Összefoglaló: Ezen cikk a szerződésjog európaiasítása mellett érvel. Megírásának legfőbb indokai között szerepel, hogy mi, európai állampolgárok nem lehetünk elégedettek a létező, részben töredékes és koordinálatlan európaiasítással, amely még csak az általános alapelveket sem határozza meg. Az Európai Szerződésjogi Bizottságot éppen azért hozták létre, hogy megalkossa az Európai Szerződésjog alapelveit. A Bizottság ebben a kérdésben azt tapasztalta, hogy a szerződésjog európaiasítása igencsak szükségszerű. Az Uniónak két lehetősége van: vagy a lassú, kodifikálatlan harmonizáció mellett dönt, amelyet a jogtudósok és a bíróságok visznek véghez vagy a kodifikációt, tudniillik az Európai Polgári Törvénykönyv megalkotását célozza meg. A szerző az utóbbi mellett érvel.
A jog "európaiasításának" fogalma, az itt használatos jelentésében az Európai Jog egységesítését, harmonizálását tudniillik azon országok jogának közelítését jelenti, amelyek már az Európai Unió tagjai vagy a közeli jövőben azok lesznek.
Opcionális európaiasításon olyan eljárást értek, melynek keretében a bíróságok jogkörébe tartozna annak eldöntése, vajon az európai szerződésjogokat közelíteni kívánják-e egymáshoz. A kötelező európaiasítás pedig olyan egységesítés vagy közelítés, melyet vagy az Unió szervei vagy pedig a tagállamok törvényhozásai kötelezettségként rónak ki mind a felekre, mind pedig a bíróságokra.
Először azt a kérdést kell föltennem, vajon kívánatos-e a szerződésjog fokozott európaiasítása, majd azt, hogyan is valósítható ez meg, inkább az opcionális vagy esetleg a kötelező módon. Akik az európaiasítás ellenében teszik le voksukat, elsődlegesen azzal érvelhetnek, hogy jóllehet sem a Maastrichti, sem az Amszterdami Szerződés nem gátolja meg a tagállamokat abban, hogy az Európai Szerződésjogról szóló egységes egyezményeket fogadjanak el, az európai szerződések egyáltalán nem adnak világos felhatalmazást, útmutatást a szerződésjog európaiasításával kapcsolatban és kötelező fonnának nyoma sincs bennük. Az, hogy efféle egységesítés megfontolásra érdemes lenne, még csak említésre sem kerül.
Másodsorban Európa, úgy tűnik, jól megvan az egységes szerződésjog nélkül. Miért kéne akkor megváltoztatni a törvényeket? Izzadsággal, sok pénzzel és a jogászok nagy része számára még könnyekkel is járna. Gondoljunk csak arra a német jogászra, aki egész életében a Bürgerliches Gesetzbuch-hal dolgozott, vagy akár common law-beli kollégájára, aki inkább saját szerződésjogának bíróságok által kifejlesztett finom technikáját becsüli. Számos jogász nagy ellenérzésekkel viseltetne, ha azt kellene látnia, hogy minden, amit tanult és a gyakorlatban alkalmazott a semmibe foszlik és még inkább rosszul érezné magát, ha az új szerződésjogot megtanulandó újra joghallgatóvá fokoznák le.
Itt vannak továbbá a kulturális megfontolások. Vajon a szerződésjog nem tartozik hozzá minden ország örökségéhez?1 Vajon nincsen kulturális érték abban az intellektuális izgalomban és örömben, amely az esetek tanulmányozása alkalmával, amikor megpróbálják megtalálni az esetben rejlő jogi relevanciákat, megragadja a common law jogászokat? Vajon a Code Civil nem jellemző a gall szellemre? Verlaine, a francia költő is olvasgatta, hogy verseit még gyönyörűbbre tudja formálni. A skandinávok törvényeiket a higgadtságban és egyszerűségben alakot öltő északi mentalitás megtestesüléseként látják. Ami az egyik nemzetnek jó törvény, az a másiknak rossz lehet. A szerződésjogban rejlő igazság nem ugyanaz egy svédnek, egy olasznak, egy németnek vagy egy angolnak.
A kérdés, hogy vajon az Amszterdami Szerződés alapján a kormányok alkothatnak-e egy Európai Polgári Törvénykönyvet már megoldottnak tűnik. Az Európai Tanács 1999. október 15-16-án Tamperében tartott tanácskozását az Európai Unión belül létrehozandó szabadság, biztonság és igazságosság övezete témakörének szentelték. A tanácskozásról származó elnökségi konklúziók egy része az Európai Igazságügyi Övezettel, míg néhány a magánjog nagyobb összhangjával foglalkozik. Ezen ülésen felhívták a Tanácsot és az EU Bizottságot, hogy készítsenek egy új eljárásjogi jogszabályt a határon átnyúló esetekben, különösen azokban az ügyekben, melyek a "puha" igazságszolgáltatási együttműködés fejlesztése szempontjából lényegesek valamint növelik a joghoz való hozzáférés lehetőségét. Az anyagi jog tekintetében pedig egy átfogó tanulmány szükséges a tagállamok magánjogi ügyekben történő jogszabályalkotásának közelítését illetően azon célból, hogy az eljárásjogok hatékony működésének útjában álló akadályokat csökkenteni lehessen. A Tanács 2001-es határidővel köteles jelentést tenni a fejleményekről. Úgy tűnik, mintha a korábbi kétségek meghaladottá váltak volna.
A szerződésjog európaiasítása mellett szóló érvek meglehetősen földhöz ragadottak, többnyire gazdaságiak. A mai Unió egy gazdasági közösség. Fő célja az áruk, személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának biztosítása. Az a gondolat rejlik mögötte, hogy minél szabadabban és bővebben tudnak a fentiek áramlania határokon át, annál egészségesebbek és boldogabbak leszünk. Ez azonban csak a szerződéseken keresztül valósulhat meg. Ezért tehát egyszerűbbé kell tennünk a szerződések megkötését és teljesítését, valamint a szerződési kockázat kiszámíthatóságát. Akik külföldiekkel állnak üzleti kapcsolatban, tudják, hogy a külföldi partnerekkel kötött néhány üzletükre a külföldi jog szabályai lesznek az irányadóak. Az egyik legnagyobb veszélyforrást számukra a külföldi országok ismeretlen joganyaga jelenti. Az üzletembereknek és jogász honfitársaiknak gyakran nehéz megérteniük az idegen jogot, ez azonban távol tarthatja őket a külföldi piacoktól Európában. Az Unió egyik fő célja az, hogy a Közösségen belül eltörölje a kereskedelmi akadályokat és így megszűnjenek a jogrendszerek kereskedelmet gátló különbözőségei. A szerződésjogok most fellelhető sokasága Európában úgy is értékelhető, mint a kereskedelmet sújtó nem tarifális akadályok rendszere.
A szerződésjog nem folklór. Erkölcs, gazdaság és módszer kérdése. Nem lehetetlen a gazdaság számára kedvező és jogilag is célravezető általános alapelveket felvázolni. Továbblépve, még az is lehetséges volt, hogy világméretű konszenzus alakuljon ki ezekben a kérdésekben. 1980-ban a világ minden tájáról érkezett küldötteknek sikerült megegyezniük a Bécsi Vételi Egyezmény (CISG) elfogadásában, mely 56 országban lépett hatályba lefedve a világ majdnem minden jogi kultúráját a harmadik évezred kezdetén.
Az egységesítés igénye az emberektől, különösen az üzletemberektől kell, hogy eredjen, akik nyilvánvalóan idegesítőnek, költségesnek és kockázatosnak találják, hogy minden alkalommal, amikor átlépnek egy európai határt jogot váltsanak, főképpen úgy, hogy ott már nincs is valódi határ.
Azok az európaiak, akik mind a nemzetük, régiójuk, mind pedig Európa állampolgáraként kívánják magukat látni, Európához való hűségük megerősítéseként fogják értékelni, ha a polgári jog vagy annak egy fontos része közös európai joggá válik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
