Szászy-Schwarz Gusztáv, a magyar magánjogtudomány kiemelkedő alakja 1858-ban született és 1920-ban, vagyis kereken száz esztendővel ezelőtt hunyt el. Nem mindennapi életútját legutóbb Vékás Lajos mutatta be és méltatta Fejezetek a magyar magánjogtudomány történetéből című kötetében.
Magánjogunk e nagyszerű alakja előtt ez alkalommal nem az életmű, életpálya bemutatásával, hanem máig ható gondolatai felidézésével rójuk le tiszteletünket. Azokat az impulzusokat ragadjuk meg és igyekszünk szóra bírni, amelyeket a nagy jogtudós gondolatai árasztanak. Halálának évfordulóján mondandónkat ezért nem is feketébe, hanem annak egy jogi szakirodalmi körökben nagyon is jól festő árnyalatába: "szászyschwarzba" öltöztetjük. Mindezt olyképpen, hogy jelenlegi kutatásaink fókuszában álló kérdéskörre, a polgári jogi érvénytelenség és hatálytalanság témájára összpontosítunk.
A címbeli "úszó határok" kifejezést is magától Szászy-Schwarz Gusztávtól kölcsönöztük. Az "Uszó határok a jogban" egy rövid tanulmányának címe, melyben így indítja mélyen szántó gondolatait a szerző. "Talán leghelyesebb, ha mindjárt azon kezdem, mit értek az "úszó határok" kifejezése alatt. Vannak fogalmak, életben és tudományban egyaránt, melyeknek határai mathematikai pontossággal jelölhetők körül, körvonalaik élesek és kétségtelenek, akár egy silhouett. Hogy hol a határ délelőtt és délután, egyik év vége és a másik kezdete közt, az északi és déli földgömb között, az élet és a halál között, múlt és jövő között - mindezek térben, időben, képzeletben ép oly pontosan határolhatók el egymástól, akár a mathematikában megkülönböztethető az x az x+1-től vagy x-1-től. De élet és tudomány más fogalmakat is produkál. Hol van a határvonal a patak és a folyó között? Hol a határ domb meg hegy között? Erdő és liget között? Sok és kevés között? Az eféle kérdés oly megfejthetetlen, mint az az ismeretes sophista kérdés, hogy hányadik hajszál kihullása teszi az embert kopasszá? Domb és hegy, patak és folyó, liget és erdő, - a határ az ilyen szomszédfogalmak közt nem állandó és biztos, mint amaz első csoportnál, hanem mozgó és bizonytalan, lebegő akár a lég, egymásba folyó akár a víz - az ilyen fogalmak határait nevezem 'uszónak'..."[2]
A tanulmányban Szászy-Schwarz számtalan példát hozott az ilyen elmosódott, azaz úszó határokkal bíró jogi jelenségekre és valóban nem kell sokáig keresnünk, hogy az általa megkezdett felsorolást tovább gazdagítsuk. Mit értünk lényeges kérdésnek a szerződés tartalma szempontjából - ez még a tételes jog és az ítélkezési gyakorlat tapasztalatai segítségével sem tekinthető könnyű kérdésnek, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy a jogász többnyire jól ráérez a hangsúlyokra. Elvárhatóság, jóhiszeműség és tisztesség követelménye, rendeltetésszerű joggyakorlás: mindegyik intézmény valójában egységes fogalom helyett fogalmi elemek sűrítménye. Tovább is léphetünk: mit értsünk járulékosság, járulékos mellékkötelezettség alatt? Pontosan miben áll a felelősség, a helytállási kötelezettség korlátozottsága? Mikortól beszélünk szokásos kikötésekről vagy az üzleti életben bevett szokásról? "Hol van persze a határa annak - teszi fel a kérdést Szászy-Schwarz is - hogy valamely szabálynak általános követéséről lehessen még szólni, matematikailag meg nem állapítható."[3] És akkor itt vannak azok a gumi- vagy blankettaszabályok (kaucsukfogalmak), melyeket maga a jogalkotó is eleve azért alkotott meg az ismert módon, azért öntötte őket a "közlekedőedényekre" emlékeztető formába, hogy könnyen felvehessék igényelt alakjukat és minél rugalmasabban töltsék ki azt az űrt, melyet a jogalkotó nem kívánt vagy nem tudott előre kitölteni, de kitöltetlenül sem szabad hagynia. E szabályok és fogalmak után kutatva, érdeklődve az úszó határokkal bíró jogi jelenségek tárháza nyílik meg előttünk: fogalomkitöltés és tartalombetöltés valóságos tengere. A tudomány és a gyakorlat emberén múlik, elbír-e velük. Nagyon is ideillik Grosschmid egyik kedvelt fordulata: hogy ezek mindegyikével valóban a maga természete szerint, a maga módján kell elbánni. De van némi igazsága Fürstnek is, aki egyes, ilyesfajtán úszó határokkal jellemezhető jelenségeket (keret- vagy blankettaszabályokat) már-már alkalmazhatatlan jogfogalomként aposztrofált.
Az embernek egy idő után olyan érzése támad, mintha tudományterületünk kizárólag ilyen úszó határokkal bíró fogalmakkal operálna. Bár erről nincsen szó, annyit mindenesetre rögzíthetünk, hogy magánjogunk bővelkedik olyan jogi helyzetekben, melyek határokon mozognak, feszítik a kereteiket.
Megengedjük, hogy maga az "úszó határ" fogalom sem pontos, de a névadó Mester nem is ezzel a szándékkal engedte útjára, mondhatnánk: bocsátotta a jogtudomány tengerére. A kifejezés csak érzékeltetés, szemléltetés, értve alatta, ami értendő. Leginkább oly esetekben beszédes az elnevezés, ha a szem nem látja a fogalmi határokat - írja e tanulmány "címadó cikkében" Szászy-Schwarz: mert ily fogalmi határok nincsenek. Az úszó határokkal bíró fogalmak eszerint nagyon gyakran logikai bezártság (le-
- 725/726 -
zártság) nélkül valók, az éles körülhatárolást nem is tűrik. Éppen ezáltal lesznek a határaik ködösek, ingók, változók - mint maga a gyakorlati érdek, ami szülte őket. És "nincs erő, mely e határokat megrögzítse."
Van persze olyan helyzet is, amikor egy-egy fogalom ilyetén körülhatárolhatatlansága csak nézőpont kérdése, vagyis azon fordul meg a válasz sorsa, miképpen tesszük fel magát a kérdést. És azon is - valljuk be őszintén -hogy mit remélünk nyerni a válasszal? Vegyük példának okáért Szászy-Schwarz Gusztáv egyik kedvelt témáját, az általa gyakran - sokféleképpen, de főképpen római jogi alapokon - tárgyalt birtokot. Felteszi egy helyen például a kérdést: a birtok jog-e vagy tény? És nyomban hozzá is fűzi: szerinte a kérdés rosszul van feltéve. "Birtokjog és birtoktény két különböző valami, a kettőnek összetévesztése semmivel sem kisebb hiba, mintha a jog bármely más terén a tényleges jogállapotot a következményekkel összekeverjük."[4] A birtokhoz fűződő állami parancs - példának okáért a birtokvédelem - leginkább alanyi jog alakját ölti, s eképpen szemlélve nyomban egy jogviszonyon belül találjuk magunkat. Ugyanígy járunk, ha arra figyelünk, hogy a birtoklás kétségtelen tényét valamilyen jog keletkezésének releváns alapjaként nézzük és hasonló a helyzet, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy az "átadás" birtokátruházás vagy a szerződés teljesítése? Mind a kettő igaz, az egyik innen szemlélve ez, a másik meg onnan nézve lesz az, ami. Így közelítve könnyen lehet, hogy a vizsgált, úszó határokkal jellemzett jogi jelenség nem is minden esetben inog, folyik, úszik... Más eredményt nyerünk, ha másként tesszük fel a kérdést, ha a nézőpontunkat megváltoztatjuk, ha állítunk figyelmünk fókuszán.
Példának okáért a polgári jog a kötbér vagy a foglaló összegének meghatározását alapvetően a felek szabad megállapodására bízza. Itt is igaz, hogy a diszpozitivitás adta cselekvési szabadság csak bizonyos határokon belül érvényesülhet: e határokat a szerződési jogi szabályok jellemzően csak negatíve, akkor is kitöltetlen normával jelölik ki. Konkrétan: a bíróság a túlzott mértékű foglalót, kötbért mérsékelheti. Negatíve azért, mert nem azt mondja meg a jogszabály, hogy a kötbérnek, foglalónak stb. mennyinek kell lennie - ezt a felek akaratára bízza - hanem a közbeszólást arra az esetre tartja fenn magának a jogalkotó, ha a kárátalány megállapított mértéke az adott esetben túllőne a célon, meghaladná azt a mértéket, amit a jogrend még elfogadhatónak tart. Ez lényegét tekintve azt jelenti, hogy a jog elengedi ugyan a képzeletbeli gyeplőt, és teret ad a magánautonómia kiteljesedésének, de azt már nem nézi jó szemmel, ha a szerződő felekkel nagyon elszaladna a ló. Hogy meddig lehet elmenni - ez is egy úszó, elmosódó határ a jogban. Mikortól beszélünk tehát a foglaló (kötbér) túlzott mértékéről? Nincs egzakt, pontos határ, előre megmondható, százalékos értékben kifejezett, kifejezhető mérték. A válasz mindig értékelés következményeként áll elénk, ez a feladat pedig összetett: életértékelés, életviszony értékelés, érdekösszemérés. Szempontok állnak előttünk, a jogalkalmazó felek és az igazság mérlegét kezében tartó (ugyancsak jogalkalmazó) bíróság előtt. Szerencsés esetben ugyanazokra tekint mindegyikük.[5] Szászy-Schwarz írja egy helyen, hogy nem is az érdek az, amit megmérünk, hanem érdekviszonyok állnak szemközt és feszülnek esetről esetre egymásnak. Hibás teljesítési vagy késedelmi kötbér kapcsán vetődik fel rögtön: a szerződésszegő fél jogellenes magatartásának szankcionálása a fontosabb avagy a másik fél szerződésszerű teljesítéshez fűződő érdeke legyen inkább védendő? Nagyjából ez dönti majd el a kérdést.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
