A peres felek testvérek. Az alperes 2007. november 29-én öröklési szerződést kötött az édesanyjukkal (a továbbiakban: örökhagyó), amelyben az örökhagyó a tulajdonában álló ingatlana 1/2 része és az abban található összes ingó vagyona örököséül az alperest nevezte meg, aki kötelezettséget vállalt arra, hogy az örökhagyó részére haláláig havi 25 000 forint életjáradékot megfizet, továbbá gondoskodik az örökhagyó tartásáról, ápolásáról és gondozásáról, valamint halála után illő módon eltemetteti.
Az örökhagyó 2008. december 26-án elhunyt, törvényes örökösei a peres felek. A felperes a hagyatéki eljárás során az öröklési szerződés érvényességét vitatta. Erre figyelemmel a közjegyző az örökhagyó hagyatékába felvett ingatlan 1/2 részét szerződéses öröklés jogcímén az alperesnek, míg a hagyatékba tartozó további vagyontárgyakat törvényes öröklés jogcímén egymás közt egyenlő arányban a peres feleknek adta át ideiglenes hatállyal.
A felperes módosított keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó és az alperes között 2007. november 29-én létrejött öröklési szerződés alaki okból érvénytelen, ezért az öröklési szerződéssel lekötött ingatlanilletőség az örökhagyó hagyatékába tartozott, így az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát törvényes öröklés jogcímén megszerezte. Hivatkozása szerint az öröklési szerződésen szereplő tanúk neve olvashatatlan, az okiratból személyük nem állapítható meg. Emellett a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte arra hivatkozással is, hogy az nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.
- 57/58 -
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 656. §-a szerint az öröklési szerződés érvényességére az írásbeli végrendeletre vonatkozó rendelkezéseket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szerződésre akkor is a más által írt végrendelet alakiságai irányadóak, ha az valamelyik fél saját kézírásával készült. Az öröklési szerződés -érvelt az elsőfokú bíróság - a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alaki kellékeknek megfelel, ha az örökhagyó azt két tanú együttes jelenlétében aláírta és az okiratot a tanúk e minőségük feltüntetésével ugyancsak aláírták.
Az elsőfokú ítéletben kifejtettek szerint a tanúk a per tárgyává tett okiratot a rájuk jellemző szokásos módon írták alá. Az aláírás szokásos módja a családi és utónév együttes használata, ami az érvényességi feltételeknek megfelel akkor is, ha nehezen, vagy alig olvasható (EBH 2006.1412.). Hivatkozott a Kúria 3/2012. PJE határozatában foglaltakra, amely szerint a tanú személyének magából az okiratból megállapíthatónak kell lennie. Álláspontja szerint az adott esetben a tanúk személye az okiratból beazonosítható volt, miután a tanúk az öröklési szerződésben a lakcímüket is feltüntették. Utalt arra, hogy a személyük olyan mértékben volt beazonosítható az okiratból, hogy őket a bíróság idézte és tanúként ki is hallgatta.
Az elsőfokú bíróság a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző voltára alapított keresetet ugyancsak alaptalannak találta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy az örökhagyó és az alperes között 2007. november 29-én létrejött öröklési szerződés a peres felek viszonylatában érvénytelen. Kötelezte az alperest annak tűrésére, hogy a perrel érintett ingatlannak az örökhagyó tulajdonaként bejegyzett 1/2 részéből 1/4 részre a felperes tulajdonjogát öröklés jogcímén bejegyezzék. Megkereste az illetékes földhivatalt a tulajdonjogban bekövetkezett változás átvezetése iránt. Ezt meghaladóan a keresetet elutasító rendelkezést helyben hagyta.
A másodfokú bíróság kizárólag a felperes által megjelölt alaki érvénytelenségi okot vizsgálta, nevezetesen azt, hogy a tanúk személye magából az okiratból beazonosítható-e. Ítéletében idézte a végrendeleti tanúk aláírásával szemben támasztott követelményeket tartalmazó 3/2012. PJE határozatban foglaltakat és megállapította, hogy mivel alaki kellékről van szó, amelyet magának az okiratnak kell tartalmaznia, erre nézve bizonyítás nem folytatható le. Okfejtése szerint a jogegységi határozatban meghatározott követelményének a tanú akkor tesz eleget, ha az okiratot a rá jellemző, általa rendszeresen alkalmazott szokásos névformát és írásképet tartalmazó aláírásával látja el. Álláspontja szerint az aláírásnak legalább olyan mértékben kell olvashatónak lennie, hogy abból a tanú személye kideríthető legyen. Rámutatott, hogy a tanúk személye a családi és utónevük alapján azonosítható. Ehhez képeset azt állapította meg, hogy a perbeli öröklési szerződésen a tanúk névaláírásából csak utónevük olvasható, családi nevük oly mértékben elnagyolt és olvashatatlan, hogy személyük magából az okiratból nem állapítható meg.
- 58/59 -
A jogerős ítéletben kifejtettek szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor bizonyítást foganatosított, az okirati tanúkat idézte és őket kihallgatta annak ellenére, hogy személyük nem az okiratból volt beazonosítható, hanem az alperes bejelentése alapján.
Mindezért álláspontja szerint az öröklési szerződés nem felelt meg az alaki érvényességi követelményeknek, ezért az érvénytelen. Tekintettel arra, hogy az öröklési szerződés érvénytelenségét a felperes által elsődlegesen megjelölt - alaki - okból megállapította, a további érvénytelenségi ok vizsgálatát mellőzte.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 629. §-ában és 656. §-ában foglalt rendelkezésekbe ütközik, valamint ellentétes a Kúria 3/2012. PJE határozatában foglaltakkal is.
A felülvizsgálati kérelemben részletesen kifejtett érvelése szerint a Kúria jogegységi határozata nem tekinthető jogszabálynak, ezért a 3/2012. PJE határozatban foglaltaknak a korábban megkötött öröklési szerződés érvényességének megítélése során történt alkalmazása sérti a visszamenőleges jogalkalmazás tilalmának általános - a jogalkotásról szóló, a kereset benyújtásakor hatályos 1987. évi XI. törvény 12. § (2) bekezdésében, illetve az ítélet meghozatalakor e tárgyban már hatályba lépett 2012. évi CXXX. törvény 2.§ (2) bekezdésében konkrétan megfogalmazott - jogelvét.
Hangsúlyozta, hogy az érvénytelenségi oknak a szerződés létrejöttekor kell fennállnia. Álláspontja szerint, ha az öröklési szerződés a keletkezésekor hatályos jogszabályok és kötelező tartalmú jogértelmezések alapján érvényes volt, az az utóbb, bármelyik normaként alkalmazandó előírás megváltozása folytán nem válik érvénytelenné. Mindamellett az alperesnek az volt az álláspontja, hogy a jogerős ítélet a 3/2012. PJE határozatban foglaltaknak sem felel meg, ami szerint az okirati tanúk személyazonossága az okiratból kell, hogy megállapítható legyen. Érvelése szerint a másodfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a tanúk személye kizárólag a családi és utónevük alapján azonosítható. Ugyanakkor - mutatott rá - a 3/2013. PJE határozat nem tárgyalja azokat az eseteket, amikor az okiraton részben olvashatatlan aláírás mellett olyan egyéb adatokat is tartalmaz, amelyek önmagukban, illetve az olvashatatlan vagy részben olvasható aláírással együtt alkalmasak a tanúk személyazonosságának megállapítására. Arra hivatkozott, hogy az öröklési szerződés tartalmaz ilyen adatokat, mivel abban szerepel az okirati tanúk lakcíme is. Meglátása szerint a másodfokú bíróság tévedett akkor is, amikor nem használta fel a közhiteles nyilvántartási adatokat a tanúk személyazonosságának megállapításához. Továbbá hivatkozott arra, hogy az okiratot ellenjegyző ügyvéd mint érdektelen tanú is be tudta azonosítani a tanúk személyét, azaz a tanúk személye az okiraton szerepelő adatok alapján kétséget kizáróan megállapítható.
A felülvizsgálati kérelem indokolásának kiegészítésében kifejtett érvelése szerint az időközben hatályba lépett 2/2016. PJE határozat egyértelműen alátámasztja a felülvizsgálati
- 59/60 -
kérelemben foglalt álláspontját, azaz a bíróság a perbeli öröklési szerződés érvénytelenségét a 3/2012. PJE határozat jogsértő értelmezésével, az abban foglaltakon túlterjeszkedve állapította meg. Hangsúlyozta, hogy tévesen foglalt állást a másodfokú bíróság abban a kérdésben, hogy a bíróság a tanúk személyére vonatkozóan bizonyítást nem folytathatott le. Utalt arra, hogy ebben az esetben a bizonyítást az elsőfokú bíróság sikeresen lefolytatta és kétséget kizáró módon megállapította az okirati tanúk személyét.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Hivatkozott a felperes a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 25. §-ában és 42. § (1) bekezdésében foglaltakra, miszerint a jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező. E jogszabályi előírás alapján szerinte nem járhatott el másként a másodfokú bíróság, mint hogy a 3/2012. PJE határozat alapján hozta meg az ítéletét.
Elöljáróban a Kúria ismertette a 2/2016. PJE határozat meghozatalának előzményeit:
A Kúria egyik ítélkező tanácsa el kívánt térni az EBH 2015.P10. szám alatt közzétett elvi bírósági határozattól, amely azt tartalmazza, hogy a "tanú személyének nem feltétlenül az aláírásból, hanem magából az okiratból - külön bizonyítás nélkül - beazonosíthatónak kell lennie". Az volt az álláspontja, hogy elvben nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a bíróság az alaki érvénytelenség elkerülése céljából, annak érdekében, hogy a végrendelet (öröklési szerződés) érdemben vizsgálható legyen, a végrendeleti tanú személyének és aláírásának egybevetése érdekében bizonyítási eljárást foganatosítson. Ennek érdekében azonban nem csupán az elvi határozattól kellett volna eltérnie a Kúria adott tanácsának, hanem a 3/2012. PJE határozatban foglaltaktól is. Az említett elvi határozat ugyanis ezen a jogegységi határozaton alapszik. Az pedig indokolatlan szigorítást tartalmaz a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakhoz képest, ami csak két tanú aláírásának meglétét írja elő a végrendeleten. Ez utóbbi következtetésre is figyelemmel a Kúria a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontjának utolsó fordulata és a b) pontja alapján folytatta le a jogegységi eljárást.
A Kúria Polgári Kollégiuma mint jogegységi tanács által az ügy érdemi elbírálása szempontjából irányadó, az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében meghozott 2/2016. PJE határozata a 3/2012. PJE. határozatot hatályon kívül helyezte és kimondta: A végrendeleti - öröklési szerződésben szereplő - tanú aláírása akkor felel meg az aláírással szemben támasztott követelményeknek, ha a tanú a rá jellemző, az általa kialakított egyedi írásformát és írásképet tükröző módon írja alá az okiratot. Ha a tanú személye az okiratból nem állapítható meg, a bíróság erre vonatkozóan bizonyítást folytathat le. A jogegységi tanács egyben az EBH 2015.P10. számon közzétett határozat elvi bírósági határozatként való fenntartását megszüntette.
Mindezek alapján a Kúriának az volt az álláspontja, hogy bár a jogerős ítélet meghozatalakor a 3/2012. PJE határozat volt hatályban, annak előírásai a hatályon kívül helye-
- 60/61 -
zéséről rendelkező jogegységi határozat 2016. október 11-i közzététele után a folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásban már nem alkalmazhatók. Ezért a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a 2/2016. PJE határozat rendelkezéseit tekintette irányadónak.
A fentiek értelmében a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjának mindenkor helyes értelmezését a 2/2016. PJE határozat idézett rendelkezése adja meg. Eszerint ha a végrendeleti tanú aláírása nem olvasható és a tanú neve - és ebből következően a személye - az okiratból sem állapítható meg, vita esetén lehetséges annak felderítése. Az olvashatatlan aláírás ugyanis a végrendelet - itt: öröklési szerződés - érvényességét önmagában nem érinti, az okirat e miatt nem tekinthető alaki szempontból hibásnak. Vita esetén a tanú nevének - személyének - a megállapítására irányuló bizonyítási indítvány megtételétől a felet nem lehet elzárni, annak jogszabályi korlátja nincs. A végrendeleti tanú nevének felderítéséhez szükséges bizonyítás lefolytatására, a bizonyítási eszközökre ugyanis a Pp. megfelelő szabályai [Pp. 3. § (3) és (5) bek., 164. § (1) bek., 166. § (1) bek.] irányadóak.
Az adott esetben az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges körben a bizonyítási eljárást lefolytatta. A per tárgyává tett öröklési szerződésen a tanúk a lakcímüket is feltüntették. Ennélfogva a bíróság a tanúkat az okiratban rögzített címről idézte és kihallgatta. Következésképpen az okirati tanúk személye az öröklési szerződés adatain alapuló bizonyítás eredményeként beazonosítható volt. Ily módon a tanúk képesek voltak az örökhagyó névaláírásának hitelesítésére, személyazonosságának igazolására.
Az előzőekben kifejtettek alapján a Kúria megállapította, hogy a perbeli öröklési szerződés alaki okból nem érvénytelen. Az adott esetben ezért - figyelemmel a látszólagos keresethalmazatra - megnyílt a lehetőség a felperes által hivatkozott másik érvénytelenségi ok fennállásának vizsgálatára.
Tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán a másodlagos kereseti kérelem kapcsán nem bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét, a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárást illetően úgy rendelkezett, hogy az alakilag érvényes öröklési szerződésre figyelemmel felül kell bírálni az elsőfokú bíróság döntését a másodlagos kereseti kérelem vonatkozásában: helyesen jutott-e az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az öröklési szerződés nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe [Ptk. 200. § (2) bek.].
A Bszi. 42. § (3) bekezdése szerint, ha a jogegységi tanács a jogegységi határozatot hatályon kívül helyezi, a hatályon kívül helyező határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. A 2/2016. PJE határozat - a Bszi. előírásainak megfelelően - a Magyar Közlöny 153. számában 2016. október 11. napján közzétételre került. A Bszi. 42. § (3) bekezdésének második mondata pedig expressis verbis kimondja, hogy a jogegységi határozat a hatályon kívül helyező határozat közzététele időpontjától nem alkalmazható.
Magyarország Alaptörvénye 25. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Kúria
- 61/62 -
biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, valamint a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. A Bszi. előzőekben megjelölt 32. § (1) bekezdés a) pontjának második fordulata szerint jogegységi eljárásnak van helye akkor is, ha a korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges. A jogegységi eljárás Alaptörvényben is megfogalmazott legfontosabb célja a jogalkalmazás egységesítése. Az Alkotmánybíróság 34/2014. (XI. 14.) AB határozatában kifejtett álláspontja értelmében a jogegységi határozatban "[a] jogértelmezés a jogszabály eleve adott tartalmát tárja fel, így ezzel kapcsolatban a visszaható hatály nem értelmezhető".
A fentiek értelmében nem ütközik a jogállamiság követelményéből [Alaptörvény B) cikk (1) bek.] levezethető visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába az, ha a Kúria a felülvizsgálati eljárás időpontjában "hatályos" jogegységi határozatot követi, ugyanis a jogegységi határozat nem minősül jogszabálynak így arra nem irányadóak a jogszabályok időbeli hatályára vonatkozó rendelkezések. A jogegységi eljárás célja nem egy normatív szabályozás megalkotása, hanem az, hogy a hatályban lévő jogszabályoknak a bíróságokra nézve kötelező jellegű értelmezésével elősegítse az egységes jogalkalmazási gyakorlat alakulását.
A jogegységi határozat a bíróságokra a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben való közzététel időpontjától kötelező. Ugyanakkor a Bszi. fentebb idézett 42. § (3) bekezdése értelmében a jogalkalmazó attól az időponttól kezdődően, hogy a hatályon kívül helyező határozat megjelent a Magyar Közlönyben, az eljárása során nem alkalmazhatja a hatályon kívül helyezett - az adott esetben a 3/2012. PJE - jogegységi határozatot. A hivatkozott jogszabályhelyek nyelvtani és logikai értelmezéséből az a következtetés adódik, hogy miután a 2/2016. PJE határozatot a jogszabályban előírt módon közzétették, attól az időponttól kezdődően a bíróságok kötve vannak az abban foglaltakhoz. Ez alól a Kúria sem kivétel, ugyanis a törvény úgy fogalmaz, hogy a jogegységi határozat a bíróságokra kötelező. Ebből kizárólag az a következtetés vonható le, hogy a Kúria is köteles alkalmazni az eljárásának időpontjában "hatályos" jogegységi határozatot.
A Kúriának az itt kifejtett elvi álláspontja érvényesül a 2/2016. PJE határozat meghozatalának alapjául szolgáló ügyben az eljárás felfüggesztése után meghozott PfV.I.22.057/2016/2. számú, valamint a Pfv.l.22.058/2016/2. számú és a PfV.I.21.098/2016/8. számú hatályon kívül helyező végzéseiben.
Rögzíthető, hogy az előzőekben az 1959. évi Ptk. alkalmazásában kifejtettek értelemszerűen irányadóak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 7:17. § (1) bekezdés b) pontjára is.
(Pfv.I.21.632/2016/13.) ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Polgári kollégiumvezető-helyettes, Kúria.
Visszaugrás
