Horváth Attila: A szovjet család- és házassági jog (IAS, 2008/3., 55-63. o.[1])

"Mert az igazság mindig időszerű, és ugyanúgy nem veszíti el

időszerűségét, miként a jóság, az igazságosság és a szentség."

(II. János Pál pápa beszéde Budapesten, 1991-ben)

Még mindig élnek olyan illúziók, hogy a Lenin által elképzelt kommunista berendezkedés Sztálin miatt torzult el. Mindaz, amit a bolsevik forradalmárok kezdeményeztek, tulajdonképpen a "személyi kultusznak" esett áldozatául.[1]

Történik mindez annak ellenére, hogy egyre több levéltári forráshoz lehet már hozzájutni és több tucat olyan dokumentumokkal alátámasztott könyv és tanulmány jelent meg, amely egyértelműen cáfolja a Lenin köré felépített mítoszt.[2]

Lenin tetteit, írásait[3] vizsgálva teljesen más kép tárul elénk. A "gonosz zsenije", ahogy Heller Ágnes jellemezte őt, semmitől sem riadt vissza. Kis apró papírfecniken küldözgette az utasításait a kivégzésekről, túszejtésekről, rablásokról. A társadalommal, mint tárgygyal kísérletezett, az emberélet és a szabadság iránt cinikus közömbösséggel viseltetett.[4]

- 55/56 -

Lenin fogalmazta meg elsőként a totális állam szükségességét és rendelte el az első koncentrációs tábor felállítását.[5]

Leninnek is megszervezték a személyi kultuszát. 50. születésnapi ünnepsége talán még Sztálinnak is megfelelt volna. Egyáltalán nem élt olyan puritán módon, ahogy azt a propaganda állította. A cár szeretőjétől elvett fényes palotába költözött be, és ő volt az első a bolsevik vezetők között, aki vidéki nyaralóra (dácsára) tett szert, amely korábban egy cári generálisé volt.

Lenin irányításával kezdődött a xx. század talán legnagyobb támadása a család és a házasság ellen. Kötelező erővel írta elő a polgári törvénykönyvet és a családjogi törvényt előkészítő bizottságnak, hogy számolják fel a privátautonómiát, és szüntessék meg a magántulajdont. Az állam így ugyanis mindenfajta jogviszonyba beavatkozhat. Az egyén a továbbiakban nem rendelkezhet valódi jogokkal. A társadalom minden tagjának elsősorban kötelességei vannak. Az emberek magatartását rendező jogszabály célja nem az individuális jogok védelme, hanem az állam céljainak szolgálata.[6]

A családjog terén még határozottabban kívánták érvényesíteni a lenini elveket. Ezért a családjogot kiemelték a polgári jogból, és egy teljesen új jogágazatot hoztak létre belőle. (A. J. Visinszkij a Szovjetunió legfőbb ügyésze, ezt az elvet a Szovjet Kommunista Párt XVIII. kongresszusán deklarálta.) A szocialista házassági jog alapelvévé tették azt a tételt, hogy a házasság a szocializmusban nem a vagyoni viszonyok következménye,[7] hanem a "kizsákmányolás" alól felszabadult egyenjogú emberek családalapítást célzó szabad szövetsége. A szocialista családi viszonyok tehát alapvetően személyi és nem vagyoni jellegűek.[8] A házasság elveszítette szerződési jellegét, ezzel a bontójog is jelentősen leegyszerűsödött. Szinte teljes mértékben szakítottak a korábbi erkölcsi-szokásjogi alapokkal is, egyúttal a pozitív jog súlyát erőteljesen megnövelték.

A családjog ilyen módon önálló jogágként való szabályozása még a szocialista állam viszonyai között is indokolatlannak bizonyult. A házasságot a társadalom egyik sejtjeként próbálták kezelni, nem pedig két ember szövetségeként, szerződéseként. A házassági közös vagyont is merev szabályozással próbálták rendezni. Valójában a család a társadalom gazdaság alapegysége. A családot gazdasági tevékenysége folytán tulajdoni, öröklési, kötelmi jogviszonyok sokasága köti össze. A családi jog tehát szervesen illeszkedik a polgári jog számos intézményéhez. A házastársak között közös tulajdon keletkezik, a családi kapcsolatok meghatározó módon befolyásolják az öröklés rendjét, a kiskorúak jogi helyzetét a cselekvőképességi szabályok rendezik, a

- 56/57 -

gyámsági ügyek szoros kapcsolatot tartanak a gondnoksággal, a családjogi perekben a polgári bíróságoknak kellene dönteniük, és a polgári eljárásjog szabályai szerint a házastársaknak, családtagoknak személyi és vagyoni jogai vannak.[9]

A szovjet jogra, így a családjogra is nagy hatást gyakoroltak az ún. marxizmus klasszikusainak munkái: Marx[10] és Engels[11] először a Kommunista Kiáltványban (1848), majd egyéb munkáikban a házasságot és a családot rendkívül indulatos bírálat alá vonták. A legkonkrétabban Engels A kommunizmus alapelvei című művében írt arról, hogy elképzeléseik szerint milyen is lesz a család a kommunizmusban: "Minden gyermeknek nemzeti intézetekben és nemzeti költségen való nevelése attól a pillanattól fogva, hogy nélkülözheti az anyai gondozást."[12] "Nagy paloták létesítése a nemzeti birtokokon, közös lakásul az állampolgárok olyan közösségei számára, melyek ipart és mezőgazdaságot egyaránt űznek [...]"[13] A Szovjetunióban sokat idézték Engelsnek A család, a magántulajdon és az állam eredete című könyvét, amelyben a családról az alábbiakat írta: "A magánháztartás átváltozik társadalmi tevékenységgé. A gyermekek gondozása és nevelése közüggyé válik, a társadalom egyaránt gondoskodik minden gyermekről, akár házasságon belüli, akár házasságon kívüli."[14]

V. I. Lenin - aki egyszerre két nővel élt sajátos élettársi viszonyban[15] - szintén lesújtóan nyilatkozott a házasságról.: "A nő továbbra is házirabszolga, minden felszabadító törvény ellenére, mert a kis háztartás elnyomja, fojtogatja, eltompítja, lealacsonyítja a nőt, odaláncolja a konyhához, a gyerekszobához, a munkaerejét barbár módon terméketlen, kicsinyes, idegölő, butító, nyomasztó munkára pazarolja. A nők igazi felszabadítása csak ott és akkor kezdődik, ahol és amikor megkezdődik a tömegharc (amelyet az államhatalom birtokában levő proletariátus vezet) a kis háztartás ellen, vagy helyesebben, amikor kezdetét veszi a kis háztartás tömeges átépítése nagy szocialista háztartássá."[16]

Az elméleti előkészítés után, a Szovjetunióban 1917-től, szinte néhány nappal a bolsevik hatalomátvétel után, most már konkrét intézkedésekkel igyekeztek szétzilálni

- 57/58 -

a házasságot és a családot. A szovjet típusú diktatúra a mindennapi életet kollektív és ellenőrzött, homogén egységként igyekezett kialakítani. Ezért betiltották a pártokat, egyesületeket, üldözték az egyházakat és fel akarták számolni a családot is, mint utolsó mentsvárát a tradícióknak, a vallásos és hazafias nevelésnek.[17]

Alexandra Mihajlova Kollontaj[18] asszony, aki 1920-tól a Központi Bizottság nőkérdéssel foglalkozó osztályát vezette, kijelentette: "A család immár nem szükségszerű: nincs rá szüksége sem az államnak, mivel elvonja a nőket a társadalmilag hasznos munkától, sem a családtagoknak, mivel a gyereknevelés funkcióját az állam veszi át."[19] Ny. I. Bucharin, aki ekkor a Bolsevik Párt Lenin utáni fő ideológusa,[20] a Szovjetunióban több millió példányban kiadott A kommunizmus ábécéje című művében kijelentette: "A gyermek nem a szülőké, hanem a társadalom tulajdona, amelybe született."[21] A párt vezetésének legfontosabb szempontjait ebben a kérdésben a Szovjet Kommunista Párt XIII. kongresszusán fejtette ki: "A forradalom sorsa most azon múlik, hogy a fiatal nemzedékből mennyire tudjuk előállítani azt az emberanyagot, amely képes lesz felépíteni a kommunista társadalom szocialista gazdaságát."[22] A. G. Gojhberg, a családjogi kódex megalkotója mindehhez hozzátette: "A családot a kommunista párttal kell helyettesíteni."[23] Az 1920-as évek elején először közepes méretű, néhány száz személyt befogadó kollektív lakóhelyek tervei készültek el. Később az életmód teljes "kollektivizálódásának" gondolatától vezérelve, és a költségtakarékosságra is figyelemmel, több ezer embert befogadó hatalmas lakótömböket terveztek és kezdtek felépíteni. A tervezők kijelentették: "[...] közösségi lakóházakban a család kizárólag kölcsönös szimpátián nyugvó, történetileg kikerülhetetlen, fiziológiai eredetű szükségletet kielégítő együttélés lehet egy munkás férfi és egy munkás nő között."[24] "Minden átmeneti forma (a lakóhelyet illetően) nem más mint jogosulatlan opportunizmus [...] férj és feleség együttélése nem szabad, hogy külön szobában történjen, [...] a szobák (kb. 5 m2 alapterületűek.) fő rendeltetése az alvás, a egyéni pihenés, esetleg egyéni munka [...]." A szocialista társadalomban már nem létezik a szülő-gyerek viszony problémája [...], ehelyett egy másik probléma vetődik fel és oldódik meg: A "felnőttek-gyermekek" viszony, vagy a "társadalom-gyermekek" viszony problémája."[25] Az OK(B)P VIII. kongresszusa 1919. március 18-23.)[26] ezeket a hatalmas közösségi házakat nagy éttermekkel, központi mosodával, bölcsődével, ruhajavító műhellyel, kulturális sarokkal stb. látta volna el. Célul tűzték ki a társa-

- 58/59 -

dalmi és emberi vonatkozású programok a mindennapi élet teljes átalakítását, ahol már nincs helye a családnak.

Az 1917. után kiadott családjogi, házassági jogi és öröklési jogszabályok is ezeknek az elveknek megfelelően készültek el. A házassági és családi viszonyokat szabályozó cári törvényeket Lenin "hallatlanul aljas, undorítóan piszkos, állatian durva" törvényeknek nevezte,[27] rögvest hatályon kívül helyezték azokat. 1917. december 18-án kibocsátották a polgári házasságról, a gyermekekről és az anyakönyvek vezetéséről szóló dekrétumot. Eltörölték az egyházi esküvőt, csak a polgári házasságot ismerték el, és bevezették a "szabad házasság" intézményét. Ezután mind a házasság kötése előtt, mind pedig a házasság alatt szerzett vagyon különvagyon számított. (Ez nagyban megkönnyítette a válást.) Megtiltották az örökbefogadást. A háborúban, polgárháborúban árván maradt gyermekeket, mint a janicsárokat, az állam akarta felnevelni. Lilina, a petrográdi közoktatásügy vezetője szerint a gyermekeket ki kell vonni a család negatív hatása alól, hogy a fiatal nemzedéket kommunistának neveljék.[28]

A szovjet kislányoknak a húszas években nem volt szabad babával játszaniuk. Helyette miniatűr gyárakat, esztergapadokat, géppuskákat kaptak. A természetes ösztönök még a falanszternél is erősebbnek bizonyultak. A kislányok bepólyálták, csicsígatták a gépeket, puskákat.[29]

1917. december 19-én kiadták a házasság felbontásáról szóló dekrétumot, miután Lenin kijelentette: "Nem lehet demokratikus szocialista az, aki nem követeli azonnal a válás teljes szabadságát [...]"[30] Az új törvény alapján közös megegyezéssel, vagy az egyik fél kívánsága alapján egyaránt ki lehetett eszközölni a válást. Az eljárás lebonyolításához minimálisan arra volt szükség, hogy a felperes írásban vagy szóban válókeresettel forduljon a helyi bírósághoz, az alperest (ha megtalálták) beidézték. Mivel a törvény nem kívánta meg a vétkesség bizonyítását, a tárgyalás meglehetősen gyorsan lezajlott (sokszor az alperes távollétében). A gyermek elhelyezésekor a bírák a "proletár szimpátiájú" szülőt pártolták. Ennek következtében a Szovjetunióban könnyebb volt elválni, mint összeházasodni.[31]

Ezeket az alapelveket szabályozta kicsit részletesebben az 1918. szeptember 18-i családjogi kódex, amely a családnak immár csak a biológiai vonatkozásait tartotta fontosnak. A család alapja már nem a házasság, hanem a tényleges leszármazás. A családnak megszüntették mind a közjogi, mind magánjogi jelentőségét. A családjognak gyakorlatilag a tartás és az öröklés tekintetében maradt jelentősége. (Az öröklést is először megszüntették, majd korlátozott összegre, vagyonra nézve újra engedélyezték.)[32] 1920. november 18-án pedig engedélyezték az abortuszt.

Az orosz emberek a nevüket általában valamelyik szentről kapták, és buzgó vallásosságuk jeleként nyakukban keresztet viseltek, közvetlenül a testükön. A bolsevikok

- 59/60 -

új neveket vezettek be. Az alkalmazkodók és a karrieristák ettől kezdve nem keresztelőkön, hanem oktyabrinákon (októberezőkön) kapták új neveiket. Ilyen kommunista hitvallást kifejező név volt pl. a Nyinel (Lenin neve visszafele olvasva, Vilen, Vladen (szintén Lenin nevéből képezve), Marlen (Marx és Lenin neveiből). Az ismert orosz publicista és kommentátor Melov Szturua keresztneve, ha lehet, még cifrább módon született. A Marx, Engels, Lenin és az "Oktyabrszkaja Revoljucija" szavak kezdőbetűiből gyúrták össze. "Divatossá" váltak a mozaikszavak is, mint nevek: Gertrud (geroj truda=munka hőse szavak összevonásából), Manki (Kommunista In-ternacionálé első betűiből), Revmir (a revoljucia miroraja=világforradalom kifejezésből), Kim (Kommunisztyicseszkij internacional mologyezni=Fiatalok Kommunista Internacionáléja). Még a köznevekből is kreáltak új neveket: Eva=kor, Tyitán=titán, Zar/a=hajnal, Oktyabrin és Oktyabrina=október, stb.[33]

Az 1926. november 19-i, házasságról, családról és gyámságról szóló törvény tovább bomlasztotta a családokat, hiszen a regisztrált és a nem regisztrált házasságokat is törvényesnek minősítette. Tovább egyszerűsítették a válást. Akár a férj, akár a feleség - még a másik fél tudta nélkül is - felbonthatta a házasságot. Elegendő volt csak egy levelet küldeni az illetékes anyakönyvi hivatalnak.

A kuláktalanítás és téeszesítés felbomlasztotta a paraszti nagycsaládot, de egyúttal a kisparaszti gazdaságok családi kötelékeit is lazította, hiszen a földet már nem lehetett örökölni, családi gazdaságban megművelni. Milliók veszítették el az otthonaikat és kerültek fel a városokba, ahol tömegszállásokon, vagy egy-egy lakásban több más családdal együtt éltek.[34]

Mindezek a hatások katasztrofális következményekkel jártak. A Szovjetunió európai részén a százezer főre eső házasságok száma 1924-től 1925-ig 1140-ről 980-ra csökkent, a válások száma viszont 130-ról 150-re nőtt. 1924-ben minden ezer elvált közül egy évnél rövidebb ideig volt házas: Minszkben 260, Harkovban 197, Lenin-grádban 159 fő. (Összehasonlításként: Tokióban 8, New Yorkban 14, Berlinben 11).[35] A legkirívóbb adatokat a fővárosban találhattuk: Moszkvában 13 házasságra 10 válás jutott.[36]

A terror és a háborúk miatt az 1926-os népszámlálás szerint a Szovjetunióban 5 millióval kevesebb férfi élt, mint nő. Ez is erősítette azt a tendenciát hogy sokan - különösen mikor párjuk "terhes" lett - egyszerűen faképnél hagyták a feleségüket, élettársukat, és akár egy több ezer kilométerrel arrébb lévő másik városba költöztek. Voltak, akik szinte sportot csináltak ebből, és még dicsekedtek is vele.

Kiáltványok születtek, amelyek a "nők köztulajdonba" vételét követelték. A kommunákba tömörült férfiak azt hirdették, hogy "minden tulajdon és örömforrás" a tagok közös tulajdona. Több városban, pl. Vladimirben létrehozták a "szabad szerelem irodáit". Pétervárott 1918-ban könyvet jelentettek meg A nők szocializációja címmel.

- 60/61 -

Ebben azzal érveltek, hogy a tudományos szocializmus alapítói a szabad szerelem hívei voltak.

Természetesen a "nők kollektivizálásában" a nómenklatúra egyes tagjai voltak a legaktívabbak. Az elitiskolában tanuló leányokat, valamint a burzsoázia más 16-25 év közötti ifjú nőtagjait "használatra" kiadták a bolsevik hatalom képviselőinek. Pl. Jekatyerinodar városában 1918 tavaszán erről a bolsevikok külön dekrétumot adtak ki. A városi hirdetőoszlopokon közzétett felhívás szerint vöröskatonák és a szovjetek vezető tisztségviselői jelentkezhettek "szocializálásra". A helyi ügyeket irányító komisszár által elfoglalt kastély intendánsa 10 lány "szocializálására" kapott "mandátumot". A fennmaradt utalványok egyike szerint: "Jelen irat felmutatójának, Karaszajev elvtársnak jogot adunk, hogy Jekatyerinodar városában 10 fő leányt szocializáljon, 16-20 éves korig, azokat, akiket Karaszajev elvtárs kijelöl."[37]

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy 1922-re még a hivatalos statisztikák szerint is 7 millióra nőtt az elhagyott gyermekek száma. Kallódó gyermekek százezrei kerültek az utcára. Új fogalmak keletkeztek, amelyek aztán a Szovjetunióban még évtizedekig használatosak voltak. Pl. a "bezprizornij" kifejezés, amely szó szerint "felügyelet nélküli"-t jelent. olyan család nélkül vegetáló, otthontalan csavargót, aki az országutakon többnyire bandákba verődve, lopással, kéregetéssel, vagy prostitúcióval szerezte meg a mindennapi betevő falatját.[38]

A társadalmi válságot okozó jelenségre Gorkij 1920. április 3-án kelt levelében megpróbálta - sikertelenül - Lenin figyelmét is felhívni: "Most, hogy megismerkedtem ezzel a kérdéssel, tudom, milyen rettentő gyorsan terjed a bűnözés ragálya. Petrográdon több mint hatezer 9-15 év közötti bűnözőt tartanak nyilván. Valamennyien visszaesők, köztük elég sok a gyilkos."[39]

A szovjet vezetésre jellemző módon a probléma megoldását a CSEKÁ-ra bízták. Megszüntették a Gyermekek Megmentésének Ligáját, és a janicsárképzők mintájára Anton Szemjonovics Makarenko vezetésével munkatáborokat, lágereket szerveztek. Az innen kikerültekkel töltötték fel a GULAG személyzetét.[40]

Sztálin hatalomátvétele után fordulat történt a szovjet családjog és házassági jog terén is. Bebizonyosodott, hogy a szovjet államnak nincs anyagi ereje és apparátusa arra, hogy helyettesítse a család funkcióját, ráadásul már nemzetbiztonsági problémává vált a sok elhagyott anya és kallódó, csavargó gyermek. Ezért a szovjet vezetés visszakozott, és újra védeni kezdte a házasságot és a családot. Már az 1927. január 1-jén életbe léptetett törvény közös szerzeménynek minősítette a házasság tartama alatt szerzett vagyont. Ezzel egyértelműen a kisebb keresetű, vagy háztartásbeli nőket támogatták. A tartásdíjigényeket a rendes bírói fórumok elé utalták. Addig ezt a kérdést nem vették komolyan, amit bizonyít Kurkszij igazságügyi népbiztos felszólalása is: "Bírói gyakorlatunk [...] a felelősséget átruházta az összes alperesre (nevetés), miután a nőre bízta, hogy bárki ellen keresetet indíthasson [...] általános elv az, hogy a

- 61/62 -

bíróságot az igazság tanúbizonyságai fogják vezérelni: akit az igazság tanúsít, a bíróság is azt fogja apának elismerni. (nevetés)"[41]

Az 1934. június 8-i törvény valósággal "rehabilitálta" a családot, de egyúttal bevezette a kollektív (családi) büntetőjogi felelősséget is. Akik tudtak hozzátartozójuk "hazaáruló szándékáról", azok 2-5 év lágert kaphattak, akik nem tudtak róla, azokat 5 év száműzetéssel büntették.[42] A kollektív büntetéssel párhuzamosan a család, a szülői tekintély megerősítése érdekében a családfő azután az állam képviselője lett a családon belül.[43]

A sztálini családmodell jellemzőjévé vált, hogy az állami ellenőrzés mellett a családtagokat feljelentési kötelezettség terhelte. Nem véletlen, hogy a szovjet korszak egyik emblematikus alakja, a sok millió úttörő által versekben és dalokban dicsőített példaképe Pavlik Morozov lett, aki 1932. szeptemberében feljelentette édesapját a kolhozvagyon állítólagos megkárosítása miatt. Az apát kivégezték, Pavlik Morozovot pedig a falubeliek bosszúból meglincselték. Az esetről a szovjet média folyamatosan megemlékezett, Sz. M Eizenstein filmet forgatott, és minden szovjet városban felállították a "hős úttörő" szobrát.[44]

A politikai bűncselekmények elkövetőit nem csak feljelenteni kellett, hanem meg kellett vele szakitani a rokoni kapcsolatot is. A feleségek elváltak férjüktől, a gyermekek megtagadták szüleiket.

V. M. Molotov lánya a KOMSZOMOL-ba való jelentkezésekor így töltötte ki a hivatalos kérdőív szüleire vonatkozó rublikáit: "Apám: V. M. Molotov, anyám: a nép ellensége, számomra ismeretlen!"

Az 1936. június 17-i új családjogi törvény alaposan megnehezítette a válást,[45] felemelte a bírói illetéket, betiltotta az abortuszt.[46] A tartás elmulasztását büntetőjogi szankció alá vonták. A családi állást (nős, elvált, stb.) a személyi igazolványba is bevezették.[47]

A II. világháború hatására még további intézkedéseket vezettek be. 1942. január 22-i rendelet lehetővé tette az 5-14 éves gyermekek örökbefogadását. 1943. szeptember 8-i törvény ugyanolyan jogokat adott az örökbefogadott gyermeknek, mint a vér szerintinek (névviselés, öröklés, stb.) Az 1944. július 8-i törvény alapján a bíróság csak a komoly okból feldúlt házasságot bonthatta fel. A válóper során fel kellett tárni

- 62/63 -

a konfliktusok okait. Ezután a bíróság megtagadhatta a házasság felbontására irányuló kérelem teljesítését, ha úgy ítélte meg, hogy a gyermek helyes nevelése érdekében célszerű a házastársi életközösség fenntartása. Ráadásul mindez kétfokú eljárásban történt. A népbíróság első fokon békéltető eljárást folytatott le, majd ennek sikertelensége után a felek kérelmére döntött a fellebbviteli bíróság. Egyúttal megszüntették a házasságon kívül született gyermekek esetén az apaság megállapítás iránti pereket. Az anyákat illetve gyermeküket csak az állami segély illette meg.

A sztálini családpolitikát nagyon erős prüdéria és álszent képmutatás jellemezte. A lenini házassági jogi elveket letagadták, eltitkolták, a vonatkozó iratokat megsemmisítették. A vezető párttagoknak sokszor még a válást sem engedélyezték. Aki nem akart alakoskodni és újra meg akart házasodni, könnyen kegyvesztett lett. Erre jó magyarországi példa Vas Zoltán esete, akit válása miatt 1952-ben leváltottak az Országos Tervhivatal éléről.[48] A sztálini elvek magyarországi hatásának jellemző példáját találhatjuk Ságvári Ágnes visszaemlékezésében: "Csendes Károly alosztályvezetőm azzal fogadott, hogy le kell vágatnom a hajamat, mert a káderosztályon nem lehet copffal bejárni. Közölte azt is, hogy egy kommunista nem rúzsozza a száját, nem lakkozza a körmeit. A káderosztályon a pártkeresztségben az Ágnes nevet kellett használnom, mert közölték velem, hogy a Györgyi névvel nem lehetek jó káderes."[49]

JEGYZETEK

[1] Berend T. Iván: A bolsevik forradalom a "pártállam" diktatúrájává torzul. Valóság, 1989/2.; Krausz Tamás: Szocializmus egy országban. In Medvetánc, 1981.; Krausz Tamás: 1917 újraértelmezése felé. Múltunk, 1992.; Szvák Gyula (szerk.): Oroszország története. Budapest, 1997.

[2] Mihail Heller-Alexandr Nyekrics: A Szovjetunió története. Budapest, 2003.; Richard Pipes: Az ismeretlen Lenin. Budapest, 2002.

[3] Jó néhány írását, iratát a Szovjetunió összeomlásáig megpróbáltak eltitkolni a közvélemény elől. Lásd: Pipes i. m. Különösen azokat a részeket cenzúrázták, ahol még több akasztást, megtorlást, túszejtést követelt.

[4] Gorkij szerint Lenin számára az emberi lények "[...] szinte egyáltalán nem voltak érdekesek [...] ő pártokban, tömegekben, államokban gondolkodott [...]" Idézi Pipes i. m. 150. Az éhínséget is kifejezetten abból a szempontból értékelte, hogy ennek révén a parasztok kiábrándulnak a hitükből és a cár iránt érzett rajongásukból.

[5] Gereben Ágnes: Beszélgetések a Gulagról. Budapest, 2008. 16.

[6] Lenin Összes Művei 36. kötet. Budapest, 574.

[7] Ebben egyébként kétségtelenül volt némi igazság, hiszen a szovjet állampolgároknak alig lehetett vagyonuk, ezért a házasságkötésnél ezek a szempontok tényleg nem jutottak jelentős szerephez. A marxista nőpolitika egyik meghatározó ideológusa, August Bebel, 1883-ban megjelent könyvében ezt előre megjósolta: "A szocialista társadalomban nincs mit örökül hagyni, ha csak a házi felszerelést és a személyes használati tárgyakat nem tekintjük örökségnek, s ezért a házasság mai formája feleslegessé válik." Ld. August Bebel: A nő és a szocializmus. Budapest, 1957. 323.

[8] Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. I. kötet. Budapest, 1965. 23.

[9] Jobbágyi Gábor: Személyi és családi jog. Budapest, 2005. 192-193.

[10] Marx, miközben indulatos kifejezéseket használ a polgári házasságról írva, merev viktoriánus szellemű szerelmi házasságban élt. Bár közben viszonyt kezdett felesége házvezetőnőjével. A házasságtörésből született gyermek apaságát Engels vállalta magára, hogy megmentse barátja házasságát. Marx házasságából született hét gyermek közül csak három lány nőtt fel. Közülük kettő öngyilkos lett, a harmadikról is feltételezik, hogy hasonló kiutat választott volna, ha 39 évesen nem hal meg természetes halállal.

[11] A házasságot "tudományos módszerrel" kritizáló Engels extrém élettársi viszonyt fojtatott egy analfabéta ír munkáslánnyal, majd annak húgával.

[12] Marx Engels Művei. 4. kötet 357.

[13] Marx Engels Művei. 4. kötet 358.

[14] Marx Engels Művei. 21. kötet 70.oldal

[15] Lenin házassága Nagyezsda Konsztantyinova Krupszkajával gyermektelen maradt. Szeretője Inessza Armand - aki öt gyermekét magára hagyva csatlakozott a bolsevik mozgalomhoz - a szabad szerelem híve volt. (Négygyermekes családanyaként elhagyta férjét és botrányos kapcsolatot kezdett 17 éves sógorával. Az ebből a viszonyból született gyermekét is a férje nevelte fel.) Érdekes, hogy Inesszát is a Kreml falába temették, nem messze a Lenin mauzóleumtól. Lenin és Inessza viszonya a Szovjetunió legféltettebb titkai közé tartozott.

[16] Lenin Összes Művei. Budapest, 1959. 437. Vö.: Richard Pippes (szerk.): Az ismeretlen Lenin. A titkos archívumból. Budapest, 2002.

[17] Ferge Zsuzsanna: Családpolitika, családgondozás. Budapest, 1982. 189.

[18] Kollontaj Egy nagy szerelem címmel 1927-ben írt regényt, amelyből sokan Leninnek Inessza Armand-hoz fűződő viszonyát vélték kiolvasni. A mű megjelenése sokat rontott az akkoriban Sztálinnal szembenálló, az ellenzéket támogató Krupszkaja helyzetén.

[19] Idézi Heller-Nyekrics i. m. 57.; (Egyébként Kollontaj is nem sokkal a házassága után elhagyta férjét.)

[20] Béládi László-Krausz Tamás: Életrajzok a bolsevizmus történetéből. Budapest, 1987. 192.

[21] Azbuka kommunyizma. Moszkva, 1922. 63.

[22] Idézi Gereben i. m. 146.

[23] A. G. Gojhbert: Zakon o Brake. Moszkva, 1922. 63.

[24] V. Kuzmin: A munkáslakás építés. In Szovremennaja Arhityektúra 1928/3.

[25] L. Szabrovics: A szocialista városok. Moszkva, 1930. Idézi: Anatole Kopp: Szovjet életmódkisérletek a húszas években. Medvetánc, 1982/1. 143-149.

[26] A Szovjetunió Kommunista Pártjának története. Budapest, 1959. 366-375.

[27] V. I. Lenin-J. V. Száli: Az Októberi Forradalomról. Budapest, 1949. 104.

[28] Heller-Nyekrics i. m. 57.

[29] Gunai Péter: Mozaikok a Szovjetunióból, anno. 1990. Népszabadság, 1990. június 30.

[30] Lenin Összes Művei. 23. kötet. Budapest 1951. 69.

[31] Roderick Phillips: Amit Isten egybekötött. A válás rövid története. Budapest, 2004. 264.

[32] Szászy István: A Szovjetunió magánjoga. Kolozsvár, 1945. 108.

[33] Tóth Szergej: A szovjet birodalmi nyelv, avagy a totalizmus grammatikája. Aetas, 1991/1 18.

[34] A szovjet nagyvárosokban bevett szokás volt, hogy egy lakáson belül a nagyobb szobákba több családot is bezsúfoltak. A lakáskiutalás egy szoba meghatározott részére szólt.

[35] Igor Safarevics: A szocializmus mint világtörténelmi jelenség. Budapest, 2002. 328.

[36] Phillips i. m. 264.

[37] J. Felstyinszkij (szerk.): Krasznij tyerror v godi grazsdanszkoj vojni. London, 1992. 85-87.

[38] Gereben i. m. 144.

[39] Idézi Huszár Tibor: Erkölcs és társadalom Erkölcsiség - erkölcsösség. Budapest, 1983. 482.

[40] B. Kosztyinov: Szapogi iz sagrenyevoj kozsi. Ogonyok, 1989/32. 15.

[41] Safarenics i. m. 326-327.

[42] Ez utóbbi büntetést 1960-ban szüntették meg.

[43] A szovjet nevelés elméleti atyja Makarenko lett, aki a VCSK, GPU és NKVD javító-nevelő kolóniáin volt vezető. Az állami neveléselmélet alapja lett az erőszak idealizálása, például a "makarenkói pofon." A. Sz. Makarenko: Az új ember kovácsa. (Pedagógiai hősköltemény). Budapest, 1947.; Makarenkó művei. Budapest, 1955. I-VII. kötet. Aki autoriter családban nevelkedik, az jobban elfogadja majd felnőttként is a diktatúrát.

[44] J. Druzsnyikov: Donoszcsik 001, ili roznyeszenyije Pavlika Morozova. Jekatyerinburg, 2001.; Gereben Ágnes: Pavlik Morozov megdicsőülése. Világ, 1990. január 4.

[45] Ahol minden jog korlátozott, ott pont a válás legyen szabad?

[46] Majd 1955. november 23-án engedélyezik újra.

[47] Ambrus Tibor: A szovjet család, szovjetgyermek, szovjet jövő. Budapest, 1934.; Cziglányi Aladár: A házasság és család a szovjet tükrében. Magyar Jogi Szemle, 1933.; Somlai Péter: A szabad szerelemtől az ellenőrzött magánéletig. Családpolitika a Szovjetunióban 1917 után. Társadalmi Szemle, 1990.

[48] Vas Zoltán: Akkori önmagunkról. Budapest, 1982.

[49] Ságvári Ágnes: Mert nem hallgathatok. Egy jó házból való pártmunkás emlékei. Budapest 1989. 42.