Magyary Zoltán életművének kutatása alighanem a kortárs állam- és jogtudomány egyik legkurrensebb témájává nőtte ki magát. Az utóbbi időben számos kiváló munka foglakozott a jeles tudós életével vagy tudományos munkásságával, illetőleg ezek valamely részével. Magyary életrajzírói gyakran utalnak kormánybiztosi posztjára mint életének immanens elemére, ugyanakkor viszonylag kevés figyelmet kap e huszonhat hónapnyi időszak során kifejtett tényleges működése e szerepkörben. Tanulmányomban arra vállalkoztam, hogy visszaemlékezések, kritikák s levéltári források segítségével reális képet adjak e tevékenységről, s elhelyezzem azt az életmű és az életút egészében. A levéltári forráscsoportot kiemelten fontosnak tartom a témában, hiszen ebből konkrétan kiderül, hogy milyen ügydarabokkal foglalkozott a kormánybiztos Magyary. Ilyen módon összehasonlíthatóvá vált mindennapos közigazgatási ténykedése és az ezzel párhuzamosan kifejtett tudományos nézetei is a magyar közigazgatás racionalizálásáról, ennek sajnálatos kudarcáról és végül a kormánybiztosságról való lemondásról.
The research of Zoltán Magyary's oeuvre has become arguably one of the most controversial topics in contemporary jurisprudence. In recent years, a number of excellent works have been written on the life or academic work of the eminent scholar, or on some part of it. Magyary's biographers often refer to his position as a government commissioner as an immanent element of his life, but relatively little attention is paid to his actual activities in this role during this twenty-six-month period. The study seeks to provide a realistic picture of this activity, using memoirs, reviews and archival sources, and to evaluate in the light of the overall work and life of Magyary. I consider the archival sources to be of particular importance in this context, as they provide precise information on the cases that the government commissioner Magyary dealt with. In this way, we can compare his everyday administrative activities with his scientific views on the rationalisation of the Hungarian public administration and its regrettable failure, as well as his resignation from the position of government commissioner.
Tárgyszavak: Magyary Zoltán, racionalizáció, közigazgatás-történet, közigazgatás-tudomány
Magyary Zoltán írásos hagyatéka, illetőleg életműve - bár a társadalomtudományokban az utóbbi évtizedekben kurrens témának számít - még korántsem nevezhető teljes egészében feltártnak. A közelmúltban számos olyan kiváló kezdeményezés látott napvilágot, amelyek lépésenként segítik hozzá a kutatókat és érdeklődőket egyaránt ahhoz, hogy a racionalizátor munkáját, tevékenységét és gondolatait egyre mélyebben megismerhessék. E tervek közül a teljesség igénye nélkül kiemelendő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által üzemeltetett adatbázis,[1] amelyben a Magyar Közigazgatás-tudományi Intézet - s javarészt Magyary - kéziratos hagyatéka digitalizált formában érhető el. Szintén ideköthető Magyary összes művének folyamatban lévő kritikai kiadása is,[2] de példaértékű alapos kutatások eredménye például Babus Antal könyve,[3] amely Magyary Szovjetunióban tett tanulmányútját mutatja be levéltári forrásokkal illusztrálva. Említést érdemel továbbá Schweitzer Gábor két tanulmánya is,[4] amelyek a Magyary-életmű egy-egy aspektusát mutatják be, igen alapos vizsgálódások manifesztumaként. A racionalizátor jogi gondolkodóként hátrahagyott szellemi hagyatékának egy szegmensét pedig Szabadfalvi József vette nemrégiben górcső alá.[5]
E példálózó felsorolás is mutatja: van még új, elemezhető része a "Magyary-komplexumnak". Ez az írás egy eddig kevés figyelmet kapott időszakra fókuszál egy, még tulaj-
- 96/97 -
donképpen feltáratlan levéltári kútfő, illetve visszaemlékezések és kortárs reflexiók ismertetésével és elemzésével. Magyary ugyanis 1931 és 1933 között kormánybiztosként is dolgozott a magyar adminisztráció megújításán.[6] Az Országos Levéltár Belügyminisztériumi Levéltárának K szekciójában fennmaradt egy iratcsomó, amely a racionalizálás kormánybiztosának iratait tartalmazza. E kútfőt igyekszem ezen írásban részletesebben bemutatni, s egybevetni más forrásokkal, így feltárandó azon két esztendő eseményeit, amit a sokoldalú személyiség[7] e beosztásban töltött. Az említett iratcsomó további jelentősége az események "naplózásán" túl abban (is) rejlik, hogy kimutathatóvá válik belőle Magyary kormánybiztosi programjának, reformterveinek a gyakorlatba átültetett vagy átültetni megkísérelt volta, vagy épp annak hiánya. Azaz arról is képet kaphatunk, hogy e tervekből mi kezdett el megvalósulni és mi az, ami csupán írott szó maradt.
A már alapos igazgatási gyakorlattal[8] bíró Magyary - bár korábban már látott el oktatási feladatokat - valódi tudományos karrierje az 1930-as években indult, igaz, már ezelőtt is voltak tudományos munkái. Az 1930-ig tartó periódust nevezi Szamel Lajos az útkeresés időszakának,[9] s az ezt követő évek számos fordulatot hoztak életében.[10] 1928-ban, majd szinte pontosan egy év múlva újra szavaztak MTA levelező tagsági jelöléséről, ám egyik alakalommal sem sikerült elérni a kétharmados többséget.[11] Így valódi szakmai sikerként élhette meg, hogy 1930-ban a Pázmány Péter Egyetem Közjogi és Közigazgatásjogi Tanszékének tanszékvezetője lett.[12] Bethlen István 1930 nyarán a közigazgatás és a jogalkotás ügyrendjének revideálása céljából Darányi Kálmán mellé osztotta be, egy ilyen célból alakult tárcaközi bizottság előadójául.[13] Károlyi új miniszterelnökként hamarosan megszüntette az 1925-ben létrehozott és 1928-ban átszervezett Országos Takarékossági Bizottságot,[14] s annak helyére egy közigazgatás-racionalizálási válságstábot szervezett. A kormányváltást követően Magyary 1931-ben kormánybiztosi kinevezést kapott, amely a közigazgatási racionalizálás óriási munkájának előkészítésére szólt. A Magyar Közigazgatás című periodika 1931. március 1-jén vezércikkben számolt be a programról és a kinevezésről.[15] Az előirányzott reformok körvonalai is grandiózusnak számítottak, de szerzőjük már azok megírásakor érezte, hogy ilyen gyökeres változásokat a kormány nem fog eszközölni, mivel inkább az elnyomó jellegű hatósági igazgatás megtartása és korrekciója áll az érdekében, nem pedig az alkotó-szolgáltató állam kiépítése.[16] Továbbá a központi vezetés a racionalizálásban inkább eszközt látott a közigazgatás finanszírozásának rég óhajtott, de még el nem ért csökkentésére.[17] Ez a szinte kizárólag financiális szemlélet viszont távol állt Magyary elképzeléseitől: "[A racionalizálás] azonban csak a gazdasági helyzet nyomása alatt történik, csak a végszükségnek engedve, mint egyszerű takarékosság [...] az építő munka meggyőződése nélkül"[18] - írja már kormánybiztosként. Mindenesetre nagy aktivitással látott munkához.[19]
Magyary kitűzött céljait nagyobb vonalakban A magyar közigazgatás racionalizálása,[20] A magyar közigazgatás gazdaságosságának és eredményességének biztosítása[21] és A magyar közigazgatás racionalizálásának programmja[22] című munkáiból ismerjük. Ezek közül az első (a legnagyobb terjedelmű, a legkorábban keletkezett és így még Bethlenhez címzett) műve leginkább elméleti és történeti megalapozását nyújtja az észszerűsítési törekvéseknek, számos külföldi példát is elemezve, ám ez még alapvetően a Darányi-féle tárcaközi bizottság idejéhez
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
