Az önkormányzatok adómegállapítási joga az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés d) pontján alapul. Az Alkotmánynak ez a rendelkezése önkormányzati alapjogként szabályozza a helyi önkormányzat képviselő-testületének azt a jogát, hogy törvény keretei között megállapítsa a helyi adók fajtáját és mértékét. Az Alkotmánynak ezt a rendelkezését az Alkotmánybíróság akként értelmezte, hogy az az adómegállapítás jogát megosztotta az Országgyűlés és a helyi önkormányzatok között. A parlament mellett a helyi önkormányzatokat is feljogosítja arra, hogy a helyi közszolgáltatásokhoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítására adót vezessen be.
A helyi önkormányzatok adóztatási joga az önkormányzatok gazdasági autonómiájának tradicionális és a fejlett önkormányzati rendszerrel rendelkező országokban általánosan alkalmazott garanciális intézménye.
A hazai megoldás e tekintetben megfelel annak az európai standardnak, amelyet a Helyi Önkormányzatok Európai Kartája 9. cikkelyének 3. §-ában úgy rögzít, hogy "a helyi hatóságok pénzügyi forrásainak egy részét az olyan helyi adók és díjak tegyék ki, amelyek mértékének meghatározására - törvény adta keretek között - ezen hatóságoknak lehetőségük van."[1]
Az önkormányzatok adómegállapítási jogának kereteit a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) határozza meg. A Hatv. szabályozza a helyi önkormányzatok által bevezethető adók fajtáit, a helyi adók alanyait, tárgyát, alapját, illetőleg az adók mértékének maximumát.
A törvény keretei között a helyi önkormányzatokat széles körű döntési szabadság illeti meg a helyi adók megállapítása során. Az önkormányzatok döntési szabadságának terjedelmét és annak korlátait a Htv. 6-7. §-ai szabályozzák.
A Hatv. 6. §-a alapján az önkormányzat adómegállapítási joga keretében
- szabadon dönt arról, hogy vezet-e be helyi adót, a Hatv. által szabályozott helyi adók közül melyeket vezet be,
- hatályon kívül helyezheti, módosítja a bevezetett adókat, meghatározza az adók bevezetésének időpontját, időtartamát,
- a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyok teherviselő képességének figyelembevételével a törvényben meghatározott adómaximum keretei között meghatározza a bevezetett adó mértékét;
- jogosult arra, hogy a Hatv.-ben meghatározott adómentességek, adókedvezmények mellett további mentességeket, kedvezményeket vezessen be,
- a Hatv. és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) keretei között meghatározza a helyi adózás eljárási szabályait.
Az önkormányzatot e döntési szabadsága körében is korlátozó rendelkezések:
- az adók évközi módosítása során nem hozhat olyan rendelkezést, amely az adóéven belül súlyosbítaná az adóalanyok adóterheit,
- az adóalanyt egy meghatározott adótárgy tekintetében csak egyféle adó megfizetésére kötelezheti,
- a vagyoni típusú adók körében az adót egységesen - tételes összegben vagy a korrigált forgalmi érték alapulvételével - határozhatja meg,
- az általa bevezetett adó mértékeként nem állapíthat meg az adómaximumnál többet,
- nem illeti meg az önkormányzatot az adókedvezmények, adómentességek megállapításának joga a vállalkozó üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó, továbbá a vállalkozók kommunális adója és a helyi iparűzési adó megállapítása során. A vállalkozók kommunális adója és a helyi iparűzési adó esetén adónemenként egy adómérték alkalmazható. A vállalkozó üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó alapjának alapterület szerinti megállapítása esetén kizárólag az adótárgy fajtája, illetőleg a településen belüli földrajzi elhelyezkedése alapján állapítható meg differenciált adómérték.
E tanulmány célja annak bemutatása, hogy miként éltek a települési önkormányzatok adómegállapítási jogukkal, milyen alkotmányossági és törvényességi problémák merültek fel az Alkotmánybíróság gyakorlatában a helyi adórendeletek alkotmányossági vizsgálata során. A helyi adórendeletek felülvizsgálata során született határozatok nagy száma miatt nincs lehetőség arra, hogy e tanulmány teljes körű elemzését adja az alkotmánybírósági gyakorlatnak, a tanulmány keretei csak a legjellemzőbb ügytípusok feldolgozását teszik lehetővé.
A helyi adórendeletek felülvizsgálatára irányuló eljárások döntő többségét az adórendelet által érintett adóalanyok nyújtották be, amelyben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § b) pontja alapján a rendelet egésze vagy annak egyes rendelkezései alkotmányosságának utólagos vizsgálatát kezdeményezték. Az utólagos normakontrollra irányuló indítványok többségében az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség sérelmére hivatkozással kérték az alkotmányossági vizsgálatot. De gyakran hivatkoztak az indítványozók az Alkotmány 70/I. §-ában szabályozott - a kötelezettek jövedelmi és vagyoni viszonyaival - arányos közteherviselés, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelményének sérelmére, illetőleg az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének megsértésére azért, mert álláspontjuk szerint a képviselő-testület megsértette a Hatv. szabályait.
Önkormányzati rendeletek utólagos vizsgálatára irányuló alkotmánybírósági eljárás kezdeményezésére jogosult a megyei (fővárosi) közigazgatási hivatal is a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 99. § (2) bekezdése alapján, akkor, ha törvényességi ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy az önkormányzat rendelete törvénysértő és az önkormányzat a törvényességi észrevételében foglaltaknak nem tesz eleget. A 99. § (2) bekezdésével az Ötv. beépítette az Alkotmánybíróságot a helyi önkormányzatok feletti törvényességi ellenőrzés rendszerébe, ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a közigazgatási hivatal indítványa alapján törvényességi kontrollt gyakorol. Alapvetően azt vizsgálja, hogy a helyi adórendelet megfelel-e a Hatv. és az Art. rendelkezéseinek. Azonban nincs éles határ a törvényességi és az alkotmányossági felülvizsgálat között, mert a közigazgatási hivatalok indítványaikban nem szorítkoznak kizárólag a törvényellenesség bizonyítására, legtöbbször alkotmányossági problémákat is felvetnek.
A helyi adórendeletek felülvizsgálatára irányuló indítványok között viszonylag ritkán fordul elő az, hogy bíró az előtte folyamatban levő közigazgatási perben az Abtv. 38. §-a alapján az eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezi az ügyben alkalmazandó önkormányzati rendelet felülvizsgálatát. Ugyancsak nem gyakran élnek az érdekeltek alkotmányjogi panasszal.
A Hatv. által szabályozott helyi adók közül az indítványozók legtöbbször az adóalanyok vagyontárgyait (a vagyonadókat [az építményadót, telekadót], az üdülőépület alapterülete alapján megállapított idegenforgalmi adót és a kommunális adót) érintő szabályokat támadják. A helyi iparűzési adóval kapcsolatosan az indítványozók általában a Hatv. szabályainak alkotmányosságát vitatják, kivételesen és akkor is a Hatv. rendelkezéseivel együtt, azzal összefüggésben támadják a helyi iparűzési adót szabályozó önkormányzati rendeleteket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
