Megrendelés

Kállai Péter - Peragovics Tamás: Ajánló - Nemzetközi emberi jogok (e-olvasókönyv) (Fundamentum, 2011/3., 107-108. o.)

Absztrakt

"A Halmai Gábor, Juhász Gábor, Majtényi Balázs és Salát Orsolya közös szerkesztésében létrejött Nemzetközi emberi jogok című összeállítás valójában esetgyűjtemény, amelynek célja, hogy a hallgatókat magyar és nemzetközi jogeseteken keresztül ismertesse meg az alapvető emberi jogokat érintő hazai és nemzetközi joggyakorlattal."

Az ELTE Társadalomtudományi Kar nemzetközi tanulmányok mesterszakjának lassan három éve működő emberi jogi specializációja mellett a szociálpolitika és szociális munka mesterképzése számára is alapvető tananyaggal kíván szolgálni a kar oktatói által szerkesztett elektronikus olvasókönyv. Az emberi jogi program és e gyűjtemény célja egyaránt az összehasonlító szemlélet meghonosítása az oktatásban. Ehhez elengedhetetlen, hogy az egyetemi munka során a különböző országok alkotmánybíráskodást végző szerveitől származó döntéseket, valamint a nemzetközi bíróságok döntéseit vizsgálva dolgozzák fel a hallgatók az emberi jogokat érintő hazai és nemzetközi joggyakorlatot. A Halmai Gábor, Juhász Gábor, Majtényi Balázs és Salát Orsolya közös szerkesztésében létrejött Nemzetközi emberi jogok című összeállítás valójában esetgyűjtemény, amelynek célja, hogy a hallgatókat magyar és nemzetközi jogeseteken keresztül ismertesse meg az alapvető emberi jogokat érintő hazai és nemzetközi joggyakorlattal.

Az először 2003-ban megjelent, Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila szerkesztette Emberi jogok című tankönyv egyfajta segédleteként Alkotmánybírósági esetjog címmel jelent már meg korábban átfogó esetgyűjtemény. A mostani olvasókönyv annyiban kibővült, hogy tartalmazza a magyar Alkotmánybíróság legfrissebb határozatait, valamint jelentős számban a releváns külföldi eseteket is. A tematikát változatossá teszi továbbá, hogy nemcsak lefedi az említett tankönyv tematikáját, hanem az alapvető emberi jogok részletes tárgyalásán túl helyet kaptak tágabb témák is. Az esetgyűjtemény tizenöt fejezetén belül gyakran további alegységek is segítik az eligazodást az összesen 220 jogi dokumentum között.

Az első fejezetbe az élethez és az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatos jogesetek kerültek, kezdve az amerikai, dél-afrikai és német alkotmánybíróság döntéseivel, majd a magyar Alkotmánybíróság húszéves gyakorlatának részletes bemutatásával. A fejezethez tartoznak az abortuszt érintő reprodukciós jogok, az eutanázia, a kábítószer-fogyasztás és a szexuális autonómiák, de olyan tágabb témák is, mint a házasság, család, magánélet. A második fejezet témája a hátrányos megkülönböztetés tilalma, amely nagyobb hangsúlyt fektet a nemzetközi szervezetek joggyakorlatára, így az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Bíróság döntéseire. A magyar Alkotmánybíróság témába vágó határozatai mellett bekerült az ENSZ CEDAW Bizottság Magyarország elleni nemi diszkriminációs ügye is. Míg a kisebbségi jogok címet viselő harmadik fejezetben a nemzetközi szervezetek esetei mellett az Egyesült Államok Legfelső Bírósága és a francia Alkotmánytanács döntései is színesítik a palettát, addig a negyedik fejezetben újra megjelenik a részletesebb tagolás: a véleménynyilvánítás szabadságán belül külön alegységeket képez a politikai, a kereskedelmi és a gyűlöletbeszéd, valamint a sajtó, a rádiózás és a televíziózás szabadsága. Az ötödik fejezet az információs jogokat tárgyalja az adatvédelemhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához kapcsolódó ügyek fényében. A gyülekezés és az egyesülés szabadsága a hatodik fejezet témaköre, amelybe a Bukta kontra Magyarország és a Rekvényi kontra Magyarország eseteken túl a Fővárosi Főügyészségnek a Magyar Gárda ügyében hozott határozata is az anyag részét képezi. A hetedik fejezet kettébontja a politikai és a részvételi jogokat: míg a választójogi rész a különböző államok joggyakorlatára koncentrál, addig a népszavazást érintő kérdések a magyar Alkotmánybíróság gyakorlata fényében kerülnek megvilágításba. A lelkiismereti és vallásszabadság a nyolcadik fejezet témája, amelyben a nemzetközi esetek a szerint különülnek el, hogy a vallásszabadság egyéni jogi aspektusát vagy annak kollektív és intézményi oldalát érintik-e. A kilencedik fejezet a szexuális kisebbségekkel, a tizedik és a tizenegyedik pedig - külföldi és magyar esetek tükrében - az eljárási jogokkal és a tulajdonhoz való joggal foglalkozik. A menedékjog a tizenkettedik fejezet témaköre, ebbe szintén nemzeti és nemzetközi jogesetek, valamint magyar alkotmánybírósági határozatok kerültek. A tizenharmadik és tizennegyedik fejezet a gyermeki jogokkal és a szociális jogokkal foglalkozik, valamelyest eltérő tartalommal. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának általános kommentárjai szemléltetik a gyermeki jogok nemzetközi szabályozását, a szociális jogok pedig differenciáltan - külön a munkához, a lakhatáshoz, az egészséghez stb. való jogok - az ENSZ

- 107/108 -

Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságának általános kommentárjai és a magyar Alkotmánybíróság határozatai alapján kerülnek bemutatásra. A rendkívüli helyzetek és a terrorizmus kérdésköre képezi végül a tizenötödik és egyben utolsó egység témáját, de - önálló fejezet híján - ide kerültek a nem derogálható jogok is.

Az esetjogi korpuszt tehát zömében a nemzeti bíróságok döntései képezik, de ezen túl több helyen is előfordulnak az ENSZ szakosított bizottságainak általános kommentárjai, ahogyan a hallgatók megismerkedhetnek az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatával is. A magyar alkotmánybírósági esetek - követve a korábban megszokott formulát és szerkezetet - összefoglaló jellegűek. A döntés után az indokolások a közérthetőség érdekében sokszor átfogalmazva, lényegre törően épülnek fel, ezért mind terjedelmében, mind érvelésében befogadhatóbbak a hallgatók számára. Ezzel szemben a külföldi esetek kivonatok, a teljes döntések megfogalmazásait tartalmazzák. Egy-egy ügy körülményei-

nek rövid bemutatását követően a gyakran hosszú döntésekből csupán az érdemleges bekezdések és állásfoglalások kerültek kiemelésre, immár természetesen magyarul.

A szerkesztők célja utóbbiak esetében is az volt, hogy az olvasókönyv használói könnyebben befogadható és feldolgozható formában férjenek hozzá a releváns nemzetközi joganyaghoz. Ez a cél ezzel a gyűjteménnyel maradéktalanul teljesül. Az egyes kurzusokon még teljes döntéseket feldolgozó hallgatók igényei szerint - és hathatós segítségükkel -létrejött rövidítések vagy kivonatok most már nagymértékben segítik az oktatást és a tanulást egyaránt. Aligha lenne sikeres a tankönyvi ismeretek elsajátítása, ha az nem párosulna az elsődleges források önálló feldolgozásával s ennek révén az összehasonlító esetjogi szemlélet kialakulásával. Ehhez nyújt elengedhetetlen segítséget az elektronikus olvasókönyv, amely a http://www.tankonyvtar.hu oldalon érhető el. ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére