2008-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának vezetése három új könyvsorozatot indított útjára. A sorozat első része az ELTE Jogi Kari Jegyzetek, amelynek keretében immár tizenhét, az oktatásban is felhasznált munka jelent meg. Ezt egészíti ki az ELTE Jogi Kari Tankönyvek sorozat, amelynek eddig tizenkét kötete jelent meg. Végül a sorozat harmadik eleme az ELTE Jogi Kari Tudomány, amely közül több munka az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán doktori fokozatot szerzett oktatók-kutatók disszertációjának írásban megjelent változata.
Ennek a külföldi mintákat követő sorozatnak egy újabb darabja Tőkey Balázsnak, az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszéke adjunktusának "Az egészségbiztosítási szerződés" címmel megjelent munkája.[1] A kötet a szerzőnek 2014-ben megvédett doktori disszertációjára épül.
Ahogy konzulense, Vékás Lajos professzor fogalmaz: "A szerző kitűnő jogász, kiváló dogmatikai érzékkel rendelkezik. Témája értő megközelítéséhez hozzájárul az is, hogy Tőkey Balázs orvosi végzettséggel is rendelkezik. ... Külön kell értékelni a munka kritikai szellemét. Ennek jegyében értékeli a monográfia a Polgári Törvénykönyv szabályait is. Tőkey Balázs könyve nagy nyeresége jogirodalmunknak. Tanulmányozása nemcsak a biztosítási jogászok céhének ajánlható, hanem minden művelt jogásznak, aki a szakma új eredményeire fel kíván figyelni."[2]
Egy elöregedő társadalomban egyre nagyobb szerepet kapnak a nyugdíjhoz kapcsolódó tartós befektetési eszközök, valamint a biztosítás különböző formái. A társadalom egyre gyorsuló elöregedése, a népességszám - azon belül pedig az aktív korú kereső személyek arányának - csökkenése meghatározza az adott ország nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerét. A magyar társadalombiztosítás problémáira a rendszerváltás óta nem sikerült megnyugtató megoldást találni.
A szerző ennek a komplex problémának egy nagyon fontos és a magyar jogirodalom által eddig még nem érintett magánjogi szegmensét: az egészségbiztosítási szerződést vizsgálja. Ez az új jogintézmény a magyar biztosítási piacnak még csak egy csekély szegmensét fedi le (2011-ben az éves díjbevétel alig haladta meg az ötmilliárd forintot, a szerződések száma pedig a harminchatezret). A viszonylag szerény magyar egészségbiztosítási piac fontos sajátossága, hogy nem jellemzőek az átfogó egészségbiztosítási védelmet nyújtó termékek, a piacon elérhető termékek többsége ugyanis csak egy szűkebb részterületet fed le.[3] A magánjogi szabályozás tekintetében is jelentős a lemaradás. Amíg más országokban ezt a szerződéstípust külön törvény rendezi, addig nálunk a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépése előtt ezt a jogintézményt jogszabály nem szabályozta. A Ptk. ugyan kodifikálta az egészségbiztosítási szerződést, azonban ennek a hiányosságaira a szerző több helyen is felhívja a figyelmet. E szerződéstípus kodifikációja nem egy szerves fejlődés lezárása, hanem inkább egy folyamat kezdete, különös tekintettel arra, hogy hazánkban a magán-egészségbiztosítások még nem terjedtek el, és a folyamatos, meg-megújuló szakmai viták mellett a jogalkotó még nem jelölte ki a helyüket az egészségügyi rendszerben.
A fentiek adják Tőkey Balázs könyvének aktualitását, amely széles körben, nemzetközi kitekintés mellett, de a csekély hazai gyakorlatot is feldolgozva elemzi az egészségbiztosításhoz kapcsolódó magánjogi kérdéseket és problémákat.
A magán-egészségbiztosítások rendkívül sokfélék lehetnek. Egyrészt megkülönböztethetőek a kötelező és az önkéntes egészségbiztosítások abból a szempontból, hogy jogszabály kötelezi-e a magán-egészségbiztosítási szerződés megkötésére a lakosságot (vagy annak egy részét) vagy sem. Értelemszerűen a kötelező egészségbiztosítá-
- 616/617 -
sok sokkal közelebb állnak az állami egészségbiztosításhoz, mint az önkéntesek, annak ellenére, hogy ezeknél is magánjogi szerződéses jogviszony jön létre.[4]
A másik lényeges csoportosítási szempont az egészségbiztosítások funkciója, azaz az állami egészségügyhöz való viszonyuk. Így elkülöníthetőek a helyettesítő (azaz az állami egészségbiztosítást kiváltó), a párhuzamos (azaz az állami egészségügy által is biztosított - de azoknál magasabb színvonalú - szolgáltatásokat nyújtó biztosítások) és a leginkább elterjedt kiegészítő (az állami egészségügy által nem biztosított szolgáltatásokat nyújtó vagy az állami egészségügy igénybevétele során keletkező költségeket fedező) biztosítások.[5]
A kötet második fejezete tizenegy ország (Németország, Ausztria, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Belgium, Svájc, Kanada, Amerikai Egyesült Államok, Írország és Spanyolország) egészségügyi rendszerét vázlatosan bemutatva tárja elénk a magán-egészségbiztosítások sokszínű palettáját. Ennek során többek között bemutatja a kötelező magán-egészségbiztosítások (Svájc és Hollandia), a helyettesítő egészségbiztosítások (például Németország), a párhuzamos egészségbiztosítások (például Egyesült Királyság és Spanyolország), valamint a kiegészítő egészségbiztosítások (ezek valamennyi fejlett országban megtalálhatóak) különböző megjelenési formáit és szabályozási környezetét.
A szerző elsődlegesen az egészségbiztosítási szerződés szabályozásához kapcsolódó kérdéseket és problémákat elemzi. Ezzel vizsgálódása körét a magán-egészségbiztosítások magánjogi szabályozására szűkíti. A hazai szabályozás és bírói gyakorlat kezdetleges volta miatt elemzéséhez külföldi mintákat hív segítségül (elsősorban a német, az osztrák és a spanyol szabályozást és gyakorlatot). Ennek a jogösszehasonlító résznek az adja a jelentőségét, hogy a szerző olyan külföldi megoldásokat és mintákat keres, amelyeket a hazai viszonyok között is hasznosítani lehet.
A magánjogi szabályozás általános kérdésein belül külön vizsgálja magának az egészségbiztosítási szerződési jogviszonynak az elnevezését és a fogalmát.[6] Emellett vázolja az egészségbiztosítási szerződéseknek a biztosítási szerződésekhez képesti sajátosságait (a kockázatok folyamatos növekedése, a személyiségi jogok fokozott érintettsége, különösen jelentős információs aszimmetria és erkölcsi kockázat stb.), valamint elhelyezi közöttük. Ehhez kapcsolódóan kitér arra is, hogy egyes országok szabályozása hogyan helyezi el az érintett jogszabályon belül az egészségbiztosítási szerződésekre vonatkozó rendelkezéseket.
Az általános kérdéseket vizsgáló fejezet egyik különösen figyelemre méltó része az, amikor a szerző az egészségbiztosítási szerződések altípusait mutatja be. Ennek során - a német és a spanyol modellből kiindulva - az egészség helyreállítására és megőrzésére szolgáló egészségbiztosításoktól elkülöníti az egészség elvesztéséből fakadó közvetett hátrányok kompenzálását célzó egészségbiztosításokat. Ennek a felosztásnak az a jelentősége, hogy a különböző altípusba tartozó jogviszonyok eltérő szabályozást igényelnek. Értelemszerűen sokkal nagyobb védelmet kell nyújtani a biztosítottnak, ha az egészségbiztosítás (akár helyettesítő, párhuzamos vagy kiegészítő biztosítás) az egészségügyi ellátás költségeit fedezi, mint amikor a biztosítás csak az egészség elvesztéséhez kapcsolódó közvetett hátrányokat (például keresetveszteség) kompenzálja.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
