A bírói gyakorlatban több ügyben - így a Győri Ítélőtábla által elbírált Fpkh. IV. 25.344/2013. számú felszámolási eljárásban is - megválaszolandó volt az a kérdés, hogy 49/D. § (1) és (2) bekezdésének alkalmazása szempontjából miként kell értelmezni a zálogtárgy értékesítse során befolyt vételár és követelés behajtásából származó bevétel fogalmát abban az esetben, ha az adós teljes vagyonát vagyont terhelő zálogjog terheli és az adós a felszámolás során termelő, vagy szolgáltató tevékenységet folytat, amelyből bevétele származik.
Az említett ügy tényállása szerint: az adós gazdálkodó szervezet rendelkezett olyan ingatlannal, amelyet a felszámolás során bérbeadás útján hasznosított, ebből bevétele származott; a teljes vagyon fölött zálogjoggal rendelkező hitelezők azt kifogásolták, hogy a felszámoló az árbevételből nem utalta át a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerint a zálogjog alapján őket megillető összeget.
A válasz keresését nem indokolt csak a vagyonba kerülő árbevételre szűkíteni, ezért vontam meg a fenti általánosabb körben (működési árbevétel) az elemzés tárgyát.
A Ptk. 266. § (1) bekezdésében szabályozott vagyont terhelő zálogjog egy olyan sajátos zálogfajta, amelynek tárgya a vagyon egésze, vagy annak önálló gazdasági egységként működtethető része, az ezt alkotó dolgok, jogok és követelések (ez utóbbi kettő együtt a továbbiakban: követelések) meghatározása nélkül.
A megfogalmazásból következően e zálogfajta - mégpedig a zálogtárgy sajátosságából következően - abban speciális, hogy a zálogtárgy törvény által meghatározott (vagy a felek által a törvényi előírások szerint ezen belül beszűkített) körébe beletartozik a zálogkötelezett valamennyi vagyoneleme, legyen ez ingó dolog, vagy követelés.
E zálogjognál a vagyon változása azzal a következménnyel jár, hogy azzal automatikusan megváltozik a zálogtárgy (összetétele) is: ha a rendes gazdálkodás szabályai szerint abból bizonyos dolgok, vagy követelések kikerülnek, azokon a zálogjog megszűnik, ugyanakkor, ha valamely vagyonelemek a kötelezett vagyonába bekerülnek, azokra a zálogjog automatikusan kiterjed, mégpedig azon időpont által biztosított ranghely szerint, amely időpontban a vagyont terhelő zálogjog az arra szolgáló nyilvántartásba bejegyzésre (megalapításra) került [261. § (5) és (6) bek.].
Az előzőekből következően, ilyen tartalmú törvényi rendelkezés hiányában, helytelen az az álláspont, hogy a felszámolás kezdő időpontjában e zálogjog a meglévő vagyonra az akkori állapotában rögzül, hiszen ez éppen lényegi sajátosságától fosztaná meg a vagyont terhelő zálogjogot.
A felszámolás menetében a vagyon összetétele kétféle módon változhat:
1. A hitelezők kielégítése érdekében a felszámoló a (meglévő) dolgokat értékesíti, a követeléseket behajtja. Az adós felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagy esetleg a felszámolás alatt megszerzett vagyonának ilyen módon történő értékesítése a felszámoló elsődleges feladata (ami előtte és utána történik a felszámolásban, az alapvetően ezért és ennek eredményeként történik), az eljárásra vonatkozóan a törvény 49-49/C. § adja meg a részletes szabályokat. Megjegyzendő, hogy a követelés behajtása nem redukálható le a pénzbeli kinnlevőségekre, hiszen az dologra, egyéb szolgáltatás teljesítésére is vonatkozhat (például a felszámolás előtt kifizetett áru leszállítására, vállalkozó munka elvégzésére stb.). Ha a követelés tárgya nem pénzfizetés, akkor a "behajtott" dolog értékesítendő, majd annak értéke is a hitelezők kielégítését szolgálja. A törvény által használt behajtás fogalom önmagában is "pongyola" megfogalmazás, mert bár pénzkövetelésre gyakran alkalmazzuk az igény kikövetelése, peresítése, végrehajtása szinonimájaként, az egyéb szolgáltatására vonatkozó igényeket azonban sokkal szakszerűbb lett volna a követelések érvényesítése megnevezés alatt egybefoglalni a pénzkövetelés behajtásával. Mivel pedig itt a behajtás ráadásul a zálogjoggal terhelt követelésre vonatkozik, még inkább az érvényesítés lett volna a helyes megfogalmazás, hiszen a jogot vagy követelést terhelő zálogjognál a Ptk. (267-268. §) is ezt használja a kielégítés módjának tárgyalásakor.
Mindezek ellenére a szöveg értelmezhető: a zálogjogi szabályokból ismert zálogjog érvényesítési módokat részletezi az (1) bekezdés, hiszen ha a zálogjogi igényérvényesítés a felszámolási eljáráson kívül folyna: végrehajtás útján, avagy a törvényben szabályozott végrehajtás mellőzésével, akkor ugyanezen mó-
5/6
dokon lenne elvonható a zálogtárgyból az az érték, amely a zálogjogosult kielégítését szolgálja. Különbségként azonban rá kell mutatni arra, hogy míg a követelésen fennálló zálogjog alapján a követelés kötelezettje a Ptk. hivatkozott szabályai alapján és eltérő megállapodás hiányában nem teljesíthet jogszerűen a követelés jogosultja (zálogkötelezett) részére, addig a felszámolási eljárásban éppen az ellenkezője történik. Ide írnám, hogy milyen jogszabályi rendelkezés alapján ..., ha volna ilyen. A Ptk. 267. § (2) bek. értelmében a követelés kötelezettjét a zálogjog megalapításáról értesíteni kell, ezt követően attól függően, hogy a követelés a kielégítési jog megnyílta előtt vagy után válik esedékessé, változik a teljesítési szabály. Előbbi esetben a zálogjogosult és a követelés jogosultja kezeihez együttesen (pénzkövetelést bírói letétbe helyezéssel, ha bármelyik jogosult ezt kívánja), ha pedig a követelés később válik esedékessé, akkor csak a zálogjogosult részére teljesíthet. Mivel nincsen a csődtörvénynek sem olyan rendelkezése, amely az ismertetett szabályokkal szemben előírná, hogy a felszámolás elrendeléséről történő tudomásszerzést, értesítést követően a követelés kötelezettje nem a zálogjogosulthoz, hanem az adós (követelés jogosultja) részére köteles teljesíteni, de olyan sincs amely a jogosult (f.a.) követelését automatikusan lejárttá tenné, a jelenlegi - kétségtelenül a felszámolás funkciójából következő kielégítési szabályokhoz igazodó - gyakorlat "szokásjog" bölcsességén alapulónak minősíthető.
A vagyont terhelő zálogjog logikájából következően, a felszámolás alatt nem álló gazdálkodó szervezet gazdasági tevékenysége során a követelések (dologra, pénzfizetésre, egyéb szolgáltatásra) folyamatosan keletkeznek, illetve a kötelezettek szerződésszerű teljesítésével megszűnnek: ennek következménye, hogy a dolog helyébe lépett pénzkövetelés, illetve a követelés helyébe lépett dolog kicserélődik. Ha a kötelezett teljesítése elmarad, akkor a gazdálkodó szervezetnek lépéseket kell tenni a "követelés behajtása" érdekében, ez azonban nem a zálogjog érvényesítésének szabályai szerint történik, hanem a normál gazdálkodás keretében is időnként szükségessé váló "behajtással": a kötelezett felszólításával, szükség esetén perlésével, végrehajtásával. A követelés érvényesítője azonban nem a zálogjogosult, hanem a követelés jogosultja. A zálogjogosult által a követelés érvényesítésére csak akkor kerül sor, ha a zálogjogosult konkrét vagyontárgyat (követelést) terhelő zálogjoggá alakítja át, majd azt végrehajtás alá vonja, illetőleg ha vagyon egészét végrehajtás alá veszi. Ez utóbbira megfelelő szabályokat sem a Ptk., sem a Vht. nem ad, témánk szempontjából azonban ennek most azért nincsen jelentősége, mert a felszámolási eljárás viszont fogalmilag a teljes vagyon megragadását és értékesítését (is) célozza. A normál igényérvényesítés (végrehajtás) során a vagyon (vagyontárgy) további hasznosítása, működtetése kizárt, hiszen a zálogjog érvényesítése a kielégítést célozza (a végrehajtási eljárás mellőzésével történő értékesítésnél a felek megállapodása alapján ez elvileg elképzelhető).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
