A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés olyan tényállása a magyar büntetőjognak, amely nagy gyakorlati jelentőséggel bír, s amelynek szükségességét az utóbbi időszak hazai szakirodalma nem kérdőjelezte meg. Jogállami legitimitását és az egyéb élet, testi épség elleni bűncselekményektől elkülönülő megalkotásának indokát elegendően megadja a védendő jogtárgyak köre. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés specialitása a különböző életet, testi épséget sértő cselekményekhez képest vitathatatlan, s alapjául az elkövetőnek valamely foglalkozási szabályokhoz fűződő különleges viszonya (különös bűncselekmény), valamint az szolgál, hogy a közvetlen veszély vagy a sértő eredmény e szabályok megszegése miatt következett be. A büntetőjogi tilalom abban a társadalmi szabályban nyer értelmet, hogy aki ért valamilyen veszélyes tevékenységhez, fokozottabban köteles ügyelni a szabályok betartására, s mivel tevékenységével az átlagemberekhez képest a veszélyeztetési lehetőségekhez közelebb kerül, az így megnyitott többlet veszélyforrásokat - szaktudásával - neki kell a megfelelő keretek között tartani.
Ehelyütt ezt a konstrukciót és a mögötte meghúzódó kriminálpolitikai koncepciót nem kívánom alapvető kritikával illetni; célkitűzésem az, hogy a Btk. 171. §-ának helytelen értelmezésére és nem egységes alkalmazására mutassak rá, illetőleg az ebből fakadó esetleges anyagi jogi következményeket felvázoljam. Ugyanakkor remélem, hogy az itt felvetett problémák és a megoldási javaslatok a folyamatban lévő kodifikáció számára is felhasználható gondolatokat tartalmaznak.
Meggyőződésem szerint pontosítást igényel az elkövetési magatartás meghatározása, mivel a jogalkotó a "foglalkozása szabályainak megszegését" rója fel az elkövetőnek, azaz a törvényi megfogalmazás kifejezett kapcsot (birtokos személy jel) teremt a foglalkozás és az elkövető között1, amihez képest a tény, hogy a szakirodalom és a joggyakorlat e nyelvtani értelmezést egyáltalán nem tette magáévá, s egyenlőségjelet tett a "foglalkozása szabályai" és a "foglalkozási szabályok" közé, elméleti és jogalkalmazói tévutat jelent. Tekintettel azonban arra, hogy ez a megkülönböztetés idegen a Btk. 171. §-ához kötődő irodalomtól, először a bevett értelmezési keretek belső ellentmondását szükséges kimutatni, amit végső soron a helyes nyelvtani értelmezés is alá fog támasztani.
A II. alcímben megfogalmazott problematikát nem befolyásolva elfogadható az az irodalmi és joggyakorlati álláspont, miszerint foglalkozási szabályok hatálya alatt levő személynek, így a különös bűncselekmény elkövetőjének nem kell külön képesítéssel rendelkeznie ahhoz, hogy a szabályok hatálya alá kerüljön, ha olyan tevékenységet végez2, amelyre egyébként meghatározott foglalkozási szabályok vonatkoznak. Kicsit szűkebben fogalmaz a tankönyvi irodalom, amikor a keresetszerűen, a megélhetés biztosítása végett folytatott tevékenységet3 tekinti idetartozónak, illetve a hivatásbeli, illetve foglalkozásszerű tevékenységet gyakorló személyeket elkövetőknek. Mindezek az álláspontok összeegyeztethetők a tényállás azon célkitűzésével, hogy a speciális foglalkozások emberi életet, testi épséget átlagosnál jobban veszélyeztető jellegére figyelemmel legyen, s hogy az ilyen tevékenységet végző személyek foglalkozásbeli gondosságához büntetőjogi mércét is állítson. Ebből fakadóan általában véve helytálló a tévedésre vonatkozó rendelkezések értelmezése is, miszerint az nem eredményezhet büntetlenséget, mert aki valamely foglalkozási szabály hatálya alá eső tevékenységet végez, köteles az erre vonatkozó rendelkezéseket ismerni és a veszélyhelyzet létrehozása esetén ezek ismeretének a hiányára eredményesen nem hivatkozhat.4
Jellemzője a tényállásnak, hogy a (4) bekezdés foglalkozási szabálynak tekinti a lőfegyver kezelésére és használatára vonatkozó szabályokat, ezzel azonban az "általános" elkövetői kört jelentősen kiszélesíti, s azt szükségtelenül tágra nyitja. A (4) bekezdés ugyanis kivételt teremt az elkövetői kör előbbi meghatározása alól, mivel olyan személyek felelősségét is megalapozhatja, akik nem a foglalkozásukat gyakorolják mások életének, testi épségének, egészségének veszélyeztetése során.5
A foglalkozási szabályszegés mint elkövetési magatartás feltételezi az ilyen szabályok létezését. A szabályok megléte azonban nem elegendő, az elkövetőnek a szabályok hatálya alatt kell állni: ezt a kapcsolódást a végzett tevékenység alapozza meg. Nem teljesen egyértelmű a kommentátori és tankönyvi irodalom abban a vonatkozásban, hogy e tevékenység csak a folyamatosan tanúsított magatartást avagy akár az egyszeri cselekményt tekinti-e tevékenységnek. A lőfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabályok esetében ilyen kétség a gyakorlatban nem merül fel, ugyanis minden esetben megállapítják a foglalkozási szabályok hatályát. Ez azonban nem teljesen elfogadható. Egy adott tevékenység végzése és az arra esetlegesen vonatkozó foglalkozási szabály megléte nem vezethet ahhoz, hogy az adott tevékenységet végző személyt automatikusan a foglalkozási szabályok hatálya alá helyezzük, mivel van olyan esetkör, ahol ez a reflexszerű szubszumció egyfelől igazságtalan, másrészről pedig dogmatikailag helytelen eredményre vezethet.
Azokra a cselekményekre kell itt gondolni, amelyek bár olyan környezetben valósulnak meg, amelyre tipikusan foglalkozási szabályok vonatkoznak, mégis az elkövető cselekménye egyszeri, vagy akár esetleges. Ilyennek tekinthető, például ha valaki a lezárt építési területre behatolva bemászik, és a darut - a benne felejtett kulccsal - beindítja, s szórakozásképpen próbálgatja a gombokat, majd ennek következtében a darute-her elejtésével sérülés következik be; vagy ha az autószerelő-műhelyben dolgozó apát a kamasz fia meglátogatja, aki viccből megnyomja a "ne nyomd meg" feliratú gombot, ami éppen a gépjármű-liftet működteti, s mivel a másik gomb megnyomásával nem elég gyors, a lift elnyomja az egyik munkás lábát.
A lényegi különbség a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tipikus megvalósulása és az ilyen esetek között abban van, hogy az előbbiek valamilyen módon már előzménnyel rendelkeznek (az elkövető már gyakorolta a tevékenységet vagy megszerezte az ahhoz szükséges, akár nem teljes tudásanyagot), a kiemelt különleges esetekre pedig a "szingularitás" jellemző, azaz semmiféle előzetes vagy utólagos foglalkozás-specifikus körülmény nem kíséri. Ugyanez előfordulhat a lőfegyverek kezelésére és használatára vonatkozó szabályok vonatkozásában is, ha egy olyan személy, aki semmit nem tud a fegyverekről, s eddig még talán soha nem is látott lőfegyvert, kézbe veszi és lead vele egy lövést. Nem arról van szó, hogy hiba lenne ezen eseteket büntetőjogi reakcióval illetni, hanem arról, hogy az ilyen esetleges elkövetési struktúrák nem hordoznak olyan speciális foglalkozáshoz kötődő veszélyhelyzetet, amelyet a Btk. 171. §-a lefedni kíván. Ezek az elkövetők a mindennapi gondossági kötelességből fakadó zsinórmértéket nem veszik ugyanis figyelembe. A mindennapi gondossági kötelességből - s nem a speciális foglalkozás űzéséből - fakadó elvárható magatartásra hivatkozik az a döntés is, amely szerint kellő figyelem és körültekintés esetén a laikustól, a műszaki ismeretekkel nem rendelkező személytől is elvárható annak felismerése, hogy olyan fűtőkészülék, amely nyílt égésterű, és a hőenergiát nyílt láng termeli, egészségre ártalmas égéstermékeket is termel. Ennek ellenére nem zárta ki a Btk. 171. §-ának alkalmazását a Legfelsőbb Bíróság6, nem úgy mint korábban, amikor is azt állapította meg, hogy a gázvezeték szabálytalan beszereléséből eredő halálos eredmény okozása gondatlan emberölésnek minősül, ha az elkövetőnek nem foglalkozása a gázszerelés.7
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
