A Tanács a 2004. november 2. napján kelt 2004/752/EK, Euratom határozatával az Európai Közösségek Bírósága - a továbbiakban: EKB - intézményének szerves részét képező különbíróság felállításáról döntött, amit - jogilag - a Nizzai Szerződéssel módosított EK-Szerződés - a továbbiakban: EKSz. - 225a. cikke tett lehetővé. Ez az újabb szervezeti reform nem volt váratlan és előzmények nélküli: az Amszterdami Szerződés előkészítését megelőzően, illetve a hatálybalépő rendelkezéseknek az intézményi kérdéseket érintő hiányosságai miatt újra erőteljesen napirendre került a luxemburgi Bíróság egyre növekvő ügyterhéből adódó problémák megoldása. Az akkor körvonalazódott javaslatok egyik kézzelfogható eredménye az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének létrehozása.
Tanulmányunkban arra teszünk kísérletet, hogy miután röviden felidézzük az Európai Közösség bírósági szervezetét, fejlődésének legfontosabb állomásait, elhelyezzük benne ezt az új különbíróságot és ismertessük legfontosabb jellemzőit.
Az Európai Unió a mai napig nem rendelkezik önálló kormánnyal, hadsereggel, vagy rendőrséggel. Ezek szükségességéről ugyan egyre többet hallani a világpolitikai események, illetve az Unió alkotmány tervezete körül zajló viták során, tény, hogy létét jelenleg is egyedül jogrendszerének tekintélye biztosítja. Aki tehát annak egységét, elsőbbségét, illetve a tagállamokban való érvényességét megkérdőjelezi, az Unió fennállását veszélyezteti.1
Az európai közösségeket megalapító tagállamok nagy jelentőségű döntést hoztak azzal, hogy a jog egységének biztosítását a Szerződések értelmezésekor és alkalmazásakor [EKSz. 220. cikk (ex164. cikk), illetve EuratomSz. 136. cikk] egy független igazságszolgáltatási szervre, az EKB-ra ruházták. Ezáltal nemcsak a közösségi jog fogalmait és szabályait tették vizsgálhatóvá, hanem egyúttal elismerték, hogy a közösségi jog jelenti azt az alapot, amin Európa gazdasági és politikai egységesülése végbemegy.2
A luxemburgi testület - a többi közösségi intézményhez képest, melyeket az eltérő politikai-, nemzeti érdekek vissza-visszatérően gúzsba kötöttek - működése során az integráció talán legmeghatározóbb szervezetévé vált. Függetlenségére mindvégig kényesen ügyelve, a beléje vetett bizalommal ügyesen sáfárkodva meghatározó tekintélyre tett szert, és olyan fontos alapelveket dolgozott ki, mint a közösségi jog elsődlegességének és közvetlen hatályának elve, a tagállamok kárfelelőssége jogharmonizációs kötelezettségeikért stb.3
Meghatározó szerepét a többi közösségi szerv is elismerte. Az Európai Tanács az Európai Unióról szóló ünnepélyes nyilatkozatában az EKB-t, "a közösségi jog fenntartása és fejlesztése biztosítékának" nevezte, amely szervnek "az Európai Unió felépítésében is meghatározó feladat jut".4 Az Európai Parlament pedig az 1981. október 14-én kelt határozatában felhívta a "Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat arra, hogy legyenek tudatában az EKB kulcsszerepének, amit a Szerződések értelmezésének és alkalmazásának felelőssége ad neki".5
Mindez nem azt jelenti, hogy kizárólag az EKB jogosult a közösségi joganyag alkalmazására, és az ezzel szükségképpen együtt járó értelmezésére. Az EKSz. 220. cikke alapján a luxemburgi Bíróság feladata a jog tiszteletben tartásának biztosítása az EKSz. értelmezése és alkalmazása során.6 Ez jellegzetesen legfelsőbb bírósági-, illetve alkotmánybírósági hatáskör, s az EKB ekként is értelmezi saját feladatát: "az Európai Gazdasági Közösség egy olyan jogközösség, ahol sem a tagállamok, sem a közösség szervei nincsenek elvonva annak vizsgálatától, hogy tetteik összhangban vannak-e a közösség alkotmányos okiratával, azaz a Szerződéssel. Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés 173. és 184. cikkei egyik oldalról, 177. cikke pedig a másik oldalról olyan átfogó jogvédelmi rendszert hoztak létre, amelyen belül a Bíróság a közösségi szervek cselekedeteinek jogszerűségét felülvizsgálhatja."7
Jeney szerint a "közösségi jogrend kialakítása során az egyik legradikálisabb megoldás a nemzeti bíróságoknak a jogérvényesítésbe és a jogalkalmazásba történő bevonása volt. A nemzeti bíróságok ezáltal közösségi jogot alkalmazó, a közösségi igazságszolgáltatási hierarchia részeként működő bíróságokká váltak".8
Kérdésként merül fel, hogy beszélhetünk-e egyáltalán önálló közösségi igazságszolgáltatási rendszerről. Amennyiben igen, úgy megfeleltethetjük-e azt a hagyományos tagállami modelleknek, egyszóval: beszélhetünk-e szervezeti hierarchiáról?
Az Európai Unió szervezeti felépítése nem követi mindenben egy demokratikus állam felépítését, a hatalmi ágak és azok feladatai nincsenek egyértelműen elkülönítve. Az Európai Parlamentnek hiányoznak a törvényhozói hatalom klasszikus jogosultságai, a Tanácsnál végrehajtói és törvényhozói feladatok keverednek, még a Bizottság sem feleltethető meg mindenben egy kormánynak. Ezzel szemben az igazságszolgáltatás funkciói nem keverednek a másik két hatalmi ágéival, feladatait azonban nem egyedül az EKB, illetve az 1989 óta fennálló Elsőfokú Bíróság gyakorolják, hanem a tagállamok bíróságaival együttesen.
Bár a szubszidiaritás elve csak a Maastrichti Szerződés eredményeként került az EKSz. 5. cikkében megfogalmazásra, az elv maga - miszerint közösségi szinten csak olyan hatásköröket gyakorolnak, amelyeket tagállami szinten egyáltalán, vagy csak nem megfelelő módon lehet ellátni - már a közösségek alapításakor is éreztette hatását. A föderalisztikus berendezkedés pár évvel a II. világháború után csak kevesek számára tűnt megvalósíthatónak. Az alapító tagállamok kételyeit és óvatosságát tükrözi, hogy nem adták fel teljes szuverenitásukat, s a közösségekre csak azok működéséhez elengedhetetlenül szükséges jogosultságokat ruházták. Ennek egyik legfontosabb része, bizonyítéka, hogy a tagállami bíróságok nem szerveződtek közös szervezetbe egy közösségi Legfelsőbb Bíróság alá, hanem változatlan hatásköri- és illetékességi szabályok alapján folytatták munkájukat. A nemzeti bíróságok feladata - a közösségi jog túlnyomórészt decentralizált közigazgatási végrehajtásának megfelelően - annyiban változott meg, hogy az illetékességi területükön, a hatáskörükbe tartozó ügyekben a közösségi jogot is alkalmazniuk kellett.
Mindezek alapján nem tűnik logikusnak az a megállapítás, hogy a nemzeti bíróságoknak a jogérvényesítésbe és a jogalkalmazásba történő bevonása a közösségi jogrend kialakítása során az egyik legradikálisabb megoldás volt. Sokkal inkább beszélhetünk kényszer-, vagy félmegoldásról. Az igazi áttörést az jelentette volna, s talán a jövőben az fogja jelenteni, ha a jogkereső állampolgárok akár közvetlenül, keresetindítás útján, akár perorvoslat révén várhatnák konkrét jogvitájukban az Európai Közösségek Bíróságának bölcs döntését.
Nem beszélhetünk tehát az EKB és a tagállami bíróságok kapcsán hierarchiáról sem, hiszen alá-fölé rendeltséget csak az alapozhat meg, ha a két rész ugyan annak az egésznek a darabjai. A nemzeti bíróságoktól eltérően azonban - mint az előzőekben láttuk - az EKB nincs beépítve egy bírósági fórumrendszerbe9.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
