"Napi négy ölelés kell a túléléshez,
Nyolc a szinten tartáshoz,
És tizenkettő a gyarapodáshoz"
(Virginia Satir)
A gyermekek testi fenyítése integráns része a szülő-gyermek kapcsolatnak. A megkérdőjelezhetetlen szülői erő a mindennapi életben és az azt szabályozó törvényekben évszázadokig jelen volt, hiszen a bántalmazásukat sokáig a nevelés eszközének tekintették. A rossz magaviseletű gyermekeket korbácsolással, vagy más testi fenyítéssel büntették, esetleg kizárták őket az örökségből, vagy kitaszították a családból.
Köztudomású, hogy a testi fenyíték kérdését nemcsak a pedagógia-tankönyvek lapjain tárgyalták a szerzők. A verés, úgy látszik, kedvelt vitatéma volt a XIX. század nemzetközi publicisztikai irodalmában is. Egy angol folyóirat például a század nyolcvanas éveiben körkérdést intézett olvasóihoz a testi fenyíték ügyében, s csak a megkérdezettek ötven százaléka utasította el felháborodva a verést, mint fegyelmezési módszert. A családban előforduló verés lelki hatásaival önéletrajzok, levelek, memoárok és szépirodalmi művek sora foglalkozott. A téma még a XX. század pedagógiai irodalmában is tovább él, és ebben a körben is találhatunk szélsőséges véleményeket. Ezt példázza egy német szerző - Sachse -, aki "A testi büntetés története és elmélete" című könyvében magabiztosan deklarálja a testi fenyíték szükségességét: "a testi fenyíték általában jogos, sok esetben ajánlatos, némelykor pedig elengedhetetlen". Ugyanakkor a múlt században sok társadalomtudós, pszihológus és orvos figyelmeztette a szülőket a büntető fegyelmezés veszélyeire. A büntető intézkedéseknek, akár a szülők vagy a tanárok hajtják végre, jól ismert következményei vannak, úgy, mint csavargás, vagy iskolakerülés, ellentámadás, apátia.1
A gyermekbántalmazás fogalma a gyermekgyógyászati szakirodalomban régóta ismert. Az első esetet 1946-ban Caffey amerikai gyermek-röntgenorvos írta le subduralis haematoma és végtagtörések együttes előfordulása kapcsán. Ezek a képek eltértek a baleseteknél megszokott röntgenképektől, és bizonyítást nyert a gyermekbántalmazás ténye. A megvert gyermek szindróma "Battered Child Syndrome" elnevezés Henry Kempetől származik. 1979-ben Henry Kempe leírta azokat a specifikus fejlődési szinteket, amelyeken a társadalomnak keresztül kell mennie ahhoz, hogy felismerhesse a gyermekbántalmazás létezését.
1. szint: a testi vagy szexuális bántalmazás (abúzus) létezésének tagadása.
2. szint: a társadalom felfigyel a bántalmazás durvább formáira, a gyermekverésre.
3. szint: egyre többet foglalkoznak a testi bántalmazással és a figyelem az elhanyagolt gyermekekre irányul.
4. szint: a társadalom felismeri az érzelmi bántalmazás, az elhanyagolás és az elutasítás, a bűnbakkeresés és az érzelmi depriváció súlyosabb megjelenési formáit.
5. szint: a társadalom szembesül a szexuálisan zaklatott gyermek súlyos helyzetével.
6. szint: előtérbe kerül, hogy az egészséges személyiség fejlődéséhez nemcsak megfelelő táplálásra, megelőző-gyógyító egészségügyi gondozásra van szükség, hanem szerető gondoskodásra és érzelmi biztonságra.2
A huszadik század közepéig egyértelmű volt, hogy a gyermekeknek engedelmeskedniük kell szüleiknek, és tiltakozás nélkül az ő fennhatóságuk alá tartoznak.
Henry Kempe felvetése kapcsán jogos kérdésként fogalmazhatja meg sok gyermek, szülő és szakember vajon az egyes országok hol is tartanak a gyermekbántalmazás felismerésében, és vajon mit is értünk a gyermekbántalmazás fogalma alatt, hiszen a gyermekek helyzete a történelem során sokat változott.
A szülők többsége, amikor a gyermeknevelésről elmélkedik, tulajdonképpen a gyerek irányítására, illetve fegyelmezésére gondol. Sok szülő a gyermekei testi fenyítését hatékony, szociálisan elfogadott gyermeknevelési módszernek tekinti. A szülők nem azért ütik gyermekeiket, mert ezt akarják tenni, vagy bántani akarják őket, hanem sokkal inkább azért, mert úgy hiszik, a testi fenyítés pozitív viselkedésmintát tanít gyermekeiknek, és megvédi őket a különböző fenyegetésektől. A szülők gyakran nem ismernek más módot, hogy a gyerekkel való elégedetlenségüket, vagy a saját tehetetlenségüket más módon fejezzék ki. Ritkán gondolkoznak el azon, mit érezhet a gyerekük, amikor verést kap, vagy az elkerülhetetlen pofont várja. A mai szülőkben azonban, a fegyelmezés kérdése belső konfliktust okoz, mert elveik a szigorúság és az engedékenység között ingadoznak.
A közvélemény szerint a testi fenyítés a fegyelmezés és a nevelés szükséges része. A gyermek a verésből és a pofonokból tanulja meg tisztelni a szüleit. A fizikailag bántalmazott gyerekek helyzetének javításához szükség van az ilyen viselkedésmódok iránti szociális attitűdök megváltoztatására, és arra, hogy a szülők megtanulják ezeknek a negatív hatásait. A másik kulcsfontosságú feladat a szülőket megtanítani az alternatív gyermeknevelési módszerekre. A testi fenyítés, mint a gyermekek fegyelmezésének eszköze, nem fog azonnal eltűnni a szülők gyermeknevelési repertoárjából. Sőt, amint azt kutatások és szakértők véleménye is alátámasztja, az állandó és következetes felvilágosító munka eredményeképpen a szülők hozzáállása és viselkedése apránként változik csak. A világ, ha lassan is, de változik.
a) Nemzetközi dokumentumok és fogalmak
A gyermekek szociális státusza, valamint a társadalmi és jogi normák sokkal lassabban változnak, mint a politikai és gazdasági rendszerek. A gyermekkor jelentőségét csak alig néhány évtizeddel ezelőtt ismertük fel először, ekkor kezdődött meg a gyermekek jogainak fokozatos elismerése. Ezek a változások persze nem mindenhol jelentenek jogi és morális garanciát a gyerekek számára a felnőttek erőszakos viselkedésével szemben.
Az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezmény - óta nem lehet kérdés, hogy a gyermekek az emberi jogok alanyai.3 Az Egyezmény - ami a gyermekek alapvető jogainak minimum szabályait jelenti mind a mai napig - az első nemzetközi emberi jogi dokumentum, amely a gyermekeket érő erőszak elleni védelmet egyértelműen kimondja. A 19. cikk szerint az államoknak valamennyi szükséges jogalkotási, adminisztratív, szociális és oktatásügyi lépést meg kell tenniük annak érdekében, hogy a gyermekeket megvédjék a fizikai és lelki erőszak, testi fenyítés és fizikai bántalmazás, veszélyeztetés és elhanyagolás valamennyi formájától. Az Egyezmény 28. cikkének megfelelően az iskolákban is csak olyan bánásmód megengedett, ami nem sérti a gyermekek emberi méltóságát.
A gyermekeket érő erőszak, testi fenyítés gyakran válik embertelenné, vagy megalázóvá, és mindig megsérti a gyermek testi integritását és emberi méltóságát. Az Egyezmény más cikkei is megerősítik a gyermekek jogát a fizikai integritáshoz és az emberi méltóság védelméhez, azaz az erőszakmentes élethez.
A nemzetközi dokumentumok a családon belüli erőszakot, a gyermekek bántalmazását az emberi jogok durva megsértésének tekintik. Az Európa Tanácsnak a családon belüli erőszakkal kapcsolatos R(90)2. számú ajánlása felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Szociális Karta 16. és 17. szakaszai szerint a családnak joga van a szociális, jogi és gazdasági oltalomra, éppúgy, mint az anyáknak és a gyermekeknek a megfelelő szociális és gazdasági védelemre. Az Európa Tanács R(93)2. számú ajánlása értelmében a gyermekek elleni erőszak és az elhanyagolásuk hatékony megelőzése érdekében olyan rendszert kell kialakítani, amely képes a problémák észlelésére, azonosítására, értékelésére és a megfelelő, lehetőleg korai beavatkozásra, valamint az utógondozásra. Az ajánlás szerint a rendszer csak akkor lehet működőképes, ha több szakma tudását egyesíti, és világosan meghatározza az érintett szervezetek, hatóságok szerepét és felelősségét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
