A jogállam teoretikus megalapozását - az ókori előzményeket leszámítva - az újkori politikafilozófiai gondolkodóknak köszönhetjük. A polgári demokráciák egyik alapintézményének megítélése napjainkig interpretációs viták kereszttüzében áll. Szaktudományi, közpolitikai, illetve zsurnalisztikai polémiák folynak a jogállamiság tartalmáról, állapotáról, garanciáiról, mindennapjainkat közvetlenül befolyásoló hatásáról. Érdemes időről-időre számba venni azokat az elméleti, történeti és fogalmi előzményeket, amelyek meghatározzák, hogy mit gondolunk ma a jogállamról, illetve a joguralomról.
Az első világháborút követő évek a hazai közjogi, állam- és politikatudományi gondolkodásban jelentős változást hoztak. A jogállamról vallott nézetek "folytonossága" mellett a megváltozott társadalmi, politikai és gazdasági környezet új kihívásokat, illetve elvárásokat támasztott a jogállamiság eszményével szemben. A dualizmus korában, az elmúlt századforduló idejére körvonalazódó liberális (alkotmányos) jogállam-felfogást számos kritika érte. Az ennek során kialakult diskurzusban újszerű elméleti megközelítések és magyarázatok születtek. A hazai tudományos viták ugyanakkor természetesen nem függetleníthették magukat a nemzetközi tendenciáktól.
Ebben a kontextusban érdemes röviden áttekinteni Csekey István (1889-1963) neves közjogászunk vonatkozó nézeteit, aki az 1910-es évek elejétől számottevő módon hozzájárult a - Balogh Arthur, Egyed István, Magyary Zoltán, Szontagh Vilmos, Tomcsányi Móric, Krisztics Sándor, Horváth Barna, Mihelics Vid, Martonyi János, Bibó István és mások korabeli publikációiban megnyilvánuló - hazai jogállamiság-diskurzushoz. Csekey jogszemléletét kolozsvári egyetemi éveiben elsősorban a Laband-tanítvány Nagy Ernő, a hazai közjogi dogmatizmus megalapozója, valamint Balogh Arthur, illetve Somló Bódog, a neokantiánus jogfilozófia nemzetközileg is számon tartott gondolkodója formálták.[1] Az őt ért impulzusok közül érdemes még megemlíteni, hogy egyetemi tanulmányai során németországi ösztöndíjas útján Strassburgban maga is Paul Laband közjogi előadásait hallgatta, illetve Heidelbergben Georg Jellinek, az államelmélet klasszikusának szemináriumát látogatta. Korai írásaiban Baloghhoz hasonló véleményt fogalmazott meg a jogállamiság, alkotmányosság, jogvédelem és közigazgatási bíráskodás kérdésében, majd az 1930-as évektől kezdve a második világháború végéig a jog- és államfejlődés új korszakát vélte látni a totális-, tekintélyuralmi rendszerek kialakulásával, mely hatást gyakorolt korábbi felfogására.
Csekey A választási bíráskodás szervezéséhez című egyik legelső - huszonkét éves korában készült - írásában találunk először utalást a jogállam fogalmára, melynek legfontosabb funkciójaként a "jogi rend oltalmát" említi.[2] Az 1911-ben megjelent tanulmányában "a joguralomra való általános törekvést" a korszak egyik legsürgetőbb feladatának nevezi.[3] Két évvel később a közigazgatási reformlépésekről és azok alkotmányosságáról értekező Közigazgatási reform és alkotmánybiztosíték című írásában[4] a "modern jogállami" működés alapvető pilléreként a jogszerűen működő közigazgatásról, illetve az "alkotmánybiztosítéki jelentőségű" közigazgatási bíráskodásról tesz említést. Az 1913-ban publikált művében minderről a következőket írja: "A közigazgatás a XVIII. század rendőrállamában is szabályozva volt, de discretionarius hatalmánál fogva a hatóságra volt bízva, hogy mikor nyúljon a köznek nevében az egyén legszentebb jogaiba. S csak a modern jogállam helyes felfogása eredményezte azt, hogy a közigazgatás is a jog uralma alá került, vagyis elismerést talált a közigazgatási törvényeknek úgy a közigazgatási szerveket, mint az egyeseket egyaránt megkötő, kötelező volta; más szóval: a közigazgatási törvényeknek alanyi jogot teremtő ereje. Ahol pedig alanyi jog van, ott annak védelmére is szükség van. S ez a szempont hozta létre a XIX. század második felében Európa-szerte a közigazgatási bíráskodást."[5] Egyedhez hasonlóan a közigazgatási bíráskodást ő is alkotmánybiztosítéknak és a jogállamiság egyik legfontosabb intézményének tekintette. Ugyanakkor az elkövetkező két évtizedben nem találunk írásaiban a jogállamiságra vonatkozó érdemi hivatkozást. Ebben minden bizonnyal szerepet játszottak a háborús évek, majd az 1923-tól 1931-ig az észtországi
- 734/735 -
tartui (dorpati) egyetemen folytatott vendégprofesszori tevékenysége.
Csekey Magyarországra való visszatérését követően a szegedi egyetemen A szovjet államszemlélet címmel 1931 októberében tartott "székfoglaló" előadásában érinti újra a jogállamiság kérdését.[6] A következő évben, a nagy gazdasági világválság kellős közepén nyomtatásban is megjelent műben a "demokrácia válságáról" beszél, mely a bolsevizmus terjedésének kedvező táptalajt biztosít. E jelenséget véleménye szerint a jogászok és politikusok hasonlóan ítélik meg. A demokrácia válságának "jogi értékelése" kapcsán a szovjet bolsevista állam berendezkedésének vizsgálatát mindenképpen hasznosnak tartja. Elemzésének kiindulópontja a jogállamiság szempontjából megkerülhetetlen kérdéskör, a hatalom és annak korlátját jelentő alapjogok viszonya. Csekey a szovjet államot "politikai diktatúrának" nevezi: "A szovjet jogelmélet szempontjából már magának a hatalom faktumának normatív jellege van, amiből következik minden az államot korlátozó, azt kötő szabálynak elvetése, tehát az úgynevezett alap- és szabadságjogoknak a tagadása is."[7] De nem csupán az alapjogok demokráciáktól eltérő felfogása jellemzi, hanem a modern államok fontos intézményes megoldását is elutasítja ez a megközelítés. Véleménye szerint "[a]lapjellemvonása a szovjet államfelfogásnak a hatalmak megoszlásának elvetése. [...] A szovjetalkotmány nem tesz semminemű különbséget a törvényhozás és a végrehajtás funkciója közt, hanem megelégszik azzal, hogy különböző szervekre meghatározott módon a törvényhozó és végrehajtó hatalom különböző dimenzióit ruházza át. Ily módon a hatalmak megosztásának helyét a »hatalom dimenziójának« jogászilag helytelen elgondolása foglalja el."[8]
A jogállamisággal ugyancsak ellentétesnek látja a szovjet jogforrási rendszert és jogalkotási gyakorlatot, valamint a bírói függetlenség garanciáinak a hiányát: "Törvény és rendelet között a szovjetállamban nincs elhatározó fogalmi különbség. A jogszabályszerkesztők gyakorlata szerint a rendelet a kevésbé fontos szabályokat tartalmazza. A szovjetállam nem ismer külön hivatalnokjogot és külön közhivatalnoki felelősséget, minek következtében itt a közigazgatási bíráskodás fogalma ismeretlen. Nem biztosítja az alkotmány a bírói függetlenséget sem. A szovjet államszemlélet szerint ez az úgynevezett jogállamokban is az egész világon csak fikció. A bíró jogállása a szovjetben miben sem különbözik az állami közigazgatás egyéb szerveinek jogállásától."[9]
Ugyancsak kritikusan szól a jogszerűség és törvényesség jogállami feltételeiről. A szovjet állam- és jogrendszer sajátos fogalmáról, a "forradalmi törvényszerűség", vagy helyesebben törvényesség különös jelentéséről megállapítja: "Mivel jog és állam két egymástól szervesen elválaszthatatlan fogalom, a szovjetállamot éppen az jellemzi, hogy abban a jogszerűség nem törvényszerűség egyszerűen, hanem forradalmi törvényszerűség. Ez azt jelenti, hogy bár az alkotmánynak az alaptételeit végre kell hajtani, ezeknek az alaptételeknek egyetlen célja azonban a proletariátus uralmának a biztosítása."[10] Vagyis a proletárdiktatúra céljainak érvényesítése és megvalósítása a (forradalmi) törvényesség megkerülhetetlen feltétele.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
