Megrendelés

Dr. Gál Judit: Cégjogi változások II. (CH, 2005/3., 6-7. o., 10. o.)

A 2004. évi CXXVII. törvény 2005. január elsejétől hatályos szabályai között néhány olyan rendelkezést is találunk, mely a cégeljárás tekintetében hozott lényeges módosulást.

Ismeretes, hogy a Ctv. (az 1997. évi CXLV. törvény) 39-44. §-ai különbséget tettek a jogi személyiségű és a jogi személyiséggel nem rendelkező cégek bejegyzési (változásbejegyzési) eljárásaiban. Ez a megkülönböztetés több vonatkozásban is megnyilvánult, így az ügyben eljáró bírósági személy tekintetében, a vizsgálat terjedelmében és az eljárási határidőkre nézve is. E tényezők egy része változatlan maradt, azaz továbbra is fennáll az a szabályozás, amely szerint a jogi személyiség nélküli cégek bejegyzési (változásbejegyzési) ügyeiben nem csak bíró, hanem bírósági ügyintéző (bírósági fogalmazó, titkár, illetve felsőfokú szakképesítéssel rendelkező bírósági alkalmazott) saját hatáskörében, önállóan járhat el, és csak a kérelem érdemi elutasításához kell beszereznie a bíró előzetes hozzájárulását. A jogi személyiségű cégek bejegyzési ügyeit azonban kizárólag bíró intézheti a jövőben is. Nem változott a vizsgálat terjedelme sem, amennyiben a jogi személyiség nélküli cégek bejegyzési (változásbejegyzési) ügyeiben a Ctv. 40. § értelmében a cégbíróság csak azt vizsgálja, hogy a bejegyzési kérelemben azok az adatok, amelyeknek bejegyzését az adott cégformára vonatkozóan a Ctv. előírja (12-14. §), megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek, valamint, hogy a létesítő okirat, illetve módosításai tartalmazzák-e azokat az adatokat, amelyeket az adott cégformára irányadó jogszabály előír. Vizsgálni kell eztán is, hogy a bejegyzés elbírálásához szükséges - a Ctv. mellékletében meghatározott - okiratokat a kérelemhez csatolták-e, és a törvény által előírt mértékű illeték megfizetése megtörtént-e.

A jogi személyiséggel felruházott cégek bejegyzési (változásbejegyzési) ügyeiben ezzel szemben azt vizsgálja a bíró, hogy azok az adatok, amelyeknek bejegyzését az adott cégformára vonatkozóan a Ctv. 12-14. §-a előírja, illetve a létesítő okirat és annak módosításai, valamint a kérelem alapjául szolgáló okiratok megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek, azaz a vizsgálat teljes körű, és nincs korlátozás a bekérhető mellékletek tekintetében sem.

A 2004. évi CXXVII. törvény által bevezetett alapvető változás a bejegyzési (változásbejegyzési) eljárásra megszabott törvényi határidőknél tapasztalható, noha az "automatikus elutasítás" (a Ctv. 26. §) jogintézménye tekintetében maradtak a 8 napos határidők.

Az új szabályozás különbséget tesz továbbra is a jogi személyiségű és a jogi személyiség nélküli cégek vonatkozásában, de eltérő eljárási határidőket határoz meg ezen túlmenően attól függően is, hogy cégalapítás bejegyzésére, vagy bejegyzett cég változásának bejegyzésére irányul-e a kérelem.

1. Jogi személyiség nélküli cég alapítására irányuló kérelemnél a bíróság eztán a kérelem beérkeztétől számított 15 munkanap alatt köteles dönteni a kérelem teljesítéséről vagy annak elutasításáról. A fenti határidőbe a hiánypótlási időtartam (változatlanul a hiánypótlásra felhívó végzés postára adásától kezdődően) nem számít bele. A bíróság azonban - a Ctv. 41. §-ának újjáfogalmazott (2) bekezdése szerint - hiánypótlási felhívást ilyen ügyben csak a kérelem beérkeztétől számított 10 munkanapon belül adhat postára, vagy kézbesítheti azt rövid úton a kérelmezőnek.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére