Rovatunk szerzői, Dojcsák Dalma, Kovács András György, Navratil Szonja és Biczó László, a magyar rendesbíróságok alapjogi ítélkezési gyakorlatát tekintik át, és vizsgálják annak lehetőségeit, jövőbeli esélyeit, többek között a szólásszabadság, a közigazgatási bíráskodás, a magyar bírói integritás és az intézményi adottságok kérdésén keresztül.
Az alapjogvédelem az alkotmányos demokráciák egyik sarokköve: az emberi jogok kikényszeríthetőségét, illetve a hatalom korlátozhatóságát fejezi ki; azaz, ilyenformán a jogállami értékrend fokmérője. Az alapjogvédelem csak a jogállamiság gondolatrendszerében értelmezhető, az alapjogi bíráskodás pedig az alapjogvédelem része, minimuma.[1]
Az alapjogvédelem két legfontosabb intézménye az alkotmánybíróság és a rendesbíróságok, az alapjogvédelem minőségét azonban a két szervezet szabályozásán és szervezeti kultúráján kívül az alkotmányos környezet is befolyásolja. Mivel az alkotmánybíróság és a rendesbíróságok is az alkotmányos rendszer részei, a hatalom korlátozhatóságát biztosító intézmények összességének működése hatással van e két szervezet működésére is. Ugyanakkor az alkotmányos környezet és a szervezeti kultúra összefügg a szervezetek integritásával. A következőkben e három, az alkotmányos rendszert meghatározó fogalom dinamikáját vizsgálom: az első az alkotmányos környezet - azaz a szabályozás, illetve a hatalomgyakorlás rendszere -, a második a szervezeti kultúra, a harmadik pedig a szervezetek integritása. A dinamika abból a szempontból érdekes, hogy a három tényező kapcsolatrendszere, együtthatása talán magyarázattal szolgál az alapjogvédelem, valamint azon keresztül a jogállamiság problémáira.
Az alkotmányos intézmények működését a szervezetek egymáshoz való viszonya, a szervezeti struktúra, a hatáskörök, a jelölés, a kiválasztás és az előmenetel normatív előírásai határozzák meg. Az alkotmányos rendszerek szabályozása számtalan különböző eltérő jogintézményt, szervezetet, eljárási és anyagi szabályt tartalmaz, a jogállamiság sokféle módon megvalósulhat. A centralizált és a decentralizált alkotmánybíráskodási modell, illetve az actio popularis és az alkotmányjogi panasz eljárása is megfelel a jogállami elveknek. A normák koherenciáját azonban a szabályozás mögött meghúzódó értékrendszer biztosítja. Amennyiben ennek az értékrendszernek az elemei ellentétesek a jogállami értékekkel, úgy a szabályozás sem lesz jogállami. A 2010 óta létrehozott szabályozási környezet a fékek és ellensúlyok rendszerének leépítésével a hatalom korlátlanságát tette meg szervező elvvé. Ez az elv jellemzően az alkotmányos intézmények függetlenségének csökkentésében volt tetten érhető, független intézmények hiányában pedig kiüresedett a jogállamiság fogalma. Az alkotmányos környezet ilyenformán akadályozza a minőségi alapjogvédelem érvényesülésének lehetőségét.
Az alkotmányosság eszméje mintegy védőhálóként fogja össze a fékek és ellensúlyok rendszerének intézményeit, és szervezi azok működését. Ugyanakkor ezek a szervezetek saját, önálló, belső kultúrával is rendelkeznek. A szervezeti kultúra értékrendszere, a szervezet tagjainak attitűdjei, szerepfelfogása és az alkotmányos rendszerhez való viszonya pedig hatással van az alapjogvédelem alakulására. A szervezeti kultúra és alkotmányos környezet nem független egymástól, a jogállamiság értékrendjét kifejező szervezeti kultúra vélhetően képes legalább egy ideig az alkotmányos környezetet befolyásolni. Egy autoriter vagy diktatórikus államban pedig, ahol gátolják, vagy épp megszüntetik az alkotmányos kultúrát, az intézmények és a bíróság tagjainak alkotmányosság iránt elkötelezett szervezeti kultúrája képes lehet ellenhatást kifejteni. A hatás nehezen mérhető, részben a fogalmak képlékenysége, összetettsége miatt. Az időtényező, az egyes alkotmányos intézmények létrejöttének időpontja azonban fontos szerepet játszik abban, hogy az intézmények milyen magatartást tanúsítanak az adott helyzetben. Minél mélyebben gyökerezik ugyanis az adott magatartási minta, annál nehezebben változtatható meg. A csak rövid ideje létező intézmények esetében nincsenek erős és nehezen változtatható mintázatok. A rendesbíróság szervezete különbözik az alkotmányos kultúrát védő többi intézménytől, a harmadik hatalmi ág függetlenségének elvrendszere, a bírósági szervezeti kultú-
- 87/88 -
ra ugyanis már több mint százéves. Ugyanakkor az alkotmánybíráskodás, az ombudsman intézménye vagy éppen a média működését szabályozó intézmények múltja legfeljebb huszonöt évre nyúlik vissza. Magyarországon 1989 előtt a közhatalom működését kontrolláló, valódi független intézmények a bíróságon kívül nem léteztek. A bírósági rendszer esetében tehát a szervezeti kultúra korábbi, rendszerváltás előtti elemei is értelmezhetőek; sőt, feltételezhetően alakítói is a jelenlegi bírói attitűdnek. Ezzel szemben az új alkotmányos intézmények esetében a szervezeti kultúra csak rövid ideje létezik, így egyfelől nincsenek korábbi magatartási formák, viselkedési minták, másfelől viszont az 1990 után kialakult szerepfelfogás még nem feltétlenül volt képes olyan mélyen gyökeret ereszteni, hogy ne legyen megváltoztatható. A két szervezeti típus kultúráját más-más magatartások, viselkedési minták és attitűdök befolyásolják.
Az integritás[2] dinamikus fogalom, külső és belső aspektusának kapcsolata, egymásra hatása adja meg a fogalom jogállami értelmezését.[3] Az integritás külső aspektusból azt jelenti, hogy az intézmény számonkérhetően működik, a társadalom pedig a számonkérhetősége miatt bízik az intézményben. Ugyanakkor az integritásnak van egy belső aspektusa is, amely azt jelenti, hogy az intézmény tagjai professzionális magatartást tanúsítanak. A kettő között folyamatos és dinamikus kapcsolatnak kell fennállnia ahhoz, hogy jól működjön a jogállam. A professzionális magatartás nem az etikai kódex létezésének, hanem annak függvénye, hogy a bírák a hivatás etikai normái iránt elkötelezettek-e. A számonkérhetőség pedig nem a függetlenség ellenpólusa, hanem a társadalmi ellenőrzés lehetősége, azaz a jogállami működés feltétele. A társadalom tehát egyfelől bízik az integritását őrző intézményben, mert van felette számonkérési lehetősége, másfelől az intézmény tagjainak professzionális magatartása igazolja a döntések szakmaiságát, a tagok kompetenciáját.[4] A következőkben az alkotmányos környezetnek és azon belül is a függetlenség szerepének, a szervezeti kultúrának, illetve az integritásnak az alapjogvédelemre gyakorolt hatásait vizsgálom.
Úgy vélem, hogy az alapjogvédelem mindkét pillére - az alkotmánybíráskodás, illetve az alapjogi bíráskodás is - válságban van Magyarországon. A válság oka egyfelől az alkotmányos intézmények függetlenségének csökkenése, a hatalom korlátozhatósága jogállami elvének értékvesztése, ellehetetlenülése, másfelől az Alkotmánybíróság szervezeti kultúrájának változása, illetve a rendesbíróságokra jellemző (változatlan) kultúra, melynek sok eleme erős folytonosságot mutat a késői szocializmusban kialakult attitűdökkel. Az Alkotmánybíróság kultúrájának változását és a rendesbírósági kultúra változatlanságát pedig befolyásolja a szervezet integritása, illetve a szervezeti kultúra időbelisége. Azt kívánom bemutatni, hogy az alkotmányos környezet változásai és az alapjogvédelmet biztosító intézmények belső szervezeti kultúrája egyszerre és egy irányba befolyásolja az alapjogvédelem alakulását. Ez az irány pedig az alapjogvédelem szintjének folyamatos csökkenése - megkockáztatom: eltűnése -felé vezet.
A hatalom korlátlanságának gondolata a jelenlegi szabályozási rendszer olyan új aspektusa, amely legerősebben az alkotmányos rendszer intézményi függetlenségének csökkenésében, elvesztésében mutatkozik meg. Az alapjogvédelem szintjét a közhatalmi berendezkedés szabályozása közvetve befolyásolja, az alkotmányos feladatokat végző szervezetek függetlenségének sorozatos és folyamatos gyengítése[5] ellehetetleníti a hatalom ellenőrzését, sérti a hatalommegosztás elvét, a jogállamiság eszméjének lényegét kérdőjelezve meg ezzel.
Az alkotmányos intézmények függetlenségének csorbítása intézményenként eltérő módon történt. A közös pontot a szervezeti struktúra átalakítása, illetve a szervezet vezetőinek leváltása, új vezetők, tagok kinevezése jelentette. Előfordult, hogy a szervezet átalakításával érték el, hogy a szervezet vezetőjének jogviszonyát a megbízatási idő lejárta előtt megszüntessék - ez történt az adatvédelmi biztos, illetve az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének esetében. Arra is volt példa, hogy a szervezetet úgy alakították át, hogy a szervezetet a kormánypárt által egyedül választott tagokkal töltötték fel - ez történt a Médiatanáccsal és az Alkotmánybírósággal. De nemcsak a vezetők és tagok lecserélése, hanem a szervezet szerepének, jelentőségének csökkentése is relativizálta a függetlenséget: van ugyan Költségvetési Tanács, de nincs mögötte az érdemi működéshez szükséges hivatal.
- 88/89 -
A 2010 óta bekövetkezett jogszabályváltozások,[6] a normák új szabályozási rendszere olyan szabályozási klímát eredményezett, amely a jogállamiság értékrendszerét súlyosan erodálta, csökkentve ezzel a jogi kultúra alkotmányos jellegét. Az ún. semmisségi törvény, a jogalkotási eljárás lecsökkentése napokra, órákra nemcsak normatív módon, hanem a jogállamról alkotott elképzeléseken, a közhatalom-gyakorlók hatalomhoz való viszonyán keresztül is alakította az alkotmányos kultúrát. Az új normák és tényleges megvalósulásuk közös jellemzője a hatalom korlátlanságának deklarálása volt. A korlátlanság központi jelentőségét az alkotmányellenes normák alkotmánymódosításon keresztül történő alkotmányossá tétele tette egyértelművé. Az alapjogvédelem fogalmát gyakorlatilag megsemmisíti az a mechanizmus, amely az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt normaszöveget egyszerűen beépíti az alkotmány szövegébe. A hatalom gyakorlója ezzel az aktussal világossá tette, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere - és így a jogállamiság fogalma - elvesztette értékjellegét.
Az Alkotmánybíróságra vonatkozó új szabályok egyértelműen csökkentették az alapjogvédelem szintjét, a döntő csapást azonban a tagok jelölésének új gyakorlata jelentette.[7] A jelölési eljárás 2010 előtt is sok szempontból kétséges volt, a szervezet függetlenségét azonban e kétségek nem voltak képesek alapjaiban megingatni, az alkotmányos intézmények rendszere, valamint a korábbi Alkotmánybíróságok - jellemzően a Sólyom László vezette testület - által kiérdemelt bizalom miatt. Ezzel szemben a jelenlegi szabályozás és a jelölés gyakorlata olyan rendszert eredményezett, amely cseppfolyóssá tette az Alkotmánybíróság függetlenségét, az alapjogvédelemben betöltött szerepét. A függetlenség megkérdőjeleződése a működést teszi lehetetlenné, mivel így az Alkotmánybíróság döntéseinek legitimációja vált bizonytalanná.
A szervezet függetlensége és a szervezet tagjainak intézményi képe szoros kapcsolatban áll egymással. Az új alkotmányos intézmények közül az Alkotmánybíróság - tevékenységével és az alkotmánybíráskodás szerepének meghatározásával - nagyban befolyásolta a jogállam eszmeiségét és tényleges működését. A kis létszámú, ám rövid ideje létező elitszervezet kultúrája azonban szertefoszlott az alkotmányos környezet változása, illetve ennek következtében a tagok kicserélődése folytán. Bár a szervezetet nem terhelte a múlt árnya, nem kellett megküzdenie egy folyamatosan működő szervezeti kultúra múltból hozott örökségével, mégsem sikerült olyan stabil, személyektől független éthoszt és professzionális magatartási formát kialakítania, amely fennmaradt volna. A szervezet integritása nem volt tartós, a szervezetnek a jogállamiság eszméjéből következő hangsúlyos közhatalmi szerepe, a tagok professzionális magatartása és az intézmény iránti bizalom 2010 után szinte egyszerre illant el. Úgy tűnik, hogy a szervezet létrejöttekor megfogalmazott aktivista, alkotmányosság iránt elkötelezett, erős függetlenséget deklaráló belső kultúra nem volt képes gyökeret verni. Talán több időre lett volna szükség ahhoz, hogy a szervezeti éthosz, a bírák professzionalitása, az autonóm döntési magatartás mintája olyan erős legyen, hogy azt a normatív változások ne legyenek képesek megváltoztatni. Az Alkotmánybíróság esete alapján úgy tűnik, hogy az integritás abban az esetben garantálja a jogállami működést, ha az alkotmányos környezet változatlanul működik, miközben a szervezet kultúrája, annak jogállami jellege hosszú időre tekint vissza. Számba véve az Alkotmánybíróság jelenlegi tevékenységét, a szervezeti kultúra a kezdeti felfogáshoz képest ellentétes irányba változott, hiszen a testület tagjai a szervezetet és magukat kevésbé a hatalom ellensúlyaként, mintsem annak segítőjeként határozzák meg.[8]
Sokak szerint az alapjogi bíráskodás gondjait a hazai bíróságok formalista attitűdje, az alapjogi dogmatika kidolgozatlansága, az oktatás alapjogokkal kapcsolatos hiányosságai, illetve az Alkotmánybíróság és a rendesbíróságok közötti szervezeti feszültség okozza.[10]
A formalista érvelés, jogértelmezés hazánkban[11] a normák nyelvtani, rendszertani és logikai értelmezését jelenti. A formalizmus kizárja az ítélkezés mechanizmusából az európai és alkotmányos jogelveket, a jogi dogmatikát. A bíró az ítélkezés során nem vizsgálja az adott ügy szélesebb kontextusát, a mögöttes elveket, hanem az ügy-
- 89/90 -
höz legközelebb eső jogi normát alkalmazza. Bencze Mátyás egyenesen azt állapítja meg, hogy a hazai bírói gyakorlat a formalista attitűd következtében szándékosan kerüli az alapjogi érvek használatát.[12] A formalizmus, a jogszabály betűjéhez való ragaszkodás szinte lehetetlenné teszi az alapjogi bíráskodás alkalmazását, mivel akadályozza egy ügy alapjogi relevanciájának felismerését, valamint az alapjogi követelmények alkalmazását azok elvi, dogmatikai jellege miatt.[13] A formalista attitűdöt ráadásul erősítette a rendesbíróságok és az Alkotmánybíróság közötti folyamatos hatásköri feszültség is, a rendesbíróságok alapjogi bíráskodástól való elzárkózását ugyanis többek között segítette az a jogászi szerepfelfogás, amely az alkotmány értelmezését az Alkotmánybíróság monopóliumaként határozta meg.[14]
A formalista bírói attitűd szerves része a bírósági kultúrának, amelyet a szervezet az újonnan belépő tagok, a bírósági fogalmazók felé közvetít. Amíg az Alkotmánybíróság esetében éppen a megszakítottság, az értékek és szerepek viszonylagosan gyors változása okozta a problémát, addig a bíróságok esetében a folyamatosság jelenti a gondot. A bírói szerepfelfogás ugyanis nagyon keveset változott az utóbbi évtizedekben. Miközben az alkotmánybíráskodás szervezeti reformja erősen hatott a szervezeti kultúrára, az igazságügyi reformok, az igazgatási modellek változtatása nem befolyásolta a bírósági kultúrát. Annak ellenére, hogy a szervezeti struktúra jellemzően formálja a szervezeti kultúrát, a külső igazgatásból belső igazgatásba történő átlépés, majd az egyszemélyi igazgatási vezetés kialakítása - ami a belső hierarchia szerepét erősítette - sem változtatta meg a bírói szerepfelfogást. Mintha a formalista, pozitivista bírói szerephez más magatartási minta, érték - mint például az autonóm, professzionális magatartás - nem tudott volna felzárkózni.
A változatlanság vélhetően összefügg az integritás kérdésével. A bírói függetlenség védelmében kialakult formalista érvelés talán azért tud még ma is olyan erős mintaként szolgálni, mert hiányzik a bíróság és a bírói kar integritása, nincs valódi kapcsolat a szervezet alkotmányos rendszerben betöltött szerepe és a szervezet tagjainak, a bíráknak a bírói hivatásról alkotott professzionális magatartása között. A magyar bíróság problémáit magyarázhatja, hogy a professzionális bírói magatartás, valamint az átlátható és elszámoltatható intézményi működésen alapuló társadalmi bizalom nem kapcsolódik egymáshoz.[15] Az Alkotmánybíróság korábbi időszakában talán megvolt az összhang az átláthatóság és a számonkérhetőség, a társadalmi bizalom, valamint a tagok professzionális magatartása között, azaz a szervezet és a tagok integráltak voltak. A bírósági szervezeti kultúra kontinuitását, a formalizmus változatlanságát az integritás problémái okozhatják. A számonkérhetőség és a hozzá kapcsolódó bizalom szinte értelmezhetetlen a hazai fogalomrendszerben, a bírói függetlenség mellett más alapelv pedig nem volt képes teret nyerni, mivel a hazai igazságszolgáltatás tagjai ellentétet látnak a függetlenség és a számonkérhetőség között. A professzionális magatartás fogalmának alkalmazását ugyancsak a függetlenség kizárólagossága tette lehetetlenné, mert a bíróságok értelmezésében professzionális az, ami független. A fogalmak ilyen formában való egymásnak megfeleltetése kizárja a további diskurzus lehetőségét. A függetlenség mindenekfelettisége egyszerű formai kérdéssé degradálta az integritás fogalmát, hiszen ebben a felfogásban a formailag független bíróság egyben integrált is.
Összegezve az eddigieket, az alapjogvédelem csak sporadikusan létezik ma Magyarországon; a mértéke, minősége mondhatni kiszámíthatatlan. Az Alkotmánybíróság többségi szerepfelfogása alapján a szervezet inkább a közhatalom döntéseinek támogatója, mintsem ellensúly az alkotmányos rendszerben. A függetlenség eltűnése, a tagok jelölése és egypárti kiválasztása mind abba az irányba mutatnak, hogy az alapjogvédelemben az Alkotmánybíróság nem játszik érdemi szerepet. A rendesbíróságok esetében a belső szervezeti kultúra, a formalista attitűd teszi esetlegessé az alapjogi bíráskodás működését. A két szervezet súlyos problémáit pedig csak erősíti az alkotmányos kultúra hiánya, az alkotmányosság biztosítékaiként funkcionáló intézmények függetlenségének csökkenése, eltűnése. Úgy tűnik, hogy egy szervezet integritása védelmet jelent az alkotmányos környezet negatív irányú változásával szemben, ugyanakkor az integritás csak abban az esetben véd, amennyiben a szervezeti kultúrának volt ideje meggyökeresedni. Ugyanakkor, a meggyökeresedett szervezeti kultúra nem biztosítéka a szervezet integrált működésének. Az integritás, a szervezeti kultúra és az alkotmányos környezet tehát egy olyan történet szereplői, ahol a hatás és az ellenhatás a tényezők kölcsönhatásának, interakciójának eredménye. ■
- 90/91 -
JEGYZETEK
* A három fogalom együttes értelmezésében Fleck Zoltán segített, ezúton is köszönet illeti érte.
[1] Somody Bernadette - Szabó Máté Dániel - Szigeti Tamás - Vissy Beatrix: Alapjogi igények, alapjogi szabályok: az alapjogi ítélkezés koncepciója, in Alapjogi bíráskodás - alapjogok az ítélkezésben, szerk. Somody Bernadette, Budapest, L'Harmattan Kiadó, 2013, 30.
[2] Az integritás fogalmának sokféle értelmezése létezik. Egyfelől használja a korrupciókutatás, az intézményi korrupcióval szemben megfogalmazott követelményként. Másfelől az igazságszolgáltatás működését vizsgáló szervezeti kutatások is használják, például az igazságügyi reformok jogállami megvalósításának értékmérőjeként. Lásd Livingston Armytage: Monitoring judicial integrity: Lessons for implementation of UNCAC Article 11, 2009, U4 Anticorruption Resource Centre, http://www.cmi.no/publications/file/3483-monitoring-judicial-integrity.pdf; Linn Hammergren: Diagnosing Judicial Performance: Toward a Tool to Help Guide Judicial Reform Programs, Washington, World Bank, 1999, http://siteresources.worldbank.org/INTLAWJUSTINST/Resources/hammergrenJudicialPerf.pdf
[3] Jonathan Soeharno: The Integrity of the Judge. A philosophical inquiry, Ashgate Publishing Company, 2009, 23-25.
[4] A hazai alkotmányos rendszer súlyos problémáit mutatja, hogy a jelenlegi bírósági vezetés számára a bírósági integritás fogalma éppen a szervezeti struktúra hierarchizálására szolgáló jelenségként vált fontossá. Lásd a Fővárosi Törvényszék polgári kollégiumának állásmeghallgatásairól szóló jegyzőkönyveket, http://birosag.hu/szakmai/palyazatok-obh_eln-jogkore
[5] Például a Költségvetési Tanács Hivatalának megszüntetése, az Alkotmánybíróság szabályozásának átalakítása, a tagok jelölési eljárásának változtatása, a bírósági igazgatási rendszer centralizálása, az ombudsman szervezetének átalakítása, centralizált médiahatóság kialakítása.
[6] Az alkotmány mellett szinte valamennyi jelentős intézmény és kódex újraszabályozásra került.
[7] Immáron kialakult az a helyzet, hogy az Alkotmánybíróság tagjainak többsége egyedül a kormánypártok döntése alapján került kinevezésre, lásd Helsinki Bizottság - TASZ - EKINT: Egypárti alkotmánybírók a kétharmad szolgálatában. Az egypárti alkotmánybírák 2011-2014 között hozott egyes döntéseinek elemzése, 2015. http://tasz.hu/files/tasz/imce/2015/ab_kiadvany_70_oldalas_vegleges.pdf
[8] Uo.
[9] A rendesbíróságok és az Alkotmánybíróság közötti hatásköri feszültség kérdését alapvetően terjedelmi okok miatt nem vizsgáltam, azonban fontos megjegyezni, hogy a centralizált alkotmánybíráskodási modellből következő hatásköri probléma kérdése akkor válik igazán lényegivé, amikor az alkotmányos környezet és a szervezetek belső kultúrája is értékként tételezi az alapjogvédelmet, az alkotmányosságot.
[10] Somody Bernadette - Vissy Beatrix: Az egyéni alapjogvédelem intézményi-hatásköri modellje Magyarországon, in Alapjogi bíráskodás - alapjogok az ítélkezésben, szerk. Somody Bernadette, Budapest, L'Harmattan Kiadó, 2013, 82. Bencze Mátyás: Az alapjogok bíróság előtti érvényesülésének szociológiai háttere, in Alapjogi bíráskodás - alapjogok az ítélkezésben, szerk. Somody Bernadette, Budapest, L'Harmattan Kiadó, 2013, 107.
[11] Ficsor Krisztina könyve jó példája annak, hogy a formalizmus nem feltétlenül gátolja az autonóm, független bírói ítélkezést; a formalista bírói érvelést a kialakulásának okai, körülményei, a szervezeti kultúrában elfoglalt szerepe tölti meg értéktartalommal, amely lehet jogállami, és lehet az alkotmányos elvek érvényesülését gátló is. Lásd Ficsor Krisztina: Formalizmus a bírói gyakorlatban. A formalista bírói érvelés jogelméleti alapjai, Budapest, Gondolat Kiadó, 2015.
[12] Lásd Bencze (11. vj.) 102.
[13] Bár kitűnő kézikönyv készült az alapjogi bíráskodás körében, az ítélkezési gyakorlatban, úgy tűnik, nem igazán érezhető a hatása: Somody Bernadette - Szabó Máté Dániel - Vissy Beatrix: Az alapjogi bíráskodás kézikönyve, Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2013.
[14] Lásd Somody-Vissy (11. vj.) 86.
[15] Lásd Soeharno (4. vj.) 23-25.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, ELTE ÁJK.
Visszaugrás