Az Országos Mediációs Egyesület, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Budapesti Ügyvédi Kamara és a Bírók a Mediációért Egyesület 2022. október 8-án közös konferenciát rendezett "Mediáció, a XXI. század békepipája" címmel a Közjegyzők Házában. Az eseményt nagy érdeklődés előzte meg, ami részben talán annak köszönhető, hogy a program rendkívül változatosnak ígérkezett. A konferencia egyik fő szervezője, dr. Parti Mónika bíró, a Bírók a Mediációért Egyesület elnökhelyettese köszöntőjében elmondta: a cél egyfajta "mediációs svédasztal" összeállítása volt, amelyből a résztvevők kedvükre válogathatnak.
A nyitó előadás a dinamikus rendszermodell segítségével mutatta be a mediáció helyét a jogrendszerben. Dr. Parti Tamás, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese beszélt a közvetítés történelmi hagyományairól, illetve a közvetítés jogszabályi hátteréről, majd a jogrendszer mint komplex rendszer természetét elemezve rámutatott: a mediáció a jogrendszer egészéhez hasonlóan egyfajta visszacsatolásként működik. Ilyen módon a mediáció a civil normaképződés területe és kiegészíti a közhatalmi normaképzést.
Dr. Gyulai Edina szenior mediátor és egyetemi oktató előadásában a család- és gyermekjóléti központ és a közvetítés kapcsolatára fókuszált. A gyermekvédelmi rendszerben a mediáció a személyes gondoskodás részeként jelen van a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatok életében. Gyakran előfordul, hogy ugyanazon ügy többféle szolgáltatáshoz is tartozhat. Fontos, hogy ezekben az esetekben elkerülendő a rendszerabúzus, ami sajnos reális veszély a gyermekvédelemben. Az előadó kiemelte, hogy a közvetítés sokszor katalizátorként hat a rendszerben, mindazonáltal - bár a közvetítő tanácsadó munkakört tölt be - a mediátor a gyermekvédelem területén sem adhat tanácsot a feleknek. Speciális a helyzete annyiban, hogy a titoktartási kötelezettség ellenére része a gyermekvédelmi jelzőrendszernek, így veszélyeztetettség esetén értesítési kötelezettsége van, sőt szükség esetén tanúvallomást is tesz például a nyomozati eljárásban.
A gyermekvédelmi eljárásokban a közvetítőt delegálhatják a jelzőrendszer tagjai, az esetmenedzserek, a családsegítő szolgálat vagy éppen a gyámhatóság, de akár az ügyfél maga is kezdeményezhet közvetítést. Jellemző azonban, hogy a feleket kötelezik a közvetítő előtt való megjelenésre. Gyakran alkalmazott megoldás ez a védelembe vételt elrendelő határozatokban. A közvetítés ilyenkor akként kötelező, hogy a feleknek legalább egy mediációs ülésen részt kell venniük. Felmerülhet a közvetítés nem kötelező formája a felügyelt kapcsolattartás során is. A válási mediációval összekapcsolódhat a kamasz mediáció, azonban nagyon fontos, hogy a gyermek "küldetéstudatát" semmi esetre se erősítsük. Igen lényeges a gyermekvédelmi eljárásokban annak eldöntése, hogy egyáltalán mely ügyek alkalmasak közvetítésre. Gyulai hangsúlyozta, hogy ennek során rendkívül óvatosnak kell lenni és noha a gyermekvédelmi közvetítés a klasszikus protokollt követi, a ritmusa más, mint általában a mediációnak. Kerülendő, hogy a felek a közvetítést eszközként használják az ellenérdekű féllel szemben vagy éppen arra, hogy vele találkozhassanak. A mediáció ezenkívül nem szolgálhatja az időhúzást és bizonyítási eljárásként sem funkcionálhat.
Mindazonáltal a közvetítés kiváló lehetőség a gyermeki jogok érvényesülése szempontjából, a szülők partneri pozíciójának kialakítására és erősítésére, továbbá edukációs folyamatot indíthat el, mely végső soron szemléletváltozáshoz vezethet. Az előadásban felvetett problémák, megfogalmazott gondolatok nem csupán a gyermekvédelem, hanem a családjogi bíráskodás terén is rendkívül fontosak. Különösen a Ptk. 4:171. § (4) bekezdésének 2022. augusztus 1-jétől hatályos, az ítélőképessége birtokában lévő gyermek meghallgatására, illetve a nyilatkozattétel lehetőségéről való tájékoztatással kapcsolatos rendelkezéseire tekintettel. A jogszabálymódosítás óta sorra küldik ki a bíróságok a gyermekeknek címzett leveleket, melyben tájékoztatás szerepel arra vonatkozóan, hogy az őket érintő ügyben véleményt nyilváníthatnak. A rendelkezés elvi helyességét nem vitatva meggondolandó, hogy a rendszerabúzus veszélyére figyelemmel az adott ügyben vajon szükség van-e a gyermek bíróság és szakértő általi meghallgatására. (A Ptk. e körben vagylagosságot említ, ám a gyakorlat mintha ezt egyes esetekben figyelmen kívül hagyná.)
Nagy érdeklődés övezte dr. Paulini Máriónak, a Fővárosi Törvényszék vezető mediátorának "A bírósági mediáció kettős megítélése" című előadását. Mint kiderült, valójában nem kettős, hanem inkább többes megítélésről beszélhetünk a mintegy tíz éves múltra visszatekintő bírósági mediációt illetően, amelyet 2014 után az Országos
- 46/47 -
Bírósági Hivatal kiemelt programként kezelt. A program egyik fő, mára megvalósult célkitűzése az volt, hogy minden bíróságon legyen közvetítő. Ennek érdekében képzések indultak, évenként konferenciák kerültek megrendezésre. A hivatal jelenlegi álláspontja szerint a közvetítéssel kapcsolatos célok megvalósultak, a rendelkezésre álló közvetítők szükséges és egyben elégséges módon tudnak eleget tenni feladataiknak a bírósági rendszeren belül. Az előadó ugyanakkor rámutatott, hogy a bírók hivatásuknál fogva határozott, irányító attitűdöt képviselnek abból adódóan, hogy a bíró alapvető feladata a tényállás megállapítása és a jogvita eldöntése. Bár a polgári perrendtartás szerint a bíró az eljárás bármely szakaszában megkísérelheti egyezség létrehozását, ez azonban - a bírók nagy részének véleményével ellentétben - nem közvetítés. Részben a közvetítés ezen téves értelmezése az oka annak, hogy a bírók egy része elveti, értelmetlennek tartja a mediációt. Nagyban befolyásolja a közvetítői eljárások számát és talán sikerét is az, hogy a jogi képviselők miként viszonyulnak a közvetítéshez. A bírósági eljárást megelőző közvetítés során a képviselők jelenléte nem jellemző, míg a bírósági mediációban már nem ritka, hogy a felek jogi képviselővel rendelkeznek. Paulini megfigyelése szerint a jogi képviselők egy része távol tartja magát a mediációtól, nem szól bele abba, hogy az általa képviselt fél hogyan jár el a közvetítői eljárásban. A képviselők egy másik csoportja aktív szerepet vállal a közvetítés során, míg a harmadik csoport igyekszik a háttérből követni a folyamatot. Nem nehéz belátni, hogy a háromféle attitűd közül a harmadik segíti elő legjobban a közvetítést, míg a legkevésbé az aktív szerepvállalás, mely adott esetben kifejezettem romboló hatású lehet. Érdekes szempontokat vetett fel az előadás a felek attitűdjének elemzése kapcsán is. Esetükben a közvetítéshez való viszonyulás nagyban függ a jogvita eszkalációs fázisától. Gyakran minden különösebb meggyőződés nélkül kezdik meg részvételüket a közvetítői eljárásban, nem ritkán azt a per kiterjesztéseként élik meg: a közvetítőt a bíróság részének tekintve igyekeznek őt meggyőzni saját igazukról. Ilyenkor gyakran a bírósági eljárást megelőző vitafázisba kell "visszaterelni" a feleket. Kívánatos tehát, hogy az eljárások résztvevői mélyebben ismerjék és megértsék a mediáció lényegét. Kitért az előadás a közvetítői megállapodással szemben támasztott követelményekre: fontos ugyanis, hogy a megállapodás tükrözze a felek szavait, ugyanakkor alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt a bíróság végzésével jóváhagyja. A bírósági közvetítés eredményességét illetően központi statisztika nem áll rendelkezésre, de tapasztalatok szerint általában a közvetítések fele - a Fővárosi Törvényszéken harmada - zárul megállapodással. A bírók visszajelzései szerint azonban a megállapodás nélkül lezárt közvetítés is gyakran pozitív változást eredményez a felek perbeli magatartásában. Elmondható tehát, hogy a közvetítés mostanra megtalálta helyét a bírósági rendszerben, ám a bírók, a jogi képviselők és felek attitűdjének elemzése kapcsán felvetődik a kérdés: vajon tényleg nincs további teendő a bírósági közvetítés terén?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
