A nemzetközi, főként az Európai Uniót érintő migrációs nyomás az elmúlt két évtizedben egyre intenzívebbé vált, melynek keretei között Európa államai egyre nagyobb számban kényszerültek a fejlődő világ országaiból érkező migránsokat fogadni[1]. Addig, amíg 2009 és 2010 között évente nagyságrendileg 100 000 volt a tagállami határokon tetten ért illegális bevándorlók száma[2], ez a szám 2014-re 276 113 főre emelkedett összeurópai szinten, ami több, mint 138%-os emelkedést jelent a korábbi években mért adatokhoz képest[3]. Szintén tényszerűen rögzíthető, hogy az elmúlt két évben az illegálisan az Európai Unió területére lépő bevándorlók száma csak tovább növekedett, 2015 és 2017 között példa nélküli szintre.
Az illegális migrációt, mint jelenséget az egyes tagállamok eltérően határozzák meg, így arra saját belső jogukban is eltérő válaszokat adnak. Van ahol szabálysértésként tekintenek rá, máshol pedig közigazgatási jogi válaszokat adnak a problémára. Ugyanakkor a kriminalizálás nem elterjedt válasz az Európai Unióban. A nyugat-európai államokban jellemzően a jogellenes határátlépést, valamint a jogellenes belföldi tartózkodást nem is tekintik bűncselekménynek[4]. A politikai párbeszéd során mégis gyakran minősítik az illegális bevándorlást olyan jelenségként, amely veszélyezteti az állami szuverenitást, valamint a közbiztonságot is, mely miatt az egyes államoknak joguk van határaikat megvédeni.
A fenti megállapítást követte Magyarország Kormánya is, amikor a 2014-től folyamatosan erősödő migrációs nyomással szemben a jog eszközével kívánta felvenni a küzdelmet. 2015-ben, amikor a legnagyobb volt hazánkon a migrációs nyomás, a Magyar Kormány az illegális bevándorlás megfékezését tűzte ki jogpolitikai célként. A cél megvalósítása érdekében 2015. szeptember 04-én került elfogadásra a 2015. évi CXL. törvény, amely több területen, több jogszabályt érintően jelentős változásokat vezetett be már 2015. szeptember 15. napjától kezdődően. A köznyelvben "fizikai és jogi határzárként" elhíresült védelmi rendszer egyik fontos eleme a felmerült problémára történő büntetőjogi megoldások kidolgozása volt. Az illegális migráció megfékezése érdekében bevezetett büntetőjogi reformnak két pillére volt, egyrészt a büntető anyagi jogi, másrészt pedig a büntető eljárási jogi. Előbbi lényegét részben új büntetőjogi tényállások[5] megalkotása és ezzel összefüggésben a Btk. Általános Részének - főként a büntetéskiszabással kapcsolatos rendelkezéseinek -, részben pedig a migrációhoz kapcsolódó már meglévő tényállások szigorítása adta, utóbbi esetében pedig egy új külön eljárás került a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvénybe (a továbbiakban: Be.) beemelésre, mely a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatti büntetőeljárásokra vonatkozó speciális szabályokat foglalta össze. Megállapítható, hogy az új külön eljárás rendelkezései több tekintetben is, főként a büntetőeljárás alapelvei, valamint hazánk európai kötelezettségvállalásai szempontjából problémásnak tekinthetők, melyek közül a tanulmány kiemelten egy alapelv, az anyanyelv használatának jogával kapcsolatos generális princípiummal összefüggésben kívánja a bevezetett eljárási rendelkezéseket elemezni.
A nyelvi jogok, mint alapjogok védelmét számos ország, így az Európai Unió tagállamai is szabályozzák[6], eljárási jogrendjeik alapvető értékévé tették. Nincs ez másként hazánkban sem, ahol más eljárási jogág mellett a büntetőeljárási jogban is megjelenik ezen jog védelme. Minthogy az új Büntetőeljárási törvény, a 2017. évi XC. tv. (a továbbiakban: új Be.) elfogadásra került, és 2018. július 1-jével hatályba is lép, elemző vizsgálatunk nemcsak a jelenleg hatályos, hanem a jövőre hatályba lépő új eljárásjogi kódex vonatkozó rendelkezéseit is a vizsgálat fókuszába helyezi.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény illegális bevándorlással összefüggő módosítását követően sok büntetőeljárás került lefolytatásra határzárral kapcsolatos bűncselekmény miatt. Az alábbi táblázat[7] jól mutatja, hogy 2015. szeptember 15. napjától kezdődően a hatóságoknak hány alkalommal kellett a speciális külön eljárási szabályokat alkalmazniuk, amely bár országos szinten nem tekinthető kiemelten magasnak, ugyanakkor, ha azt vesszük alapul, hogy erősen lehatárolt ezen
- 24/25 -
eljárások területi eloszlása - illetve az ezen bűncselekmények elbírálására kizárólagos illetékességgel bíró bíróságok száma is csekélynek mondható -, a számok mindenképpen alátámasztják a tanulmány által említésre kerülő eljárásjogi probléma súlyát.
1. számú táblázat: a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatti külön eljárások száma
2015. szeptember 15. és 2017. október 15. között
| 2015 | 2016 | 2017 | |
| határzár tiltott átlépése | 914 | 2843 | 21 |
| határzár megrongálása | 22 | 1543 | 518 |
A regisztrált bűncselekmények száma jól mutatja, hogy a kritikai elemzésünk tárgyát képező külön eljárási szabályok viszonylag nagy számban kerültek a hatóságok által alkalmazásra. A 2016-os év kiugró adatai a nyugat-balkáni migrációs útvonal szlovén-horvát, majd horvát-szerb lezárására vezethetők vissza[8] azzal, hogy a számadatok 2017-es csökkenése egyértelműen az ún. balkáni migrációs útvonal teljes lezárásának, illetve az új, Nyugat-Európát más irányból megközelítő útvonalak kialakulásának köszönhető. Ugyanakkor a vizsgálat tárgyát képező probléma a fizikai határzár esetleges bővítésével területi szinten is kiszélesedhet a jövőben hazánkban is.
Az anyanyelv használatának joga fundamentális elve a magyar büntetőeljárásnak, mely alapján az eljárás során mindenki eljárási jogállásától függetlenül saját anyanyelvét, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott körben regionális vagy kisebbségi nyelvét, vagy az általa értett más nyelvet mind írásban, mind pedig szóban szabadon használhatja[9]. Ennek pedig fontos eleme, hogy ha a törvény eltérően nem rendelkezik, csak azon kézbesítendő okiratok lefordításától tekinthetnek el a büntetőügyekben eljáró hatóságok, amelyek esetében az érintett ezen jogáról lemondott. Az anyanyelv használatának joga kiemelten védett jog az uniós jogrendszerben is. Az Európai Tanács már az 1999. október 15-16-i tamperei értekezletét követően megfogalmazta azt az igényt, hogy az Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködés sarokköve kell, hogy legyen a büntető és polgári ügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerésének elve. Ezzel összefüggésben a Tanács 2000. november 29-én intézkedési tervet fogadott el[10], amely a fenti elv büntetőügyekben való érvényesítésének céljából került megfogalmazásra. Minthogy az Unió álláspontja szerint a kölcsönös elismerés záloga, hogy a tagállamok megbízzanak egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerében, a minimumkövetelmények rögzítése elengedhetetlenné vált. Ezen követelmények rendszerében pedig az anyanyelv használatának joga kiemelten fontos alapjogként nyert értelmezést. E körben az uniós jogalkotási folyamat[11] összhangban állt az egyes nemzetközi jogból fakadó kötelezettségekkel[12] is. Bár az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában inkább a váddal kapcsolatos tájékoztatással, illetve a "haladéktalan tájékoztatás" értelmezésével kapcsolatosan találkozhatunk eseti döntésekkel, az uniós jogalkotási folyamat eredménye ennél a szintnél jóval mélyebben határozza meg az egyes tagállami hatóságok kötelezettségét[13].
Az ismertetett előkészítő folyamatok eredményeképpen született meg az Unió 2010/64/EU Irányelve (a továbbiakban: Irányelv), mely 2010. október 26. napján került kihirdetésre az Unió Hivatalos Lapjában[14]. Az Irányelv rögzíti, hogy a tolmácsoláshoz és a fordításhoz való jogot észszerű határidőben, bizonyos minőségi követelményeknek megfelelően biztosítani kell az érintettek számára. Tulajdonképpen az Irányelv az anyanyelv használatának jogát három területen érinti: a minőségi tolmácsoláshoz való jog, a minőségi fordításhoz való jog, valamint az ehhez kapcsolódó strukturális kötelezettségek terén[15]. Jelen tanulmányunk szempontjából az Irányelv 3. cikkében szabályozott lényeges iratok fordításához való jog érdemel kiemelést. A 3. cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a büntetőeljárás hivatalos nyelvét nem értő terhelteknek, hogy észszerű határidőben megkaphassák azoknak az iratoknak a fordítását, amelyek eljárási jogaik gyakorlása szempontjából lényegesek. Az Irányelv 3. cikk (2) bekezdése kiemeli, hogy ilyen "lényeges iratnak" minősül a szabadságelvonással kapcsolatos határozat, valamint a vád, illetve az ügyben született bármilyen ítélet. Így az Irányelv maga emel ki olyan releváns eljárásjogi dokumentumokat, melyek fordítása a tisztességes eljáráshoz való jog biztosítása szempontjából nem mellőzhető[16].
A fentiekkel összefüggésben megállapítható, hogy a Be. 9. §-ában rögzített anyanyelv használatának joga szélesebb körben biztosítja mind személyi, mind pedig
- 25/26 -
tárgyi hatályát érintően e jog érvényesülését az Irányelvben meghatározottnál a hazai büntetőeljárásban, bár a gyakorlatban alkalmanként előfordulnak problémák[17]. Személyi hatályát tekintve ugyanis "mindenkiről" és nem csak a terheltről beszél a jogszabály, illetve tárgyát nemcsak az ún. "lényeges iratok", hanem a minden kézbesítendő hivatalos irat képezi. Garanciális szabályként - egyben az Irányelvvel összhangban - a törvény a Be. 219. § (3) bekezdésében[18], valamint a 262. § (6) bekezdésében[19] elvi éllel rögzíti a terhelt vonatkozásában az írásbeli fordítási kötelezettséget a vádirat és az ügydöntő határozat rá vonatkozó része tekintetében. Ezt erősíti meg tulajdonképpen a Kúria 1/2013-as számú büntető elvi döntése is, amelyben a legfőbb bírói fórum akként foglalt állást, hogy a nem magyar anyanyelvű terheltnek írásban szükséges lefordítani a büntetőügy lényeges iratait, különösen a szabadságelvonásról szóló határozatot, a vádiratot és minden ügydöntő határozatot[20]. Tulajdonképpen az új Be. ezeket a garanciális szabályokat megtartja az általános szabályok között[21]. Azaz az általános előírások mentén a magyar jog és a kialakult gyakorlat az Irányelv 3. cikk (7) bekezdésében foglalt kivételt sem alkalmazza, a fordítással kapcsolatos hatósági kötelezettséget az írásbeliséghez kapcsolja.
Az általunk a tanulmány elején említett eljárásjogi probléma ugyanakkor nem az általános eljárás szabályrendszerében, hanem az ún. külön eljárásként értékelt határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatti eljárások szabályok között érthető tetten, tekintettel arra, hogy ezek speciális szabályok az általánoshoz képest, így ez előbbieket kell alkalmazni, amennyiben az illegális migrációval összefüggésben megalkotott határzárral kapcsolatos bűncselekmény miatt járnak el a hatóságok. A továbbiakban ezen problémát mutatjuk be.
A Be. 542/K. §-a értelmében sem a vádirat, sem pedig az ügydöntő határozat kötelező fordítására vonatkozó általános szabály a határzárral kapcsolatos bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárásban nem alkalmazható. E körben a jogalkotói indokolás arra utal, hogy "az eljárás minél gyorsabb befejezése érdekében bizonyos fordítási szabályok alkalmazására nincs lehetőség." Azaz a jogalkotó a kivételt az eljárás gyorsítása érdekében alkotta meg. A szabály indokolt volta mellett érvel Bérces Viktor is, aki szerint főként tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben kaotikus állapotokat tudna előidézni, ha a nagy számú, és eltérő nyelvet beszélő terheltek vonatkozásában a fordítási szabályt alkalmazni kellene[22].
A magunk részéről a fenti indokokkal nem tudunk egyet érteni[23]. A vád fordítása a bírósági eljárás tárgyának megismerése, a hatékony védelemhez való jog érvényesülése, míg az ügydöntő határozat fordítása a bíróság jogi álláspontjának megismerése, a jogorvoslati lehetőség pontos kimerítése, illetve a problémamentes végrehajthatóság szempontjából nélkülözhetetlen[24]. Emellett pedig a hivatkozott kivételt teremtő szabály nemcsak tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, hanem ezen "időszakon" kívül elkövetett határzár elleni bűncselekmény miatt indított eljárásban is alkalmazandó. Azt pedig csak megjegyezzük, hogy az eltérő nyelvet beszélő terheltek mellé tolmácsot mindenképpen igénybe kell vennie a hatóságoknak, amely szintén alkalmas lehet arra, hogy több tolmács egyidejű alkalmazása esetén akár a bírósági eljárásban is nehezen átlátható perjogi helyzeteket generáljon.
Az anyanyelv használatához való jog, valamint az Irányelv alapján biztosítandó fordításhoz való jog a tisztességes eljárás részei, így azok háttérbe szorítása pusztán az eljárás gyorsítása okán nem indokolható. Láttuk azonban, hogy az Irányelv 3. cikkelyének (7) bekezdése ismer a főszabály alól - nevezetesen a lényeges iratok írásbeli fordításához való joga alól - kivételt, amennyiben nem zárja ki a szóbeli fordítás lehetőségét sem, ha ez nem sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. Jelenleg ezen szabályba "kapaszkodva" a kötelező tolmács jelenléte mellett szóban történik meg a tárgyaláson a vád és az ügydöntő határozat fordítása a terheltek felé[25]. Ugyanakkor a tisztességes eljárás olyan esetekben - amikor például nem bíróság elé állítás mellett folyik le az eljárás - nem tud érvényesülni, hiszen a terhelt a vád kézbesítése ellenére csak a tárgyaláson kerülhet abba a helyzetbe, hogy megismerje annak tartalmát, illetve a határozat végrehajtását is eredményesebben szolgálná annak írásbeli fordítása. Azaz a gyakorlatban az a szabály, hogy a jogalkotó expressis verbis kizárja az írásbeli fordítás lehetőségét, anomáliákat tud teremteni. Emellett pedig a szóbeli fordítás lehetőségével az Irányelv pusztán csak egy kivételt állapít meg, amely azonban nem jelenti azt, hogy a nemzeti jogok a főszabályként megjelölt írásbeli fordítási kötelezettséget adott büntetőeljárásban kizáró rendelkezéseket alkalmazhatnának. A főszabály hiányában ugyanis a kivétel is értelmezhetetlen.
Vélhetően a magyar jogalkotó is felismerte ezt a prob-
- 26/27 -
lémát akkor, amikor az új Be. kodifikációs munkálatai zajlottak, hiszen a jelenlegi megközelítést már nem tartotta tartható álláspontnak akkor, amikor a nyelvhasználattal kapcsolatos rendelkezést megalkotta a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatti eljárási szabályok között. Az új Be. 833. §-a foglalkozik a felvetett kérdéssel, és a következőképpen rendelkezik: "A terhelt a vádirat, illetve az ítélet lefordításáról lemondhat." Látható tehát, hogy az új jogszabályi környezetben a jogalkotó már a terhelt kezébe helyezi annak a lehetőségét, hogy eldöntse, élni kíván-e a fordításhoz való jogával vagy sem. Ezzel a módosítással - a vizsgált szempontból legalább is - a jogszabály már inkább megfeleltethető az Irányelv szellemiségének, különösen annak 3. cikk (8) bekezdésének[26]. Ugyanakkor álláspontunk szerint az új Be. fent említett szabálya nem következetes, nem koherens, hiszen különbséget tesz a fordításhoz való jog szempontjából a külön eljárás szintjén az ügydöntő határozatok között azok típusa alapján. A szabály ugyanis csak ítéletről beszél, az ügydöntő végzéseket azonban mellőzi. Így ügydöntő végzések, valamint egyéb kézbesítendő határozatok vonatkozásában értelemszerűen az általános szabályok az irányadók. A nyelvhasználattal kapcsolatos jog részleteit a jogalkotó az új Be.-ben immáron nem az alapelvek között, hanem az eljárási cselekményeket általánosságban szabályozó negyedik részben elemzi, ahol a 78. § (8) bekezdésben teszi lehetővé a törvény eltérő rendelkezése hiányában a fordításról való lemondást a címzett számára. Azonban, mint ahogyan már a korábbiakban is utaltunk, az új Be. 455. § (6) bekezdése alapján az ügydöntő végzés fordítása kötelező. Azaz amennyiben az új Be. a jelenleg ismert szabályokkal lép majd hatályba, akkor a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatti eljárási szabályok kapcsán azt láthatjuk, hogy az ügydöntő végzések, valamint az egyéb terheltnek kötelezően kézbesítendő iratok fordítása kötelező lesz, míg az ítéletek esetében a terhelt ezen jogáról lemondhat. Teljesen indokolatlan a különbségtétel, melyet mindenképpen fel kell majd a jogalkotónak a szabály módosításával oldania. A könnyebb átláthatóság kedvéért az alábbi táblázatban foglaljuk össze a fentiekben elemzett jogi probléma természetét, kifejezetten a terhelt személyére fókuszálva:
2. számú táblázat
| Be. | új Be. | |
| Általános szabály | Valamennyi kézbesítendő irat fordítása kötelező, kivéve, ha erről a jogáról a terhelt lemondott. Nem mondhat le azonban ezen jogáról a vád, valamint az ügydöntő határozat tekintetében. | Valamennyi kézbesítendő irat fordítása kötelező, kivéve, ha erről a jogáról a terhelt lemondott. Nem mondhat le ezen jogról a vád, valamint az ügydöntő határozat vonatkozásában. |
| Speciális szabály határzárral kapcsolatos bűncselekmények esetén | Nem kell lefordítani a vádat, valamint az ügydöntő határozatot, minden más kézbesítendő irat tekintetében pedig az általános szabályok szerint illeti meg a lemondás joga. | A vád, valamint az ítélet fordításáról lemondhat a terhelt. Az ügydöntő végzések fordítása pedig kötelező, ezen jogról a terhelt le sem mondhat. |
Az említett eljárásjogi probléma feloldása mind a jelenleg hatályos, mind pedig az új Be. vonatkozásában a nyelvhasználat jogával kapcsolatos speciális szabály újra gondolásával történhetne meg. Jelenleg azt láthatjuk, hogy egyre csökkenő tendenciát követ a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatti külön eljárások száma hazánkban, köszönhetően a migrációs útvonalak átrendeződésének. Minthogy az eljárások száma jelentősen lecsökkent, így a fordítással összefüggésben az állam terhén maradó bűnügyi költség mértéke is alacsonyabb lett ezen esetekben, így megfontolásra lenne érdemes elsődlegesen magának a kivételt teremtő szabálynak a hatályon kívül helyezése mindkét eljárásjogi törvényszövegben. Ezzel a jogalkotó egyértelművé tenné, hogy ezekben a külön eljárásokban is a nyelvhasználattal kapcsolatos általános szabályok lennének megfelelően irányadók, így a garanciális jelentőségű dokumentumok fordítása írásban a terheltek számára kötelező lenne a jövőben. A másik lehetséges megoldás - amennyiben a jogalkotó a 2015-ben kialakított jogpolitikai álláspontját fenntartja - a szabály anomáliáktól mentes megfogalmazása lehetne, amely alapján a jogalkotó mind a jelenleg hatályos, mind pedig a 2018-ban hatályba lévő kódexben egyértelműsítené, hogy a terhelt lemondhat a vád, valamint az ügydöntő határozatok tekintetében az írásban történő fordításhoz való jogáról. Álláspontunk szerint nem szerencsés a jelenlegihez hasonlóan csak fordításról beszélni, hiszen ez éppúgy a szóbeli és az írásbeli fordítás jogát is magában ötvözi, az pedig teljesen egyértelmű, hogy a tisztességes eljárás elvével ütközne, ha szóban sem kellene a terhelt számára ezeket a lényeges okiratokat lefordítani. A fentiek alapján az Irányelvvel is összhangban álló, és ellentmondásoktól mentes szabályozás mindkét kódexben a következő lehetne: "A terhelt a vád, valamint az ítélet és az ügydöntő végzés írásban történő lefordításáról lemondhat".
- 27/28 -
Jelenleg nem tudni, hogy a migrációs útvonalak rövid- és középtávon hogyan alakulnak majd át, hazánk ismételten tranzit országgá válhat-e, vagy sem. Azaz jelen pillanatban nehéz azt megjósolni, hogy a jövőben milyen számban kell majd a magyar hatóságoknak - követve a legalitás elvét - eljárniuk határzárral kapcsolatos bűncselekmény miatt, és abból hány esetben lesz majd az anyanyelv használatához való jog érvényesülésének komoly szerepe[27]. Ettől függetlenül azonban Magyarország egy demokratikus jogállam, ahol fontos - különösen egy olyan törvény esetében, mint a büntető eljárásjogi törvény -, hogy a jogalkotó egyértelmű, anomáliáktól mentes, hazánk nemzetközi kötelezettségvállalásait is figyelembe vevő normaszöveget alkosson, amely nemcsak a jogalkalmazók, de az eljárással érintett személyek számára is világos helyzetet tud teremteni. Bízunk ezért abban, hogy a tanulmányban jelzett ellentmondásokat a jogalkotó a közeljövőben felismeri, és megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy nemcsak a hatályos, hanem a jövőre hatályba lépő eljárásjogi törvény is immáron a helyes, az Uniós elvárásoknak, és a hazai büntető eljárásjogi hagyományoknak is egyaránt megfelelő normaszöveget tartalmazza az anyanyelv használatának jogával kapcsolatosan a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatti külön eljárási szabályok között. ■
JEGYZETEK
[1] Anna Triandafyllidou - Thanos Maroukis: Migrants muggling: Irregular migration from Asia and Africa to Europe. London, Springer, 2012, 1.
[2] Christal Morehouse - Michael Blomfield: Irregular migration in Europe. Washington DC, Migration Policy Institute, 2011, 8.
[3] European Union Terrorism Situation and Trend Report 2016.
[4] E. Guild (et. al.): Irregular Migration, Trafficking and Smuggling of Human Beeings: Policy Dilemmas in the EU. CEPS Paperback, 22 February 2016. 24.
[5] Ezen bűncselekmények az alábbiak voltak: határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §), határzár megrongálása (Btk. 352/B. §), valamint a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása (Btk. 352/C. §). Nevezett módosítás az embercsempészés tényállását is módosította, mely azonban nem képezi jelen tanulmány tárgyát.
[6] Láncos Petra Lea: Részvételi jogok és a nyelvi sokszínűség az EU-ban. Miskolci Jogi Szemle, 4. évf. 2./2009. 117.
[7] Forrás: http://www.police.hu/hu/a-rendorsegrol/statisztikak/bunugyi-statisztikak
[8] Hautzinger Zoltán: Idegen a büntetőjogban. Pécs, AndAnn Kft., 2016. 113.
[9] Lásd Be. 9. § (2) bekezdés.
[10] 2001/C12/02 Programme of measures to implement the principle of mutual recognition of decisions in criminal matters. HL C12, 2001.1.15. 10-19.
[11] Ezen folyamat szerves része természetesen a tisztességes eljáráshoz való jogot uniós szintű alapjogként definiáló Alapjogi Charta is, mely a 47. cikkelyében foglalkozik az említett alapjoggal. A Charta az anyanyelv használatának jogát ehelyütt külön nem említi, ugyanakkor az szerves része figyelembe véve az irányadó jogértelmezést is, a tisztességes eljáráshoz való jognak. A rendelkezés tekintetében lásd bővebben az Európai Unió Alapjogi Chartáját (2012/C 326/02). Megjelent: HL C326/ 391 2012.10.26.
[12] Így például az anyanyelv használatának joga megjelenik az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkében is, ami ezen jogot a tisztességes eljárás tartalmi elemeként rögzíti. Illetve közvetve az 1976. évi 8. tvr.-el kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 14. cikk (3) bekezdésében is a váddal kapcsolatos hatóságokat terhelő tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatosan. Megjegyezzük azonban, hogy az uniós irányelv szigorúbb szabályokat állít fel az írásbeli fordítási kötelezettséggel összefüggésben.
[13] E körben lásd: Grád András: Büntetőjogi és büntetőeljárási kérdések az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában. Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny, 4. 2006/3. szám, 72-73.
[14] HL L280, 2010.10.26. Az Irányelv átültetésére az egyes tagállamok 2013. október 27. napjáig kaptak határidőt.
[15] Balázs Réka - Gyurkó Szilvia - Németh Barbara: Büntetőeljárás alá vont fiatalkorúak eljárási jogainak érvényesülése az Európai Unióban. Ügyészek Lapja, XXIV. évf. 2017/3-4., 106-107.
[16] E körben kivételt is csak annyiban teremt az Irányelv, amennyiben előírja, hogy a tényleges iratfordítástól csak akkor lehet eltérni, ha egyrészt biztosítható azok szóbeli fordítása is, és az nem sérti a tisztességes eljárást [Irányelv 3. cikk (7) bekezdés].
[17] E. Cape: Effective criminal defence in Europe. Executive Summary and Recommendations. Antwerp-Oxford-Portland, Intersentia, 2010. 8.
[18] A Be. 219. § (3) bekezdése alapján, ha a vádlott a magyar nyelvet nem ismeri, a vádirat rá vonatkozó részét anyanyelvére, regionális vagy kisebbségi nyelvére, illetve kérésére az általa értett és az eljárásban korábban már használt nyelvre le kell fordítani, és azt így kell a bírósághoz benyújtani.
[19] A Be. 262. § (6) bekezdése tulajdonképpen a fenti szabályt ismétli meg immáron az ítélet és az ügydöntő végzések tekintetében.
[20] Lásd 1/2013. Büntető elvi döntés II. pontja.
[21] Lásd az új Be. 8. § (3) bekezdése, 78. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 423. § (2) bekezdése, valamint a 455. § (6) bekezdése.
[22] Bérces Viktor: A határzárral kapcsolatos bűncselekményekre vonatkozó eljárási szabályokról - de lege ferenda. Eljárásjogi Szemle, 2/2017. szám, 49.
[23] E körben lásd: Bartkó Róbert: The principle of fair trial with special reference to the temporal scope of the Hungarian Act on Criminal Procedure. In. Daniela Cickanova - Ivana Hapcova - Vladislav Micatek (eds.): Bratislaw Legal Forum 2015. Collection of Papers from the International Academic Conference Bratislava Legal Forum, 2015, 574.
[24] A kritikai észrevételekkel kapcsolatosan lásd bővebben: Bartkó Róbert: Észrevételek a határzárral kapcsolatos bűncselekmények szabályozásához. Ügyészek Lapja, 2/2016. szám, 5-15.
[26] Az Irányelv a hivatkozott rendelkezésben szabályozza a terhelt azon jogát, hogy a lényeges iratok írásbeli fordításának jogáról lemondhasson. Természetesen a lemondásnak önkéntesnek, és a vele járó eljárási következményekre történt pontos kioktatást követően megtettnek kell lennie, melyre a gyakorlatnak az új Be. hatályba lépését követően természetesen ügyelnie kell majd.
[27] Ehelyütt fontos ugyanis kiemelni, hogy a nevezett bűncselekmények mindegyike delictum commune, azaz akár uniós állampolgár által is elkövethetők
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens (SZE-DFÁJK).
Visszaugrás
