Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkészítését segítő Nemzetközi Tudományos Tanács harmadik konferenciáját* tartotta 2001. szeptember 8-án, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tanácstermében. A tanácskozás témája a fogyasztói adásvétel egyes kérdéseiről és a kapcsolódó jótállásról szóló 1999/44/EK Irányelvnek (a továbbiakban: Irányelv) a magyar Polgári Törvénykönyvbe való átültetése volt. A vitaindító referátumot Dr. Vékás Lajos akadémikus, egyetemi tanár készítette, az Irányelv átültetésér szolgáló törvénymódosításhoz kiindulópontként szolgáló, általa javasolt szövegtervezettel együtt.** Az alábbiakban a tanácskozás eredményeit kíséreljük meg összefoglalni.
Az Irányelv a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen kikötésekről szóló 1993/13. Irányelvvel együtt a szerződési jog alapvető kérdéseit érinti. A magyar jogba való átültetése még az új Polgári Törvénykönyv megalkotása előtt szükséges, és a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv hibás teljesítésre vonatkozó rendelkezéseinek átfogó felülvizsgálatával együtt történhet meg. Az Irányelv maga is kompromisszumok eredménye, és ez az átültetés során több megoldandó problémát is eredményez. Az Irányelv nem rendezi a teljesítéssel kapcsolatos valamennyi lényeges kérdést, így nyitva marad például a teljesítés helyének, idejének és a kárveszély átszállásának szabályozása. Ezeket az Irányelv átültetésével a fogyasztói szerződésekre esetleg előírandó külön szabályok szempontjából szintén vizsgálni kell.
A tanácskozás menetében először az Irányelv beültetésével kapcsolatos általános kérdések kerültek sorra, majd ezt követte a vitaindító módosító javaslat részletes tárgyalása, annak egyes rendelkezéseihez kapcsolódóan. A tanácskozás külföldi résztvevői általános jelleggel és az egyes részproblémákhoz kapcsolódóan is tájékoztatást adtak a saját nemzeti jogukban alkalmazott megoldásokról is.
Az általános kérdések körében a vita a következő problémák köré csoportosult:
1. A kódexbe szervesen illesztve vagy külön jogszabályban kihirdetve kellene az Irányelvet a magyar polgári jogba átültetni?
2. Az Irányelv rendelkezéseit általános szabályozás szintjére emelve vagy a fogyasztói adásvételre korlátozva lenne-e célszerű átvenni?
3. Az átvétel együtt kell-e járjon a Polgári Törvénykönyv szerkezetének megváltozásával, vagy a jelenlegi struktúrába is integrálható?
4. Kogens vagy diszpozitív módon kellene-e szabályozni az Irányelv által az eladó számára biztosított visszkereseti jogot?
5. Lehetséges-e az átültetéssel együtt a hibás teljesítéshez kapcsolódó bírói gyakorlat eredményeinek a törvénybe való beemelése is?
Az Irányelv átültetésének technikájára elvileg kétféle megoldás képzelhető el. Az egyik az Irányelv lefordítása és kihirdetése, a másik pedig a polgári törvénykönyvbe való szerves beültetés. Ez alapvetően egységes szabályozást jelent, a szerződő felekre tekintettel megállapított kivételes szabályokkal. Ezzel elkerülhető az egyes szabályozási rendszerek párhuzamos érvényesülése, ami különösen az adásvétel kapcsán, figyelembe véve a Bécsi Vételi Egyezményt is, reális veszély. A szabályok ilyen többszöröződése a magánjog egységének megbomlásával fenyegetne, ami mindenképpen elkerülendő.
A külföldi résztvevők által is egységesen képviselt álláspont volt a szerves beillesztés preferálása, az egyes államok megoldásai azonban eltérést mutatnak, és ez összefügg a magánjogi kódex reformjára való készséggel is. A BGB kötelmi jogi reformjának adhat impulzust az Irányelv átvétele, míg a Code civil érin-retetlenül hagyása mellett a franciák valószínűleg a Code de Con-sommation-ba való inkorporálást választják. A szerves átvétel, bár általában elvileg az implementáció helyesebb útjának tartják, nem mondható a tagállamok körében általános gyakorlatnak. Az irányelvek implementálásához választott megoldásra így kihat a kódex szerepéről kialakult szemlélet is. A kódexet kezelhetjük a tökéletesség igényével felépített állandó szabályok rendszereként, de tekinthetjük bármikor megváltoztatható jogi instrumentumnak is. A kódex módosítását az első felfogás nehézkessé, az utóbbi könnyebbé teszi.
Az irányelvek szabályainak a kódexbe való integrálása elvileg hosszú távú megoldást jelent, azonban ennek értékét a későbbiekben megjelenő irányelvek átültetése miatt esetleg szükséges további módosítások csökkenthetik. Az Irányelv rendelkezéseit az általános szabályozás szintjére emelni ezért kockázatosnak látszik.
Az Irányelv átvétele megoldható a Polgári Törvénykönyv szerződési jogi szabályai szerkezetének megbontása nélkül is. Mivel a szavatossági jogok rendszere a hatályos Polgári Törvénykönyvben az Irányelvéhez hasonló, az Irányelv a jelenlegi struktúrába beilleszthető. Érdemes ugyanakkor átgondolni a szavatosság és a jótállás viszonyát, ami elsősorban a szabályozás szerkezetén múlik. A magyar bírói gyakorlat azzal, hogy a jótállást elsősorban a hibás teljesítéshez kapcsolta, elhomályosította annak biztosítéki szerepét, miközben a Polgári Törvénykönyv rendszerében a jótállás a szerződést biztosító mellékkötelezettségek között szerepel. A szabályozás szintjén gondolkodva érdemes lehet figyelembe venni a jótállás biztosítéki jellegét is.
Az Irányelv előírja a tagállamok számára, hogy biztosítsák a fogyasztói adásvétel eladója számára annak lehetőségét, hogy az őt a szerződési láncolatban megelőző szerződő félre (közreműködő, alvállalkozó) továbbhárítsa a fogyasztói szerződésben vele szemben érvényesített igényt, ha az a szerződési láncolatban őt megelőző fel hibás teljesítésére vezethető vissza. Az Irányelv rendelkezése ebben a kérdésben - különösen, mivel e jog biztosításának részletmegoldásait teljes egészében a tagállamokra bízza - meglehetősen bizonytalan. Ez a jogirodalomban vitához vezetett annak kapcsán, hogy vajon a visszkereseti jog előírása az Irányelvben a tagállamok számára előírt valóságos követelmény, vagy csupán ajánlásnak tekinthető. Az e kérdésben való állásfoglalás a problémát azonban csak részben oldja meg, felmerül ugyanis, hogy a visszkereseti jog biztosítása kógens vagy diszpozitív jelleggel valósuljon-e meg. A vitaindító javaslat a visszkereseti jogot diszpozitív módon szabályozza. A visszkereseti jog kogenciája mellett is vannak érvek, mindenekelőtt az, hogy e nélkül az eladó könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy egyedül őrá hárul a fogyasztóval szembeni hibás teljesítés kockázata. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a kogens szabályozás valójában a fogyasztói szerződések szabályainak a nem fogyasztói szerződésekbe való átszüremlésével járna, ami olyan jogviszonyokban is kogens szabályozást eredményezne, ahol ez a piaci mechanizmusok kikapcsolása miatt nem kívánatos. Ilyen szándék egyébként az Irányelv mögött sem húzódik meg kimutathatóan.
Az átültetéssel a hibás teljesítés kapcsán kialakult bírói gyakorlatnak a törvényi szintre emelése lehetséges és szükséges is. Ennek során azonban figyelemmel kell lenni egyrészt arra, hogy maradnak olyan kérdések, amelyeket célszerű lehet továbbra is a bírói gyakorlatra bízni, másrészt pedig arra, hogy a bírói gyakorlatban kialakult helytelen vagy meghaladott elveket a törvénnyel korrigálni kell.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
