A közelmúltban egy rövid időre csendtől lett hangos a közélet. Ennek oka sokféleképpen megközelíthető és sok színben is feltüntethető volt, amely szerint "betiltották a reggeli harangszót, mert zavarta a nyaralókat",[1] vagy "már nem szól a harang hajnalban."[2] A helyzet jellemzésére akadtak cizelláltabb megfogalmazások is, amely szerint "a kakasok még verik a palávert, de a harang már néma."[3] E szalagcímek mögött az állt, hogy a településen nyaralók sérelmezték a helyi templom reggeli 5 órai, majd a 6 órára áttett harangozását. Az eset különösen összetett és sokrétű, de korántsem új keletű vagy helyi (magyar) sajátosságú konfliktust takar. Az előbbire példa egy közzétett - és lentebb vizsgált - magyar bírósági esetjog,[4] míg utóbbira felhozható európai (svájci) példa is.[5]
Jelen tanulmánynak természetesen nem tiszte és feladata e vitában állást foglalni, azonban a hivatkozott eset is felhívja a figyelmet arra, érdemesebb alaposabb vizsgálat alá venni a zaj fogalmának jogi aspektusait.
Vizsgálatunkat a hangok irányából érdemes kezdeni. E jelenség fizikai leírása az 1900-as években kezdődött el. Már viszonylag korán egyértelmű volt, hogy a hang egy energia, amely hullám formájában terjed egy adott közegben.[6] A hang tehát a közeget alkotó szilárd részecskék, folyadékok vagy gázok mechanikai rezgése, amely a levegő esetén nyomáshullámok formájában terjed (léghang).[7] A különböző közvetítő közegeken különböző sebességgel halad át a hang, amelyet terjedési sebességnek nevezünk. A terjedési sebesség függ a közeg sűrűségétől és rugalmasságától. Csak szemléltetésül: normál páratartalom mellett 20°C-os levegőben a hang terjedési sebessége 344 m/s, vasbeton szerkezetben 5100 m/s.[8]
A hang egyik legfőbb és elsőszámú jellemzője, hogy egy teljes hullámot mennyi idő alatt tesz meg, így az egy másodpercre eső hullámok számát határozza meg a frekvencia, amely a hangmagasságot is jelöli. Az emberi fül számára egyébként a hallható hangmagasság-tartomány körülbelül a 20 Hz és 20 000 Hz (20 kHz) közötti tartományba esik.[9] E két jellemző, tehát a hangsebesség és a frekvencia hányadosa határozza meg a hullámhossz fogalmát.[10]
A hangnyomás a hangrezgések által a közegben keltett nyomás (egységnyi felületre ható erő). A hangteljesítmény a hangforrás által kisugárzott teljesítmény (Watt). A hangintenzitás a terjedés irányára merőleges felületegységen egységnyi idő alatt átáramló energia.[11]
Az ember a környezetéből érkező hangokat a fülével érzékeli, e szerv segít az információgyűjtésben és a kommunikációban.[12] Azonban azt is ki kell emelni, hogy az emberi fül rendkívül széles dinamikatartománnyal rendelkezik, hiszen az általa érzékelt legnagyobb és a legkisebb hangenergia aránya akár billiószoros, frekvencia esetében pedig ezerszeres lehet. Ráadásul úgy is jellemezhető,[13] hogy egy igen érzékeny, bonyolult szerkezetű biológiai műszer, amelynek paramétereit a műszaki életben megszokott precizitással meghatározni, illetve leírni nem lehetséges. Így különösen nehéz egy számszerű értékkel az ember által hallott hangot jellemezni.
A hang tehát a matematika és a fizika segítségével több értékkel, jellemzővel és nagy precizitással leírható. Ezen "objektív" rendszerhez kapcsolódik azonban az ember és a hallószerve: a fül. Tényként kell kezelni, hogy minden ember másként érzékeli a körülötte lévő hangokat. A műszaki tudománynak tehát megoldást kellett találni arra, hogy a hang fizikai jellemzőit úgy szemléltesse és ábrázolja, hogy az az emberi halláshoz igazodjon. Az 1920-as évek végén több kísérlet született erre. Az empirikus vizsgálatok alapján a mért hangokat a műszeres vizsgálatok érdekében is elkezdték skálázni. Ez azért volt tehát nehéz feladat, mert az értékek és arányok nagyon nagy számok és arányok között mozogtak, az emberi fül érzékelésének leképezésekor ilyen mértékű megkülön-
- 407/408 -
böztetésre nem volt feltétlenül szükség.[14] A Bell Telephone Company készített egy skálát, amelyben az értékek 0 és 100 közé estek. A 0 azokat a hangokat ölelte fel, amelyet az ember éppen hall, a 100 pedig azokat, amelyek már fájdalmat okoznak.[15] Az utókor lényegében az utóbbi skálát vette át úgy, hogy a szélsőségesen kicsi és nagy tartományba eső hangteljesítményszintet egy 10 alapú logaritmusrendszerben osztotta szét, így kapjuk meg a decibel (dB) értékét.
A decibel tehát egy olyan relatív jellemző érték, amelynek célja, hogy az emberi fül hallásához igazodó értéket megmutassa. Ennek megfelelően az emberi hallásküszöb a hangszint-skála nulla pontja (0 dB). A decibel skála használatánál a milliárd négyzetének logaritmusa 12, így az arányok változása ezen a skálán 0 és 120 dB közé esik.[16] A decibel mértékegysége és dimenziója tehát hasonló a százalékhoz. Ennek az értéknek az előnye, hogy szélsőségesen nagy és kicsi értékek összehasonlítását teszi lehetővé, azonban számításokra nem alkalmas, így azokat minden egyes matematikai műveleteknél vissza kell számolni az eredeti mérőszámokra, és a műveletet azzal kell elvégezni.[17] Nem lehet tehát úgy összeadni két hangnyomásszintet, ahogy azt egyébként megszoktuk. Például, ha két azonos nagyságú szintértéket adunk össze, akkor az összegzés eredményeképp kapott érték 3 dB-lel nagyobb, mint az eredeti szint volt. Azaz 50 dB + 50 dB ≈ 53 dB - nem pedig 100 dB.[18]
A hang azonban időben változik, két időhatár között az értéke jelentősen ingadozhat, szabálytalanul váltakozhat. Ezt a folyamatot egy számjeggyel kell értékelni, így fontos szerepe van az átlagolásnak, hiszen az egy számjegy által hordozott energiaszintnek meg kell egyeznie a mért vagy vizsgált időhatár között ingadozó, szabálytalanul váltakozó hang teljes energiaszintjével. Matematikai összefüggések segítségével egy logaritmikus átlag-meghatározás útján kapjuk az egyenértékű hangnyomásszintet, amely megmutatja a megítélési időre vetített hang értékét dB-ben kifejezve.[19]
Fontos kiemelni, hogy a hang, illetve a zaj különböző frekvenciájú és intenzitású hangok véletlenszerű keveréke. Ennek következtében az ember által hallott hang a valóságban sokkal összetettebb jelenség. A zaj összetettségét szemlélteti már önmagában az is, hogy annak megfigyelési időtartamon belüli jellemzése többféleképpen lehetséges: lefutása szerint (folytonos, szakaszos, egyszeri), időtartama szerint (impulzusos, tartós, hosszú idejű), szintje szerint (állandó, ingadozó, szaggatott) színképe szerint (tonális, szinuszos, nem szinuszos), sáv szerint (keskeny sávú, széles sávú, vegyes). [20]
A hangoknak kellemes információt hordozó hatása mellett lehet kellemetlen, zavaró, nem ritkán káros hatása is, az ilyen jellegű jelenségekre alkalmazza a műszaki tudomány a zaj megnevezést.[21] A zaj tehát mindig hang, de nem minden hang zaj, illetve az mindig csak személlyel (az emberrel) kapcsolatban, csak az emberre vonatkoztatva értelmezhető. A fogalom tankönyvi szintű meghatározása szerint a zaj olyan hangjelenség, amely i) az adott személy számára az adott körülmények között, és az adott időszakban - tehát szubjektíve - kellemetlen, zavaró, illetve teljesítménycsökkentő hatású, vagy; ii) személy halláskárosodását okozhatja objektíve akkor is, ha az adott személy azt nem érzi kellemetlennek.[22] Más műszaki megközelítés a zaj fogalmát tágabb értelemben határozza meg: zajnak nevez minden olyan nem kívánatos vagy túl hangos hangjelenséget, amely az egyén életfunkcióit, munkáját, munkájának és pihenésének egyensúlyát zavarja.[23]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
