A magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mny.) a pénztárak megszűnésének két alapvető esetét ismeri: a jogutóddal történő és a jogutód nélküli megszűnést (végelszámolás, felszámolás).
A jogi hiányosságok és megoldásra váró kérdések a jogutód nélküli megszűnés területén kapnak nagyobb hangsúlyt, hiszen a magán-nyugdíjpénztárak a kötelező társadalombiztosítási rendszer második pillérének, a kötelező részvételű tőkefedezeti finanszírozású magán-nyugdíjpénztári alrendszernek az intézményei.
Az állam a kötelező társadalombiztosítási rendszer és az ehhez kapcsolódó magán-nyugdíjrendszer útján gondoskodik időskor és megrokkanás esetén az állampolgárok biztonságáról. Következésképp óriási jelentőséggel bír, hogy a létrejött alrendszer majdan nyugdíjszolgáltatást végző egyes intézményei milyen konkrét szabályanyag és garanciarendszer mellett szűnhetnek meg. Az Mny. meglehetősen "rövidre szabottan" tárgyalja a pénztárak megszűnését, sok nyitott kérdést hagyva ezáltal.
A magánpénztárak a felszámolás esetét kivéve, csak a végelszámolást követően, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) előzetes tájékoztatásával szűnhet meg.
A végelszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek során a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezet - jogutód nélküli megszűnését elhatározva - hitelezőit kielégíti.
Rögtön megfogalmazódik az első kérdés: Gazdálkodó szervezet-e a magán-nyugdíjpénztár? A válasz azért érdekes, mert a Magyar Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) 685. § c) pontja, amely felsorolja az általa gazdálkodó szervezetként elismert szervezeteket, szinte tökéletesen megegyezik a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 3. § (1) bekezdés a) pontjának a törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetekre vonatkozó felsorolásával, azzal a kivétellel, hogy a Cstv. ide sorolja a magán-nyugdíjpénztárakat és az önkéntes pénztárakat is, az Mny. 130. § (3) bekezdésével összhangban. A Ptk. tehát e két szervezetről egyenlőre nem tesz említést.
Miután a Cstv. a hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek közé sorolja a magánpénztárakat is, ebből következik, hogy e törvény rendelkezési rájuk is vonatkoznak.
A végelszámolást illetően az Mny. csak néhány rendelkezést tartalmaz, amely nem elegendő a tisztán látáshoz. A törvény nem tesz említést arról, hogy a Cstv. végelszámolási eljárásra vonatkozó egyes rendelkezései jogtechnikai okokból nem alkalmazhatók a magánpénztárak megszűnésekor. A magánpénztárakat a székhelyük szerint illetékes fővárosi, megyei bíróság veszi nyilvántartásba. A pénztár a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre, az alapító okirat kibocsátásának időpontjára visszaható hatállyal. A magánpénztárak tekintetében - az említett szabályokból következően - a cégbíróságoknak nincs hatásköre. A végelszámolási eljárásra irányadó rendelkezések azonban kifejezetten a cégbíróságot jelölik meg, mint egyes kérdésekben hatáskörrel rendelkező szervet. (A végelszámolás megindítását haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül be kell jelenteni a cégbíróságnak; a cégbíróság végzést tesz közzé a Cégközlönyben, a hitelezői felhívással együtt; egy év után tájékoztatni kell a cégbíróságot az eljárás állásáról; az eljárás befejezését a cégbíróságnak kell bejelenteni, amely elrendeli a gazdálkodó szervezet törlését; a végelszámoló személyét illető kifogás tárgyában is a cégbíróság dönt).
A Cstv. 2. § (3) bekezdésének b) pontja szól arról, hogy a törvény felszámolási eljárásra és a végelszámolási eljárásra vonatkozó rendelkezéseit a magánpénztárakra az Mny.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Mit mond hát a magánpénztári törvény? A pénztár megszüntetésére irányuló szándékot a Felügyeletnek be kell jelenteni, aki a közgyűlés kérésére kinevezheti a végelszámolót. Főszabály szerint tehát a végelszámolót a közgyűlés jelöli ki. A pénztár megszűnését az illetékes bíróságnak be kell jelenteni.
E szabályokból kikövetkeztethető, hogy a végelszámolás elhatározását nem a cégbíróságnak, és nem is a bejegyzést elrendelő megyei vagy fővárosi bíróságnak, hanem a Felügyeletnek kell bejelenteni. Jogtechnikailag tehát kimarad a végzés közzététele és a hitelezőknek szóló felhívás. Ez újabb kérdéseket vet fel: a magánpénztárnak nincsenek hitelezői, vagy ha vannak is, nem kell őket figyelmeztetni, tájékoztatni? Álláspontom szerint a magánpénztáraknak igen is vannak és lehetnek hitelezői. Elsősorban maguk a tagok, akik befektetési és biztosítási szándékkal tagdíjat fizettek a pénztár részére. A pénztár - igaz szűk keretek között - vehet fel kölcsönt, van számlavezetője, letétkezelője, lehet befektetője, lehet olyan megbízott szervezete, aki az adminisztrációs és nyilvántartási feladatokat végzi stb. Szabályozási hiányosság tehát, hogy a hitelezők tájékoztatása megoldatlan, nincs erre vonatkozó rendelkezés.
Bár az Mny. rendelkezik a megszűnés bejelentéséről, az eljárás megindítása és befejezése között is vannak olyan jogcselekmények, amelyek tekintetében a cégbíróságnak van hatásköre. Az e körben érvényesítendő eltérésekre a törvény már nem tér ki, ami zavart és jogértelmezési problémákat vethet fel. Ki kellene mondani egyértelműen, hogy a végelszámoló személyét érintő kifogás tárgyában a Felügyelet dönthet, illetve egy éven túl húzódó eljárás esetén a Felügyeletet kell tájékoztatni.
A pénztár jogutód nélküli megszűnése esetén a pénztártag a rá jutó vagyonrészt átlépés esetén másik pénztárba viheti. A pénztártagra jutó vagyonrész fogalmáról az Mny. nem rendelkezik. Biztosan állítható azonban, hogy ez a tag pénztárral szemben fennálló követelésénél csak több lehet. A tag követelése a felhalmozási időszakban a tag egyéni számlájának egyenlege, a járadékos időszakban a tag által választott szolgáltatás tartalékából az őt jövőben még megillető szolgáltatás értéke. A pénztártagra jutó vagyonrész valószínűleg a pénztártag követelésén túlmenően, a pénztár jogutód nélküli megszűnése esetén, a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon tagra jutó része. Kérdéses lehet, hogy a fennmaradó vagyont vajon milyen arányban kell a tagok között szétosztani? A pénztárral szembeni követeléseik nagyságának arányában, vagy egyenlő arányban? Mindkettőre adható igenlő válasz, s mindkét válasz levezethető a törvény egyéb rendelkezéseiből.
Bizonyos értelemben meghökkentő lehet, hogy a magánpénztárak társadalomban (társadalombiztosításban) és gazdaságban betöltött szerepét, súlyát tekintve, bekövetkezhet esetükben a felszámolás, mint a jogutód nélküli megszűnés "rosszabbik" esete. (A felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek.) A jogalkotó széles körű, sokszor részletekbe menő szabályozással igyekezett az ilyen helyzetek kialakulását megakadályozni.
Már az alapítás szabályozása körébe beépít a törvény "védő" rendelkezéseket. Külön meghatározza, hogy kik lehetnek a pénztár alapítói, és kimondja a pénztárak függetlenségét az alapítóktól. Az alapító szervek és pénztárak között semmilyen jogi kapcsolat nem jöhet létre az alapítási aktuson kívül, az alapítónak a pénztárral kapcsolatban sem jogai, sem kötelezettségei nem keletkeznek. Ez a szabály azért érdemel különös figyelmet, mert a legtöbb és legnagyobb pénztárakat biztosító társaságok, illetve hitelintézetek alapították. A magánpénztárak működéséhez elengedhetetlen a számlavezető, letétkezelő, vagyonkezelő intézmény, amely tevékenységeket legtöbbször pont az alapító, vagy az alapító tulajdonában lévő intézmények végzik.
A pénztár a törvény értelmében járadékszolgáltatást biztosító intézettől is vásárolhat, ez a szabály különösen a biztosító társaságok által alapított magánpénztárak esetében idézhet elő összefonódásokat. Az sem elhanyagolható tény, hogy a nagyobb biztosítók, hitelintézetek által létrehozott pénztárak esetében az induláshoz szükséges tőkét az alapító bocsátotta a pénztár rendelkezésére, ezért cserébe bizonyos területeken érvényesíti befolyását a pénztárak életében. A pénztárak megfelelő, jó működéséhez elengedhetetlen a magas színvonalú, tapasztalatokkal rendelkező szakmai vezetés. Óhatatlanul előfordul, hogy az alapító szakembergárdája kerül a megalapított pénztár menedzsmentjébe.
A felidézett összefonódási lehetőségekben benne rejlik a visszaélés lehetősége is, mint például a GLOBEX nyugdíjpénztár esetében, ahol az alapító tönkremenetele rántotta mélybe a vele szorosan összefonódó nyugdíjpénztárat.
Az Mny. szigorú szabályrendszert tartalmaz a pénztárak gazdálkodására, beszámolási kötelezettségére befektetési üzletmenetére vonatkozóan. A szabályozás célja a pénztárak gazdálkodási kockázatainak korlátok közé szorítása, a pénztártagok vagyonának megóvása. A szabályozási garanciákon túl, intézményi garanciák is biztosítják ezt a célt, a garanciák együtt koherens rendszert alkotnak.
A pénztár a gazdálkodásával és különösen befektetési tevékenységével - a biztonságos gazdálkodás elvét érvényesítve - úgy köteles vagyonát gyarapítani, hogy az szolgáltatási kötelezettségének teljesítését ne veszélyeztesse.
A zárt gazdálkodás alapelve is több biztonsági szabályt fogalmaz meg. A pénztár bevételeiből köteles tartalékokat képezni (likviditási, biztonsági, tevékenységi, hozamkiegyenlítési stb. tartalékok). A pénztár vagyona sem osztalék, sem részesedés formájában nem fizethető ki, bevételeit kizárólag a szolgáltatások fedezetének biztosítására, a szolgáltatások szinten tartására, fejlesztésére, valamint a gazdálkodás költségeinek fedezetére fordíthatja.
Az önkormányzati működés elvének megfelelően az alapvető döntések meghozatalára kizárólag a pénztártagok jogosultak, akik a közgyűlésen, küldöttközgyűlésen gyakorolják e jogukat. El kell ismerni azonban, hogy a részt vevő tagok, küldöttek többsége a pénzügyek és számok terén laikus, esetlegesen könnyű ezért döntéseiket "manipulálni". A pénztár gazdálkodására és tartalékainak változására vonatkozó legfontosabb stratégiai elképzeléseket (pénzügyi tervet) is a közgyűlésnek kell jóváhagynia. A hozamelvárás elve a pénztárak befektetéseinek a hozamára vonatkozóan fogalmaz meg elvárást abból a célból, hogy a szolgáltatás fedezete a felhalmozási időszak elteltével mindenképpen rendelkezésre álljon. A hozam kérdése különösen fontos, hiszen ha a pénztár az infláció mértékénél kisebb hozamot ér el az adott évben, vagy akár hosszú távon, akkor a pénztár veszít vagyonából, illetve a tagok pénzéből. A Felügyelet a pénztárakra egységesen, évente előre meghatározza azt a hozamrátát, amelyet a pénztár befektetéseinek el kell érnie. A pénztárnak az esetleges befektetési veszteségek kiegyensúlyozására hozamkiegyenlítési tartalékot kell képeznie. Ha a pénztár befektetéseinek hozama nem éri el az adott évben a Felügyelet által meghatározott elvárt hozamot, akkor azt a hozamkiegyenlítési tartalékból kell pótolni. A pénztárnak kötelező könyvvizsgálót, illetve befektetésért felelős vezetőt alkalmaznia. Ez utóbbit akkor is kötelező, ha a vagyonkezelői tevékenység ellátásával vagyonkezelő szervezetet bízott meg.
A pénztár váltót, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. Jogszabályi korlátok között - 171/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 16-17. §) van lehetősége hitel és kölcsön felvételére. Más szervezetekért, személyekért pénzügyi kockázatot nem vállalhat - kivéve a törvényben meghatározottakat -, így nem adhat kölcsönt, nem vállalhat pénztartozásra kezességet stb. Az Mny. több, a befektetési kockázatokat minimalizáló szabályt is tartalmaz. A pénztár pénzeszközeit kizárólag elismert értékpapír piacokon forgalmazott értékpapírba fektetheti. Állampapírokat korlátlanul vásárolhat, egyebekben a pénztári eszközök legfeljebb 10%-át fektetheti be az egy kibocsátó által kibocsátott értékpapírba.
Fontos garanciális szabály, hogy a pénztárvagyon befektetése során a pénztár nem szerezhet gazdálkodó szervezetben, egy évnél hosszabb időtartamra, annak jegyzett tőkéje 10%-át meghaladó mértékű közvetlen tulajdoni részesedést. A törvény garanciális okokból bizonyos befektetésekre tilalmat állít fel annak érdekében, hogy a fizetésképtelenség, az egyoldalú függőség és a nem kívánt összefonódások elkerülhetők legyenek. A pénztár ezért nem szerezhet tulajdoni részesedést olyan gazdálkodó szervezetben, amely ellen csőd- vagy felszámolási eljárás van folyamatban, illetve amely ellen a tárgyévet megelőző 2 évben csőd- vagy felszámolási eljárást folytattak. A pénztár az általa alapított vagy tulajdoni részesedése mellett működő szolgáltatók kivételével nem szerezhet tulajdoni részesedést olyan gazdálkodó szervezetben, amelyben a pénztárat alapítók, a pénztár tagjainak munkáltatói, illetve a pénztár részére támogatást nyújtó személy, szervezet és a pénztári szolgáltató tulajdoni részesedése meghaladja a gazdálkodó szervezet jegyzett tőkéjének 10%-át. Az intézményi garanciák közül a Felügyelet érdemel kiemelést, amely széles ellenőrzési jogkörrel rendelkezik a pénztárak törvényes működését illetően. Figyelemmel a fentiekben - de nem a teljesség igényével - felsorakoztatott "védelmi rendszerre" látható, hogy a pénztár működése (gazdálkodása, befektetése) erősen körül van bástyázva.
Paradoxonnak tűnik, hogy mindezek ellenére valaha is sor kerülhet egy magán-nyugdíjpénztár felszámolására. A törvény erre vonatkozó szabályozása azonban nem ok nélkül való, elképzelhetők "rések a pajzson" (befektetési kockázatok és kudarcok, túlzott működési költségek, összefonódásokból eredő visszaélések stb.). Tekintettel arra, hogy a pénztárak viszonylag rövid idő óta - 1997-től -működnek, a garanciák többségének gyakorlati érvényesüléséről megfelelő tapasztalatok még nem állnak rendelkezésre.
Az Mny. a végelszámoláshoz képest szélesebb körben szabályozza a felszámolási - eljárást, de azért hagy nyitott kapukat.
A pénztár felszámolási eljárására a Cstv. rendelkezéseit az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:
1. A pénztár akkor minősül fizetésképtelennek, ha esedékes elismert kötelezettségeinek az esedékességtől számított 60 napon belül nem tesz eleget, illetve a tagok javára vállalt szolgáltatási kötelezettségeinek az esedékességtől számított 90 napon belül nem tesz eleget.
A Cstv. szerint a gazdálkodó szervezet akkor minősül fizetésképtelennek, ha nem vitatott, vagy elismert tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlítette ki, vagy a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy a fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyesség ellenére sem teljesítette. Látható, hogy a fizetésképtelenség minőségének megállapítása a két törvény szerint jelentősen eltér egymástól. Itt kell megjegyezni, hogy a magánpénztárral szemben csődeljárás lefolytatásának nincs helye, így a Cstv. által harmadikként megjelölt fizetésképtelenségi ok fel sem merülhet a magánpénztár esetében.
2. A bíróság a pénztár felszámolójának csak a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 177. § (3) bekezdésében meghatározott közhasznú társaságot jelölheti ki.
A Hpt. hivatkozott rendelkezése szerint a hitelintézet felszámolójának a bíróság csak a Felügyelet által létrehozott közhasznú társaságot jelölheti ki. Ezt a közhasznú társaságot a Felügyelet létre is hozta annak idején. Az Mny. idevágó rendelkezésével egyet is lehet érteni, hiszen egy magán-nyugdíjpénztár felszámolása speciális szakértelmet és gyakorlatot követel meg, a nem kellő szakértelemmel lefolytatott felszámolási eljárás jelentősen csökkentheti a pénztártagok kielégítési hányadát.
A problémát az jelenti, hogy a Hpt. 177. § (4) bekezdése konzekvensen kimondja, hogy a (3) bekezdés szerinti közhasznú társaságot kizárólag hitelintézet felszámolására lehet kijelölni. Az Mny. megalkotásakor elfelejtettek a két szabályt e tekintetben összehangolni. A Cstv. szerint egyébként a felszámolóként kijelölhetők körét a Kormány rendelettel állapítja meg.
A Pénztárfelügyelet a felszámolás kezdő időpontjától számított 60 napon belül köteles kijelölni azt a pénztárat, ahol a tagsági jogviszonyt folytatni lehet. A kijelölt pénztár a tagok átvételét nem tagadhatja meg. A kijelölés a tag szabad pénztárválasztási jogát nem érinti.
A törvény nem szól arról, hogy a pénztártag melyik időponttól (a felszámolás alatt is, vagy csak utána) és ettől számítva mennyi időn belül köteles a másik pénztárba (önként választott, vagy a kijelölt pénztárba) átlépni.
Az Mny. jelenlegi rendelkezéseiből csak utalhatunk arra, hogy a pénztártag esetlegesen már a felszámolás alatt is átléphet másik pénztárba:
- a Felügyelet a felszámolás kezdő időpontjától számított 60 napon belül köteles másik pénztárat kijelölni;
- a Felügyelet köteles az Alap, vagy más pénztár kijelölésével a tagsági viszony folytatásáról és a járadékszolgáltatások teljesítéséről gondoskodni;
- az átlépés a hitelezők kielégítési alapját nem csökkenti, mivel a pénztártag egyéni számláján nyilvántartott összegre a pénztár hitelezői nem tarthatnak igényt.
A kérdés leszabályozása egyszerűen megoldható lenne, a pályakezdők esetében érvényesülő törvényi rendelkezések analógiájára. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 45. § (1) bekezdése szerint a pályakezdő a biztosítottá válástól számított 15 napon belül köteles a választott pénztár adatait bejelenteni. Amennyiben a nyitva álló határidőn belül nem választott pénztárat, az Mny. 22. § (9) bekezdése szerint az illetékes területi pénztár tagjává válik.
Ennek megfelelően, a felszámolás alatt álló pénztár tagjai is a törvényben meghatározott időn belül léphetnének át a kijelölt, vagy választott másik pénztárba, e határidő elmulasztása esetén, a törvénynél fogva tagjaivá válnának a Felügyelet által kijelölt pénztárnak.
Az Mny. 84. § (5) bekezdése csak utaló szabályt tartalmaz a tagok követelésének jogi helyzetére vonatkozóan a felszámolási eljárás megindulása után. Konkrét rendelkezését a tagok követeléseinek besorolását illetően nem találunk.
A felszámolás kezdő időpontjában a tartalékokhoz tartozó eszközök listáját azonnal le kell zárni, és azt a felszámolónak át kell adni. A felszámolási eljárás során ezek az eszközök külön kezelendők és azok csak a fedezeti tartalékkal szemben fennálló tagi, illetve hozzátartozói követelések kielégítése után használhatók fel egyéb kötelezettségek kielégítésére.
A leírtak alapján egy biztos: a pénztártagok követeléseit a fedezeti tartalékból kell kielégíteni, és ha ez nem elegendő, akkor a többi tartalékból kell azt pótolni. Mindaddig, amíg a pénztártagok követelései nincsenek kielégítve, a tartalékokhoz nem lehet nyúlni, illetve nem lehet azokból egyéb hitelezői követeléseket kielégíteni.
Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 45. § (9) bekezdése viszont egyértelműen rendelkezik a tagok besorolásáról. Kimondja, hogy a tagsági viszonyból származó kötelezettségeket a felszámolási költségeket követően kell kielégíteni. Ez a megoldás követhető lenne a magánpénztárak esetében is. Ugyanilyen jelentőséggel bír az a kérdés, hogy a Pénztárak Garanciaalapja milyen hitelezői besorolást kap. A felszámolás kezdő időpontjától az Alap szedi be a tagdíjakat. A pénztártagtól kapott megbízás esetén képviseli a tagot a felszámolási eljárásban.
Az Alap a biztosítéka a felszámolási eljárásban annak, hogy a tag a járadékos időszakban megkapja járadékát. Az Alap pénzeszközeit - többek között - akkor lehet felhasználni, ha a tag járadékkövetelése befagyott. Befagyott a követelés, ha a pénztár a tag követelését az SzMSz-ben meghatározott esedékességet követő öt napon belül nem tudja teljes egészében kielégíteni. Az Alap a járadék fizetését a bíróság felszámolást elrendelő végzésének közzétételét követő 15 napon belül köteles megkezdeni. Az a pénztár, amelynek fizetési kötelezettsége miatt az Alap kifizetést teljesített, ennek összegét és az ezzel összefüggésben felmerült költségeket az Alap részére megtéríti. Az Alap által teljesített kifizetés mértékéig a követelés a tagról az Alapra száll át. Az Alap szükség szerint a felszámolási eljárás során érvényesíti a pénztárral szembeni igényét. Elengedhetetlen tehát, hogy az Alap hitelezők közötti sorolása tisztázódjék.
További problémát jelenthet az is, hogy az Alap a pénztár helyett csak akkor tud szolgáltatni, ha az ehhez szükséges információt megkapja a pénztártól. Jól érzékelhető, hogy az Alapnak a szolgáltatást viszonylag hamar el kell kezdenie, a végzés közzétételét követő 15 napon belül. Nem várhat arra, hogy a felszámoló adja meg a szükséges információkat - ilyen rövid időn belül nem is tudná -, hanem a pénztár, illetve annak vezetői kell, hogy feleljenek ezért. Az Alap kellő információ irányában nem tudja felmérni saját követelésének nagyságát sem, így a hitelezőkénti bejelentkezése is kérdésessé válhat. ■
Visszaugrás
