Első pillantásra azt hisszük, tudjuk, hogy mi az állam. Mindennapi tapasztalataink nagyjából el is igazítanak bennünket, hogy az államügyeket melyik hatóság, hol és hogyan intézi. Azonban, ha meg akarjuk határozni az állam fogalmát ugyancsak nehéz feladat előtt állunk azoknak a funkcióknak és relációknak sokfélesége miatt, amit figyelembe kellene venni.
Definiálással ezért nem is próbálkozom. Csupán két olyan tartalmi elemre utalok, amelyek vitathatatlanul fontosak az állam jogi személyisége, polgári jogi jogalanyisága szempontjából:
- az egyik a hatalomgyakorlás, ami elválaszthatatlan az állam tulajdonától, bevételszerzésétől, de amivel szükségszerűen összefügg közcélú feladatok teljesítése is;
- a másik pedig az, hogy az államhatalom gyakorlása, az állam funkcióinak beteljesítése valamilyen (egységes, vagy tagolt) szervezetrendszer révén történik.
Ezek az elemek a történelem során, az államformától és sok más tényezőtől függően, sokféle formában jelentek meg. Részletes áttekintésükre nem vállalkozhatok, csupán némi tallózásra az államhatalom gyakorlásának egységén és a hatalmi ágak megosztásán alapuló két fő típuson belül. Mindjárt megjegyzem: az államhatalom funkciói, illetve ágai közül csak a törvényhozással és az igazgatással foglalkozom; az igazságszolgáltatásnak e cikk mondanivalója szempontjából nincs közvetlen jelentősége. Megkísérlem viszont - ha elnagyoltan és az anakronizmus veszélyével is - megkeresni a közjog és a magánjog találkozásának pontjait.
Az ókori nagy - theokratikus jellegű - birodalmakban az államhatalom egysége a szembeötlő. Ez jellemzi Egyiptomot, ahol a fáraó abszolút törvényhozó hatalommal rendelkezett és központja volt a kor követelményei szerint kialakított igazgatásnak is. Amiért innen veszem a példát: a közszükségletek közhatalmi kielégítésének megjelenése, amiről egyre több adat kerül elő, úgy hogy egyes kutatók már "államszocializmus"-t emlegetnek.l
Ma már közhely, hogy az ókori görögség kultúrájának történelmi jelentősége az individuum előtérbe helyezésében és ebből eredően a közvetlen demokrácia intézményeinek megteremtésében rejlik. Az államhatalom azonban - a tisztségviselők demokratikus választása ellenére is - kétségen kívül egységes maradt. A törvényhozás letéteményese Athénben a városállam népgyűlése lett, de korlátlan hatalommal rendelkezett az igazgatás felett is: egyedi határozatokat hozott, döntött a közpénzek felhasználásáról, ellenőrizte és elszámoltatta a tisztségviselőket, de azokat is, akik a "közmunkákat" kivitelezték. A történelemből merített példa szerint az Akropolis elkészülte után Periklész politikai ellenfelei a közvagyon megkárosításával vádolták Pheidiászt, amikor azt állították, hogy megdézsmálta az Athéné Parthenos szobrának elkészítése céljából rendelkezésére bocsátott aranyat. A szobrász a vád alól tisztázta ugyan magát a népgyűlés (valós vagy koholt) ok miatt mégis száműzetéséről döntött.
Bár a kereskedés és az iparűzés jogviszonyai kialakultak, továbbá éles különbséget tettek a közvagyon és a magántulajdon között, a görögök nem jutottak el a közjog és a magánjog elhatárolásáig. Rómában az államhatalom egysége szintén fennmaradt, igen jelentős lépés volt azonban a hatalom gyakorlásának megosztása a magisztrátusok egyensúlya, hatáskörük és felelősségük szabályozása által. Továbbá meghatározó jelentőségű lett a közjog (res publica = jus publicum) és a magánjog (jus privatum) szétválása is. Főleg magában a "Városban" a közszükségletek kielégítése fontos állami feladattá vált. A közpénzek felhasználásáról ezúttal is csak a történelemírásból vett példát tudok felhozni. A köztársaság vége felé (Kr. e. 50 körül) a szenátus közhatalmi döntést hozott gabona beszerzéséről és a végrehajtással hadvezérét, Pompeiust bízta meg. Kétségtelennek vélem, hogy Pompeius Szicíliában magánjogi szerződésekkel végezte a felvásárlást, majd a hajósgazdákhoz fordult fuvarozás végett. (Érdekes megjegyezni, hogy ez nem ment nehézség nélkül, mert a hajósok a veszélyes téli hónapokban nem akartak tengerre szállni. Ekkor hangzott el Pompeius híres mondása: "navigare necesse est", de nem elvont bölcsességként, mint ma gondoljuk, hanem komoly fenyegetésként, mert hozzátette: "vivere non est necesse" és nyomatékul a kardjára csapott. El is jutott a gabona Rómába.)2
A római császárság bukása után a germán törzsekből kialakuló és a feudalizmusba torkolló királyságokban nemcsak hogy megmaradt a hatalom egysége, de személyessé, a dinasztiák magánügyévé vált. Az uralkodó hatalmát a rendek jogai korlátozták. Nem csoda, hogy a korlátozások jó része a király bevételeire irányult. A Magna Charta szerint a király különadókat csak bárók tanácsának jóváhagyásával vethetett ki, az Aranybulla tiltja, hogy a király adót szedjen a nemesek jószágán, az udvari népek (lovászok, solymárok, pecérek) pedig a nemesek falvaiban megszállni ne merészkedjenek stb. A beszedett jövedelmekkel azonban a király belátása szerint rendelkezett.
A XVII-XVIII. században az abszolút monarchiák a rendi kiváltságok visszaszorításával alakultak ki. A törvényhozó hatalom és az igazgatás a királyt illette meg, ami együtt járt a központosított hivatásos bürokrácia kiépítésével. Ezáltal az ókor óta ismeretlen hatalomkoncentráció jött létre, melyet végső soron az uralkodó saját személyében gyakorolt: élt közjogi jogosítványaival, ezek közül egyeseket másnak átengedhetett (bérbe adta az adószedés jogát), az állami célok megvalósításáról, hol közhatalmi eszközökkel, hol polgári jogi szerződésekkel gondoskodott, saját nevében kötött szerződést államkölcsön felvételére stb.
Az abszolutizmus azonban a fejlett társadalmakban az államhatalom addig állandó egységének utolsó felvonása volt. A változásokat a közterhekkel kapcsolatos viták vezették be: I. Károly 1640-ban a "rövid parlamentet" háborús adók kivetése, XVI. Lajos pedig 1789-ben a rendi nemzetgyűlést pénzügyi reformok érdekében hívta össze. Ezekkel kezdődött az államberendezkedést alapjaiban megváltoztató események sorozata.
A változások, amelyek végül is a modern jogállam kialakulásához vezettek, röviden a következők szerint foglalhatók össze:
- a rendi gyűlések népképviseleti parlamentekké (nemzet-, illetve országgyűlésekké) váltak,
- megtörtént az államhatalmi ágak megosztása: hol több, hol kevesebb következetességgel elkülönült egymástól a törvényhozás és az igazgatás,
- kialakult a modern közigazgatási szervezet,
- az állami pénzügyek alapintézménye az állami költségvetés lett, amely már nemcsak az állami bevételek, hanem azok felhasználása felől is rendelkezett,
- a közszükségletek kielégítésében háttérbe szorultak a közhatalmi, közigazgatási módszerek és előtérbe kerültek a magánjogi szerződések,
- elfogadottá vált az állam magánjogi felelőssége polgáraival (jogi személyekkel szemben).
A hatalommegosztás és a magánjogi szerződések hamar felvetették az állam jogi személyiségének kérdését. Ettől kezdve ugyanis az államot nem lehetett az uralkodó személyével azonosítani. Nyilvánvalóvá vált, hogy az állam fikció; akkor is, ha csak az állami pénzügyek szempontjából vizsgáljuk a kérdést: az állam a törvényhozó testület és többféle államigazgatási szervezet (hatóság) összességeként jelenik meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
