olyan iratként definiálják, amelyet valamilyen hivatalos szervnek nyújtanak be intézkedés megtételéért. A beadvány egyik fajtája a kérelem, amelyben az egyén kéréssel fordul az ügyben döntést hozó illetékes szervhez. A kérvény (beadvány, kérelem) legális fogalma is hasonló.[6]
3. A kérvénykultúra gyökerei a jogtörténet évszázadai folyamán sokrétűen alakultak. A kérvény mint a felettes hatósághoz (személyhez) intézett irat, levél stilisztikai szabályokat követett. Alakította a társadalmi - állami hierarchia felépítése, a jogpolitika (közigazgatási politika) is befolyásolni kívánta a kérvényezési gyakorlatot, a kérvényezési fegyelmet. Maguk a kérvényezők is érzékenyen reagáltak az aktuális politikai irányzatokra, érveket merítettek azokból kérelmük alátámasztására. A tradicionális, vallási érzület kihatott a kérvényezési kultúrára, amelynek pszichológiai összetevői is voltak.
4. Stilisztikai gyökerek. A kérvények magasabb fórumhoz intézett levélként stilisztikai jellemvonásokat is felmutatnak a joghistória különböző korszakaiban.
A legtávolabbi gyökerek a középkori levélírás ezeréves, antik retorikai hagyományra utaló művészetére, az Ars epistolandira nyúlnak vissza. Ennek az írásbeli tevékenységnek hamarosan kialakultak a kézikönyvei és gyűjteményei, melyek vagy konkrét levelek foglalatát jelentették, vagy általánosan felhasználható mintákat, formulákat adtak. A levélírás oktatását szolgálták az úgynevezett Ars dictandik. Ezek rögzítették a levél részeit - megszólítás, jóakarat megnyerése, előadás, kívánság vagy kérelem előadása, végül a befejezés - ezenkívül a szigorúan megszabott formai szabályokra és a díszítésekre vonatkoztak. Amikor ezek a kézikönyvek elterjedtek, egy gyors fogalmazásra alkalmas konvencionális, Európa-szerte minden művelt ember által ismert világos és korrekt stílus alakult ki.[7]
A reformkor is kitermelte a maga kérvénystílusának elméletét. 1837-es kézikönyvünk[8] szerint "a Kérő Levelek foglalatja ez: a bevezetésben megmondjuk, mi adott a kérésre alkalmat; azután elő adjuk azon okokat, melyek a kérést ajánlják és azon hasznot, mellyet tellyesitése által vehetünk, végre hálás igyekezettel kell kérésünk betellyesitéséért ajánlani magunkat. Az előadás nyílt szívvel, de szerényen és illendő módon történjék. Néha szabad a kérő levelekben a környülállásokat elevenebben leírni. A kérést mindég úgy kell előadni, mint valamely igen fontos dolgot. Ha már éltünk valamikor annak jótéteményével, a kihez írunk - azt nem kell elmellőzni; sőt a jelenvaló esetben is, arra építsük bizodalmunkat...". Kassics Ignác 1841-ben a folyamodások és kérelmek szerkezetére ad konkrétabb felvilágosítást.[9]
A 20. század utolsó harmadában az elvárások szintén megfogalmazásra kerülnek. Az 1979. évi levelezési tanácsadó szerint a hatóság négy szempontot mérlegel a kérvények elbírálásánál: a) lehetséges-e, b) jogos-e, c) igazságos-e, végül d) indokolt-e a kérés. Fontos, hogy a fogalmazás félreérthetetlen legyen, ne maradjon ki egyetlen fontos körülmény vagy adat, a kérés előadása legyen tömör és rövid. A szerzők úgy vélik "az írásmű díszítettsége, érzelmes stílusa, továbbá szerzőjének követelődző vagy alázatos magatartása alig játszik szerepet a kérés elbírálásakor."[10]
5. Hierarchikus gyökerek. A kérvények címzettjei adott korban a társadalmi - államszervezeti hierarchiában különböző pozíciókat foglaltak el: az uralkodótól kezdve az alárendelt hatóságokig. Ez a rangbéli különbség a kérvények címzésében, megszólításában, záró fordulataiban jelentős eltéréseket eredményezett.
A király esetében a következők a fordulatok:
1765. Fölséges királyné asszonyunk!... hogy magunkat meghajtván nagy alázatossággal kezeit-lábait nagy csókolgatásunkkal kegyes szárnyai alatt levők ... folyamodunk Fölségedhez...[11]
1847. Felséges császár és apostoli király, legkegyelmesebb uram! Könnyes szemekkel vagyok bátor... felséged legmagasabb zsámolya elébe legalázatosb ké-
- 123/124 -
relmemet terjeszteni. A zárórészben: Főhajtással... Felségednek legalázatosabb szolgája és örökös hűségű jobbágya.[12]
1944-ben a kormányzó esetében is kiemelt formulával találkozunk: "Főméltóságú Kormányzó Úr! Legmélyebb tisztelettel és alattvalói hódolattal esendő szóval járulok... atyai színe elé, hogy nekem kegyelmet adni szíveskedjék."
A kormányzati szervek közül a kérelmek a Helytartó Tanács esetében archaikusabbak, a polgári korszakban a belügyminisztérium gyakorlata egyszerűbb, de a kérelem eredményessége érdekében a kérelmező érzékelteti a nagy távolságot:
1800: "Felséges Magyar Helytartó Tanács, nékem kegyelmes uraim! Mélyen leborulva elkeseredett szívvel folyamodván... F. M. Ht. kegyelmes színe eleibe alázatosan jelentem... zárórész: Mely irgalmas végzést alázatosan elvárván magamat kegyelmességébe ajánlván vagyok és maradok... kegyelmes uraimnak... legkisebb szegény szolgálója."[13]
1867: "Nagyméltóságú Báró Miniszter Úr! Kegyelmes Uram!" Zárórész: "Ki többnyire mély tisztelettel vagyok, nagyméltóságodnak alázatos szolgája." A zárórészek variációi: 1870: "Hódoló tisztelettel", 1872: "Legalázatosabb tisztelettel", 1885: "Mély hódolattal, legalázatosabb szolgája."
A székesfőváros esetében a kérvényező alaphelyzet keveredik az egyszerűbb fordulatokkal élő polgári stílussal. Ez figyelhető meg a tanácshoz és a főkapitányhoz intézett kérelmek esetén. 1870: "Tekintetes Tanács!" ... "Tisztelettel maradván." 1870: "Tekintetes Tanács! Alulírott bátorkodik legalázatosabb kérelmével Tekintetes Városi Tanács elé járulni és az itt érintett sorokat kegyes pártfogásába ajánlani." 1867: "Tekintetes Főkapitány Úr!... Kérelmem megújítása mellett maradok." 1867: "... Mely alázatos kérelmem teljesítésének reményében maradok legalázatosabb szolgája." 1874: "Tekintetes Főkapitányság!... Tisztelettel maradván..." 1893: "Nagytekintetű Főkapitányság! Kérelmem megújítása mellett maradok kiváló tisztelettel..."
A magánjogi függés különösen a jobbágyvilágban termelt ki alázatos fordulatokat. 1802: "Méltóságos Consiliarius Úr! Nékünk Kegyelmes Patrónus Urunk! Szívünk keserves fájdalmával kelletik siralmas sorsunkat, állapotunkat... Kegyes Földes Urunknak eleibe terjeszteni alázatos instanciánk által..." Zárórész: "... a Méltóságos Consiliarius Úrnak, mint kegyes földes urunknak alázatos szegény szolgái..."[14]
6. jogpolitikai gyökerek. A kérvénykultúra változása során a folyamodványokat, azok alakját közjogi hatások is érték, a kormányzati szervek jogpolitikai elveket is érvényesíteni akartak a kérelmezők beadványaival kapcsolatosan. Erre a regulaív törekvésre kiváló példa a felvilágosult II. József 1782. január 2-i pátense.[15]
A bevezető rész egyértelművé teszi: Az uralkodó szándéka a gyors ügymenet, mégis fel kell ismernie, hogy minden tekintetben közhasznú szándéka elé többek között a kérvények határtalan terjengőssége támaszt akadályt. Az akadály félretolására "az ügyvédeket, ágenseket, közjegyzőket és egyáltalán mindenkit, akik a feleknek kérvények szerkesztésébe ártják magukat" illő rendre utasítja, mely egyrészt nem veszi el a kérelmező lehetőségét mindannak a felhozására, amely a kérelmet képes megalapozni, de elzárja a bővítések és ismétlések előtt az utat, "mellyek által az indokokhoz súlyra nézve semmi sem tétetik hozzá, mégis a fogalmazás egészen zavarossá és értelmetlenné válik...".
Az uralkodó a hozzá és bármely hatósághoz intézett kérvényeknél elengedte "az összes titulaturát, bevezető- és záróformulát, az összes ezidáig szokásos ún. kúriákat (hivatalos, ünnepélyes, udvari stíluselemek)", és csak azokat hagyta meg, mellyek az ügyvitelhez, a jegyzőkönyvezéshez és a regisztratúrához szükségesek voltak.
A rendelet pontos alakszerűségeket határozott meg a kérvény külső- és belső alakszerűségére nézve. Elrendelte, hogy a benyújtó neve mellől maradjon el az "alattvalói hódolattal" és "Felséged engedelmes..." kitétel, de legyen ott a dátum és a benyújtás helye.
A jozefinista propaganda természetesen melegen üdvözölte a rendeletet, mint amely véget vet a "Skribentmaschine"[16] kérvényeket készítő garázdálkodásának. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a rendeletnek általában nem volt foganatja, mert vizsgált kérvényanyagunk (a 19. századból és a 20. század első feléből) inkább arra utal, hogy a kérvényezők a hagyományokat, a "kérvényezési ösztönöket" követték.[17]
A ferenci reakció idején egészen más természetű felső leiratok foglalkoztak a kérvényekkel: 1799-ben előírták, majd később megismételték, hogy a kérvényeket udvari stílusban kell kiállítani[18]
7. Politikai gyökerek. A kérvénykultúra természetesen nem tudta magát függetleníteni a politikai környezettől, a folyamodók érveiket, azok hatékonyságának növelése céljából "aktualizálták".
1765-ben egy somogyi jobbágykérvény Mária Teréziához így szól:[19] "... íme, hogy már régen megnyomorodott hazánk szomorúságban vala, mivel az ő szívének semmi vigasztalást nem reményiette: de íme szegény országunk reménye a mostani időkben megjelent... hogy nyitva légyen az irgalmasság ajtója, hogy a szegény megnyomorodott jobbágy szolgáknak az irgalmasság kegyesen osztatik..."
A 19. század közepének nagy nemzeti élménye volt 1848/1849. Ennek a kérvényekben való "felváltására" még sokáig sor került. 1867. április 5-én a pesti rendőrkapitányhoz kérelem érkezett,[20] amely a küszö-
- 124/125 -
bön álló koronázás alkalmával bérbeadás céljára tribün felállítását kívánta engedélyeztetni. Az indoklás "Mind az 1848-1849-ki magyar hadjáratot végiglen átszolgált honvéd tisztségen, majd külföldre lett menekülésem, Amerikában tett tapasztalataim... stb. mind megannyi bizonyosságai politikailag zaklatott életemnek... minden esetre bátorságot és reményt nyújtanak arra, hogy az önfenntartásnak hazám földjén reám nézve eddig megnehezített lehető módjai most már nem záratnak el előlem."
Sajátos módon a tradicionális kérvénykultúrának véget vető pártállamban a 20. század második felének kezdetén a beadványok gazdagok az aktuális politikai fordulatokban.[21] "Mindent a Szovjetuniónak köszönhetünk" (1950), "Mi kommunisták menet közben kijavítjuk a hibákat" (1951), "Hogy ezután bátor harcosa lehessek családommal együtt a Szocializmust Építő Demokráciánknak" (1954), "Fiam miért nem vonulhat fel a nagy nemzetközi seregszemlén?" (1951).
A politikai átalakulások azóta is tükröződnek a beadványokban.[22]
8. Szakrális gyökerek. A világi felséghez, és a felsőbbségekhez intézett kérelmeik mellett, vagy sokszor azt megelőzően a hívők, felekezetük megkövetelte rítus szerint számtalanszor könyörögtek a Mindenhatóhoz és kértek közbenjárást. Ennek az "égi kérelmezésnek is" sajátos irodalma alakult ki, amelyre reformkori példát jelent az 1838-ban megjelent "Lelki vezér". Azért tartjuk szükségesnek az utalást ennek néhány passzusára, mert a tradicionális és vallásos világban a szakrális fordulatok a világi kérvényezési szférára is áttételesen hatottak, ha a felnagyított helyzetben lévő hatósághoz fordult sorsa jobbra fordulását remélve a kérelmező. Az említett kiadvány szerint az imádságok közül[23] több is számításba jöhet. A kérvényezők lelkivilágához pedig a szentek körében Szent Rita áll a legközelebb.[24]
9. Pszichológiai gyökerek. A kérelmező évszázadok óta utolsó reményeként fordul a hatósághoz. Hivatkozik siralmas helyzetére, igazát, ártatlanságát bizonygatja, vagy beismeri hibáját és javulást, becsületes életmódot ígér. Ezzel párhuzamosan a megkeresett személy igazságérzetére, méltányosságára, jóságára apellál.[25] Ezeknek a pszichológiai elemeknek megjelenésére hozzuk az alábbi példákat:
1846. "...Midőn a feljebb tisztelt helyeken már több ízben folyamodásaink után sem nyerhettünk, s nem is remélhettünk vigasztaló, s megnyugtató kihallgatást... mélységes alázatossággal esedezünk szentelt felséged előtt[26]. 1932. "Így préselik az én szívemet, mely présből menekvés nincs, ha Kegyelmes Asszonyom fel nem nyitja annak satuit kegyes jószívűséggel."[27] Ezek a fordulatok az ötvenes években is előfordulnak:[28] "... villant fel az agyamban az a gondolat, hogy sok hiábavaló próbálkozás után a Szovjet követséghez forduljak", "...támogatást sehonnan sem kapok, ezért fordulok a Párthoz..."
A kegyelmi kérvénynél aligha létezik kétségbeesettebb helyzet, ahol a már-már reménytelen érvelés része a javulási ígérete.[29] Az 1870-es évek kérvényeinek megszokott fordulatai utalnak arra a nagylelkű hazafias szellemre, mellyel a tanács felkarolja a közjót, vagy a szegények iránt táplált jóindulatának ad tanúbizonyságot.
A "szegény adózó köznép" konkrét nyomorának megjelenítésén kívül a kérvények lapjain általában is így jeleníti meg magát:[30]1551 : "Nagyságod romlott és nyomorodott szegény jobbágyi keseregnek.", 1676: "Mi szegény megnyomorodott látrányi polgárok...", 1803: "...A méltóságos földes uraságunk tisztjeitől hurcoltatunk és nyomorgattatunk", 1920: "Mi... Somogy vármegyének legszegényebb sorsú földhöz ragadt telepes lakosai...", 1932: "... tekintsen rám szegény nyomorgóra", 1933: "Rettenetes nyomasztó nyomorom késztet arra, hogy Nagyméltóságodhoz forduljak."
10. A tradicionális kérvénykultúra vége. A második világháború utolsó szakaszában Magyarország hadszíntérré vált. Az államkeretek széthullásával megsemmisült az a hivatali apparátus, amely a rendi eredetű címzéseket neobarokk stíluselemeket hordozó kérvénykultúrát is éltette.
A magyar politikai, társadalmi élet demokratizálódása a tradicionális kérvénykultúra végét jelentette. Ennek keretében közvetlen hatást gyakorolt az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947: IV. tc.[31] A pártdiktatúra idején a hangsúlyozottan "plebejus stílustól" eltérni nem volt veszélytelen és a pár évvel azelőtti kérvények magas állású címzettjei a tradicionális uralkodó elit tagjai üldöztetésnek voltak kitéve - mint a koncepciós perek, a kitelepítés, emigrációra kényszerítés.
Annak ellenére, hogy a kérvényezési stílus az új politikai kultúra részeként "elvtársi módon" megújult, mégis sok tekintetben ismerős beidegződések, stíluselemek maradnak fenn.[32]
A magyar kérvénykultúra az ezredfordulóra újra változik, egyre racionálisabbá válik a szövegszerkesztési technikák következtében szabványosul és szürkül. Túltengenék benne a jogszabályokra történő szakszerű és száraz utalások, és az elbírálásukban részt vevő személyek tájékoztatása szerint csökkent a hatóságok iránti tisztelet. Ugyanakkor régi fordulatok is visszaköszönnek lapjaikon.[33] ■
JEGYZETEK
[1] J. v. Sonnenfels (1785): Über den Geschäftsstil. Die ersten Grundlinien für angehende österreichische Kanzleybeamten.
Wien, 1785. - Károlyi István (1837): Köz-hasznú magyar és német levelező - könyv és nemzeti titoknok, a közönséges életben előforduló hivatalbeli és barátságos helyhezkötésekhez alkalmazva. Pesten, 1837. - Zsiray Zsigmond (1838): Lelki vezér az üdvösség útján, vagy A Teljes Szent Háromság egy igaz Istennek lélekben és igazságban imádására útmutató Közönséges imádságos könyv a keresztény katholikusok számára. Pécsett, 1838. - Kassics Ignác (1841): Praxis politica civilis et stylare politicorum latino - hungaricum. Pars I. Possonii, 1841. - E. Mayerhofer s (1895): Handbuch für den politischen Verwaltungsdienst. I. Wien, 1895. - H. Balázs Éva, összeáll. (1951): Jobbágylevelek, Bp. 1951. - Makay L.-Mezey L. (1960): Arpád-kori és Anjou-kori levelek. XI-XIV. század, Bp. 1960. -Kanyar József (1967): Harminc nemzedék vallomása Somogyról, Kaposvár, 1967. - Honffy Pál-Szabolcs Árpád (1979): Levelezési tanácsadó. Bp. 1979. - Kiss F. László (1983): Retorika - stilisztika. (A közéleti beszéd és a hivatalos nyelv alapkérdései), Bp. 1983. - Bácskai és bánáti jobbágylevelek (16761848) Újvidék, 1984. - Kardos Sándor-Jávor István-Kováts Albert-Kenedi János-Pető Iván-Vági Gábor (Én): "Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van", Héttorony Könyvkiadó. A pécsi jogtörténeti műhelyben jelent meg Kajtár István (1986): "Méltóságod lábainál azért hullok térdre..." - Fogva tartottak kérvényei, szokásai a Bach-korszak elején. In.: Studia Juvenum III. 69-81. l, Pécs, 1986. - Kajtár István (1996): Jogi stílusunk jogtörténeti gyökereiről. In.: Benedek emlékkönyv. Studia Iuridica 123, Pécs, 1996.124-132. l., Igen értékesek a tanszékre írt dolgozatok (kéziratban): Bárány Kinga (1998): Fejezetek a kérvényezési kultúra köréből, Kézirat, és Szoldánné Pethő Ágnes (2001): A kérvényezési kultúra 1848-tól napjainkig, különös tekintettel a rendészeti szervekhez érkezett kérelmekre, folyamodványokra, Kézirat. Ez utóbbi anyaggyűjteményét 1867-1893, 1934-1944 között jelen dolgozatban köszönettel értékeltem.
- 125/126 -
[2] Sonnenfels (1785): 91. l.
[3] Kassics I.(1841): I. 41. l.
[4] A magyar nyelv történeti - etimológiai szótára Il.kötet, Bp. 1970. 452. l.
[5] Kiss F. László (1983): 163. l.
[6] Lásd 1957. IV. tc. 13. §. 1.bek. Államigazgatási szervhez államigazgatási ügyben kérelemmel, panasszal, bejelentéssel (a továbbiakban: beadvány) írásban vagy szóval lehet fordulni.
[7] Makkai L. - Mezey L. (1960): 5-19. l.
[8] Károlyi I. (1837): 118-119. l.
[9] Szerepelnie kell: 1. a kérelem indokának, 2. magának a tulajdonképpeni kérelemnek, 3. a kérelem motivációjának és rációjának. A kérelem indokát igen röviden ki kell fejteni, és gyakran a kérelemmel kell összekötni, kivéve ha valamely bonyolult körülmény az ellenkezőjét indokolja..., a kérelemnek magának rövidnek kell lennie, azt világosan és határozottan kell előterjeszteni..., Kassics I. (1841): I. 41. l.
[10] Honffy P.-Szabolcs Á. (1979): 208-209.1. Véleményünk szerint ez az elvárás közvetve a korábbi kérvényezési kultúra egyes elemeinek továbbélésére utal.
[11] Kanyar J. (1967): 115. l.
[12] Bácskai és bánáti jobbágylevelek ... 89. irat.
[13] Bácskai és bánáti jobbágylevelek, 48. irat.
[14] H. Balázs É. (1951): 154. irat.
[15] Közli Mayrhofers I. (1895): 1159-1160. l.
[16] Gépiesen dolgozó íródeák, firkász. Sonnenfels (1785): 94. l.
[17] Az 1782-es pátens "mögöttes" hatására utal viszont az 1895-ös közlés!
[18] Kassics I. (1841): I. 53. l. Itt ínak elő, hogy a felsőséget a kérvényben nem lehet nyilvánvalóan mocskolni.
[19] Kanyar J. (1967): 115. l.
[20] Szoldánné (2001) gyűjteményében. Főv. L. Pest város Városkap. Hiv. Iratai IV. 1327/a. 1867-69. IV. doboz.
[21] Hol zsarnokság van... 38., 67., 158., 34. l.
[22] A rendszerváltozás óta például a jogállamiság követelményeire való hivatkozás gyakran szerepel a kérvényekben.
[23] Zsiray Zs. (1838) 244. 1., l. felemelkedés, 2. dicsőítés, 3. könyörgés, 4. hálaadás, 5 föláldozás közül figyelemreméltó a könyörgés - Istentől valami jót és üdvösségest kérünk: mert vétkes dolgot kérni Istentől nem imádság, hanem kárhozatos tévelygés és káromlás - a hálaadás, és a föláldozás - midőn az Istennel velünk közlött sok jótéteményeit, lelki és testi ajándékait gondolóra vesszük... illetve mindőn bánjuk, hogy eddig is oly rosszul szolgáltunk Istennek, és föltesszük magunkban, hogy ezután hívebben fogunk neki szolgálni. A két szféra között számos pszichikai közvetítésű kapcsolat lehetséges.
[24] A hozzá intézett, a pécsi Irgalmasok templomában talált ima szerint ima egyes fordulatai egyértelműen utalnak világi kérvénykultúra több fordulatára: A teljes bizodalomra, más segítség hiányára, a kétségbeejtő helyzetre, a közbelépés kérelmezésére: "A fájdalom és az aggodalom súlya alatt teljes bizodalommal fordulok hozzád, hogy megnyerjem segítségedet, kit a lehetetlenségek szentjének neveznek. Szabadítsd meg az én szegény szívemet, amit az aggodalom nyom ... Mivel minden, amivel segíthetnék magamon, lehetetlennek tűnik fel, teljesen benned bízom... ha bűneim lennének akadályai, hogy teljesedjenek vágyaim, eszközöld ki Istennél töredelmet és bocsánatot. Ne engedd, hogy tovább hullassak keserű könnyeket. Jutalmazd meg szilárd reménységemet.
[25] Kajtár I. (1986) plasztikus képet ad mindezekről a fogvatartottak kérvényei kapcsán.
[26] H. Balázs É. (1951): 267. l.
[27] Kanyar J. (1967): 437. l. Horthy Miklósnéhoz intézett kérelem.
[28] Hol zsarnokság van ... 38., 195. l.
[29] "Mert amennyiben Főméltóságod atyai jóságos szívének kegyelme folytán életemet visszakapom, úgy a leghatározottabb ígéretet teszek arra, hogy soha, semmiféle, a legcsekélyebb botlás se feketítse lelkemet, hanem a legtisztességesebb életet élve hasznos tagja lehessek a magyar társadalomnak." 1944. Szoldánné (2001) anyaggyűjtése: Főv. L. Bp. Kir. Büntető Törvényszék VIII. 5.c. 7636/1944.
[30] A somogyi példát: Kanyar J. (1967) 56., 78., 158-160., 393., 437., 444. l.
[31]A kérvényezési kultúra egyik gyökerére vetett fejsze a 3. §. 3. bek. "Tilos olyan címzést használni, amely a jelen törvénnyel megszüntetett rangra vagy rangjelző címre (méltóságra) utal (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes stb.)" (4) bekezdés "Tilos olyan címzést használni, amely a közszolgálat körében rendszeresített álláshoz fűződik, vagy társadalmi megkülönböztetésre utal (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, tekintetes, nemzetes stb.)"
[32] Ahogy arra már a pszichológiai gyökereknél és a politikai érvelési technikánál már utaltunk!
[33] Tanügyi kérvényekben fordul elő a reménytelen helyzetre való hivatkozás, a kérelmező hibájának beismerése, az utolsó esély iránti kérelem, és az a fordulat, hogy a dékánnak "joga és hatalma van" a kérelem teljesítésére.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
